A Sárkányistennő - XXI.

Ameddig felvették vértjeiket, egymáshoz sem szóltak. Mintha két idegen öltözködött volna egymásnak háttal.

Mielőtt kimentek volna, Aerúl visszahúzta a lányt.

- Nem folytathatjuk ezt a végtelenségig. Ostobaság az egész.

- A számból vetted ki a szavakat. – a lány szemén látszott a bűntudat. – Ennek az egésznek nem így kellene, hogy legyen.

- Valóban.

- Nézd. Addig akarok magam köré falat építeni, ameddig ebbe jobban bele nem bonyolódunk, és így is nyakig benne vagyunk. Sérülésmentesen akarom átvészelni az elkövetkezendőket.

- Sérülésmentesség egy háború közepén?

- Meg akarlak óvni attól, amit esetleg elkövethetek.

- Hajt az élet utáni vágy. Az élet ott van számomra, ahol te is vagy, függetlenül attól, hogy eddig mi volt. Én tiszta lappal kezdtem veled, kötöttségek nélkül.

- Azt hittem, hogy a halálnak nincs lelke.

- A halálnak nincs. De a szolgájának van. Hiába bántasz.

- Tudom. Rájöttem. Látod, már ennyi érzelem is hova vezet…

- Gyerekes vagy. Megpróbálsz közömbösnek maradni. Nem sikerül. Megpróbálsz szeretni, de nem sikerül. Megpróbálsz bántani. Hova vezet mindez? Ha képes lennél felelősséget vállalni az érzelmeidért, akkor ezt már az elején tisztázzuk, és megkíméljük magunkat egy halom fölösleges körtől.

- Ez is elmúlik egyszer. – vakarta meg az orrát a nő. – Azt sajnálom, hogy nem nélkülem múlik el.

- A változásokat megélni kell, nem elmenekülni előle.

Aerúl olyan hűvöset csinált a szobában, hogy Saage a bőrpáncél alatt szabályszerűen fázni kezdett. A karja legalábbis libabőrös lett.

- Elkísérlek a trónusokig. Onnantól egyedül leszel.

- Teljesen mindegy.

Aerúl és Saage elsétáltak a trónteremig. Saage az ajtóból nézett a férfi után, akinek hosszú, fekete haja lobogott még a szélcsendben is.

Odakint Khrull köszöntötte a férfit.

- Látom, mézédes volt az éjszaka… vagy a nappal. – kezdte a háború istene.

- Hagyjuk.

- Saage úgy viselkedik, mint régen, csak most még furább. Nem vagyok a szavak embere, de még a vak is látja, hogy valami nem stimmel.

- Mindig igazad van, és ezért is mondtam neki, hogy maradjon itt. A nőknek szóltál? – Khrull bólintott. – Thefillinnel nem lesz baj? Legutóbb is az ő szája járt.

- Nem mondtam neki el a tervet. Kihagytam belőle. Nem is lesz itt. Valakinek a menekülőkkel kell, hogy legyen. Ő vezeti őket jobb vidékre.

- Helyes. A Lázadó nem fog sejteni semmit sem. Ugyanúgy fog történni minden. Az Angyalok elintézik a sereget, míg mi készenlétben fogunk állni a falak alatt. Az egyetlen reményünk, hogy most okosabb lesz.

- Remélem, hogy már történtek változások. Ha minden eddigi hibát kiküszöbölünk, nagyobb esélyünk van a győzelemre.

- Ne aggódj. Eddig mindenre gondoltam, amire a tekercsek szerint ezelőtt nem.

- Mi lesz az új halálneme?

- Nem tudom, hogy feltétlenül meg kell-e halnia.

- Mindent még Mo’on sem tud megváltoztatni. Hiába isten, de Saage a sárkányi felétől függ. Mennyire számottevő benne Craszterth pikkelyes barátja?

- Fogalmam sincs. De a mi oldalunkon áll.

- Remélem, hogy nem tévedsz.

Aerúl szeme éleset villant. Khrull állta a tekintetét.

- Mindig is borsódzott a hátam attól a nőtől. Kíváncsi vagyok, hogy most ez egyszer sikerül-e bizonyítania.

- Eddig is végig bizonygatnia kellett minden szavát. – Aerúl egyre bűnösebbnek érezte magát. – Figyeltük, folyton szemmel tartottuk, és folyamatosan próbáknak tettük ki. Ha nem lenne velünk, már menekülne.

- Honnan tudod, hogy nincs a fejében egy jobb terv? Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Lázadó a vérszerinti apja.

- Ő ellökte, megölte. Mi végig itt voltunk neki.

- Számítsd hozzá, hogy a vérségi kapcsolat minden egyes esetben felülírja a hideg észt.

- Nem mindig volt ez így. – replikázott Aerúl.

- Nem? – kérdezte Khrull. – Szerinted a sárkányok korának miért lett vége? Ez a hatodik kor már, s mindig a vérség dönt.

- Rémeket látsz.

- Hidd el, rémeket nem. De túlestem már pár csatán, és rémálmon. Láttam világokat elhalni, fajokat kipusztulni. – Aerúl képtelen volt ezzel vitába szállni. Az ő véleménye az övé ellen. Patthelyzet.

- Lépjünk túl rajta.

- Csak még egy dolog.

- Mégpedig? – nézett kíváncsian Aerúl.

- Ne hagyd megtörténni.

- Erre akár megesküszöm.

