A Sárkányistennő - XIV.

Saage keményebben gyakorolt, mint eddig bármikor. Ám az edzések alkalmával mindig jobban kifáradt, mint korábban. Rhelix hagyta pihenni, de Aerúl keményen edzette a háborúra, és sokszor egy délelőttön keresztül forgatták a kardot. Ilyenkor nem házasok voltak, hanem ellenfelek. Sok új dolgot is tanult. Megtanulta, hogy kell eldobni a surikent, hogy az biztosan célba találjon. Hogyan kell kilőni a nyilat tüzes véggel úgy, hogy megsebesítse az ellenséget, és még fel is gyulladjon. Azt is, hogyan kell verekedni, s öt ütésből megölni valakit.

Aerúl jó tanár volt.

Aznap is gyakoroltak a howastirral. Egy furcsa kard volt ez, és Aerúlnak sikerült olyan szerencsétlenül megsuhintania, hogy az egyik kiálló pengedarab végigvágta Saage mellkasát és hasát függőleges irányban. Aerúl egy pillanat alatt felvette a szivárvány összes színét, amikor Saage testéből ömleni kezdett a vér, és összeesett.

Rhelix azonnal jött, és a nő fölé hajolt. Valamit az ujjai között morzsolgatott, majd a sebre szórta, ami beforrt magától.

- Csak egy pillanatig fog csípni. – mondta. Saage felszisszent, és csak a szétcsúszott kelme emlékeztette őket arra, hogy Aerúl gyakorlatilag kifilézte.

- Köszönöm, Rhelix. – mondta, és a férfiak támogatásával sikerült felülnie.

- Ma már inkább pihenjetek. Egy egész ork sereget képesek lennétek legyőzni ti ketten.

- Így lesz, Rhelix. – Aerúl hangjában a féltékenység bujkált.

Később Saage az ablakban ücsörgött, és a várost nézte. Azon gondolkodott, hogy vajon Aerúl miért forgatta ilyen keményen vele szemben a kardot. Az is lehet, hogy csak véletlen volt, elvégre, a démonseregek sem fognak velük kesztyűs kézzel bánni. Ők is az életükért fognak küzdeni… jobban mondva, a gazdájuk életéért. Aerúl egyvalamire nem készíti fel őt, amire régen Rhelix igen. A pszichikai hadviselésre. Nem szabad félnie, nincs fájdalom, sem halálfélelem. Kénytelen lesz magát edzeni fejben arra, hogy legyőzhetetlen, és akkor az is lesz.

Becsukta a szemét, és fejét megtámasztotta az ablak oldalán. Elképzelte a Szükség Fáját. A színeket, a szagokat, és ott táncolt tovább gondolatban addig, ameddig Aerúl be nem lépett.

Megállt a lány előtt.

- Zsargosz fog veled megküzdeni. – mondta olyan szenvtelen hangon, ahogy csak közölni lehet valaki halálát.

Saage lába még ülő helyzetben is remegni kezdett.

- Nagyszerű. – mondta, de továbbra sem nézett a halálistenre. – Esélytelen vagyok.

- Tény, hogy kicsi az esélye, hogy egyben megúszod, de van rá ráció, szóval, gyakorolunk.

- Mikor lesz?

- Pár nap múlva. Előtte szólni fognak.

- Az esélytelenek nyugalmával állok hozzá a dologhoz.

- Ne ez járjon a fejedben, hanem a győzelem. – Aerúl megfogta Saage arcát, és maga felé fordította. A nő ránézett. – Rajtad múlik.

- Azért egy kicsit rajta is.

Tíz nap úgy telt el, hogy észre sem lehetett venni, mikor kelt és nyugodott le a Nap. Mindenki tette a dolgát. Saage hol meditált, hol harcolt. Enni és aludni komoly erőfeszítések árán tudott, de kénytelen volt, hogy legyen elég ereje.

- Mutatnom kell valamit. – jelent meg a semmiből Khrull. A hatalmas isten karján megálltak a pengék.

Saage követte. Útközben megtudta, hogy hova is mennek. Egy ezüstösen csillogó tó közepén jelentek meg ismét. Mindenfelé székek voltak. Az istenek áldozati kamrája volt, ahol nem is áldozatokat mutattak be, hanem ahol a megmérettetések voltak. Itt volt a Káosz Angyalok utolsó, nagy próbája is, ami után megkaphatták a szárnyaikat.

- Itt fogtok küzdeni. – az öblös hang betöltötte a teret.

- Ijesztő ez a hely. – mondta Saage. – Csak az istenek lesznek jelen?

- Ehhez a történethez talán még mi sem kellenénk. De a tiszta játék szabályai megkívánják, hogy végignézzük. Mennünk kell.

- Ide sem akartam jönni… - suttogta a nő, mire a hadisten elmosolyodott csak úgy az egyik oldalra.

Khrull pont Zsargosz színe elé teleportálta vissza magukat.

