8. fejezet - VII.

05 – 06 h között

Itt kidőltünk már. Végleg. Nem vagyunk valami hű, de nagy bulizók, mert egy-két koncertre engedtek csak el a szüleink, és azt is együtt, viszont azok általában úgy tartottak hajnalig, hogy nem volt suliidő, elég időnk volt simulni, és olyan nyolckor indultunk el. Most viszont, már több, mint húsz órája voltunk talpon.

Lau bírta a legjobban annak ellenére, hogy én ittam meg több liter koffeint. Szabadidejében hastáncol, amit bemutatott egy Danzig számra. A fiúk pedig, lelkesen segítettek neki vonaglani… vagy csak emelni a táncának fényét.

H és Iván is beálltak a sorba, vagy inkább a saját testükkel emeltek falat Lau és a fiúk közé. A lányok pedig, rájuk tapadtak, amiből egy még vastagabb fal lett. Szegény skacoknak esélyük nem volt a barátnőm közelébe férkőzniük.

Zita és Máté félrehúzódva inkább egymással vannak elfoglalva, és nem csókolóznak, de ijesztően közel állnak hozzá.

Az amúgy egész este alsógatyában pörgő H lekapta Laut egy pillanat alatt, mire Iván értetlenül bámulja őket. Hogy megbizonyosodjon róla, befogta H orrát, mire az fuldokolva kezdett tüsszögni.

Lau körbetáncolta Ivánt is, mire az hisztérikusan tépte ki magát a lány öleléséből, és egyenesen kilőtt felénk. Ágyúgolyóként érkezett meg közénk, és kidöntött két széket is a helyéről. Aztán még vagy hármat megtaposott, mire sikerült elhelyezkednie.

Visszabújtam Cell hónaljába, és ahogy onnan leskelődtem, észrevettem valamit. Először csak Cellnek mutattam. Iván is észrevette, hogy valamit nagyon nézünk, és a fejét a mienk mellé eresztve irányba állította a szemeit. Erre már Zita és Máté is odakapták a fejüket. Heni is forgolódott, Lau meg H-val együtt nyújtogatta a nyakát, hogy lássák, mi mit láthatunk.

Pszichó ölelgette az Operaház fantomját, vagyis Zolit. Az meg elkezdett tőle menekülni, de a lány nem engedte el. Három méter után elbotlott valamiben, és a fiú övébe csimpaszkodva hagyta, hogy Zoli húzza maga után. Az meg nekiállt rimánkodni, hogy engedje el, hadd menjen a dolgára. Pszichó nem tágított. Szerintem, hozzánőtt, és még egy lézeres műtéttel sem lehet eltávolítani. Meg is érdemlik egymást.

Cell fülébe súgtam, hogy végül ő is megkapta, amit megérdemel. Zoli Pszichót, és fordítva.

Elröhögtük magunkat, a fotós pedig, egyre-másra kattintotta a képeket. Rólunk is.

Amikor ezt a többiek észrevették, teljes erőből nekilódultak, és ők is meteorként csapódtak a padsorok közé. A fotós jó fej volt, mert úgy, ahogy voltunk, lekapott minket: Iván éppen léggitárt tart a kezében, és vicsorog. Én szerelmesen Cellre nézek, ő viszont gonoszan a kamerába néz. Heni valami szöszt csipked a ruhájáról, amit egy zsepibe csomagol. H-nak csak a hasa és az alsógatyája van a képen. Zita szamárfület mutat Máténak, aki éppen elfordul a kamerától, őt ne kapja le senki. Ja, és a képen van még egy fenék. Méghozzá, Mrs. Lovett feneke, mert Lau fejjel érkezett meg hozzánk, és a kép készültekor próbált felállni.

Nem mondtam meg neki, hogy egy ilyen képen is szerepel. Persze, a publikus fotónkon azért egy rendezett sorba is összeálltunk. Alul a lányok, a felettünk lévő sorban pedig, a srácok. Ki-kihez tartozik.

Aztán csak visszamentünk Lauval és Henivel „utcabálozni”. Vagyis, inkább diszkózni, de a dj jó fej volt. Ritkán nyomatott új popszámokat, inkább a kilencvenes évekből válogatott.

Mindnek tudtuk a szövegét, ezért a berekedéssel nem törődve elkezdtünk énekelni, amihez szép lassan csatlakoztak a körülöttünk hejehujázók.

Iván is bejött utánunk. Úgy megforgatta Laut, hogy még nézni is rossz volt. Elszédültem.

Hat óra felé viszont, szépen lassan elkezdtünk fogyni. Hivatalosan akkorra rendelték oda a szülőket, hogy vigyék haza azokat a gyerekeket, akik nem a telepen laknak, vagy nem mernek egyedül hazamenni.

Lerogytunk újra a srácok mellé, akik éppen a világot váltották meg. Pár lélegzetvétel után elmentünk öltözni, ami annyiból állt, hogy összeszedtük a cuccainkat. Eszünk ágában nem volt fésülködéssel, fűzővel, szoknyákkal foglalkozni.

Imádom a bakancsomat, de még azt sem volt kedvem fűzögetni. Összecsomóztam a fűzőiket, átvetettem őket a vállamon, és magunk mögött hagytuk a termet, a feldíszített folyosót, meg az egész iskolát is.

… meg a halloweent…