Tysha Rhal - I.

Tysha óvatosan lépkedett előre az úton. Figyelte a természetet, a szélnek fordította a fejét, hogy érezze, milyen szagokat hoz. A szemét amennyire csak tudta, élesítette, bár többet így sem látott. Kénytelen volt a többi érzékszervére hagyatkozni. Kíth, a farkasa az oldalán lépdelt. Hasonlóan hozzá, figyelt.

- Te érzel valamit, Kíth? – kérdezte Tysha, a farkas ránézett.

- Van valami a levegőben. Valami árulkodó.

- Mire gondolsz?

- A szagodra. – a lány meghökkenve nézett vissza az állatra.

A farkas folytatta.

- Úgy, hogy melletted jövök, még úgy is érzem, hogy itt vagy. Pedig a szél hátraviszi a nyomokat. – a farkas prüszkölt egyet. – De a tied mindig ott terjed szét, ahol te vagy. Elfogadsz egy tanácsot?

Tysha, amióta az eszét tudta, a farkas mindig vele volt. Születése után kapta, talán öt téllel. Akkor még, kicsi, kajla, fehér szőrcsomó volt, és jobbára egy marha combcsontját tartotta legértékesebb barátjának. Azóta Tysh egyetlen hű társa volt. Megbízhatott benne, sosem hagyta magára. Akkor is vele volt, amikor a lány átváltozott. Akkor a farkas is „felnőtt”. Mint északon mindenki, egyedül Tysh értette a neki szánt állat mondanivalóját. S mint állat, a többi felemelkedett nem hitte, hogy értheti pont egy állat. Kíth olyat is tudott, amit a lány nem. Sokszor a segítségére volt.

Ezért döntött most is úgy, hogy meghallgatja útitársát.

-          Tőled? Mindig. – mondta a lány, és ránézett.

-          Ha nem tartod kordában magad, akkor nagy bajban leszünk.

No igen. Tysh nem volt egyszerű lény. Vámpír és egy elf gyermekeként született, ami azt jelentette, hogy magas volt, karcsú, kecses mozgású, ádáz gyilkos, nemes harcos. Röviden. Hosszú fehér haja volt, és lila szeme. A bőre rózsaszínes volt ugyan, de jéghideg. Üvegszerű körmei voltak, és birtokolta mindkét faj jellemző adottságait.

Amikor Kíth azt mondta, hogy tartsa kordában magát, azt jelentette, hogy az illatanyagait ne engedje szabadon. Léptei nem hagytak nyomot, az álcázást is jól művelte, de az illatát külön kellett, hogy szabályozza.

Amikor a farkas nyugtázta, hogy az illat szertefoszlott, valami más csapta meg az orrát.

- Érzem, hogy éhes vagy.

- Annak nincs is szaga.

- De hallottam, hogy megkordult a gyomrod.

- Nem ettem már régóta.

- Ki kell még egy kicsit bírnod, már nem vagyunk messze. – a farkas olyan nyugodtan ügetett mellette, és olyan higgadtan beszélt, hogy Tysh úgy tekintett néha rá, mintha az apja lenne. A mentsvár, minden gyermek számára. – Kontroll.

A lány sóhajtott egyet.

- Tudom, hogy nehéz ez így mind. Ne aggódj. Egyszer majd megérted, mire jó ez az egész. Mert, ha nem használod a képességeidet jól, egy szép éjjelen arra kelsz majd fel, hogy szíven szúrnak egy vastőrrel.

- Annál éberebb vagyok. S itt van ez is. – eltolta derekáról a köpenyt, és elővillant anyja kardja. – Nem mellesleg, vannak rejtett tartalékaim, te is tudod. – cinkos mosolyra húzta a száját.

- Ne mosolyogj. Vannak nálad erősebb, tapasztaltabb lények a világon.

- Ravaszabb vagyok. – jelentette ki a lány.

- A hazai pálya előnyei labda is náluk van. – a farkas elgondolkodott egy pillanatra. – Vagy, hogy is mondja ezt a te fajtád…

A farkasban néha előjött a vér, és különbségeket tett a két lábon járók, és az állatok között. Néha belelovallta magát, néha nem. Tysh megértette. Egy beszélő farkas.

- Ismerem a környéket. Elég körbenéznem, és beláttam az egészet.

- Büszke vagy. Forrófejű, büszke és fiatal. Ez egyszer még a visszájára fordulhat.

- Néha arra gondolok, hogy az lenne a legjobb.

- Néha arra gondolok, hogy milyen jó, hogy farkasnak születtem. Nem gondolok ilyesmire.

Tysh-t nyomasztotta a farkas egyszerű világlátása. Sokszor megesett, hogy kihátrált egy vitából, de többször tartott tükröt neki. Aggasztotta, nyomasztotta, sok érzést ébresztett benne.

Időközben éjfélre járt, és mind mélyebben kerültek az erdőbe. Ez mind azt jelentette, hogy lépésről lépésre egyre közelebb kerülnek a célhoz.

- Kíth, te legalább nem vagy keverék. Tudom, hogy mi vagyok, milyen képességeim vannak, és a legtöbbet használni is tudom. Ezek pedig, pont elegek az életben maradáshoz. – Tysh mély levegőt vett, majd folytatta. – Neked viszonylag egyszerű az életed.

- Hát, persze.

Tysh füle egyre élénkebben mozogni kezdett.

- Bocsáss meg. Sokszor nem úgy bánok veled, ahogy kellene.

- Megbocsátottam, már amikor megéreztem, mit fogsz mondani.

- Tényleg sajnálom. – a farkas feje egyre gyorsabban ugrándozott a két oldal között. Farkát felvágta, és izmait megfeszítette.

Olyan hosszú ideje voltak már úton, hogy a fáradtságnak tudták be.

A lány önkéntelenül is a fegyverén tartotta a kezét.

A szembeszél illatokat hozott magával.

Ráeszméltek, hogy valami készülőben van.

Tysh hunyt szemmel ment előre. Így látta igazán az erdő arcát. A szél segítségével látott minden mozaikot, amit a rengeteg elé tárt. Tündenyelven beszélt a természethez, mely készséggel megmutatta magát.

A lombkoronák tökéletes sötétséget adtak. Körülöttük a szokásos növények, vadak, és még valami. Valami, nem oda illő.

Tysh megállt, Kíth is.

- Itt vagyunk. – mondta, és mozdulatlanná dermedtek.