Tysha Rhal - II.

A nap sárgás-narancsos színekkel köszönt le a színpadról. A felhők egyre sötétebbnek látszottak. A fák feketének tűntek a színes égbolt előtt. Tysh kint ült egy kiszögellésen.

Sokszor ült ott az átváltozása előtt.

Az anyja sokszor mondta neki, hogy nemsokára eljön az idő, és nem láthatja a napot többé, ezért jegyezzen meg jól minden naplementét és –keltét.

Egy ilyen napon az anyja odaült mellé. Egy gyönyörű, tökéletesen kerek, rózsaszín gyümölcsöt vitt neki. Ez volt Tysh legelevenebb emléke róla.

Hosszú, hullámos szőke haj, nyúlánk test. Hibátlan, élettel teli bőr. Zöld szemek. Aranyló ruhát viselt, ami valójában fehér volt, de visszaverte a természet színeit. Füle hegyes volt, és éppen csak a hegye kandikált ki a hajzuhatag alól.

Átölelte a lányt, és ő érezte, a szeretetet, a melegséget.

- Kincsem. – tünde nyelven beszélt. – Meg kell tanulnod, hogyan értelmezd azt, amit látsz. Érezned kell, egyszerre mindeneddel, nem csak egy érzékszerveddel. Látnod kell, hallani, érezni. – lemondás volt a hangjában. – Nemsokára megtörténik, és el kell menned itthonról. Ha egyedül maradsz Kíth-szel, hagyatkozz rá, és az érzékeidre.

- Anya? – Tysh ekkor még esetlenül használta a nyelvet.

- Tessék, kincsem?

Az anyja legtöbbször kincsemnek szólította. Onnan tudta, hogy rosszat csinál, hogy a nevén nevezte. A kislány bőrén végigcsorgott az édes nedű.

- Egyszer majd visszajöhetek? – az anyjára nézett, az bólintott. – Miért nem maradhatok itt?

- Veszélyes idők jönnek, s ameddig nem vagy kész, jobb, ha nem maradsz itt.

- Láttad igaz? Az egészet láttad.

- Igen. – a nő lehajtotta a fejét. – De nem mondhatom el, tudod jól. Egy nap majd rájössz, miért.

Tysh sokáig kereste a válaszokat, mert minél előbb szeretett volna hazamenni. Már kétszáz év telt el, változtak az idők, de ő még mindig úton volt. Még most is haza akart menni, de valahogy már nem akarta annyira.

Már azt is kétségbe vonta, hogy egyszer majd lesz hova hazatérnie. Az apja gyakorlatilag halhatatlan, az anyja sem halandó. De vajon megvan még a Lak? Mi lehet a testvéreivel? Túlélték az átváltozást? S vajon, mindenki elégedett volt a sorsával?

Szívesen látnák, ha egyszer hazamenne?

Sok kérdés. Mind megválaszolatlanul.