A Sárkányistennő - XI.

Valassy-ban, az Elsők Lakhelyén, a Lázadó a trónon pöffeszkedett. tulajdonképpen, ha jobban megnézték volna, akkor csak gondterhelt arcot láttak volna a rengeteg őszes hajszál erdejében, és szörnyű fejfájást.

A Lázadó, aki az Időhöz és a Szerződéskötőhöz hasonlóan sárkánynak született, a fejét fogta. Emberi alakja háromméteres volt, és szinte kitakarta az Ezüsttrónt, Zsargosz helyét. Szőrmekabátjában egy hatalmas medvére hasonlított.

Bűz kúszott az orrába, arra figyelt fel.

A kapun bejött egy görnyedt hátú jégszolga. Megnyomorított, gnóm testét odavonszolta elé. A Lázadó arra gondolt, hogy legalább annyira ronda, mint amennyire büdös. A jégszolgák tették a legjobb szolgálatot számára. Mindenhol ott volta, és némi aranyért a saját szülőjüket is elárulták.

A szolga teste gyolcsba kötött volt. Fél szemét is egy piszkos rongydarabbal takarta. Odaoldalgott a Lázadó lábához, majd térdreborult.

- Uram. – a hangja leginkább olyan volt, mint mikor az ember torka begyullad, s erőltetve suttog. De volt benne még valami. Ott bujkált benne a gonoszság, a gyilkolás vágya, a nyers hús iránti kötődés reménye.

- Mit akarsz már megint?! – a Lázadó hangja visszhangzott a falakról.

- Üzenet jött a számodra, uram!

- Milyen üzenet? – a Lázadó felkapta a fejét, és fejfájása ellenére is mérgesen, ridegen tudott nézni.

- Az istenektől jött. Aerúltól, uram.

- Nem azt kérdeztem, kitől, hanem, hogy milyen üzenet. – a mondat elejét halkan kezdte, majd a végére már ordításba fulladt. – Hol a tekercs?

A szolga billegő járással a trónusra ment, és átadta a tekercset.

A lázadó a szolga csípőjébe rúgott, mire az hangtalanul esett le a helyére. Hogy ne legyen baj, azért odadobott neki egy darab nyers húst. Mindig volt a közelében, mert lázadás esetén ez a legjobb.

Széthajtotta a tekercset, és olvasni kezdte.

Amikor a végére ért, maga mellé tette.

- Készítsetek elő egy kis langyos vizet.

- Igenis, uram.

- De most jobban figyeljetek! Ne legyen se túl meleg, se túl hideg!

- Igenis, uram.

A jégszolga sűrű hajlongásokkal eltűnt az oszlopok sötétjében.

A Lázadó hátradőlt, és végiggondolta, hogy mit tegyen.

Az istenek többször is a pokolnál is rosszabb helyre taszították, mint az egyetlen gonosz. Az emberek jobban félték őt, mint a halál vagy az alvilág istenét. S most, sok eonnyi próbálkozás ellenére, ott ül, ahol mindig is akar, az istenek pedig, a tömlöcökben várják, hogy elfelejtsék őket az emberek.

Ha meghalnak, kiszabadítja a sárkányokat, és új világot teremtenek.

De ha most beleegyezik ebbe a szerződésbe, akkor lehet, hogy mindent elölről kezdhet. Jobb esetben. Ha nem, akkor elbukik, és ő merül a feledésbe, esetleg száműzik az Ismeretlen Világba.

Viszont, semmilyen tisztelete nem lesz, ha nem küzd meg. Egy olyan uralkodó, aki nem rendelkezik karizmával, semmit sem ér. Annak meg vannak számlálva a napjai.

Kifújta a levegőt, és felállt.

A szolgákat kiküldte a szobából. Átöltözött fekete rongyokba. Nyakába a jelképének láncát akasztotta.

Leült törökülésbe, és az előkészített langyos vízbe mártotta arcát. Kinyitotta a szemét, és addig bámult a lavór aljába, ameddig át nem lépett a Szerződéskötő síkjára.

Aerúl készülődött. Gyertyákkal töltette fel a szobát, sorra meggyújtotta mindet, és közbe a sárkányok dalát dúdolgatta. A szöveget senki sem tudta pontosan, s mivel nem akarta őket megbántani, inkább csak dúdolgatta a dallamát. Azt biztosan tudta.

