5. fejezet - XII.

Héttől kilencig az iskolánk felbolydult. Olyan volt, mint egy felnagyított hangyaboly. Akik szabadnaposak voltak, megjelentek, és hozták a sütiket, az iskola is rendelt ételt és italt.

Páran eleve beöltözve jöttek, így teltház lett macskanőkből, Supermanekből, egyéb filmes szereplőkből. A kicsik inkább a hagyományos vonalat képviselték: tündérek lettek, meg manók, farkasok, vámpírok és elmaradhatatlan volt ugye a szellem is.

Heni díszítette az iskolát. Vagyis, másokkal ordibált, hogyan tegyék a pókokat, meg leveleket, meg a tököket, míg ő minden négyzetcentijét felseperte és felmosta az iskolának. Szerintem, ha kap egy vödör vizet és szivacsot, akkor portalanít is.

Néha kinéztünk a folyosóra, és gazán kitettek magukért. Kísérteties lett.

A kicsik, mivel rájuk nem vonatkozik az éjszakázás, ők már most jártak teremről teremre, és különböző mondókákat adtak elő, végükön a csokit vagy csalunk felkiáltással.

Mi nagyok pedig, hála az ofőknek, nem felejtettük el a csokikat. Adtunk mindenkinek, akinek jutott, mert napközben H és Iván rájártak a szeletekre, ezért egészen pöppet megcsappant a számuk.

Idővel megérkezett Heni is, aki kiparancsolta a fiúkat a teremből, jelszó, a lányok öltözni fognak. Betömte a kulcslyukat is, hogy tutira ne lássanak belőlünk semmit.

Heni megfenyegette Ivánt, hogy ne próbálkozzon kukkucskálni, mert a végén még átmegy hozzá, és kitakarítja a szobáját. Iván megijedt, hogy a káosz után a rendben még csak viszonylagosan se tudná, hol vannak a kedvenc cd-i, inkább kint maradt, és mindenkit távol tartott a teremtől.

Azt is hallottuk, ahogy szegény ofőnkre is ráordít, hogy pimasz kukkoló, aki szabadkozva elsietett a tett színhelyéről.

Először is, felpróbáltuk a Moulin Rouge-os cuccainkat parókákkal együtt. Mindenki mondta, hogy remekül nézünk ki, viszont az osztályunk beauty bloggere egyből jött, hogy köztes sminket kellene csinálni, mert három szám alatt, még ha más is énekel közte, nehéz lesz átöltözni, és sminkelni.

Lau elhessegette az egyik felét azzal, hogy a fűzőket a boszik ruhája alá is vehetjük, így azzal nem lesz baj. De mivel a nővérek rondák, míg a táncosok szépek, az alatt lesz időnk átsminkelni. Miss Blogger magára vállalta a feladatot, hogy segít. Ugrásra készen fog állni.

Nem utasítottuk vissza. A nővérek ruhája is jól állt rajtunk. Maradt a harmadik számunk. Ebben már többen vettünk részt, és voltak hozzá srácok is, de ők visszautasították a beöltözést. Egyszerű fekete cuccokba burkolták magukat, amit könnyű váltani a jelmezeikkel.

Hatan voltunk, és felpróbáltuk a Chicago című musical szereplőinek ruháját. Ja, még nem mondtam. A Cell Block Tango-t adjuk elő. Én leszek a magyar lány. Vagy milyen.

Egyből el is kezdtük énekelni, persze némi eltúlzott mozdulattal. Ebben is annyira jól néztünk ki. A művész lelkű osztálytársunk pedig, készítette egy halom képet. – Fóliázva a füzet végében!!! – Jöhetett az egyéni jelmez.

A lányokkal azt beszéltük meg, hogy egyszerre egy öltözik, mert magunknak nem tudjuk megcsinálni a kinézetet. Hol a fűzőt kell húzni, hol zipzárat, hol pedig, hajat sütni.

