4. fejezet - IV.

Képzeltem, hogy festhetek. Ziláltan, vörös táskákkal a kisírt szemem alatt. Óvatosan, hangtalanul lépdeltem felé, hogyha inamba száll a bátorság, akkor vissza tudjak fordulni, még mielőtt észrevesz.

- Szia! – köszönt rám széles mosollyal. Lebuktam.

- Szia! – ölelés, puszi-puszi. – Ma még nem is láttalak. – mondtam, de azt már nem tettem hozzá, hogy nem is szerettem volna látni. Hirtelen éreztem, ahogy kirajzolódik a szívem felett a nagy, piros skarlátbetű, ami a Mátéval való csókom miatt a bőrömbe égett.

Egy rosszabb dolog lett volna, hogyha a homlokomra sütik rá a bélyeget.

De az fájna, és csúnya is lennék vele.

Juj.

Ahogy néztem őt, egyre jobban facsarodott a szívem. Annyira nem érdemli meg, hogy ne tudja, amit én tudok, de azt sem érdemli meg, hogy én mondjam el neki.

Vagy ez hülyeség? Barátnői kötelességem lenne megosztani vele az elmúlt órák történéseit? Hagyjam meg Máténak? Vagy másnak, aki talán véletlenül böki ki? Vagy máshogy meséli el?

Feltörtek belőlem a kérdések, mint a talajvíz.

Még egyet varázsolt az ujjával a kijelzőn, az elsötétült, majd eltette a készüléket, és őszinte mosollyal nézett fel rám. Én meg kényszeredetten elvigyorodtam.

Minél természetesebbre akarom, annál inkább vicsorgás lesz belőle.

- Mizu? – kérdeztem tőle a lehető leglazábban. Igaz, sosem használtam ezt a szót még. Bakancslista off.

- Semmi. – válaszolta, és csillogtak a nagy szemei. – Azt hittem, hogy csak én játszom a szellemet a suliban.

- Nem. Én is arra játszom, hogy láthatatlan lehessek. – köszörültem meg a torkomat. – Baj van? Olyan fura vagy.

Kedves Olvasók. A hogyan használjuk fel a tudásunkat úgy, hogy ne jöjjenek rá, hogy tudjuk, amit tudunk első felvonását olvassátok.

- Pasigondok. Gondolom, nem kell neked elmagyaráznom, hogy mi a történet, mert errefelé valahogy a falaknak füle van, és beszélnek.

- Hát, végül is, hallottam ezt-azt. – bizalmat mutatva felé, felültem mellé az ablakpárkányra. – De nem szeretnék hinni a pletykáknak, szóval, pontosan mi történt?

- Összejöttem valakivel, akivel nem kellett volna, és most nem tudom, mit tegyek. – fújta ki a levegőt.

- Oh. – böktem ki. – Talán, tudok segíteni, ha elmondod, pontosan mi történt.

Erőszakkal nem megy az ember semmire. Alapesetben. Valaki vagy elmondja, mit akar, vagy nem. De ilyenkor, minél tovább kérdezel, annál közelebb jutsz.

- Gondolom, ismered Mátét. Általában a te társaságoddal lebzsel. Kicsit összegabalyodtam vele. – tördelte az ujjait. – De áh… nem neked kellene erről beszélnem.

- Miért? – teljesen evidens kérdés.

- Mert totál hülyének érzem magam, hogy az egyik közös barátunkat kibeszélem neked. A legintimebb dolgot is.

- Nem mondom vissza neki. Már többször bizonyítottam be, hogy nem fecsegek. – kihúztam magam, mintha ez bármit számítana. – Jobb vagyok, mint a Titkok Kamrája.

- Mindenki hurcibál magával valamit.

- Tudom, de négy éve ismerlek, kicsit bízhatnál bennem.

- Igazad van.

- Szóval, mi történt Mátéval?