Mo’on segített felállítani neki egy kis oltárhoz hasonló dolgot, és körbetette lilás gyertyákkal. Aerúl azokat is sorra meggyújtotta.

- Nem lesz baj. – mondta Mo’on visszafordulva az ajtóban.

- Tudom. Nem lehet. – válaszolta Aerúl. – Köszönöm.

- Nincs mit.

Mo’on behúzta maga mögött az ajtót. Aerúl magára maradt.

Az istenek ünnepi fehér lepleit tekerte magára. Nem is fehér volt de emberi szó nem tudja kifejezni a színét.

Nyakába vette a nyakláncát, rajta a jelképével, majd törökülésbe ült a gyertyákkal teli oltár elé.

Mély levegőt vett, majd belenézett a középen felállított gyertya hatalmas lángjába.

Bámulta a lángot, míg az meg nem merevedett és át nem alakult a szeme előtt egy sárgás fényben úszó szobává.

Ott hamar meglátta a Lázadót. Jóval fölé tornyosult a hatalmas fekete alak. Egyikük a szoba egyik felében, a másik a másik felében állt, nem mozdult.

Ez nem volt a harc színtere, s mind a ketten tudták, hogyha ezen a síkon bármelyikük is csatát kezdeményez, akkor halállal lakol.

- Gyermekem, és testvérem! – szólalt meg a Szerződéskötő, a fekete leplek alatt. – Üdvözöllek titeket! Üljetek le ide.

Az isten s a sárkány nem mozdultak.

- Ha kényelmesebb, akkor álljatok.

A Szerződéskötő is felállt.

- Azért gyűltünk ma itt össze a Zsargosz kegyelmében való Szerződéskötő által az Égi Fény időtlen pontjában, a Szerződéskötő síkján, hogy a szerződést megpecsételjük Aerúl – rámutatott a halálistenre. – és a Lázadó – most a sárkányra mutatott. – között, egy jobb lét reményében.

A két alak még mindig mereven állt. Nem szóltak, nem mozdultak, csak meredtek egymásra, mint két szobor.

- A szerződés tárgya egy fogadás. A fogadás tartalma, hogy a Csatát újra vívják a múltban, a harminc eonnal korábbi időben. Ha az istenek serege győzedelmeskedik, akkor a Lázadó és hordája száműzötté válik Mortem-hegyeiben. Egy új világ, egy jobb világ megteremtésén fáradozhatnak. Ha a sárkányúr győz, akkor az istenek az örök feledésbe merülnek, s eljön a teljes pusztulás az újrakezdéssel. – megköszörülte a torkát. – Mindkét esetben a Szerződéskötő jutalma a teljes szabadsága.

A két alak most a Szerződéskötőre nézett.

- Így az én véleményem nem számít, pártatlan maradok. Éppúgy szolgálhatom tovább az egyik oldalt, mint a másikat.

Az isten és a sárkány bólintott.

- Rendben. Elfogadod-e Aerúl, a halál istene, Athaenea és Zsargosz fia a feltételeket?

- Elfogadom. – a halálisten vonásai megkeményedtek.

- Elfogadod-e AwarUme, a Lázadó, az Ősi Sárkányok egyike a feltételeket?

- Elfogadom. – Aerúl érezte, hogy nincs ínyére a szerződés.

- Előbb az isten járuljon ide, és itt írja alá. – a Szerződéskötő karmos ujja egy vonalra bökött.

Aerúl meghajolt majd a Szerződéskötőhöz fordult. Felvette a tollat, és odaírta nevét, jelképét. Majd a Lázadó is ugyanígy tett.

A Szerződéskötő rányomta a pecsétet a szerződésre, mormolt a papírnak valamit. Ez attól megemelkedett, és egy világító kék végtelenjel úszott körülötte.

- A szerződés megköttetett. Térjetek haza. Ha van hova.

A két alak ahogy volt, semmivé foszlott.

A Lázadó a szobájában tért magához. A víz teljesen kihűlt.

Aerúl a szobájában, gyertyákkal körbevéve ébredt, elgémberedett tagokkal.