Tysha Rhal - VII.

A felnőtt vámpír nappal néha csuklyában bolyongott erre-arra. Gondolkodott, olvasott, edzett. Apja jóvoltából, a belső udvarok némelyike úgy volt kialakítva, hogy még véletlenül se süssön be rajta a nap, így járkálhatott kedvére.

Egy nap kint ült, és a nyílvesszőit tisztogatta, amikor Khan jött be. Mögötte több szolga is lépkedett. Hoztak valamit.

Jone felállt, amikor rájött, hogy mi az.

A leplekből fehér gyökerek és fehér hosszú szálak lógtak ki. Egy kisebben viszont levelek, és összeaprított ágak voltak. Jone szíve egy pillanatra megállt, amikor megértette, mit hozott haza a bátyja.

- Mit csináltál? Mi a fenét műveltél? – a hangjában olyan harag uralkodott, amit még a család nem tapasztalt meg. – Mondd, hogy az nem az a fa, ami… ami… ugye, nem most ölted meg a testvérünket és a farkasát?! Mondd, hogy nem igaz! Nem lehetsz ennyire kegyetlen gyilkos!

A hangja zengett. Az egész ház visszhangozta.

- Azt szerettem benned öcsém, hogy elvakított a gondolat, hogy mindenki felnőttként kezel, de sosem néztél körbe, amikor mondtál valamit. Láttalak, és követtelek az erdőbe, amikor megidézted Tysha-t, és azt a korcsot. Tudom, hogy sosem fogod megszerezni a kellő igét, hogy feltámaszd, és hogy azt hitte, én fogom hazahozni. Gondoltam, ne csalódjon bennem. Itthon békében meghalhat.

Jone szótlanul állt, minden izma megfeszült. Még sosem volt arra példa, hogy ilyen szívesen megütötte volna a bátyját.

- Szörnyű lehet. – mosolyodott el Khan. – Te okoztad a halálukat. Megindító.

- Nem. Te ölted meg őket. Te vágtad ki őket. – morogta. Mióta vámpír lett, egészen úgy kezdett el viselkedni, mint egy macska. Morgott, ha valami nem tetszett neki. – Ezért még számolok veled.

- Tudod, mi lenne az igazán tréfás? Ha elmondanám ugyanazt a varázsigét, amit még anno használtál. Tudom, hogy megszakadta a szívük, de egy próbát megérne, hogy még egyszer utoljára történjen velük valaki.

- Csak mond ki, én elharapom a torkodat!

Jone érezte, hogy szemfogai megnyúlnak.

Khan kántálni kezdett, mire Jone teljes erejével nekirontott, és a falhoz tapasztotta a nyakánál fogva.

- Ugyan már! Ez csak egy darab fa. – Khan torka szorult, próbált minél több levegőhöz jutni. Szabadulni akart, de öccse jóval erősebb volt nála. – Úgysem tudsz megölni. Köt a vér. Engedj el… Nem kapok levegőt.

Jona fejében ugyanakkor az zakatolt, hogy Khan gyakorlatilag megölte a testvérüket. Akkor, ő miért nem tehetné meg vele?

        - Elég! – a falak megremegtek, amikor Logaan rájuk förmedt. Jona nagy nehezen elengedte a bátyját, aki a nyakát fogva levegőért kapkodott.

Logaan nézte a fákat. Megérintette, és látszott a fájdalom az arcán. Megérezte a lányát, Jone pedig megérezte apja fájdalmát.

- Az Erdő Boszorkánya tette ezt vele. Valószínűleg, hazafelé tartott, amikor belebotlott. Mindenkit megdermeszt, ha rosszkor kel át a birodalmán. Túl fiatal volt, amikor elment, és tudatlan még, amikor visszajött. – egyre csak a fát simogatta. – Sosem bocsátom meg magamnak.

Khan felé fordult.

- Neked sem bocsátom meg, amit műveltél. Soha. Szedd a sátorfádat, és a családodat. Hagyd el ezt a földet.

