4. fejezet - VI.

Nagyban bőgtem a csapra felmászva, és hideg levegőt erőltetve az arcomra, amikor megrezzent a telefonom. Lau és Heni is ösztönösen a zsebéhez kapott, de egyből mondtam nekik, hogy az enyém volt.

Hála a wifinek, a falak tényleg elkezdtek beszélni.

E-mailem jött.

Feladó: Bori

Tárgy: Komoly probléma?! o.O

Üzenet szövege: Csekkold le az üzenőfalát Cellnek.

Tanácstalanul néztem össze a lányokkal, majd beléptem a pofafüzetre, és megnéztem, mit posztolt ki. Nem hittem a szememnek. Kiírta a kedvenc idézetemet:

„Ismered zamatát, mint én, a fájdalomnak
s mondják-e rád is?: Óh, furcsa egyéniség!”

Belájkoltam én is, és a suliból még vagy hatvan ember. Cell nem egy aktív felhasználó. Csak akkor oszt meg valamit, amikor nagyon muszáj. Még levelezni vagy chatelni sem szokott rajta. Magától kiírni idézeteket pedig, végképp nem.

Ez valami komoly gond előjele tényleg.

Aztán beugrott.

Amikor feljött egyszer, hogy mi a kedvenc idézetem, és hogy nekem mit jelent, ezt mondtam neki. A magyarázatom pedig az volt, hogy ilyen lehet az az érzés, amikor az embert elárulják. A csalódottság kifejeződése, és nálam ez azt jelentené, hogy nem akarom már a baráti körömben tudni azt az embert.

Oh, jaj.

Nem vagyunk már barátok?

Megnéztem az ismerőseimet. Egy hiányzott.

Cell.

Odaadtam a telefont Launak. Megnézte a saját profilját, és nála még megvolt. Heninél is. Csak tőlem törölte le magát.

Még hevesebb zokogás vette kezdetét. Éreztem, ahogy a szemfestékem az arcomra tapad a sok-sok könnytől. Végigfolyik az arcomon. Mikor belenéztem a tükörbe, úgy néztem ki, mint valami bekokózott Lady Gaga.

Heni egy vattapamaccsal, és sminklemosóval elkezdett törölgetni. Lau a zsepiket adta szorgalmasan.

- Jól vagy? – kérdezte Heni a tőle nem megszokott gyengéd hangon.

Hát, persze. Egy szuszra mindent elmondtam nekik töviről hegyire. Eleinte még jujogtak, meg bólogattak, szívták a fogukat, szóval, valamit reagáltak a mondandómra, viszont idővel belevesztek az információkba, és egyszerűen csak lemerevedve hallgatták a történteket. Heni még a szájához is odakapta a kezét, amikor a bunyós részhez értem. Lau csak bólogatott. Belegondolt – gondolom -, hogy én valóban evidensebb válasz vagyok, mint Szilvi. A Zitás résznél viszont, mind a ketten felvették az „úúúú ez csúnya lesz” pofát.

Hát, igen. Tényleg van abban valami, hogy néha jobb a falnak beszélni. Annak nincs metakommunikációja.

A mondandóm végére alig kaptam levegőt, a fülem zúgott, a fejem fájt, és teljesen erőtlennek éreztem magam.

- Mennyi kávét ivott meg? – nézett hátra Heni Laura.

- Láttad már Cell termoszát, nem? – kérdezett vissza, mire Heni bólogatott. – Na, kábé annyit, plusz reggel kettőt, és még ki tudja.

- Nem a sírástól van ennyire ki, hanem mert lecsökkent az energiaszintje.

- Azt hiszem, hogy nem tudom, mit érzek. – jelentettem ki magabiztosan.

- Szereted Mátét? – kérdezte Lau.

- Mi van? – csattant fel Heni. Visszhangzott az egész helyiség. Még jó, hogy nem volt bent senki sem. – Hogy szerethetné már, amikor utálják egymást. – rémülten rám nézett. – Ugye?

Elnézte a fejemet.

- Ezt, ugye most nem mondod komolyan? – falfehér lett az arca.

- Egy pillanat.

Időnyerés. A pillanatok is számítanak. A legjobb barátnőim, mégis, kinek mondhatnám el a kétségeimet? Vagy az érzéseimet? Tudom, hogy ítéletek nélkül mondanak majd véleményt rólam, de akkor is tartottam tőlük egy kicsit. Lau az megbocsátóbb volt, lazábban kezelt egy csomó dolgot. De Heni, az igazság elszánt szívű harcosa már keményebb dió volt. Neki kellett némi idő, míg feldolgozta azt, amit mondtam nekik az imént. Szokása volt ideálokat felhúzni, és félve fogadta a hírt, hogyha bizony le is dőltek.