Kezdésként Lau vállalta, hogy átvált londoni húspitésre. A levetkőzéssel nem volt semmi baj. Ott kezdődtek a gondok, hogy harisnyát húzott. Majd jöhetett egy fűző, amit először Heni szorított meg annyira, hogy szerencsétlen nem kapott levegőt, és mondta a magáét. Lényeg, hogy Heniből hirtelen Hófehérke mostohája lett. Aztán jött az abroncs. Ezt is Heni applikálta rá. Egészen jól mutatott alsóruhában. Aztán jött a felsőruha. Derékig nem voltak gondok. Az abroncs viszont, jóval nagyobb volt, mint a szoknya maga.

- Most mi van? – kérdezte vinnyogva Lau.

- Az drágám, hogy vagy alsóruhában fogsz virítani, vagy leveszed az abroncsot. – mondta Heni csípőre tett kézzel. – De várj. A filmben nem ekkora az abroncsa, nem?

Belegondolva, igaza volt. Ráparancsolt Laura, hogy azonnal vegye le.

A barátnőm meg is tette. Nagyon jól festett a ruhákban. Amikor pedig a korhű cipőt is felvette hozzá, teljes lett az összhatás.

Én ott ültem, és mosolyogva figyeltem a jelenetet. Addigra derékig én is felöltöztem, de felülre még nem vettem fel a fehér egyberuhámat.

Meleg is volt, meg amúgy sincs olyan hosszú kezem, hogy felhúzzam a zipzárt.

Heni ezután gyorsan belegyömöszölt a jelmezembe. Ott álltam, mint félig Kim, és meglepő, de mivel kicsit elállt a szoknya, elkezdtem harangozni. Lau megörült ennek, és nevetett rajtam.

Heni ezután egy passzentos fekete ruhát húzott magára. Tökéletes alakja volt hozzá, szóval, szó se róla, dögös volt. Még így is elment volna, ahogy volt éppen.

A többi lány nem vette annyira komolyan a halloweent, mint mi. Az osztályunkban Miss Blogger egy Monster High diáknak öltözött be. Szépen koponyára festette a fejét. Mondta, hogy a barátnői – egy másik osztályba járnak – is MH-sok lesznek. Hadovált ott Frankenstein meg Drakula lányról. A művészünk is bekomolyodott. Felvette Galadriel arcát. De lett még Buffynk, meg Bella – ők kitalálták, hogy majd egymást üldözik -, sima vámpír-szellem kombó, egy darab Spice Girl, egy ötödik elem, egy lány, aki valami animéből öltözött fel, meg még páran, akik óriáscsecsemők lettek, meg szinkrónúszok – brrrr… majdnem télen egy szál fürdőruhában?! -, meg viking is volt, meg görög múzsa.

Jól festettünk. A bábeli kavalkád testet öltött. Szó szerint.

Akik kész lettek, levitték a ruhákat a lányöltözőbe. Mi még ott maradtunk négyen-öten, hogy belőjük egymásnak a haját.

Heni Galadrielt készítette el elsőnek. Univerzális hajsütővasat hozott magával, amit amúgy a bloggerünk megdicsért, és lágy esésű hullámokat varázsol a művész fejére.

Aztán jöhetett maga Miss Blogger, neki csak az arcánál sütött bele hurkákat.

Aztán csak mi maradtunk bent a teremben. Odaültem Heni elé, hogy biztosan elérjen, és az én hajammal volt a legkevesebb pepecs. Kicsit megtupírozta, hogy dúsabb legyen, meg húzott rajta kettőt, hogy azért oroszlán se legyek.

- Hosszabb a hajad, mint Kimé. – vette tudomásul.

- Tudom. Most mit csináljak?

- Nem hoztál parókát?

- Nem. Minek? Ő is szőke, én is az vagyok.

- De frufruja is van. – döbbent le. – Azt hittem, perfekt vagy a filmben?!

- Az vagyok, de elég lesz ez is.

A tarkómon összefogta a fekete tincseket, és letűzte, hogyha már így, akkor legalább ne legyen Kimnek fekete melírcsíkja.

