3. fejezet - VI.

Valamilyen oknál fogva, az ebédlőben kötöttünk ki. A konyhás nénik megrémültek, amikor megláttak minket. Megnyugodtak, amikor látták, hogy leülünk. Egyedül Iván ment oda koldulni valami maradékot. Széles vigyorral adták ki neki a tálcát, rajta pár dologgal.

Egészen pontosan, bolognaival, meg fonnyadt cézár salátával, rántott hússal és száradt krumplival. Letette a tálcát, és mindenki elé lehajított egy villát, felszólított mindenkit a falásra. Erre Heni kiakadt, hogy mennyire undorító ember, és ő egy percig nem fog közösködni vele. Lau azért bevállalta a salátának látszó izét, és Cell is néha-néha belevillázott a tésztába.

Hiába. A gyorskaja, bármennyit is eszel belőle, hamar leemésztődik, és dupla olyan éhes leszel, mint voltál.

Kikotortam egy almát a táskámból. Én azt kezdtem el rágcsálni.

Heni puffogott, de mi többiek jóízűen oltottuk egymást. Cell többször megkérdezte, hogy biztos nem kérek-e a tésztából. Megelégedtem az almámmal. Különben sem rajongok a paradicsomos tésztákért. Kivéve, ha pizzához társul, jó sok sajttal, és hússal.

Iván teli szájjal beszélt, aminek következtében több kaja landolt a tálcán, mint a szájában. Lau ezen röhögött, majd félrenyelt egy salátának látszó valamit, és fuldoklani kezdett. Heni odaugrott, és miközben ecsetelte, hogy mennyire veszélyes ez az étkezés, amit produkálnak, próbálta Lau torkából kiszedni a zöldséget.

Végre kikapta és a tálcára tette, amikor Iván felcsipegetett minden lehulló morzsát. Lau salátáját is, mire az én drága barátnőm hisztizni kezdett, hogy de ő azt még meg akarta enni. Iván rágott kettőt a szájában levő dolgokon, majd kitúrt valami zöld dzsuvát, és a mutatóujján Lau felé tartotta.

Lau visszakézből kevert le neki egyet.

Amikor mindenki az innivalójával vacakolt.

- Most hirtelen rám tört az unalom.

- Kaja után minden vér a hasamban van, nem a fejemben. – válaszolta a szemét törölgetve Iván.

- Én is hasnehéz lettem, de minden sulis programon jártunk, amin akartunk, és amire befértünk. Mit fogunk csinálni nyolcig?

Felvontam a szemöldököm.

- Részemről én egy kicsit könyvtárazok. Megnézem a leveleket, meg hogy mit tudok kivenni még. Már, ha tudok kivenni, és az a hat könyv, ami otthon van nem sok még. Nem tudom, hogy itt van-e limit a kikölcsönözhető könyvekkel kapcsolatban. – elgondolkodtam, és észrevettem, hogy mindenki rám néz. – Most mi van?

- Te vagy az egyetlen ember, aki könyvtárazni akar a szünetben is.

- Ő mondta – böktem Laura -, hogy nincs mit csinálni. Én csak válaszoltam. De nem hiszem, hogy több lesz egy óránál.

- Elkísérjelek? – kérdezte Marcell. – Úgysincs mit csinálnom.

- Nem. Szeretnék kicsit egyedül lenni a gondolataimmal, meg megnézni ezt-azt. Csupa-csupa lányos dolgot.

- Jól van. – adta meg magát. – Akkor menjünk valamelyik filmes terembe. A horrorosba. Mit szóltok?

Mindenki egyöntetűen bólogatott. Felálltak, és kimentek az ebédlőből, én is, csak én nem balra tartottam, hanem jobbra, a könyvtár felé.