- Mindenki hagyja el a termet. – az istenek bólintottak, és kimentek. Rima és Halaldi megszorította Saage karját biztatásképpen, de végül ők is eltűntek.

- Rendelkezz velem. – kezdte Saage.

Zsargosz mellé ült az egyik trónusra.

- Nem kertelek, Saage. Egyszer elárultál minket, és most, ha bizonyítani akarsz, akkor megküzdesz velem. Meglátjuk, mennyire vagy erős testileg és szellemileg. – mondta az Első Atya. Saage-t kirázta a hideg.

- Tudom. Álmodtam azzal, amit tettem. Meghalhatok? – kérdezte a nő, bár tudta, hogy a igen, akkor bárhogy is edzi magát, nem marad életben.

- Nem célom a halálod. Azt szeretném tudni, hogy mennyire vagy felkészült egy csatára. Ha nem, akkor megingatható vagy. Ha őszintén le tudsz rám súlytani egy pallossal, akkor megértél arra a helyre a fiam mellett.

- A szavam nem lenne elég? Harminc eon megváltoztatott.

- Az istenek nem tanulnak könnyen.

- Tudom, de én más vagyok. Nem a Sárkányoktól származom.

- A Rossz Sárkánytól származol! – csattant fel Zsargosz. Haragosan nézett rá.

- Nem érdekel, mi vár rám. A saját apám egy kardot vágott a hasamba, és hagyott meghalni, a férjemmel pedig, mindezt végignézette. Nem fogok meghátrálni, sem megalázkodni. Elviselem, amit nekem szánsz!

Zsargosz maga is meglepődött az istennő válaszán.

Tetszett is neki, hogy végre a sarkára állt, de a pimaszsága mind máig megmaradt. Ebben a pillanatban döntötte el, hogy helye van az istenek sorában.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Még tíz napod van a harcig. Készülj fel jól.

- Akár most is kész lennék a harcra, Zsargosz. – amikor kimondta, még félt, hogy tényleg egyből kezdik, ha feldühíti a férfit.

- Ne okozz csalódást, lányom.

- Nyugodjon meg, nem fogok. Majd meglátja.

- Most elmehetsz. – Zsargosz hangja ismét nyugodt lett. Nem változott sokat, de érezhetően harmonikus lett a légkör körülötte, és a hangja is lágy csengésű lett.

Saage a szobájába viharzott, senkivel nem állt szóba. Csak Aerúlnak mondta el az elhangzottakat, aki megértően hallgatta végig.

- Akkor nincs más lehetőség. – csapott a térdére Aerúl. – Rhelix szellemileg készít fel, Khrull az erőnléteden javít, és pedig a stratégiát adom neked.

Így is tettek, de amire Saage nem számított, hogy ettől mind, a maradék pár nap hamar eltelik. Olyan volt, mintha csak egy nap múlt volna el. Már a páncélját kötötte magára.

- Kész vagy? – jelent meg a háta mögött Aerúl.

- Tessék? – kapta fel a fejét.

- Itt az idő.

Saage összefogta a haját, és pont úgy festett, mint a korai képeken. Büszke volt, igazi vadász, akinek félik még a lába nyomát is. Felszegte a fejét.

- Indulhatunk. – mondta.

Aerúl elmosolyodott, majd megcsókolta.

Hátat fordított neki, hogy még utoljára pár pillanatra egyedül maradhasson. Kint várta meg. Amikor Saage kilépett az ajtón, nem csak egy istent látott ott, hanem mindenkit.

Craszterth egy obszidián medált csatolt a nyakába.

Halaldi egy tulipánszirmot rejtett az összefogott hajtömegbe.

Rima a védelem rúnáját rajzolta Saage homlokára.

Khrull a maga módján erősítette. Megpaskolta a vállait.

Rhelix még magyarázta, hogy mire figyeljen oda.

- Tényleg induljunk el.

Aerúl ment legelöl. Őt követte Saage, majd a többiek.

A teremben már középen állt Zsargosz teljes harci díszben. Amikor Saage meglátta a roppant páncélt, és arra gondolt, hogy az ő páncélja bár sok mindent kibír, mégis csak bőr. Athaenea a trónusán ült. A többiek is elfoglalták körben az őket megillető helyet.

Athaenea felállt.

- A harc elkezdődött! – kiabált, mégis olyan volt a hangja, mint egy kórus éneke.

Saage megindult Zsargosz ellen. Az istenek lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket, és minden alkalommal felszisszentek, amikor egy kard lecsapni készült. Aerúl stratégiája csak néha jött be, de hát, minden apa ismeri a saját fia módszereit. Khrull technikája sokat segített rajta, nem különben a méretei. Az agyában pedig minden lépésnél kombinálta a következő mozdulatot. Zsargosz jó pár helyen megsérült, viszont Saage is szépen vérzett.

Az egyik mozdulatnál elvesztette a nő az egyensúlyát, és hanyatt esett. Ezt kihasználva Zsargosz magasra emelte a pallosát, de a lány egy hirtelen mozdulattal előredöfött, és eltalálta az Első Atya páncéljának leggyengébb részét.