Szólt, hogy kész vagyok, és helyet cseréltem Lauval. A rengeteg fekete haját sütögették egy ideig, majd a csigákat eltűzték pár helyen, hogy ténylegesen szénakazal legyen a feje búbján. Pár tincset szabadon hagytak, amik a kezdeti elektromosságtól az ég felé álltak. Majd kétszer megcsípett, amitől lelankadtak.

Ezután Heni megkérte Laut, hogy egyenesítse ki a haját. Az idő közben göndörödésnek indult fürtök nagyon nehezen akarták megadni magukat a hajvasalónak. Fél óra ment el csak (!) Heni hajára.

Elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi lenne akkor, ha én és Cell mégis úgy döntenénk, hogy együtt folytatjuk tovább – annyira félek még csak arra is gondolni, hogy netalán járunk -, és a nagy elmélkedés közepette valami furcsát éreztünk.

Először csak hunyorogva, meg fintorogva néztünk a konnektorok felé. Aztán már egyre inkább azt éreztük, hogy itt bizony ég valami.

- Olyan égett szag van – állapította meg Heni. – Ti nem érzitek?

Lau hangosabban kezdett szimatolni, majd lenézett a kezében tartott hajvasalóra, ami szolidan füstöt eregetett. Észrevettem, és egyből torzult az arcom. Ezt viszont, Heni látta meg.

Ijedten a hajához kapott, és ahogy Lau engedett a fémek szorításán, szabályosan lehetett hallani a hajszálak pattogását. Heni végigsimított a haján, és egy egész tincs a kezében maradt.

Ezután csak kicsit kiabáltak egymással. A fogyatékos és az elmebeteg a legszalonképesebb szavak ebből a jelenetből. Én kuncogtam magamban, mire engem is bevontak a vitába.

Iván kinyitotta az ajtót, hogy minden rendben van-e, mert kint úgy lehet hallani, hogy éppen öljük egymást, meg valami disznót, mert hallotta a visítást.

Követelte, hogy engedjük el az állatot.

Nagy sokára megértettük vele, hogy én visítottam a röhögéstől, a másik kettő meg üvöltött egymással, ezt hallotta. Rosszallóan, mintha tudná, hogy hazudunk, becsukta az ajtót, de mielőtt bezárta volna, mindit kinyitotta gyorsan, és benézett.

- Nem hiszem el. Marha jó. Most mit csináljak? - kérdezte kétségbeesetten Heni.

- A fekete paróka alatt úgy se látszik. – adta meg a kegyelemdöfést Lau.

- Az oké, de egyszer vissza kell vedlenem saját magammá, és akkor igen nagy lesz a ciki, mert hogy, hátul ez hiányzik! – tartotta az összeégett tincsét Lau orra elé.

- Ugyan már. Amilyen bongyor vagy, fel sem tűnik majd senkinek. – hagyta rá Mrs. Lovett. – Amúgy, elcsoszogsz holnap egy fodrászhoz, és csinál neked egy faja új tincset. Ne ess kétségbe. Megoldod. Vagy ragaszd vissza.

Ezzel megvonta a vállát, és előtúrta a táskájából a műanyag pitéket.

Heni még pár percet ciccegett és puffogott, majd hozzám fordult, hogy adjam rá a parókát, nem bízik a kannibál londoniban.

Gyorsan ki is festettük magunkat. Heni feltette a vörös műkarmait, magához ölelte a rózsáját, és el is indulhattunk.

A terem előtt Iván már Budd-nak érezte magát, persze, kard nélkül. Mellette H ácsorgott fancsali képpel. Gondolom, nem mindenki jött rá az öltözékére. – Mellesleg, ő kapott egy szóbeli intőt, amiért Derek Vinyardnak öltözött. Bár nem a stílus lobbantotta lángra irányába Hollónét, hanem a mellizomtetkó, amit a maszatolásból ítélve, próbált eltüntetni.