A Sárkányistennő - XII.

Mo’on megkérte az Időt, hogy legyen a segítségükre. A sárkány elmondta, hogy a közeli tóban haza tudnak menni. De vigyázzanak. A többiek abban maradtak, hogy csak Saage és Aerúl megy. A többiek tudatát az Idő segítségével megbűvölik, így testben nem fognak utazni. Akhamel az Angyalokhoz utazott.

Saage bőrpáncélban ment, mert abban könnyebben tud lőni. Aerúl felvette a harci vértet. Lóra ültek, és a tóig ügettek.

Ott leszálltak, és belegázoltak a vízbe, s a másik oldalon szárazon léptek ki az oszlopcsarnokban.

Craszterth jó munkát végzett. Remélték, hogy az ő testüket a másik idősíkon már elterelték, hogy még véletlenül se legyenek ott.

A hatalmas márványcsarnok egysíkú színeit megtörték a zöldes árnyalatok. Amikor körbenéztek, az egész világra rálátásuk nyílt. Az Ezüsttrón üresen árválkodott a katedrán.

- Rendben van. Megérkeztünk. – mondta Aerúl. – Viselkedj természetesen.

- Mint mindig.

- Pontosan erre gondoltam. – egymásra mosolyogtak.

Csarnokokon keresztül mentek, de nem láttak sok mindent. Istent egy darabot sem. Aki szolgáló szembejött velük, bólintottak és a dolgukra siettek. Ha egy isten nem szólt hozzájuk, akkor ők sem nagyon törődtek velük. Az ég órákkal később csillagossá változott.

- Így fog elkezdődni, igaz? – Saage felfelé bámult.

- Ez egyelőre egy egyszerű éjszaka, de itt kezdődik minden.

A csillagok és a Hold bevilágította a hófehér teret. Aerúl egy lépéssel az istennő előtt halad, míg egy hatalmas ajtóhoz nem értek.

- Bemegyünk?

- Azért vannak az ajtók általában.

Aerúl benyitott, az istennő követte. Saage szája majdnem tátva maradt. Alig emlékezett erre a helyre és az újdonság varázsával töltötte el a látvány. Aerúl macskaként mozgott.

A trónokon az istenek ültek. Középen foglalt helyet Athaenea és Zsargosz. Egy ikertrón egyik részén Akhamel ült, Khrull és Dy, majd Athaenea balján pedig Jillion, Mo’on és Rhelix. Hitveseik mögöttük ültek hasonló trónokon, majdnem egy vonalban velük. Az ülésrend is mutatta a hierarchiát.

Az összes isten ott volt.

Aerúl beállt középre és meghajolt. Saage követte a műveletet.

- Üdvözöllek, fiam, és a nejedet is. Örülök, hogy hazatértél, Saage. – mondta Zsargosz.

A hangja még úgy is zengett, hogy tele volt a terem.

A többiek is egyszerre üdvözölték őket.

Aerúl a férfiakkal kezet fogott. A nők csak meghajoltak egymásnak.

- Bizonyára hosszú utat tettetek meg, szóval, üljetek a helyetekre, és az odakészített gyümölcsöket dézsmáljátok meg nyugodtan. Beszélgessetek kicsit. A stratégiát az étkezés utánra szántam.

- Köszönjük, atyám! – mondta a férfi, és leült ikertestvére mellé.

Étkezés közben mindenki kérdezte Saage-t, hogy milyen itt lenni, ilyennek gondolta-e, jól van-e. Furcsamód, akadt egy-két isten, akiknek bár nem tűnt fel a csel, mégis olyanok voltak, mint az árnyfigurák. Lehet, hogy őket tartotta fogva a Lázadó a jövőben.

Saage később beszélgetett még egy-két asszonnyal, sétálgatott, de az íját mindig magánál tartotta, hiszen nem tudta, hogy mire számíthat.

Találkozott Aerúllal, aki egy ajtóig vezette. Beléptek.

- Nos, nem tudom, mennyire emlékszel rá, de itt laktunk korábban.

A szoba ezüstös színekben táncolt. Mindent áthatott ez a hűvös szín. Ágy volt benne, íjak, ruhák, és emlékek. Nagyon sok emlék. Saage fejébe betódult az összes

- Legyél mindig készenlétben, de ne feledd, azért isten vagy. Viselkedjünk is így. Nem illik átlépni a határokat. – emlékeztette a nőt.

- Bocsánat, csak kicsit még idegen volt ez az egész. Hirtelen jött minden.

