Ghinal

Telter volt az egyik leghatalmasabb király. Hadserege több várost hódított meg, mint addig bárkié. Az egyik királyságból asszonyt is rabolt magának, egy helytartó lányát, Nelkát. A nőt szerették a népek, és az alattvalók is. Életük egyik legragyogóbb pillanatává tették az asszony várandósságát. Kilenc és fél hónapon keresztül mindent megkapott, amit csak akart. Úgy tűnt, Telter is megváltozott: felhagyott az ivással, a nőzéssel, csak a nejére és a születendő gyermekre koncentrált. A jósok sorban azt mondták, hogy fia fog születni. Eltelt három évszak, s két nap vajódás után megszületett a gyermek. Telter őrültként rontott be a szobába, hogy lássa a fiat. Karjába vette, ám mikor megnézte jobban, kiderült, hogy a kölyök lány. Dühében Telter az északi toronyba rohant, onnan akarta levetni a babát. Undorodva az égre nézett.

- Akhamel! Hát nem szolgáltalak jól? Lányt adsz nekem?! – a magasba emelte a babát. – Vedd hát vissza!

Minden erejét összeszedve taszította mélybe a gyermeket. Nelka ekkor ért fel hozzá, csatakosan, izzadtan.

Akhamel meghallotta, hogy szólítják. Amikor meglátta a gyermeket zuhanni, kinyújtotta karjait, hogy égbe emelje a kicsit. Ugyanakkor Teltert haragjával sújtotta. Ráengedte a bosszú angyalát.

Azóta senki sem látta a királyt. Sokan beszélték, hogy éjszakánként lehet hallani az ordítását, s amikor egy varjú karmaiban látnak egy patkányt, akkor a bosszú angyala bevégezte feladatát. Véget nem érő átok volt ez Telter számára, hogy sose térhessen vissza Nelkához.

Akhamel visszaadta anyjának a gyermeket, aki a Ghinal nevet kapta. Több évnek kellett eltelnie, hogy trónra ülhessen, addig az anyja uralkodott.

Mikor Ghinal elég idős lett, elfoglalta helyét, férjet választott magának. Nelka háttérbe vonult, s haláláig már csak az unokáival foglalkozott.

Ghinal a várost Dy, a szépség istennőjének ajánlotta. Templomot építtetett neki, kijelölte a legszebb napot Dy ünnepévé. Áldozatot mutattak be minden évben. Gyümölcsöket, bort vittek a templom oltárához, ahol Dy szobra állt, majd az új leánygyermekek testén valahol vágást ejtettek. Ez volt a jele, hogy a tökéletes szépség megtestesítőjének nincsen párja.

Nem is volt, míg egy parasztasszony szót nem emelt. Az oltár előtt, gyermekét védelmezve állt a többiek elé.

- Nem veszitek észre, mit tesztek? Megcsonkítjátok a gyermekeiteket, akik vér a véretekből! Megvágjátok testüket, s vérüket adjátok évről évre a gyönyörűséges Dynek! Szerintetek, a szépség istennőjének tetszik, hogy csúffá teszitek lányaitokat?!

A nők szájtátva hallgatták, helyeslően bólogattak. Az egyik csonkolt lány viszont, lélekszakadva futott a kastélyba, hogy árulkodjon.

Ghinal kitépette a nyelvét, mert mindig is elítélte az árulást.

A templomba sietett, s félrelökte az asszonyt az oltárról.

- Hölgyeim! – szólt a közös nyelven. – Csak nem hiszitek, hogy amit csinálunk, az bűn?! Az áldozat szükséges, hogy Dy megvédje a városunkat! Úgy adózunk neki, hogy elismerjük szépségét! S mi lenne jobb kifejezőeszköz annál, minthogy megmutatjuk, a nép közül senki sem olyan szép, mint ő?!

A lefogott asszony egyből replikázott.

- A nép soraiban minden gyermek elcsúfított! De te és a házad lányai csodaszépek!

- Nem fogom őket megvágni ezért! Szépségük a tiszta vérvonalat és a jó házasságot szolgálják. – Ghinal kihasználta a törvénykezésben azt a kis kaput, mi szerint, az első családot nem kötelezik a törvények. – Az életemet az isteneknek köszönhetem…

- De a te tested is hibátlan! – rivallt rá a fogoly.

- Olyan szép vagy, mint Dy! – hallatszott a tömegből.

Ghinal a tömegbe nézett.

- Szebb vagyok magánál, az istennőnél is!

A mondandóját nem sikerült befejeznie. A föld megremegett, s a háta mögött lévő szobor arca életre kelt. Az istennő beszélt hozzájuk.

- Az istenek csalódtak benned, de én haragszom rád! Áldozatot követelek! Áldozatot, méghozzá az öt lányod szépségét! Ha nem teszed meg a következő teliholdig, a Nyolcakat küldöm véreid ellen!

Mindeközben Ghinal azt suttogta, „bocsáss meg”. Kérése süket fülekre talált.

Csakhamar feloszlott a gyűlés. Ghinal nem követte meg az isteneket, s a gyermekeit sem áldozta fel. Az öt lány, csak testőrökkel, álruhában mutatkozhatott, vagy anyjuk társaságában.

Dy kivárta a következő holdtöltét, majd megidézte a Nyolcakat. A nyolc szárnyas, páncélos alak letérdelt előtte.

- Fiaim! Ghinal megszegte ígéretét, viszont én betartom az enyémet. A gyermekei életét kérem, és az egész város vesztét. Ügyesek legyetek, és ne hagyjatok senkit és semmit figyelmen kívül.

Az alakok nyomban munkához láttak.

A királyi udvarban egy kislány íjazott. Hosszú szőke haja volt, és egyenesen állt. Ahogy kilőtte a nyilat, holtan esett össze.

A vörös kislány festegetett a szobában, amikor a nyolcak egyszerre szúrták szíven.

A barnahajó ikrek közül az egyik babázás, a másik úszás közben csuklott össze.

A fekete pedig, matematika fölött hajolt a papírjaira.

Ghinal beleőrült gyermekei elvesztésébe. A férje ült a trónra helyette, de nem sokáig élvezhette az uralkodást. Az ellenséges nép megtámadta a várost, és szinte a földdel tették egyenlővé.

Dy látta ezt. Ghinalt átsegítette az Árnyvilágba, hogy ott töltse büntetését az idők végezetéig. Lányaiból négyet a négy égtáj őrzőjének tett meg, míg az ötödik a tengerek népét vigyázza ezután.

Kép forrása: etsy.com (Boris Vallejo)