A Sárkányistennő - XXIV.

A Fénylő Nap havára megszülettek Saage ikrei. Ugyanolyanok voltak, mint Aerúl és Akhamel. Az egyik fekete, a másik szőke, és rajtuk volt a jel is, hogy istenek. Mit vártak? Két isten gyermeke is csak isten lehet.

Wrah az éj istene lett, míg Nathan az álomért felelt. Egy feltétele volt a létezésüknek, amit Akhamel támasztott, hogy mindig együtt kell járniuk, nem lehetnek egymás ellentétes pólusai.

Saage hamar visszanyerte a szülés után a harci kedvét, és Khrull vállalta is, hogy felkészíti az utolsó lépésre. Napi több órát kezdtek el edzeni, hogy formába lendítsék magukat.

A hónap utolsó napján indultak el a Mortem-hegy irányába. Amikor megérkeztek, borzalmas látvány fogadta őket. Mindenfelé gnómok testeinek összekaszabolt darabjai feküdtek. Kifordult szemek, rózsaszín nyelvek, legyektől belepett belek hevertek szerteszét.

- Undorító. – mondta Saage.

- Igen, az. – válaszolta Aerúl. – Remélem, hogy ha másra nem jók ezek a tetemek, legalább megmutatják, merre van a helyes irány. Vagy valami ilyesmi. De az is jó lenne, ha nem mászkálnánk sokáig ebben a bűzben.

- Arra van az út. – mondta Imodesz.

- Biztos? – kérdezte Khrull. Imodesz bólintott. – Akkor gyerünk.

- Várj egy pillanatot. – szólt Saage. – A Lázadó semmit sem bízott a véletlenre. Vigyázzatok a csapdákkal.

- Figyelünk, és a megérzéseinkre hagyatkozunk. Nincs más választásunk.

- Akhamel majd újraéleszt minket, ha minden kötél szakadna.

- Saage?

- Ha minden ilyen egyszerű lenne, akkor talán még a kastélyból ki tudtuk volna őket szabadítani. Valami azt súgja, hogy nem térünk vissza mindjájan.

- Éberek leszünk, nyugodj meg. – Khrull úgy szorította az állkapcsát, hogy még beszéd közben sem nyílt szét teljesen a szája.

Óvatosan indultak el a tetemek mutatta ösvényen. Állandóan járt a szemük, és ugrásra kész testtartásban osontak mind inkább előre a sötétlő folyosókon.

Aerúl ment legelöl.

Élesedő bűzre és morgásra lettek figyelmesek, mire mindenki megállt egyhelyben. A sötétből jött a hang. Aerúl egy kicsit jobban előre hajolt, meresztette a szemét, és amit látott egy hatalmas, ragacsos ököl volt, ami orrnyergen ütötte. Saage-t Khrull hátrahúzta, még mielőtt ugrott volna. A harc istene viszont, nem teketóriázott. Nekirontott ő is a kéz tulajdonosának.

Khrull és Aerúl hamar végzett a trollal, aki döglötten még büdösebb volt, mint élve.

- Gyönyörű. – mondta Khrull. Kardját leeresztette.

- Legalább tudjuk, hogy jó felé tartunk.

- Itt lesznek a fal mögött.

- Akkor csak egyszerűen áttörjük.

- Persze. Khrull. A nyers erővel semmire sem mész egy ősi, sárkány-mágia ellen. Ostoba vagy. – Saage szavai visszhangzottak a folyosókon. – Csupa izom, bár a jó felépítés mellé eszet sokat nem adnak. Gondolkozz már. Mit csinálnál? Berúgod a falat?

Mindenki igazat adott a vadászat istennőjének. Nem is nagyon néztek a veszekedő párra, inkább lehajtott fejjel bámulták a saját lábfejüket, vagy arrafelé néztek, amerről jöttek. Így legalább nem keverednek bele semmilyen vitába.

Saage volt az, aki végignézett a többieken, és megelégelte az egészet.

- Nem kell velem jönnötök. Ha egyikőtök sem bízik meg bennem száz szálalékig, akkor már idáig is teljesen fölösleges volt eljönnötök. Magam is megoldottam volna.

Senki sem mert ránézni.

- Ezt nem hiszem el! – Saage teste mindig felizzott, amikor dühös volt, így most is. – Még mindig nem hisztek bennem! Megöltem a saját nemzőmet, és még mindig bizalmatlanok vagytok! Ostobák vagytok isteni létetek ellenére!

- Mi csak…

- Hallgass Aerúl. Nem vagyok rád hangolva!

Saage elment Aerúl mellett, és a vállával meglökte. Aerúl két lépés lemaradásban követte. A többiek tétlenül néztek utánuk.

Tíz éjszakán át és tizenegy nappalon keresztül gyalogoltak a Mortem-hegy gyomrában lefelé.

- Hol vagyunk? – kérdezte suttogva Aerúl.

- Nem kell suttogni. – válaszolta Saage.

- Rendben, de h o l vagyunk? – nyomta meg a szavait a férfi.

- A Mortem-hegy gyomrában vagyunk. A Lázadó börtöne felé tartunk.

- Ahol az istenek lelkét zárták…

- Igen.

- Hogy nyitjuk ki?

- Azon majd akkor gondolkodunk, amikor ott leszünk.

Saage-nak menet közben ugrott be, hogy talán a többiek azért bizalmatlanok, mert lelketlenek. Elvégre, Zsargosz volt az egyik, akiről tudták, hogy elfogták, a többiek meghaltak, úgy testet kaptak, de a lelkükről nem volt semmi hír.