8. fejezet - VI.

04 – 05 h között

Lemerültek az elemeink. Dög fáradtak voltunk, és egy idő után hiába döntöttük be a kólát, a koffein fordítva hatott. Heni elkezdett álmosodni, amitől ásítozott, és ugye tudjuk, hogy ez ragadós. Az ásítástól meg fáradtnak érzi magát az ember.

Lecsücsültünk a padokra. Ők is nyomtak pár nyugis számot főleg, mert szétszéledt a közönség. Csoportokra bomlottak, hallgatták a zenét, de nem mozgott senki. Ezért bejelentették, hogy lassú dalokat fognak játszani.

- Úgy érzem, nem bírok még egy gyors szakaszt. – nyögte Iván a Coma White közben.

- Nem vagy vele egyedül. – dönnyögte Cell, aki még mindig fogta a beteg kezemet. Csak pihentette a combján, és rátette az ő tenyerét a kézfejemre. Fáradtak voltak a szemei.

Elméletileg mind jól bírjuk az éjszakázást, de ez a nap kiszívta az energiáinkat.

Mindenki horgasztott fejjel ücsörgött, amikor berobbant a terembe Máté és Zita, szokatlanul fehér arccal. Megláttak minket, intettek, és mosolyogva odajöttek hozzánk. Zita felrántott, amit Lau is osztott, meg Heni is jött velünk. Amolyan lányos táncot adtunk elő.

A fiúk Iván és H kivételével ülve maradtak. Cell nem egy táncos alkat, meg valahogy a fiúknál egész kevés esetben működik a csordaszellem. Mi lányok azt csináljuk, amit a másik minden percben. Ők, meg ha döglésről van szó, akkor csinálják ezt. Amúgy öntörvényű ösztönlények.