       - Atyám. – kezdte Khan, de Logaan felemelte csontos kezét.

- Nincsen fülem, amivel ezentúl meghallak téged. – Logaan hangja olyan ridegen csengett, mint még soha. Jone elgondolkodott, látta-e ilyennek valaha az apját. A válasz persze, nem volt.

- Sajnálom, hogy ez történt. De mit csinálhattunk volna? Elűzted, te kimondtad az ítéletét. Én csak befejeztem, amit ti elkezdtetek. Ezért menjek el innen? Mert megoldottam valamit, amit vagy tíz ember eddig soha?

- Vannak dolgok, melyeket a sors old meg, nem mi. – a hang betöltötte a teret. Igazi vámpírúr.

- Atyám. – szólt Jone. Apjának hideg kék szemei rámeredtek. – Ültessük megfelelő helyre a nővéremet, hátha egyszer majd meg lehet menteni. Csak még egy lehetőséget. Kíth maradványait viszont, elföldeljük. Számára már nincs remény, de Tysha egyszer még felébredhet. Kérlek. Adj földet, adj neki erőt, bármit, amivel életben tarthatjuk. A szobám közelében, vagy benne.

Logaan csak bólintott, mire négy hajlott hátú férfi elsietett a fával. Jone érezte, ahogy a nővére és az apja összekapcsolódtak. Mintha egy puszit kapott volna. Vagy csak a lengedező szél csalta meg?

- Sosem szeretted, ahogy engem sem. Bezzeg ezt itt, - mutatott Khan az öccsére. – Ő olyan lett, mint te. A véred.

Logaan arcán megfeszültek az izmok. Jone apja arca mindig permanens volt. Kevés mosoly, vagy kevés olyan változás, ami mutatta, mi játszódik le benne. Most azonban, semmi kétsége nem volt afelől, mit gondolhat az apja.

Sosem láttam

Ketrecbe zártam

Logaan és Jone egy emberként emelték fel a fejüket. Az ősi nyelven mormolt szöveg egy varázslat volt. Egy varázslat, ami elzárja a lelkeket. Növényekké változtatja a gyanútlan áldozatot. Abban a pillanatban értették meg.

Sarastri lépett ki a boltívek alól. Magára tekert egy sálszerűséget, és halálra váltan állt. Amikor felismerte a verset, futni kezdett a bátyja felé, hogy befogja a száját.

Legyél te, a természet ereje

A vigyázó, az élet kezdete

Sarastri lépései egyre nehezebbek lettek. A lábán az izmok rostjai látszódtak. Végtagjai megnyúltak, kis gyökereket eresztett. Egy utolsó kiáltása volt az, amit még visszavertek a falak.

A lány ugyanolyan fa lett, mint Tysha. Annyi különbséggel, hogy nem volt fehér, csak a levelei.

Jone és Logaan bosszúsan néztek a harmadik félre. Az mosolygott, majd egy ismeretlen nyelven ismét megszólalt.

Jone akárhogy fülelt, nem értette, mit mondd a testvére. Sarastri ugyanolyan gyorsan és könnyen, ahogy elváltozott, visszaalakult önmagává.

Miután megszülettél, gyökered visszavedd

Ágaid legyen mostantól kezek

Légy újra az, aminek teremtettél

Erre az útra vissza, soha ne térjél

Ijedten rogyott a földre.

Logaan intett, mire a lányt két nő kivitte.

- Tapasszátok be a száját, hogy soha többé ne tudjon szólni. Olyan varázst használjatok, mely Tysha fájdalmából építkezik. A család átkát hordozza ezentúl magán. Majd küldjétek világgá, és hagyjátok magára a családjával együtt. Majd az égiek eldöntik, mi lesz a sorsa. – Logaan most csak Khanhoz beszélt. – Ezennel levettem a kezem rólad, fiam. Senkihez nem mehetsz majd segítséget kérni. Magadra leszel utalva.