- Egy jó asszony mindig felkészül mindenre. – replikázott Aerúl, mire Saage képtelen volt válaszolni. – Most pedig, készíts magadnak egy fürdőt. Lazíts. – hangzott Aerúl kemény hangja.

Saage meghajolt.

- Erre nincs szükség. A feleségem vagy, nem a szolgálóm.

- Rendben van.

Saage hosszan fürdött. Teljesen elmerült a habokba. Néha meg-megrogyott a térde, és majdnem belecsúszott teljesen a kádba.

Este vacsorához készülődtek. Mindenki az U-alakú asztal körül mozgolódott. Mindenki tudta, hol van a helye, soha senki nem ült – nem ülhetett – máshová.

- Szia! Thefillin vagyok. Khrull felesége.

- Saage.

- Oh, tudom, ki vagy, csak arra voltam kíváncsi, megismersz-e, mert én nem voltam veletek ott lenn.

- Tudom. De ismerlek.

- Ennek örülök.

Sorra odajöttek hozzá a kisebb istenségek is. Nem mindenkit kellett újra éleszteni, s akiket nem, azoknak csak egy része volt önmaga. Így is sokan voltak azok, akik lelke valahol máshol ragadt. Rima, Pella és Halaldi voltak azok, akikről úgy gondolta, hogy jobban is barátkozhatnának. A többiekkel sem volt semmi baj, de valahogy rajtuk kívül mindenki szúrósan méregette, amikor nem figyelt oda.

- Hol van Aerúl? – kérdezte Thefillin-t, amikor észrevette, hogy a férfiak jó része nem a helyén tartózkodik.

- Az apjával beszélget. – az asztalfő felé nézett a nő, és tényleg ott voltak. Csupa izom, erő, vakmerőség egy helyen összpontosult. Valamit nagyon terveztek, és azt is tudta, hogy mi az. De ez nem az ő dolga volt, így visszafordult a nőkhöz, akik körbevették.

- Nagyon jó volt ez az időzítés. Ha később jöttök, a világ elveszik. – jegyezte meg Thefillin.

- A sors.

- Nem mi voltunk. – szóltak a sorsistennők kórusban.

- Nem is úgy értettem. Nem mindig tudom jól kifejezni magam, bocsássatok meg. Annyi időt töltöttem máshol, hogy lassan elfelejtek beszélni. Azt hittem, minden elveszik, és az Árnyvilágban inkább nem is szólaltam meg. Az emberek között pedig, a közös nyelven beszéltem.

- Milyen a lenti világ? Milyen volt a jövőben? Tudod, nem minden isten jár le.

- Nos, ez egy nagyon bonyolult dolog. Még előtte vagyunk jó pár dolognak, ami ott már megtörtént. Egy-két eon már eltelt – viccesnek szánta, de mindenki komolyan nézett rá. – Elvesztettünk sok mindenkit, akit nem kellett volna. Sokunkat Akhamel élesztett fel. Dy-t, Halaldit. Sok mindenkit.

A nők végigbeszéltek mindent, és ugyanúgy folyt a beszélgetés, mint a férfiak között. A történelmi sebek valakiből felszakadtak, sírni kezdett, vagy inkább paprikásan fröcsögött, istennőhöz nem méltó szavakat használva. A társaság két részre szakadt, nőkre és férfiakra. A nők is elkezdtek terveket szőni, miután végighallgatták egymást. A földi újjászületettekét, a rabságban tengődőkét, és azokét, akik jól tudtak rejtőzni.

- Nehezen véghezvihető, de nem lehetetlen. – mondta Imodesz.

- Nagyszerű inkább. Jól átgondolt stratégia. – felelte Halaldi.

- Most az a legjobb, ha mindenre felkészülünk, és nem az érzelmeinkre, vagy a stratégiákra hallgatunk, nem a férfiakban bízunk. – suttogta a nők elé Athaenea.

Nem szabad bíznunk semmiben és senkiben. A kardsuhogás mindig onnan érkezik, ahonnan nem várnánk. – gondolta Saage.

Már másnap hajnal volt, amikor a társaság nyugovóra tért. Nem szoktak aludni, de most pihenniük kellett, ha erőt akartak gyűjteni.

Saage és Aerúl egymás karjaiban aludtak el.

Másnap hajnalban Saage arra ébredt, hogy valaki megérintette az arcát. Felült, kinyitotta a szemét de nem látott senkit sem. Egy fekete sárkánypikkely hevert a takaróján.