A két férfi délután teljes haragjából harcolt. Nem kímélték egymást.

A trónteremben Athaenea tartotta szóval Saage-t. A vadászat istennője elnézte az Első Anyát. Kortalan volt, mint minden isten, szemeiből viszont látszott a rengeteg idő. Ő volt az egyetlen, aki nem viselt vértet. Zsargosz megtiltotta neki, hogy harcoljon. A sárkánytojásokkal együtt az Új Világ felé kell, hogy vegye az útját, ha a Lázadó teljes hatalomra kerül.

- Mi a baj, gyermekem? – kérdezte, és leült Saage mellé.

- Semmi.

- Hazudsz. Megérzem, amikor valaki nem mond igazat. Szóval?

Saage elmondta, hogy mi van benne. Athaenea türelmesen végighallgatta, néha bólogatott. Úgy beszélgettek, hogy a többiek még véletlenül se hallják meg, hogy miről.

- Nézd. Érthető, hogy bizalmatlanabbak vagyunk veled szemben. Tudom, hogy fárasztó minden nap, amit velünk eltöltesz. Éltessen az, hogy ha ennek vége lesz, minden más irányt fog venni. Rajtad áll, hogyan hozod ki a legtöbbet a helyzetből.

- Annyira fáj. Annyira egyedül érzem magam.

- Nem vagy egyedül.

- Köszönöm. – Saage sírni szeretett volna, de nem tette. Inkább lenyelte a könnyeit.

Ezután még beszélgettek, és Athaenea szavai nyugalommal töltötték el. Mennyire szerette volna, ha ez a beszélgetés hamarabb megtörténik. Sokkal több ereje lett volna.

- Van még valami, kedvesem? – kérdezte Athaenea.

- Nem, nem szeretnék semmi mást mondani. – Saage ismét hazudott. Athaenea érezte, de nem mondott rá semmit sem.

- Biztos vagy benne?

- Igen. Most úgy érzem, hogy lesz elég erőm megvívni a saját harcomat.

- Azt ne feledd el, hogy nem vagy egyedül.

- Igazad lehet, de jó lenne ezt érezni is, nem csak bízni benne.

Athaenea elsietett. Halaldi ült oda hozzá. Fényes páncélja alatt megizzadhatott.

- Jól vagy? – köszönés nélkül leült. – Hol van Aerúl?

- Jól, köszi. Nem tudom, hol van. Gondolom, a többiekkel.

- Ha nem haragszol, egy kicsit szeretnék egyedül lenni, mielőtt elindulunk.

Saage ezzel felállt, és kisietett a teremből. Ahogy kinézett az ablakokon, mindenhol látta, hogy a vörös ég alatt füstölgő város terült el. Mennyi fölösleges halál. No, igen. Az istenek mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy kell ártatlanok életét megvédeni.

Kifelé bámult, amikor szabályszerűen nekiütközött Rhelixnek. Megörültek egymásnak, de nem mutatták ki.

- Mondhattad volna, hogy senki sem bízik meg bennem.

- Háború idején senki sem bízik senkiben igazán.

- Nem a bizalom megléte az igazi gondom. Azt hiszem, neked elmondhatom.

Körbenéztek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy csak ketten vannak a környéken.

- Mondhatod.

- Állapotos vagyok. – Rhelix torka egy szempillantás alatt kiszáradt.

- Hogyan?

- Igen. Rájöttem, hogy csak akkor leszek halhatatlan, ha teherbe esek. Utóbb ez hibádzott. A gyerek a hasamban megvéd. A harc után pedig, Zsargosz megáld majd. A Lázadó eltűnik, és újra egy család lehetünk.

- Nem hiszem el. És ki…

- Ki a gyerek apja? Aerúl. Természetesen. Egyszer álmodtam arról, sőt, a legenda, mintha úgy lenne, hogy két meg nem született gyermek is volt. Mert nem voltak erősek a szüleik.

- De csak egy, nem?

- De igen. Egy fiú növekszik itt. – megfogta a hasát. – Szeretném, ha adnál valamilyen gyógyfüvet, amivel még egy kicsit meg tudjuk erősíteni a babát. Fájna, ha visszautasítanád, pont te. – Saage látta, hogy a férfi tétovázik. – Sajnálom, hogy nem te vagy a nemzőjük, de tisztességtelen lett volna Halaldi és Aerúllal szemben főleg, hogy úgy érzem, Aerúlhoz tartozom. Őt szeretem.

- Remélem, hogy jól döltöttél, Saage. Rám bármiben számíthatsz, és egyelőre ezt a titkot jobb, ha nem áruljuk el. A harmadik hónap végéig amúgy is balszerencsét jelent.

- El sem tudom mondani…

- Ne. Ne mondj semmit. Keressünk egy megfelelő füvet.

Rhelix csak a füveiről beszélt Saage-nak, másról nem. Ha a nő mondott neki valamit, akkor nem foglalkozott vele, csak közömbös válaszokat adott. Saage úgy érezte, hogy elvesztett egy nagyon kedves barátot, Rhelix pedig igyekezett palástolni, hogy valahol belül megszakadt a szíve.

- Tessék. Egyszerre.

Saage elvette tőle az üvegcsét, amiben furcsa illatű, lilás színű elegy úszott.

- Fenékig. – mondta, és felhajtotta az egészet.

Amikor este lett – a piros ég bíborrá változott -, megszólaltak a kürtök. Saage hirtelen felpattant, és bőre halványan izzani kezdett.