1. fejezet - IV.

- Bocsi – préselte be magát a konyhába, és végérvényesen beszorult a konyhaszekrény és a fal közé.

Apu a fejét fogva, értetlenül bámulta a barátnőmet, majd becsoszogott inkább a szobájába, ha már a konyhából kiszorult. Anyu csak állt, és nézett.

- Ez a ruhám egy része, de máshogy nem tudtam elhozni. – mondta Lau, és átvetette a táskáit a vállán, hogy elém zuhanjon mind a kettő. – Mrs. Lovett nem egyszerű nő. Ebben az abroncsban megértem, hogy húsos pitéket csinált az emberekből.

- Végül, belőle is sült hús lett. – kontráztam.

- Ne is mondd, mert mindjárt felrobbanok. – aztán csak észrevette, hogy mind a ketten kérdőn nézünk rá. – Rá se rántsatok. Nem mondtam semmit. - Állt, és nézett, mint egy igazi jól nevelt, beragadt kislány.

- Szandi, adsz puszit az öcsédnek? Tudod, hogy ilyenkor nagyon fontos a testvéri kötelék… - kezdte anyu, de leintettem. Igaziból az öcsém még csak három hónapos, úgyhogy gyakorlatilag semmit sem tud a világról, és nagy valószínűséggel, rólam se tudja, ki vagyok. Az anyukáján kívül másra nem vigyorog, csak néz a semmibe, vagy céklára sírja a fejét.

Átmásztam Lau abroncsán, beleakadtam az egyik táskájába, úgyhogy térdre estem, és azt fájlalva tűntem el anyáék hálószobájában.

Bent apu az ágyon feküdt, a fal mellett a kiságyon meg az öcsém. Rolandka. Ő még nagyon aludt, szóval sejtettem, hogy semmit nem fog érezni abból, hogy suttogok neki valami olyasmit, hogy huszonnégy óra múlva itthon leszek, és nyomtam a fejére egy puszit, aztán letörltem a homlokára ragadt szájfényemet. Reflexből rángott egyet a lába, és kész.

Aputól is elköszöntem, aki megint elismételte, hogyha egy mód van rá, ma ne akasszak ki senkit. Úgy látszik a tavalyi csínyem még élénken él mindenkiben.

Ő, az úgy volt, hogy sok filmet néztünk, mert akkor még voltam olyan szerencsés, hogy kidumáltam magam Lauval együtt az egész napos takarításból. Átmentünk filmezni Cellhez, és horrorokat néztünk, aztán embereket (egészen konkrétan ismerősöket) kezdtünk hívogatni, hogy mikor fognak meghalni, vagy csak annyit mondtunk a telefonba, hogy „hét nap”. Meg úgy mentünk fel a lépcsőn, mint az Átok című filmben a hörgős néni lejött, és Lau húga kicsit megijedt. Ez történt dióhéjban, és elég, ha ennyit írok le.

A többi felhasználható ellenem a bíróságon.

- Elköszöntem. – mondtam, amikor visszaértem a konyhába. Anyu és Lau ugyanúgy voltak, mint ahogy otthagytam őket. Lau derékból fordult hozzám, mert még mindig be volt ragadva, és vigyorgott rám. Akkor láttam meg a fekete macska fülbevalóit.

- Tök jó. Macska. – mondtam, mint egy felnőtt öt éves.

- A tied is, tök. – mondta, és visszafordult anyuhoz.

Anyu kávét adott a kezébe, és vígan szürcsölni kezdte, amikor is, ránéztem az órára: 7:15, ami azt jelenti, hogy erőteljes késésben voltunk. Persze, még volt majdnem másfél óránk, de ahogy a gondolatom végére értünk, jött egy sms-em.

Feladó: Cell.

Üzenet: „?!?!?!?!Hol vagytok? Nem pálya egyedül várakozni a játszótéren. Idefagytam.”

- Űűűűű… - sokatmondó hang. – Idd ki gyorsan, indulnunk kell.

Lau hangos kortyokkal itta meg a bögréje maradék tartalmát. Oda sem figyelve visszaírtam, hogy öt perc, és ott leszünk.

Felkapkodtam a szobámban a cuccaimat, és a sminkes tatyómat is, eltettem azért az első filmet, ami a kezembe akadt, biztos, ami biztos. Mire kiértem a konyhánkba újra, Lau már kifelé próbált oldalazni, de még így is a fát karistolta a falon, meg a konyhaszekrényünket, majd az előszobában szusszant egyet, és a végén kinyomta magát az ajtón.

- Mintha egy bazi muffint nyomorgatnék át egy kulcslyukon.

Anyu kísért minket a lépcsőházban is, kinyitotta nekünk és tartotta az ajtót, ameddig ki nem léptünk az utcára.

- Csajok. Ha egy mód van rá, akkor viselkedjetek normálisan. Érezzétek jól magatokat, bármi van, szóljatok, értetek megyünk.

- Anya, két utcára leszünk.

- Jó, de akkor is. – és anyu megölelt.

Tizennyolc évesen eljön az a pillanat, amikor a lányok leszoknak a szülők ölelgetéséről, de fordítva ez nem igaz. Hagyjuk magunkat, hogy meglegyen az örömük, vagy az illúziójuk, és mi meg hamarabb szabaduljunk.

Adtam két puszit, majd távolodtam. Laut viszont elkapta, és őt is jól megölelgette.

Pár lépés múlva azonban, eltűntünk a balkanyarban.

A játszótérre menet azért megbeszéltük, vagyis átvettük, hogy kinek mire lesz szüksége este, és hogy megvan-e hozzá mindenünk. Úgy tűnt, hogy hibátlanul pakoltunk.

Ha van nap, ami csodákkal kecsegtet, az nem a halottak napja, és nem is a karácsony.

Az ez a nap.

Október 31.

Halloween.