A Sárkányistennő - III.
- Kegyelmezz…
- Az nem az én kenyerem. – suttogott egy hang. – Sosem
szoktam kegyelmezni. Nem tagadom, hogy nagyon jól bánsz a szavakkal és az
érzelmekkel, de a könnyeid semmit sem jelentenek számomra. Jutalmad lehetne egy
kívánság, de inkább nem adok rá lehetőséget. Tégy meg nekem egy szívességet.
- Mi… Milyen szívességet?
- Nem akarom elárulni a csattanót, majd kicsit később. Ha
megteszed, akkor, és csak akkor vagyok hajlandó átgondolni a kérésedet. S
remélem, hogy legalább annyira hasznos leszel nekem, mint eddig. Mert, ha nem…
- Kérlek… kérlek… - kezdte a nő. – mondj valamit. Megölnél?
Őt megölöd, ha megteszem?
- Jesszusom, Saage! – horkant fel a férfi. – Ne csinálj úgy,
mint egy nő, mert nem vagy az! Az eddigi segítségeimnek meg kellett halniuk,
mert elárultak, ha úgy tetszik. Ha okos leszel, nem esik bajod, s mint mondtam,
ha segítesz, átgondolom, mit teszek az életedért.
Saage motyogott valamit, valószínűleg jól megrágta a
lehetőségeit. Hiába az árnyék, mégis lehetett érezni, hogy az isten, aki a
székben leledzett, mosolyog, jól mulat a nő tehetetlenségén.
Apja, vagy a nevelője. Apja, vagy a nevelője.
- Szóval azt mondod, apám, hogy csak egy szívesség, és
szabadok vagyunk? De amikor belekezdtem, azt mondtad, semmi értelme, hogy Az
Istenekkel kezdjünk. Most meg csak úgy, nagy hirtelen, vagy másik terv is?
Akkor miért kellett nekik meghalniuk?- Az Istenek első háborújában sokan haltak
meg, s még nem volt vége.
Aerúl ekkor döbbent rá, hogy a terv, amiről beszélnek, s
miként van egy második ötlet is, igen nagy veszélyt jelent akár az egész
világra. Saage kénytelen választani az apja, a Lázadó, és nevelője között. Ha
az apját választja, minden elveszett. Megölt már számtalan lényt, egy-egy fajt
teljesen ki is irtott, s nemsokára még több áldozatául fog esni. Ez a lény
közveszélyes – őrült gyilkos! Saage nyakán pedig, minden pillanattal egyre
jobban szorult a hurok.
Aerúl csendben várt az ajtó mögött, teljes bénaságban. Már
túl késő, hogy riadóztasson mindenkit. Saage-nak kell megakadályoznia az ördögi
tervet. Hatalmas kézfejét a kardjára tette, és ugrásra készen várakozott
tovább.
- Már csak meg kell éreznem, hogy van ennek a gépezetnek a
gyenge pontja... te pedig, idehozod a nagy varázslót… lecsapolok belőle egy
kicsit, majd az erejét magamba szívva halhatatlan, sebezhetetlen leszek. Ez A
Terv. Ne legyen ellenvetés, csak helyeslés… De csönd, remélem, csak rosszul
érzem.
A Lázadó hangja ekkor eltorzult, mintha egy idegen, eddig
még sosem hallott nyelven hívott volna valamit, ami ott volt, de mégsem. Aerúl
nem hitte egy percre sem, hogy a démoni megszállás egy istent a hatalmába
keríthet.
Ekkor egy suhogó hang ütötte meg a fülét, ami mindenfelől
egyre csak közeledett. Lassan fordult meg. Harcos létére félt attól, amit a
háta mögött találhat.
Nem látott az erkélyen semmit sem. Pár angyal és griff
körözött szüntelenül a tornyok között, hátha behatolót talál. Oh, ha tudták
volna, hogy hol keressék őket.
Amikor visszanézett, egy kék szempár nézett vissza rá. A nő
fekete tollas maszkot viselt, kék szemei mégis megbabonázták. Nem takart sokat
a ruhája. A szeme mindent visszatükrözött. Előbb megnyalta, majd beharapta az
alsó ajkát.