- Én azt hittem, hogy az utálat köztetek zsigeri, nem érzelmi. – mondta Heni. Végig fogta a kezemet.

- Én is azt hittem egészen addig, ameddig ki nem jelentette, hogy beleszeretett valakibe, meg hogy nem akar elveszteni egy barátot, meg megcsókolt.

- Tetszik? – kérdezte Lau.

- Nem rossz pasi, okos, és jó fej is, meg kedves is tud lenni… - nem mertem utána tenni, hogy de nem tudok túllépni azon, hogy szerintem nem vállalna fel engem nyíltan.

- Tyű. – mondta Lau, és elkezdett rágózni. – Ez nem pite. Hallod, anya?

Bólogattam, mert volt abban valami, hogy mindig felkavart, akárhányszor láttam, vagy egy légtérben kellett vele lennem. Elutasító, és sokszor kemény voltam vele, vagy goromba, és úgy viselkedtünk sokszor, mint az ovis gyerekek. Meghúzom a hajad, tehát szeretlek.

Na, ne.

- Rendben. – nincs rendben, de mindegy Heni. Szeretnék a te világodban létezni. – Mit érzel, hogyha rá gondolsz?

- Hm… - elgondolkodtató kérdés. Mit is érzek?

- Ha lehet, még ma szeretném megtudni a választ.

- Válaszolhatok neked egy idézettel?

- Nem. A saját szavaidra vagyok kíváncsi. Nincs irodalomóránk, hogy azon filózzak, mit akart a költő szavaival mondani a lány.

- Jól van na. – egy költőnek sem lehetett könnyebb rímekbe szedni a mondandóját. – Olyan chillout érzés az egész. Lelassul a világ, megnyúlik a háta mögött a tér, mintha a végtelenből jönne, és oda menne vissza. De nincs zene a fülemben. A gyomrom ökölnyire zsugorodik, és azon kezd el kattogni a fejem, hogy na, most mit fog a fejemhez vágni. Nem érzem, hogy úgy szeretne.

- Szoktál rá gondolni, amikor magad vagy? – kérdezte Lau.

- Nem. Egyáltalán nem. Max csak annyira, hogy mennyire jó, hogy mondjuk nem jött suliba, mert nyugtom van.

- Mit éreztél a csóknál?

- Mit csináltok? Szerelemtesztet?

- Nem, csak próbáljuk kideríteni, hogy mi játszódik le benned. Mert az, hogy elmondasz egy halom drámát, attól még nem leszel tragika. Szóval?

- Olyan semmilyen volt. Meglepődtem.

- Életed első csókja volt? – döbbent meg Lau. Bólogattam. - Hű, meséld el.

- Hát, olyan puha volt, meg nyálas. Meg, meg akartam fulladni, és olyan furcsa íze is volt, nikotinos, meg a nyelve is olyan… mintha a mandulámat akarta volna megtalálni.

Összeröhögtek.

- Most mi van? Nem ilyennek kellene lennie?

- Drágaszágom. – fogta meg az arcom Lau. – Ha ténylegesen szerelmes lennél belé, akkor felröppennek azok az izék a gyomrodban, és a lábad felemelkedik. Örülsz, hogy tart a karjaiban, és te is kapaszkodsz belé. Nem akarod elengedni. - átölelte magát. – Szívesen hordoznád a mellkasodon, mint Frigo a Gyűrűt.

- Aha. Ki akarnád pattogtatni, mint a kukoricát. - mondta mélázva Heni.

Na, erre mindannyian felnyerítettünk. Lau józanodott ki először. Hadonászott maga előtt a kezével.

- Nem vagy belezúgva, csak teljesen összezavarodtál. Borinak sem kellene, hogy folyton járjon a szája. Totál összezavart. Egyből minket kellett volna megkérdezned. Nem vagytok sem szerelmesek, sem barátok. Nem folysz el tőle. Nincs itt semmi baj.

- Jó fej, hogy Zolival kapcsolatban segít neked, de nincs itt más. Szerintem nem te vagy az a barát, akit nem akar elveszteni.

- A büdös életbe. – fogtam meg a homlokomat. – Hogy lehettem ekkora hülye?

- Nem vagy hülye, csak érzékenyen reagáltad le, és nem mellesleg, Bori szépen a füledbe ültette a bogarat.