- Összejöttünk, és utána le is pattintott szépen. Azóta meg, se kép, se hang. Mintha a föld nyelte volna el. Gondoltam, hogy majd ma a rádióban összefutok vele, de megdumálta a felügyelővel, hogy egyszerre egy ember legyen bent, és egy halom zene már előre be van állítva, így gyakorlatilag nincs bent a rádióban. Megszakította a kapcsolatot a Facebookon, nem ír rám, nem veszi fel a telefont. Tudom, hogy itt van, de egyszerűen nem érem utol. Mintha fantom lenne.

Hm. Operaház helyett az iskola is megteszi. Elhallgattam Zita beszámolóját, és nem akartam hinni a fülemnek. Neki szerelmet vall, ágyba cipeli, majd másnap felszívódik, és lekap engem. Annyi reakciót mutatott az agyam, hogy „öh”. Mint, amikor egy motor elfüstöl. Jó, hogy a füleimből nem szállt fel heveny pára.

- Na? – nézett rám keserű mosollyal. – Mit szólsz?

Eltöprengtem. Most, vagy soha.

Inkább soha.

- Mesélt Máté valamit reggel, de csak fél füllel hallottam, és amikor reagáltam rá, akkor beoltott. Más nem történt, nem tudtam, hogy te vagy az. Szerinted, más valaki van a pakliban?

- Mi másért csinálná ezt? Ha egy srác eltűnik, abban csak egy lány lehet benne még mellé pluszban, nem?

Ebben azért, nem voltam olyan biztos.

- De.

Némi hallgatás után, azért csak megszólaltam.

- Sejted, hogy ki lehet?

- Halván lila gőzöm nincs róla.

- De tipped csak van.

Fintorgott egyet, és végigfuttatta a szemét a falon.

- Szerintem Szilvi. Mindig koslat utána. Talán, sikerrel járt. – vonta meg a vállát.

- Á. – bakter, de remegett a hangom. – Nem hiszem, hogy ő lenne.

- Figyelj csak! Te tudsz valamit? - Megráztam a fejem. – Jó, mert állítólag ölre mentek Marcellel az előbb, és a haverod Szilvire mutatott, hogy csinált vele valamit.

Oh, akkor ő állhatott mögöttem.

Értelmetlenség ült ki az arcomra, és úgy bólogattam.

- Akkor lehet, hogy igazad van. De nem kellene valamelyik törzshelyén megvárnod?

- Nem fogok egy órát sem eltölteni a fiúmosdóban.

- Jó, megértem, de mi lenne, ha megvárnád a stúdiónál? Be szokott nézni, amikor ő a soros, csak vagy magára zárja az ajtót, vagy beteszi a listát, és ki is jön. Mint te.

- Nem akarok beszélni vele. Már nem. Nem futok utána.

- Lehet, hogy megérné a próbálkozást.

- Ugyan, miért?

- Mert így legalább meghagyod magadnak az esélyt arra, hogy tisztázzátok a dolgokat, és nem látnál rémeket.

Azt azért nem tettem hozzá, hogy azért is jó lenne, mert akkor legalább nyernék némi időt, hogy valami jó kifogással élhessek, ha kérdőre von, hogy ugyan miért csókolgatom én Mátét.

Ha tőle nem, a többiektől előbb-utóbb megtudja.

- Megcsörgetem. – vettem elő a telefonomat, mire teljes testsúlyával nekem esett, és kikapta a kezemből. – Mi van veled? Megvesztél?

- Nem, csak ne kavarodj bele. – oh, ha tudnád, hogy nyakig benne vagyok. – Inkább megyek, és megkeresem. Igen. Az lesz a legjobb.

- Rendben, de azért kérhetek valamit?

- Aha, mondd.

- Ha megtudsz valamit, akkor megbeszéljük? Legyen az bármi? – aljas húzás, de kellett valami biztosíték, hogy nem kaparja majd ki a szemem.

- Persze. Tudom a számod. Felhívlak majd.

Felpattant mellőlem, és eltűnt a kanyarban.

Nincs nálam rosszabb barátnő. Az hagyján, hogy hazudok, még magamat is becsapom azzal, hogy másra terelem a felelősséget.

Szorul a hurok.

Kérdés, hogy mikor vetik át a gerendán.