1. fejezet - XIV.

Ez a „húzzunk be a terembe” azt jelentette, hogy mindenki szétrebbent a szélrózsa minden irányába. Cell elment megkeresni Ivánt, aki még mindig a menzán próbált csirkecsontokat keresni a nem létező csontkutyámhoz. Úgyhogy, velük elvesztettük a kontaktust.

A faliújságnál feltorlódtunk ismételten, mert ott volt kiírva az, hogy ki melyik osztályterembe megy majd, vagy mi lesz a dolga, plusz, a lehetséges programok is fel voltak tüntetve. A legjobban mindenkinek az a lap tetszett, amin a szabadon választható programok voltak, mint

·         +   az infótanárral horrorfilmet nézni

·         +  a fizikatanárral más stílusú filmet nézni

·          + tornatanárokkal sportolni (foci, kosár)

·         +a kémiatanárral furcsa, neonos löttyöket kotyvasztani

·         + a biosztanárral csontvázakat és csontokat nézni

Persze, ezeket nem a tanárral magával, ők csak felügyelték minden lépésünket.

A mi ötösünk maradt a saját termünkben, ráadásul, a suli összes tökének faragása az osztályra hárult. Jó buli, csak ne lennék béna a késekkel.

A B-sek, azok színes – értsd nem zöld – faleveleket gyűjtöttek, majd azzal fogják kirakni az ablakokat. Inkább a tökfaragás. Bármikor tarthatunk szünetet, nem kell másokkal kokettálni, ha akarunk valamit, bármikor mehetünk a szabadidős programok valamelyikére, csak legyen ember, aki kivált minket.

Remek.

Félrehúzódtunk Lauval és Henivel. Előbbi teljesen felvillanyozódott, hogy olyan lámpást fog faragni, mint amilyen a kedvenc mesefigurája. Letörtem a szárnyát azzal, hogy valószínű, nem egy példányban kell majd elkészítenie. Utána azon sopánkodott, hogy biztos megvágja magát, vagy letörik a körme.

Heni ezzel szemben azt számolgatta, hogy mennyiszer kell majd felsöpörni, meg hogy mennyi nylont kérjen a takarítótól, mert huszonnégy az osztálylétszám, szóval, mindenki alá legalább kettő kell majd, plusz kell az asztalokra is egy-kettő, kellenek pótok is, hátha „elhasználódik” valamelyik. A mutatóujjának végét az ajkához ütögetve morfondírozott, és már mondtam volna neki a megoldást, amikor megrezzent a telefonom.

Hívó: Cell.

- Tessék! – szóltam a kagylóba.

- Hű, de hivatalos vagy. Az asztalokból lefoglaltuk a hátsó sort. Ott vagyunk mind a négyen. – körbenéztem, hogy lemaradtam volna? De nem. Mi hárman voltunk, ők ketten a teremben, hogy lehetnek négyen. Osztódnak? – Nem, nem osztódunk, egyszerűen megjöttek Mátéék.

A név, amitől a szőr feláll a hátamon.

- Jó, mindjárt ott leszünk.

Letettem a telefont, és elmondtam a lányoknak is a jó hírt. Egyikük arcán sem volt őszinte öröm attól, hogy a három végzős jómadár ott lesz velünk.

A terem a másodikon volt, a sarokban, de addig legalább volt időm dúdolgatni. Most éppen a Holy Divert szedtem elő agyam leghátsó zugából.