A nő megragadta Aerúl két karját, és elemi erővel dobott
rajta egyet befelé. A férfi beverte a fejét, és hanyatt érkezett meg a csuklyás
Lázadó, a titokzatos nő, két ismeretlen férfi, és szerelme, Saage közé.
Saage sírt, ez nyilvánvaló volt. Megtörték. Aerúl fejében
pedig kavarogtak a gondolatok, főleg, hogy ki kell menekítenie innen a
feleségét valamilyen úton-módon. Végiggondolt minden lehetséges menekülési
útvonalat. Jól álcázta a gondolatait.
Aerúl érezte, hogy kiverte a víz. Lassan előbb négykézlábra
állt, majd teljesen felegyenesedett. Kezeit ökölbe szorította, szája
elvékonyult.
Már nem érdekelte az egész, hogy Saage apja megölte az
istenek felét, hogy az ő apját is meg akarja ölni, hogy egy ilyen embernek hogy
lehet olyan lánya, mint Saage.
- Nocsak. A Halál istene…
- Egy lázadó… - többet is mondott volna, de inkább
elfojtotta.
- A lányom férje, aki csak akkor férfi, ha az ügyfele nem
lélegzik, és nincs pulzusa… és aki tudja, hol van az, amit keresek.
Aerúl érezte, hogy vagy ő, vagy Saage élete végéhez ért. Az
maradt a kérdés, hogy melyikük.
Saage szája elől rohamosan fogyott a levegő.
- Rajta, kedvesem, mondd el az uradnak, hogy kinek az
oldalán is állsz. Könnyíts a dolgán. – szólt a férfi.
Aerúl akkor sem látta a Lázadó arcát, amikor annak csuklyája
az ő orrát simította meg. A szeme néha megcsillant. Két üres, mégis lángoló
szempár. Az ellenfele tehát, csak félisten.
Az egyetlen fényforrás egyre gyérebb erővel világította meg
a helyiséget. A bútorok elnyúltak, akárcsak az alakok.
- Mennyit tudsz, mégis? – szólalt meg kedélyesen a Lázadó.
- Semmit sem, csak amennyit mindenki. – válaszolta Aerúl. Ez
most eleve halálra ítélt kihallgatás. Tudta nagyjából, miről lehet szó, mert
Saage rosszul álcázta a gondolatait. Nem volt áruló, pusztán az érzelmei rabja.
- Balek. – súgta oda a Lázadó. – Balek, akit a saját neje
vert át.
Az utolsó hangokat elnyújtotta.
- Nem vert át. – mondta Aerúl. – Szeretetből próbált
megóvni. Ha mindenre fényt derítek, akkor idejekorán megölhettem volna az
apját. Nem mondott semmit, mert maga akarta megoldani az egészet, a lehető
legkevesebb áldozattal.
- Tény. Őt a szeretet vezérelte, de bolonddá vált. A te
bolondoddá, fiam. Tény, hogy Saage veled lehet. Az apád kegyelméből, és azért,
mert nem lehet semmitek, amire vágynátok. Utódotok.
- A te műved? – kérdezte Aerúl. – Eladtad? – Aerúl úgy
megfagyasztotta a levegőt, hogy jégvirágok rajzolódtak ki az ablakon.
- Az enyém, és most, odaadom az utolsó ajándékomat. –
megfogta Aerúl fejét. – Neked kell meghajolnod előttem ezentúl! Több leszek
mindenkinél, és hatalmasabb! – A Lázadó teste felemelkedett, és Saage felé
fordította a fejét, Aerúléval együtt.
Csak Saage látott a csuklya alá, s a fájdalomtól kevert
rémülettől az arca a felismerhetetlenségig eltorzult. Aerúl még sosem látott
ilyet, pedig látott már pár megkínzott embert. Egyiknek sem torzultak el így az
izmai. Láthatóan elszívta Saage életerejét, aki élettelenül lógott a Lázadó
erőmezőjének kampóján. Saage vonaglott, a csontjai halk roppanással törtek el
egymás után. Ernyedt teste hangtalanul puffant a padlón.
A Lázadó megmerevítette Aerúlt, kényszerítette, hogy nézze
végig. Odasétált a tulajdon lányához, és Aerúl kardjával szúrta szíven. Saage
utolsó lélekhulláma is elhagyta a szobát.