- Ami meg Zitát illeti. – kezdte Heni. – Nem a te dolgod elmondani mindezt, hanem Máténak, elvégre, ő hagyta a lányt faképnél. Tudom, hogy a barátnőd, de két ember kapcsolatába nem szabad beleszólni, bármit is tudsz. Mi tudjuk tanúsítani, hogy semmi nincs köztetek. Kicsit mérges lesz. Ez elkerülhetetlen. Majd megbékél. Mátéval meg eddig sem voltatok nagy haverok, szóval, őt nem kell siratni.

- De Zoli és a szám…

Lau leintett.

- Megmondom neked őszintén, hogy elegem van a Zoli-témából. Nincs ott se semmi. Nekem eleve ellenszenves, hogy versenyeztet titeket, mint a lovakat. Elég nyilvánvaló, hogy egy barom. Ha meg akarsz számot tippelni? Tudok egyet. Flo Ridától a Can’t Believe It.

Heni bólogatott.

- Szent igaz, hogy tuti, hogy az lesz a száma. Bele van zúgva a profánságba.

- Ne használj olyan szavakat, amik egy tüsszentésre hasonlítanak. – korholta Lau. – Szóval, add le a szavazatod, és inkább menjünk el próbálni a terembe. Azért egyszer látnunk kellene, hogy festünk a színpadon.

- Mi nem gyűlöljük Mátét. Csináljuk?

- Nem úgy van, hogy a jó barátnők szolidárisak? - kérdeztem, és már mosoly is bujkált a szám sarkában.

- Szárítsd fel a könnyeidet, és menjünk. – mondta Lau.

Lemásztam a mosdóról, becsuktam az ablakot. Megeresztettem a csapot, és párszor lelocsoltam a képem, hogy ne legyek annyira nyúzott.

Lau odaadta a szemceruzáját, és elkezdtem füstösíteni a szemem, meg kikentem a szempilláim.

Egyszer csak, mind a hárman lemerevedtünk, mert az egyik fülkében valaki mozgolódni kezdett. Kinyílt az ajtó, és a tükörben, lélegzetvisszafojtva bámultuk, ki lesz a hallgatónk.

Naná, hogy Pszichó volt.

A maga Jim Morrisonos külsejével ott vigyorgott rajtunk. Nyugodtan odasétált a csaphoz, és megmosta a kezét. A tükörbe nézve rám nézett.

- Tudod, ezt végighallgatni nem volt semmi. Zita és Máté szerelmesek. Ez nyilvánvaló. Máté megijedt attól, hogy szeret valakit, és hogy ez pont Zita. Felmerül a mi lesz akkor, ha szakítanak, kérdés. Inkább megcsókolt téged, hogy oldja a feszültséget. De ő meg tudta, hogy bejössz Cellnek. Arra nem számított csak, hogy meglát titeket. A hű árnyékod ugyanis, csak egy vak számára nem evidens, hogy mit érez. Mert az nem látja. Szóval, ha mindenképpen szerelemtesztelni akartok, akkor inkább Marcellel kellene kezdenetek. – ránézett a lányokra is. – Ti pedig, Charlie angyalai, jobban is figyelhetnétek a részletekre.

Egyikünknek sem jutott semmi az eszébe. Pszichó figyel. Bakter! Ráadásul hallott mindent, mindent, amit én titoknak könyveltem el. Nem bírjuk egymást. Szerintem, nemsokára akasztják a hóhért.

- Most, ha megbocsátotok, megyek. Találkozót beszéltem meg Zitával.

Összeszedte a cuccait a földről.

- Azt hiszem, izgalmas beszélgetésben lesz részem.

Mielőtt kimehetett volna, Lau megfogta a könyökét, és visszarántotta. A becsapott ajtó akkorát döngött, hogy még Pest másik felén is lehetett hallani. Odaszorította a falhoz Pszichót, de ügyelt arra, hogy ne fogja le.

- Na, ha már ilyen jól tudsz hallgatózni, akkor ezt kapd ki. Ha egy szót szólsz bárkinek arról, hogy miről volt itt szó, akkor biztos lehetsz benne, hogy gondoskodom arról, hogy meghívó nélkül juss be a huszonhetesek klubjába. Megértetted?

Launak volt egy gyilkos kisugárzása. Az, hogy mindig feketében mászkál, felruházta valami sátánista felhanggal, és félnek attól a srácok, hogy valami átkot bocsát rájuk, vagy úgy végzik, mint a vasárnapi csirke.

Szerintem Pszichó tényleg megijedt, mert megígérte, hogy lakatot tesz a szájára.

- Szerintem – kezdte Lau. -, be kellett volna varrnom a lepénylesőjét. Csak így lehetünk biztosak.

Néztünk utána.

Megjelentek az emberek a folyosón.