8. fejezet - I.

A terem ablakánál – ahol kiszöktünk, ott illik visszasunnyogni. Ezt már a kőkorszaki szakiktól megtanultuk. – hallottuk, hogy Hollóné fába szorult féregként happog a terem előtt, a folyosón. Egymásra néztünk Cellel. Ő lazán beugrott a nyitott bejáraton. Naná, neki nem volt egy tíz centis vágás a tenyerén. Kifordult felém, tartotta nekem a két kezét. Bajban voltam, mert:

1) Nem voltam felkészülve arra, hogy másznom kell, és ha felteszem a lábam, akkor Cell meglátja a legféltettebb titkomat.

2) Kicsi vagyok, és eleve a nyakamnál kezdődik az ablak.

3) Nem tudom megfogni őt, csak egy kézzel, mert ott a vágásom.

4) Magasabb sarkú cipő volt rajtam. Nem készültem falmászásra. Ismétlem.

Sakk-matt.

Kirúgnak. Kicsapnak. Hasas macskák leszünk mind a ketten.

Hüledeztem.

- Mi van már? – ripakodott rám halkan.

- Nem megy, fáj. – nyöszörögtem. Közben pedig, agyaltam, hogy kellene kivitelezni a mászást. – Adj ki egy széket az ablakon, hogy ráálljak.

- Dehogy adok.

- De akkor én nem jutok vissza.

- És ha te bejössz, a szék hogy jön vissza? Arra nem gondoltál, hogy a biztonsági őrnek szemet szúrna?

- Én ha én bemászok, te beadod és visszajössz?

- Én ugyan, ki nem megyek, ha már egyszer bejöttem. – replikában verhetetlen. – Van egy ötletem.

Eltűnt, majd feltűnt újra.

- Jó, figyelj. – megpiszkálta az orrát. – Kihajolok, megfogod a nyakam, én a derekad, és behúzlak.

- Jó.

Nem hittem neki, hogy egy kivitelezhetőbb terv, mint az én székes-akcióm.

Kihajolt, csípőig lógott ki az ablakból, de még így is egyenes háttal hajolt le hozzám. Megfogta a derekamat. Megparancsolta, hogy én meg kulcsoljam át a kezeimet a tarkójánál, és tartsam azért egy kicsit magam, ha pedig megérzem a térdemnél vagy a combomnál az ablakpárkányt, lépjek rá, hogy biztosan álljunk.

Megtettem, amire kért. Elkezdett emelni, én meg tartottam magam. Megfeszítettem az egész testem, és még így is éreztem, hogy ruhám végighúzódik - a felteszem – nem tiszta falon. Ahogy megéreztem, hogy a combnyakamnál már nincs semmi, akkor egyből felemeltem a lábam, és feltoltam magam térdre.

- Jól van, pókmajom, most kapaszkodj kicsit a keretbe.

Remegő kézzel elengedtem a nyakát, és megtámasztottam magam. Amikor elengedett, meginogtam.

Sőt, megijedtem, mert akkor eszméltem rá, hogy a lábfejét a fűtőtest csövébe akasztotta be valahogy, hogy behúzzon. Szóval, gyakorlatilag a levegőben lógtunk mind a ketten.

Odahozott egy széket.

- Melyik a biztosabbik lábad? – kérdezte rám nézve.

- Amelyik fából van, de az otthon pihen a kampókezem mellett. – feleltem.

- Komolyan.

- A jobb.

- Akkor tartom a kezem, te pedig, elsőre azzal a lábaddal lépj a székre. A másik kezeddel kapaszkodj, majd a ballal is lépj.

Azt csináltam, amit mondott. Neki úgyis jó az egyensúlya, ő tudja, mit kell tennem. Minimális kilengéssel bent voltam a teremben. Megölelte a derekamat, és leszállított a földre.

- Köszöntjük az AAG-ban, örülök, hogy a Cell Légitársaságot választotta.

Ott álltam vele szemben, és még mindig öleltük egymást, de a csókunkba a neonlámpa éles fénye szólt bele. Az ajtóhoz kaptuk a fejünket.

Hollóné állt az ajtóban – oh, már megint, na neee -, mögötte Laura, Zita és Iván.

- Fölösleges megkérdeznem ugye, hogy miért állnak a sötét teremben, kabátban az ablaknál? – nézett ránk komoly ijesztő arccal.

- Nem. Pusztán, levegőzni szerettünk volna. – vágta rá Cell. Ezt mikor gondolta ki? – A tesiterem fullasztó.

- Miért sötétben?

- Mert így romantikus volt, és mivel nem kértük ki magunkat…

- Tilosban akartak járni. De kabátban? – csűrte tovább Hollóné.

- Az ablakban hideg van. – felelte a háta mögül Iván, és idétlenül ránk vigyorgott.

- Szerencséjük, hogy nem mentek sehova. – rávágtunk egy „nem hát”-ot. – Véghy kisasszony azt mondta, üdítőért voltak. Nádasdi kisasszony szerint, ételért. Szeles szerint bent vannak valahol a tömegben. Rettegett úr azt mondta, hogy levegőznek valahol az épületben. Máté viszont azt állítja, hogy Varga úr a mosdóban van. Örülök, hogy legalább Iván tippje bevált.

- De nem voltunk sehol, erre megesküszöm. – mondtam rémülten.

- Rendben van. Most az egyszer elhiszem. Tűnés vissza a tornaterembe, mert még csak most kezdődik az ünnepély java.

Bulinak is megtette volna, de régi motoros, nem várom el, hogy bulinak hívja Cell bandájának koncertjét. Hollónénak minden iskolai összejövetel ünnepély volt.

Előbb Cell sétált el mellette, engem viszont, visszatartott a könyökömnél fogva, és meghagyta, hogy mielőtt visszamennék a terembe, menjek ki a mosdóba, és szedjem rendbe a ruhámat. Meg a cipőmet is, mert eléggé erőteljesen kutyakaka szagot árasztott. Lenéztem, és némi avar is ragadt bele.

Fülig pirulva bólogattam, és Lauval együtt eltűntünk a mosdóban.