Beriand

Hó nélküli december volt. Kopársága ellenére rendesen kopogott. A reggeli fagyok egész napra rádermedtek a növényekre, az emberek lába alatt ropogott az avar. A szürke, ködös időben megbújtak az apróbb állatok, fakopáncs dolgozott lyukakat a fatörzsekre a kisebb madaraknak. Varjak lakmároztak galambokból, és az emberek pont annyira tekintettek reménytelenséggel a tájba, mint a vadállatok a saját vackaikban. Az Álom havának derekán érkezett a férfi a városba.

Gimuur egyetlen fiú volt az uralkodói családban. Hét lánytestvére volt, ezért hiába született negyedikként a sorban, őt becsülték a legnagyobbra mindközül. Az anyja taníttatta, a Birodalom számos nyelvét beszélte felnőttkorára. Apja harcművészetre oktatta, igen korán csatába vonult az oldalán. Legyőzhetetlen, féktelen, heves természetű, ádáz gyilkos lett, nagyszerű manipulátor. Gonosz embernek gondolták, suttogtak róla. Fényűző, bánat és félelemmentes élete még inkább kicsapongóvá tette. Évei számának gyarapodásával egyre nőtt a hatalma. Ahogy a trónt megkaparintotta, még kegyetlenebb uralkodó vált belőle. Bűnei a Szentek Könyvében leírtak ellen vallott. Tisztelte a nép, mert mégis csak ő volt a király, ám hirtelensége és igazságtalansága miatt, visszasírták apja természetét.

Parádés egy nap volt, azt meg kell hagyni. Kezdődött minden azzal, hogy fel kellett kelni olyan kilenc felé, mert 11-re át kellett érni a fodrászhoz, hogy Vivien feje teljes pompájában legyen jelen a bulin. Hallottam, hogy valaki csönget, majd bejön. Srácok, mert fiú hangok voltak, aztán meg újabb csöngetés, akkor csak valami volt a kapunál. Vivi szobájából még véletlenül sem jött egy hang sem, azt hallottam volna. Felkeltem, elmentem fürdeni, majd körbetekertem magam egy törölközővel, a fejemre turbánt applikáltam, és lementem a lépcsőn. Vivi apukája nem volt otthon délelőtt, mert valami munkája volt, az anyukája előtt pedig, nyugodtan mászkálhatok így, elvégre nőnemű is, meg majdnem az anyám.

Miért van az, hogy amikor mennék valahova, úgy érzem, mintha nem lenne semmi a szekrényemben? Bárhova indulok, ott állok, és totál tanácstalan vagyok, mert nincs egy rongyom, amit felvegyek?!

Reggel elsőnek ébredtem. Elfagyva, elgémberedve ébredtem fel Klaudia galériájának kevésbé puha szivacsán. Alattam paplan, a fejem alatt párna, rajtam egy takaró, sőt, álmomban magamra húztam a poncsómat is. A ruháim mellettem halmokban, rajtam alsónemű. Szédültem, amikor felültem, és a fejem is olyan volt, mintha egy balta ékelődött volna bele. A hányinger ellen mély levegőt vettem, és lesomfordáltam a fürdőszobába, ahol nem kellett volna a tükörbe nézzek. A szemfestékem a homlokomon, az arcomon mindenfelé, csak nem a szemhéjamon. A szájfényem egy csíkban a fejem bal felén. A hajam szénakazal.

Két héttel a tragédia után. Ha azt hittétek ennél nincs rosszabb, akkor közlöm, hogy de van. Peti valamilyen oknál fogva, hétfőn felmondott a cégnél, és nem kért búcsúztatót, csak egyszerűen kisétált az ajtón. Szemtanúja voltam az eseménynek, és még bennem is eltört valami a jelenettől.