8. fejezet - V.

03 – 04 h között

Az áthangszerelés megvolt negyed óra alatt. Komolyan mondom, a profiktól nem láttam ilyen gyors váltást. Cell lejött hozzánk, és izzadtan adott egy puszit nekem. Ivánnal összeboxoltak, és mindenki gratulált neki, hogy mekkora királyok voltak már. Nekem meg dagadt a mellkasom, mert hát, az én barátom.

Nem kellett hátranéznem, hogy érezzem magamon a szúrós tekinteteket. Így érezheti magát minden csaj, aki egy sztár barátnője. Na meg úgy is, amikor a nem kívánatos személy odacsoszog hozzá, megtámaszkodik a vállát, és vodkás-füstös leheletet áraszt rá.

No meg, úgy hogy halálra rémül, mert a zaklatót egyszerre hárman tartják tőle távol.  Azért nem négyen, mert H akkor már futott. Hasba kapta Zolit, és izomból arrébb tette a szivacsokra. Miután a csomag nem mozdult, mint aki jól végezte dolgát, megtörölte a kezeit, és széles vigyorral odasétált hozzánk.

Heni is megérkezett a képekkel, amiket csinált nekünk a koncert alatt, és az utóbbi eseményeket is jól rögzítette. Kijelentette, hogyha ezután be akarja perelni H-t, akkor csak simán megmutatjuk a képeket, amik azt mutatják, hogy ez védelem volt. Ő kezdte.

Újra és újra kiveséztük a koncertet. A külsős énekes pedig, belehallózott a mikrofonba. Gyér tapsot kapott, ameddig Iván nem bődült egyet. Ha a rettegett cár mondja, akkor jó, és egyből megkezdődött a füttykoncert.

Az első felében csak ültünk és álltunk, ittunk, rágcsáltunk, mert kellett az energia. Leugráltuk a tartalékainkat, úgyhogy ezt senki sem róhatja fel nekünk. Meg röhögcséltünk, hogy Derek Vinyard kiütötte a képből a fantomot, meg hogy szegénynek ez ma már nem az első pofonja. Lau is mutatta a kezét, mire én is, és Cell is betettük a mancsunkat a közösbe.

A három hadirokkantként vonulunk be a saját történelmünkbe. Sztorizgattunk, már, amennyit hallottunk egymásból. Vagy a poénon nevettünk, vagy azon, hogy semmit nem hallunk, de el tudtuk képzelni. Kár, hogy hat ember hatfélét gondol.

H és Iván egy Iron Maiden számot dúdolgatott, majd, amikor a zenekar váltott, elkezdtek ógermánul énekelni. Ennek én is tudtam a szövegét, és beléptem a refrénnél. Eltörpültem mellettük, mire Iván úgy hátba vágott, hogy előre nyeklettem, Cell pedig visszakézből lehúzott neki egy taslit.

Aztán azért sírtunk a röhögéstől, hogy a mai napom olyan szinten béna, hogyha ezt látná egy stand-upos, több évre meglenne a műsorszáma. Minden fellépésre egy.

Lau is felugrott, amikor elkezdtek valami Papa Roach számot, és megmozgatta az összes izmát, néha egymástól függetlenül. H és Iván lemerevedve bámulta őt meg próbálták karikírozva utánozni, amitől úgy néztek ki, mintha a bádogember egy láthatatlan hullahopp karikával körözne. Mi is odamentünk Henivel, mire Cell beadta a derekát, és pasis kígyómozdulatokat tett, majd átváltott robotra.

Utánoztam, és a végén elkezdtünk keringőzni a trash metál számra. Furcsán néztek ránk. Iván oldotta a hangulatot azzal, hogy elkapta Henit, és nekiálltak mambózni.

H és Lau összefintorogtak, és maradtak annál, hogy H állt és nézte Laut, aki pedig tovább tekergett körülöttünk.

A fotós srác vakuja stroboszkópként kattogott körülöttünk. Amire tényleg diszkóhangulatunk lett. A többieknek ez mit sem számított, mert mindenki a zenekarhoz akart közelebb kerülni.

Egy-két srác próbálkozott azzal, hogy nekimegy Ivánnak és H-nak, akik a nagy headbangelésben vagy lefejelték őket, vagy a kétszemélyes pogó közepette akkorát taszítottak csórikon, hogy repültek erre is, arra is.

H többször elesett, de mindig feltartott hüvelykujjal mutatott felénk, jelszó, ő ezt már megszokta.

Heni sokszor odament hozzá, hogy zsepit adjon neki, amiket használt, összegyűrt, és eldobott, amit a barátnőm elkezdett felszedni. Henin is keresztül esett párszor. Iván meg mindig rángatta vissza szerencsétlen lányt, hogy maradjon mellette még egy kicsit.