2. fejezet - II.

Lauval találtunk egy furcsa szórakozást, ami a saját vérünk megtekintése volt, mikroszkóp alatt. Annyiból állt, hogy egy tűvel megszúrtak – persze, nem mindig ugyanazzal, mindenkinek volt sajátja -, majd egy üveglapra csepegtettünk némi vért, majd vártunk a sorunkra, hogy megnézzük a plazmáinkat.

Szegény Lau egészen addig nem tudta, hogy nem bírja a vér látványát, míg közelről meg nem csodálta a sajátját. Felnézett a mikroszkópból, lesápadt, és a tanár leültette, nehogy elájuljon. Vittem neki vizet, meg még egy kis kávét – abból baj nem lehet -, de kellett neki pár perc, mire visszakapta a színét.

Aztán kimentünk a vécére, hogy Lau kicsit bevizezze magát, meg rendbe tegye a sminkjét. Ugyanis, picit lekönnyezte a tusvonalat, amikor visszatért belé az élet.

Lau éppen azt magyarázta, hogy Máté mekkora seggfej, viszont Cell mekkora király már, mert megvédett, amikor hallottuk H és Iván hangját odakintről. Üvöltöttek egymásnak, szerintük finnül, szerintünk bármilyen nyelven is volt, azt egy finn nem értette volna meg.

Kinyitottuk a mellékhelyiség – nem értem ezt a szót, minden ember életében főszerepe van – ablakát, és a következő jelenet tárult elénk: H meztelen felsőtesttel állt támadó állásban Ivánnal szemben, aki ugyancsak meztelen felsőtesttel felvette a pankrátor pózt. Előbbinek a fején ment keresztül három ujjnyom, a másiknak a mellkasán. Egy csataüvöltés után pedig, egymásnak rontottak, de nagyjából kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok. Egymásnak feszültek, és nem mozdultak.

- HÉ! – ordított ki Lau, mire a két srác egyszerre engedett, és esett el. – Mi a frászt csináltok?!

- Most már semmit! – kiabált vissza Iván.

- Megnéztük, hogy melyik viking az erősebb! – kontrázott rá H, aki egy komplett mocsárban landolt. Amikor felállt, a háta teljesen fekete, saras és leveles volt. – Bocs, megnéztük, hogy a viking vagy a sünember az erősebb!

Mindenki nevetésben tört ki.

Cell Mátéra borulva röhögött, vagyis, rázkódott a válla, és nem úgy tűnt, mint aki sír.

Ebben a pillanatban kivágódott az iskola ajtaja, és az igazgató a két helyettesével megjelent, és beparancsolta őket. Hirtelen fordultak meg, mi Lauval ugyanebben az ütemben lehúztuk a fejünket, mert hallottuk, hogy: - Aki kikiabált az iskola ablakán, azt is megrovásban részesítjük!

Pisszegtünk Lauval egymásnak, az ablak alatt, és guggolva másztunk be az egyik fülkébe. Magunkra zártuk az ajtót, és felléptünk a kagylóra. Az ajtó kinyílt, és nem az igazgatók jöttek be, hanem három A-s lány.

A legostobább teremtések messze e földkerekségen.

Feltehetőleg mindannyian szájfényt igazítani jöttek be, mert megálltak a tükör előtt. Mi Lauval erőpróbáztunk, mert támasztottuk karral magunkat, nehogy essünk.

- Jajj! Hideg van. – nyávogott az egyik. – Miért kell kinyitni az ablakot, ha egyszer kimegy innen valaki? Befagyok.

- Inkább a hideg, mint a pupuszag. – általános cukiduma, hogy ami trágár, azt becézzük.

- Igen. – na, ez már a harmadik volt, aki inkább így ejti a szavakat: egeeeeeeeen.

- Lehet, hogy csak látni akarták Iván és H testét. Nagyon szépen kidolgozott srácok. Csorgott a nyálam utánuk.

- Jaj, te annyira jól mutatnál H mellett. – röhögnöm kellett, mert Lau idióta fejmozgással utánozta le a beszédüket.

- Te meg Iván mellett. Annyira karakteres mind a kettő.

- Dee neeem is. – ismét a harmadik dumált. – Haneem az a Marceeell az, aki igazán izgiii. Vagány, csendes, okos, és jól néz kiii. Neki vannak rejtett tartalékaii.

Ha nem támasztom a falat, akkor a fejemet vakartam volna le a fülemmel együtt. Meresztettük egymásra a szemünket, és hallgattuk tovább.

- De az nem azzal a kis csapzott patkány Szandival jár? – már majdnem morrantam, de Lau fél kézzel csendet mutatott. – Komolyan, az az egész csorda. Nehéz leválasztani a hímeket.

- Nem tudom, mit esznek azon, meg azon az emós p****n, aki mindig velük van. Meg Iván a takkerral. Nincs szemük, vagy ízlésük.

- Ma este majd lehet változik minden. – kuncogott a megveszekedett szóelnyújtó.

- Miért? – hörrent rá a harmadikra a másik kettő.

- Mii ki foguunk tűnnii a tömegbőll, ééés megkérem Zitukát, hogy hadd legyen hölgyválassz. Én Marcit választom. Te H-t, te pedig, Ivánt.

- A három testőrnő.

Lau olyan szélesen vigyorgott, mint amilyen erővel próbálta a fogsorát összeszorítani, nehogy felnyerítsen.

- Itt meg mi folyik? – hangzott Hollóné hangja. Az igazgató a legrettegettebb Iván után. – Nem tudjátok, hogy tilos kikiabálni az ablakon?

- De mi nem kiabáltunk?

- Ugyan-ugyan. Hazudni bűn, és ha jól sejtem, akkor egyik fülkében sincs senki. – belökte a mellettünk lévő fülke ajtaját. – Jól sejtettem. Az, hogy behúztátok a fejeteket, nem jelent semmit.

- De nem mi voltuuuuunk. – nyafogta a hármas számú sötétítő.

- Dehogynem. Indítás az igazgatóiba, és ha egy mód van rá, csendben. Sipirc! Sicc!

Kiterelte őket. Még vártunk egy kicsit, amíg be nem jött egy újabb lánycsapat, akik szintén Ivánékat elemezték ki, mi viszont, nem bírtuk tovább.

Eleresztettük a falat, a földre huppantunk, és röhögtünk, hogy visszhangzott az egész mosdó.

Szó szerint kiborultunk a fülkéből, na nem azért, mert ránk nyitották, hanem mert Lau háta kinyomta az ajtót a helyéről. A délelőttünk számlájára újabb tétel írandó: egy pozdorja, amúgy is csálé, és rosszul beállított, elszabott ajtó tönkretétele.

- Na, gyere csillagharcos! – húzott fel Lau, miután sikerült két lábra vergődnie. – Azt hiszem, így kezdte a homo erectus is.

- Röhögéssel?

- Nem, az az utáni feltápászkodással.

Összeszedtük a cuccunkat még mindig röhögve, a többiek meg csak bámultak minket.