Zsargosz egy pillanatra megmerevedett, majd kezei leestek maga mellé. Amelyikkel a kardját tartotta, Saage hasába fúródott.

Saage felsikoltott, és pillanatok alatt úgy nézett ki, mint akik egy hatalmas vörös tenger közepén vannak.

- Saage! – álltak fel egyszerre az istenek.

Rhelix ért oda előbb. Felemelte Saage fejét. Szemei máshol jártak már, alig lélegzett, és hajában a tulipán vérvörösre változott.

Zsargosz öngyógyító volt, így hamar visszanyerte eredeti állapotát, és ő is csak nézte az eseményeket.

- A franc essen belé! – káromkodott Aerúl. – Érzem, hogy el kell jönnöm érte. Rhelix, nagyon gyorsan csinálj valamit. – Aerúl próbálta visszafogni magát.

- Átadom neki az erőmet, ameddig rendbe nem jön. – mondta Thefillin, aki alig fért oda a nőhöz.

- Ez lehet, hogy fájni fog. – suttogta Rhelix. Thefillin megfogta a gyógyító isten kezét, és egy rózsaszínes fénysugár áramlott a testéből Saage felé. Az istennő már nem látta a végét, mert elájult.

- Vigyük. – parancsolta Rhelix. Zsargosz egy macska ügyességével nyúlt a kábult istennő teste alá, és felemelte. Halaldi ráterített egy rongyot.

Zsargosz Aerúlra nézett.

- Ha meghal, azt sosem bocsátom meg neked, atyám! – mondta. Olyan mérges volt, hogy a levegő valósággal befagyasztotta az ezüstös tavat is.

Aerúl magában hol imádkozott a sárkányokhoz, hol szitkozódott. Testében minden izom és ér megfeszült. Kezét úgy ökölbe szorította, hogy szinte már lila volt.

- Az Árnyvilágban voltam… - suttogta kiszáradt szájjal a lány.

Mindenki hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor két nap után Saage magához tért. Erőtlen és gyenge volt, az arca még mindig nem nyerte vissza az eredeti színét, de legalább tudták, hogy most már biztosan megmarad. A nők felálltak, hogy jobban lássák. A férfiak csak felé néztek. Aerúl pedig, majdnem elsírta magát.

Rengeteg csókot adott a feleségének.

- Nem szeretem, ha nyálas vagyok… mondta, mire mindenki felnevetett.

- Szóljatok egy szolgának, hozzon valamit inni! – parancsolta Aerúl. Kisvártatva egy szolga tipegett be narancsszínű itallal az ajtón. Meghajolt, majd kiment.

Aerúl a legóvatosabban igyekezett megitatni kedvesét. A többiek még váltottak a halálistennel pár szót, majd kimentek.

Zsargosz maradt csak bent. Odament az ágyhoz.

- Uram. – mondta elhaló hangon Saage. – Bizonyítottam… - szíve szerint visszaájult volna az Árnyvilágba, pedig az nem volt egy kellemes hely.

- Igen, lányom. Bizonyítottál. Maradhatsz és harcolhatsz velünk. De ha még egy titkot kifecseg az „én kicsi fiam”, akkor tenni fogok arról, hogy a majdani fiaitok képzeletbeli lények legyenek.

- Ne nevettessen, mert fáj a hasam.

- Nem viccnek szántam, hanem fenyegetésnek.

- Köszönöm. – Saage megszorította Zsargosz kezét.

Miután Zsargosz is elhagyta a szobát, Saage és Aerúl kettesben maradtak.

- Csalódást okoztam neked, uram. – próbálkozott a beszéddel Saage.

- Nem okoztál nekem semmit a csodálaton kívül, kedvesem. Nemsokára rendbe fogsz jönni teljesen.

Saage tudta, hogy az azt fogja jelenteni, hogy annyival is közelebb kerülnek a végső összecsapáshoz. S az senkinek nem lesz feltétlenül jó. Nem tudta kiélvezni az istenek becsületét, mert a gondolatai már máshol jártak.

Aerúllal sok mindenről beszélgettek. Gyerekkorról, az estéről, amikor meghalt, s a várható támadásról.

- Próbálj meg aludni. Kimerítő volt az egész. Nemsokára én is jövök. Van még egy kis dolgom. – amikor Aerúlnak „kis dolga” volt, azt jelentette, hogy lelkeket gyűjt be.

Saage már akkor sem volt ébren, amikor férje behúzta maga mögött az ajtót.

Odakint Rhelix szólította meg először a halálistent.

- Pihen?

- Ne aggódj, kuruzsló. A csodanövényeid jól működnek. – ezzel elment Rhelix mellett.

- Tudom… - lehelte csak úgy maga elé, majd ő is a dolgára ment.

Saage úgy lett teljes jogú istenség, hogy nem volt ott az avatásán. Ezen azonban senki sem sértődött meg, inkább ittak az ő egészségére is.