Tysha Rhal - III.
- Jone! Jone! – kiáltott egy fehér hajú nő.
Szorosabbra húzta magán a kendőjét. – Gyere most már be! Lassan este van!
Az ifjú Jone Rahl
lélekszakadva futott be a házba. Kipirult arcán csorgott a veríték és a kosz. A
ruhája is poros volt. Le sem tagadhatta volna, hogy az erdőben játszott.
Berontott a szobába, ahol a nővére várta.
Leguggolt hozzá, és
megölelték egymást.
- Nem fogod elhinni, mit
találtam! – fiatal kora ellenére már úgy beszélt, mint egy felnőtt. Le sem
tagadhatta volna az apját.
Sarastri rámosolygott.
- Mit találtál?
Jone lopva körbenézett,
mert mint gyerekét, sokszor kétségbe vonták a szavait.
- Láttam a Fehér Asszony
fáját, és mellette a Farkasbokrot.
A nő is körbenézett,
majd megszólalt mögötte egy ugyanolyan fehér hajú, de barna szemű férfi.
- Ugyan már, Sarastri. –
fonta keresztbe a karjait. – Tysh már évszázadok óta elment, és senki sem
hallott róla. Nem hiszem, hogy pont most, itt, az erdőben bukkanna fel.
Másfelől, hogyan lenne már egy fa?
- Lidércek,
boszorkányok. Kísértenek, bájolnak és elvarázsolnak. Egyáltalán nem olyan
különleges.
- Na, persze. – Khan az
apja vámpírvonásait örökölte inkább, ezért a legkedvesebb mozdulata is
gonosznak tűnt. Most unott volt. – A küldetése közepette összetalálkozott az
Erdő Boszorkányával, és el lett varázsolva. Mint egy rossz tündérmese. Főleg,
hogy a kisöccse találja meg.
Khan sosem hitt az
ilyenekben. Senki sem értette, miért.
Sarastri is értetlenül
meredt rá.
Jone majdnem elsírta
magát. Egy valami kétségtelenül jól ment a bátyjának. Más reményét elvenni.
- Az lenne a legjobb, ha
nem jönne haza sosem. Lehet, hogy jó is, hogy nincs róla hír. Ha meg fa lett,
legalább ékesítheti a kertet. Ennyi.
Tysh volt az egyetlen a
testvérek közül, aki átváltozott. Azért is küldték el otthonról, hogy talán,
mire hazajön, a vérszomja már lecsillapodik. Khan vámpírrá szeretett volna
válni, de az anyja génjei domináltak inkább benne. Sosem szerette ezért a
testvérét.
Jone szeme könnybe
lábadt.
- Látod, mit csináltál?
– kérdezte Sarastri. – Ő még csak egy gyerek. Muszáj volt megríkatnod? Neki is
hiányzik Tysh, akárcsak nekem. Én tudom kezelni, ő nem. Lehetnél egy kicsit
érzelmesebb. Inkább neked kellett volna elmenned, nem a húgomnak.
- Mondasz valamit. – az
ablakon belógott egy tölgy. Khan letépett egy levelet, és forgatni kezdte az
ujjai között. – Ahelyett, hogy reményeket keltesz, meg kellene tanulnod
hallgatni.
Khan porrá morzsolta a
levelet, és kifelé indult. Megütögette Jone feje búbját.
- Jone okos gyerek. Ő
lesz a következő átváltozó. Ha belegondolok, jobb is, ha barátkozik a nővére
példájával.
Ezzel kiment.
Jone ijedten nézett a
nővérére.
- Tysh átváltozott.
Kétszer is. Én is át fogok változni? – kérdezte remegő hangon.
Sarastri csak most
gondolt bele, hogy a bátyjának igaza van. Két tenyerébe fogta a kisfiú arcát.
- Nem. A te sorsod más
lesz. – mondta kedvesen.
- Remélem. – mondta,
akár egy felnőtt. – Tysh mintha beszélt volna hozzám.
- Érdekes. Kapcsolatunk
van a természettel, de én még sosem hallottam őt.
- Elmondtam, amit anya
tanított. Azt a varázsigét. Hallottam, hogy beszél hozzám, de nem láttam, csak
a fát és a bokrot.
- Sok elvarázsolt lény
képes használni a természetet. Talán, sikerült áthatolnod a védelmén, és az
átkon.
- Talán. De nem elég.
- Mi lenne, ha még
egyszer megpróbálnád?
- Meg is fogom. – mondta
a kisfiú, és összehúzta a szemöldökét. – Holnap.
- Helyes. Most menj,
nemsokára vacsorázunk. Mosakodj meg. Anya mérges lesz, ha így ülsz asztalhoz.
- Sarastri. – szólt
utána a kisfiú. – Mesélsz majd Tysh-ről?
- Hat éves vagy. Már
mindent hallottál. – kis gondolkodás után hozzátette. – Legalább kétszer.
A kisfiú elhúzta a
száját csalódottságában. Lebiggyesztette ajkait, és leeresztette a vállait.
Sarastri visszament, és
összecsípte az arcát.
- Majd lefekvés előtt.
A vacsorát csöndben
költötték el. Senki nem nézett a másikra. Valami izgalom volt a levegőben,
megmagyarázhatatlan idegesség. Jone valósággal habzsolt. Minél előbb szerette
volna hallani a történetet.
