A Sárkányistennő - I.

Harminc eonnal korábban…

- Nagyon jól csináltad gyermekem. – mondta Cybil, miközben ellátta a lányt. Gyönyörű kislánynak adtál életet.

Az idős asszony lemosta a gyereket, és egy tiszta rongyba csavarta.

- Tessék.

- Kislány? – Cybil bólogatott. – Oh, Akhamel! Köszönöm.

- Magadnak köszönd. Manapság nem könnyű kihordani egy gyermeket. Az is csoda, hogy túlélted.

- Fáradt vagyok.

- Huszonnégy órát vajúdtál, gyermekem. Nem csodálom. Pihenj egy kicsit, addig csinálok egy jó levest!

Cybil elfordult, hogy a hozzávalókat előkészítse, amikor suhogó hangokat hallott. Mivel az erdőben lakott, és az állapotos lány csak úgy felbukkant, nem gondolt másra, csak a kinti madarakra.

Ijedten fordult meg, amikor egy erős huzat berúgta az ajtaját.

- Mi a csoda! – csattant fel.

- Nem csoda, hanem én. – Felelte Aerúl.

- Mit akarsz itt, te, halálisten?!

- Vigyázz a modorodra, anyó. – a fekete hajú isten a nő szájára tette a kezét. – Csak csöndesen. Nehogy felébresszük a lányt.

- Meg az anyját.

- Oh, azt már nem kell keltegetni… már egy jobb helyen van.

Amikor Cybil a lányra nézett, csak elszürkült arcot látott, semmibe meredő szemekkel. Gyermekét ernyedt kezében tartotta. Ez a pillanat óráknak tűnt.

Átfutott az eszén, hogy mennyit dolgozott a lánnyal, hogy egy ilyen gyönyörű gyereknek adjon életet.

- Te gyilkos! – mordult rá Aerúlra. Neki is ment volna, ha nem tartott volna a halál istenének haragjától.

Aerúl elmosolyodott.

- Igen, az vagyok. Bár jobban szeretem a hullaszállító nevet.

- Az emberek ritkán élik túl a szülést.

- No igen. Ezét lehetünk mi, istenek hatalmasak. Remélem, ez a jó tulajdonság soha nem vész el az embernőkből. Na, de most, hogy ezt így megbeszéltük, térjünk át a lényegesebb dolgokra.

- Mi lehet annál fontosabb, hogy egy lánykát anya nélkül hagysz?

- Nem marad anya nélkül. Itt leszel neki te, vénasszony. – mielőtt a nő egy fadarabot húzhatott volna elő a köpenyéből, Aerúl nyugalomra intette. – Próbáld csak meg, boszorkány, de úgy éljek, hogy százszor rosszabb életed lesz az Alvilágban.

A kisbaba felnyögött. Cybil kitépte a halott nő karjából, és babusgatni kezdte. Az isten elnézte ezt a jelenetet.

- Milyen különös.

- Mégis mi, hullarabló?

- Pimasz halandó. – Aerúl a körmét nézegette. – Az a különös, hogy ez a gyermek nagyobb dolgot fog véghezvinni, mint a ti… hogy is hívjátok? Ja persze. A királyotok.

- Mire készülsz, Aerúl?

- Van egy kis gond, és egy nagy szerencse. A gond az, hogy az egyik istenünk kidőlt a sorból. Név szerint, Saage. – a vadászat istennője. – A szerencse az, hogy a Természet segítségével reinkarnálódott. – Aerúl a gyermekre bökött. – S még egy üröm az örömben. Kell neki egy nevelő, ameddig készen nem fog állni arra, hogy érte jöjjek. Világos? – a kérdést olyan lefitymálóan tette fel, hogy Cybil legszívesebben leköpte volna.

- Világos. Persze. Felnevelem. A legszebb dicsőség ez számomra. – meghajolt.

- Mulatságos azt látni, hogy egy harcos szellem, hogy válik kezes báránnyá.

- Istent nevelni… - sok dolog lesz vele. Cybil azonban arra gondolt, hogy ő már elfogyasztotta az élete felét. Egy isten négyszer annyi időt tölt egy életszakaszban, mint mondjuk egy elf. Több anyára lesz szükség.

- Nem, nem lesz. Felruházlak valamivel, amit mindig is kerestél. Hosszú élettel. Hogy mivel töltöd, az a te problémád. Vigyázz úgy erre a kölyökre, mintha a saját véred lenne. De nem szólhatsz róla senkinek, csak egyetlen egy embernek. Ha ezt megszeged, az életed azonnal az enyém lesz.

- Megértettem.

- Viszlát, Cybil.

- Nyugodj békében, Aerúl.

Az isten egy pillanat alatt semmivé vált, és a lakhelyén bukkant elő ismét. Az utazás során szinte csak annyit érzékelt az egészből, hogy a környezet változott meg.

Amikor ismét testet öltött, akkor Akhamel, az ikertestvére felpillantott jegyzeteiből. Nem szóltak egymásnak, hiszen gondolattal is üzenhettek egymásnak. Akhamel érezte, hogy Aerúl megtalált egy számára nagyon fontos dolgot.

A halál istene egy márványoszlophoz ment, ami derékig ért. Rátett egy fekete tálat, szürkés márványmintával. Vizet töltött bele, majd az arcát a vízbe temette.

Rengeteg eon telt el így. Aerúl minden nap megnézte, hogyan fejlődik Saage. Hamarosan visszatérhet a jól megérdemelt helyére. Aerúl mellé. Egymás társai voltak a háború előtt.

A kérdés annyi volt, hogy mennyire lesz az újjászületett istennő önmaga.