A Sárkányistennő - XXII.

A Lázadó koránt sem úgy támadt, ahogy azt az istenek várták. Nyílt terepen jött egész seregével. Szellemek nyúltak messzire a földből, démonok gomolyogtak a fűcsomók között. Kalózok és rablók szálltak partra. Orkok jöttek nehéz páncélzatban, trollok suhogtatták láncos buzogányaikat. Óriások ordítása hallatszott a hegy felől. Az istenek egyből megfújták a kürtöt, s mindenki, aki harcolni akart, kiállt teljes fegyverzetben. A csata elkezdődött.

Saage a többiekkel ellentétben, kísértette a sorsot. Hagyta, hogy megvágják, de a benne növekvő életnek hála, a seb egyből összeforrt. Egy-egy penge elhajlott a hasán. – Az isteneknek a terve dugába dőlt, miszerint a nők bent maradnak. Mindenkire szükség volt a csatatéren.

Az ellenség soraiból többen hullottak el, mint az istenek seregeiből. Főnixek hullottak az égből tüzes gömbökként. A sasok és a sólymok köveket dobáltak. A boszorkányok pálcaharcot vívtak a runiorokkal. Az Angyalok szembeszálltak mindennel, ami mozgott.

Amikor Aerúl észrevette, hogy mit művel Saage, feléje kezdett el rohanni, és közben azt ordította, hogy menjen vissza a trónterembe.

A körülöttük kavargó ordítás elnyomta Aerúl mennydörgő hangját.

Minden egységnek megvolt a maga vezére.

Khrull Aerúl útját állta, és rendre utasította, tudván, Saage-nak megvan a magához való esze, tudja jól, hogy mit csinál.

Egy lélegzetvételnyi idő maradt, ameddig a Lázadó tűzfellege meg nem töltötte a harcteret. Zsargosz villámokkal próbálta eltalálni. Az égen egyenesen jött a végzet. Saage nem figyelt oda, hogy mit csinál, és leeresztette a kardját, hogy látta, mi szeli át a vörös eget.

Körbenézett, és látta, hogy egy olifánt tart feléje. Amikor az állat mellé ért, a rajta lógó szőrcsimbókok egyikét elkapta, és felreppent a hátára. Két lábra állt, és felhúzta az íjját. Célba vette a Lázadót, majd az ősi nyelven kérte a sárkányokat, hogy segítsék a nyilat célba.

- Tisztítsátok meg az utat! – hangzott lent Khrull kiáltása, ahogy Saage felé mutat. Mindenki azon igyekezet, hogy az állat hátán utazó istennő útját semmi se állja el.

Saage teste élénken izzani kezdett, belül felforrósodott, úgy érezte, hogy valami kitörni készül belőle. Eleresztette a nyilat, majd egyiket a másik után, de csak karcolták a Lázadó eredeti alakját. A hatalmas sárkány pikkelyei páncélként vették körbe az istenek elődjét.

A Lázadó Saage felé irányított egy lángot, mire az istennő felugrott, és kieresztette a szárnyait. A ruhája lehullott a testéről, lábai megnyúltak, karjai izmossá váltak. Az arca gyíkszerű lett, és halványkék fényben égett. Saage olyan sárkány lett, mint a nemzője.

Nem rontott egyből a Lázadóra, előbb ment egy-két csavart, hogy megjárassa a szárnyait. Új volt neki ez a test, de nem annyira szokatlan, mint ahogy azt bárki is gondolhatta. A testén felizzottak a pikkelyek, és Saage támadásba lendült.

A Lázadó éppen felégette a tündék seregének egy szeletét, és a kastélyt vette célba, amikor Saage elkapta a farka végét, és hátrahúzta. Meglepődött, és az orrlyukain csak meleg gőz kavargott elő. A lányára nézett. Saage nem tétovázott. Nekirontott, és rúgta, karmolta, harapta a Lázadót. Bevált. Sárkányi karmai komoly sérüléseket okoztak a Lázadónak. Ami sebet viszont a lány kapott, hamar összeforrtak. A sérülések viszont, legalább annyira fájtak, mint amikor isteni alakban isteni fegyverrel egy isten támadja meg. Saage a farkával előre csapott, és szívközelben találta el a Lázadót. Csapott még egyet, és átmetszette annak torkát. Kinyitotta a száját, és jéghideg levegőt lehelt a Lázadóra. Esélye sem volt arra, hogy védekezzen. A nő egy határozott mozdulattal letántorította a levegőről, és fújtatva nézte végig, ahogy az atyja lezuhan.

A Lázadó után vetette magát. Az tűzcsóvát fújt ki, de támadása mindannyiszor nem érte el a célt.

A Lázadó porfellegett növelt, amikor földet ért. A csatázók már régen nem mozogtak, csak nézték, ahogy két sárkány megvívja harcát az égen.

Amikor elült a por a lázadó nyurga teste aszott és pikkelyes volt, mint minden sárkánynak, aki képes volt alakot váltani. Saage, miközben földre szállt, visszanyerte isteni alakját. A teste fénye úgy pulzált, ahogy a levegőt vette.

Odalépett a Lázadóhoz. A sárkány szájából sötét vércsík csordogált, akárcsak a sebeiből. Csontjai összetörtek, némelyik kikandikált a testéből. Menet közben felemelt egy kardot, és amikor a testhez ért, odaguggolt mellé.

- Lányom. – nyöszörögte a Lázadó.

- Atyám. – magabiztosnak akart látszani, holott a szíve szakadt meg az apjáért.

- Azt hittem…

- Azt hitted, hogy nem leszek kint a csatatéren, és sebezhető leszek, akárcsak a többiek. Tévedtél. Túljártam az eszeden.

- Annyira fáradt vagyok. – nyögte a sárkány.

Saage végignézett rajta, tudta, hogy a halálán van. Az istenek segítették mindig, míg ő csak megteremtette és megölte.

- Megérdemled a halált. – mondta hűvösen.

- Ih…hgehn… - lélegezte ki magából ezt az egy szót a Lázadó.

Vesztett. Tudta.

Nem maradtak már szavak.

Saage a térdére támaszkodva felállt, és felkészült arra, hogy megsuhintsa a kardját.

Váratlanul azonban a Lázadó kieresztette a farkát. Halk szisszenést lehetett hallani a bámuló tömegből.

A Lázadó meglendítette villásvégű farkát, és átszúrta Saage testét. A nő a földre borul. Aerúl ott termett a két test mellett, és levágta a Lázadó fejét. Mo’on követte, és egy tojásba zárta a Lázadó sárkányi alakját, hogy soha többet ne keljen fel. Elmormolt egy varázslatot, hogy örökre lepecsételje.

Rhelix is megérkezett a kis csoportosuláshoz.

Saage szájából vér buggyant ki, még annyit hallott:

- Meg tudod menteni? – fölötte Aerúl Rhelix-re nézett.

- Nem tudom.

Ezután Saage elájult.