Vacsora után
megmosakodott, és az ágyában tűkön ülve várta, hogy belépjen hozzá Sarastri. Ő
volt az egyetlen testvére, sőt, az egyetlen a családban, aki hajlandó volt a
nővéréről beszélni.
Végül megérkezett a
mesélő.
- Alig két év van köztem
és Tysh között. – kezdte. – Akkor is már itt laktunk. Az erdőben, mégis messze
a többiektől. Két szerelmessel kezdődött. Tahlly és Logaan megküzdöttek azért,
hogy együtt lehessenek. Egy tünde és egy vámpír. Lehetetlen szerelem. Aztán egy
szép napon Tahlly gyermeknek adott életet, majd sorban még hétnek, mígnem meg
nem születtél. A második volt a sorban Tysha. Ő az egyetlen testvérünk rajtad
kívül, aki olyannak született, mint apánk. Anyánk vonásai is felfedezhetők
benne, de átváltozott. A szüleink úgy döntöttek, hogy ameddig el nem múlik, és
meg nem tanulja kezelni, addig jobb, ha nincs itthon. Veszélyt jelentett volna
ránk. – Sarastri furcsán fáradnak érezte magát, és látta, hogy Jone szemei sem
mozdulnak már. – Nem tudjuk, mi történt vele. Valószínűleg, jól használhatta az
álcázást, amikor megtörtént a baj. Senki sem hallott róla azóta sem.
Sarastri úgy döntött,
most itt abbahagyja.
Homlokon csókolta a
kisfiút, és kifelé indult, amikor:
- Mi az a vámpír? –
Sarastri azt hitte, könnyen szabadul, de mégsem. Visszaült az ágy szélére.
- Olyan lény, amely ezen
a világon, a túlvilágon, vagy éppen a kettő határán él. Emberek, állatok és
tulajdonképpen bárminek a vérével táplálkozhat. Hatalmába keríti az áldozatát,
akit vagy megöl, vagy vámpírrá tesz. Éjjeli lények. Apa ezért nem mutatkozik
reggel. Bár vannak nappal is aktívak. Sosem halnak meg, csak, ha megölik őket.
- Akkor apa és anya
örökké fog élni? Ahogy Tysh is?
- Te, Tysha és apa
örökké fogtok élni. Anya nem. Nekünk az időnk véges. A tündék kétszáz,
kétszázötven évig élnek csupán. Sokunkon nem látszik a kor, de érezzük, hogy
mikor jön el a vég. Ha nem végez velünk valaki, vagy nem változtat át minket
senki sem halhatatlanná, akkor idővel csak emlékek maradunk.
- Anya is.
- Anya is. Nemsokára
útra fog kelni. Sokszor tudod, azaz érzésem támad, hogy meg akarja várni, hogy
Tysha hazaérjen. Azért nem ment még el. De nemsokára el fog. Apával maradunk,
ameddig lehet. S szépen lassan, mindannyiunk, akikben inkább tünde vér folyik,
elutazunk egy hosszú útra. Ha más nem te itt leszel, hogyha Tysha hazajön,
akkor üdvözölhesd.
- Sarastri. Nem
szeretném, hogy elmenjetek.
Ez az élet rendje. Nem
szólhatunk bele a körforgásba. De mindenben, amit teremtettünk, benne leszünk.
Beszélhetsz majd hozzánk, mindig veled leszünk. Ha nem is szavakkal fogunk
válaszolni, de tudd, számíthatsz ránk. Tysha után, senkit nem hagyhatunk magára
a családból.
- Nekem is el kell majd
mennem? – kérdezte Jone és tekergetni kezdte a takarója szélét.
- Több, mint valószínű.
Jone a szemeit forgatta.
- Egyedül?
- Tysha sem ment
egyedül. Kapott egy farkast maga mellé. Amelyik állat közeledni mer majd
hozzád, olyat viszel magaddal az útra. Egy csepp otthonról. Tysha apától kapott
egy fehér farkast. Nem él ilyen ezen a vidéken, de szerintem apu tudja, hogy
melyikünknek, melyik az állata. Legalábbis, a vérének melyik áll jól. Ezért
kapta Kíth-et, a farkast. Őt csak te fogod megérteni, senki más. Az egyetlen
olyan társad lesz, akiben feltétel nélkül megbízhatsz majd. elvezet itthonról,
veled lesz az úton, majd hazahoz. Hagyatkozz rá mindig.
- Khan is el fog menni?
- Ő nem vámpír. Külsőre teljesen olyan, és
próbál úgy viselkedni, de sosem lesz az. Ezért féltékeny rád. Neked mindened
megvan, ami neki sosem lesz.
- Nem akarom ezt az
egészet. Ha felnövök, tudom, hogy meg kell küzdenem vele majd. Láttam.
Álmomban.
- Mindenki felnő
egyszer. Ha ez a sorsod, előbb vagy utóbb megtörténik. De most aludj. Késő van
már. Én is fáradt vagyok.
A testvérek kölcsönösen
megpuszilták egymást. Sarastri kiment a szobából. Jone még kicsit álmodozott
arról, milyen lesz majd újra látni a nővérét, aki azután mindig vele marad,
ameddig el nem jön az ő ideje, és még tovább.
Következő naptól kezdve
egészen a felnőtté válásáig, Jone minden nap meglátogatta a Fehér Asszony Fáját
és a Farkasbokrot.
