Ádám

Ádám a körmét rágta, miközben kimászott a kádból, hogy odaállhasson az egész alakos tükör elé. Nyurga testén a szőrszálakba kapaszkodtak a vízcseppek. Ott állt a lila kilépőn, és csak a talpai alatt maradt vizes nyom.

Félve és undorodva nézett a tükörképére. Mindig is utálta. Cingár teste volt, és hegyes, pókszerű végtagjai. A pénisze a testéhez képest kicsi volt, de most még kisebbnek látta. Mintha a rengeteg szőr között nem is lett volna semmije.

Többször is hozzáért naponta, amikor kedve tartotta volna. Barátnő híján maradt a keze. Sokszor azonban, már ez sem elégítette ki. Most is hozzá akart érni. A keze azonban félúton megállt.

Mégis meddig nőne?

Tenyérnyi lenne ismét? Mire lenne az jó?

Bűntudattól terhelten rágni kezdte a körmét. Már, ami maradt belőle a jobb hüvelykujján.

Nem nyúlhat hozzá, csak ha pisil, vagy ha mossa.

Sebes, most nem szabad húzogatnia. A Mama mondta neki.

A Mama azt mondta, hogy barátnő nélkül nem szabad. Ez akkor történt, amikor Húsvétkor jöttek a rokonok, és nem volt kedve beszélgetni velük. Bevonult a szobájába, elővette, és verni kezdte. A Mama bejött egy tál tojással, és amikor meglátta, hogy mit csinál, leszidta.

A Mama a kezére csapott. Előtte és utána sokszor eljárt a keze ezért. A vendégek előtt ennyit tartott megengedhetőnek. Utána jött az igazi büntetés.

Kihúzta magát, majd visszagörnyedt.

Szinte hallotta, ahogy feljajdulnak az ízületei.

A Mama vitaminokkal tömi, mégsem energikus.

Egyetlen, későn jött fiú volt a családban. A nevelésébe az apjának semmi beleszólnivalója nem volt. Nem fociztak, nem csináltak semmi fiúsat. A Mamával volt sokat. Mentek vásárolni, fodrászhoz, kötöttek, varrtak, főztek. Együtt mentek diszkóba a Mamával, vagy strandra, moziba. Mindig mellette volt. Majomszeretet volt kettejük között, s ez hozta magával azt is, hogy Ádámnak semmi mása nem volt a Mamán kívül.

Amikor Ádám hazavitte harminc évesen az első barátnőjét, akkor a Mama sírva fakadt. Sírt órákon keresztül, mígnem Ádám többet nem jelent meg lányokkal otthon.

Tulajdonképpen nem volt több nő az életében, csak a Mama.

Ahogy Ádám nőtt, egyre kevesebbet beszélgettek. Amikor tizennyolc éves lett, minden vasárnap templomba kellett mennie a Mamával.

Tulajdonképpen évekig éltek így. A Mama teljes kontroll alatt tartotta, miközben a fiú nem ismerte igazán az asszony.

Ádám csak olyankor mert magához nyúlni, amikor a Mama aludt, vagy nem volt otthon. Utóbbiból kevés volt, mert ahova a Mama ment, oda ment ő is.

Soha nem beszéltek bizonyos dolgokról, mert azt mondta a Mama, hogy ha csak szóba is kerülnek, a Sátán eljön értük, elviszi őket. Ők pedig, nem akarhatnak a Pokolra kerülni.

A mai napig úgy érezte, hogy bűnt követ el, amikor másra gondol, és nem csak a Mama jár a fejében.

A Mama már halott, de Ádám úgy érezte, hogy a mai napig ott van vele, és vigyáz rá. Nem eshet baja, óvja egészen addig, ameddig utána nem megy, vagy nem gondol valami rossz dologra.

Úgy gondolta, hogy erről a nők is tudnak, ugyanis, egyik sem mert még beszélgetésbe elegyedni se Ádámmal. Próbálkozott pedig, mióta nem volt a Mama. Tisztességes lányokat ismert meg, de mind bűnös volt, mert mind vérzett már, s aki elkezd vérezni, az halálos bűnt követett el életében. Ő nem lehet szövetséges. Nem kezdett velük tovább.

Amikor szeretetre vágyott, arra gondolt, hogy a Mama hogy szerette. Mert hogy ő volt az egyetlen, aki igazán, tiszta szívből úgy szerette, ahogy megteremtette neki Az Isten.

A Mama kiszolgálta, imádta, szerette, és ő is hasonlóan érzett.

Megvolt a biztonság. Megvolt mindene még így is, hogy a Mama már elment.

Hitt benne, hogy vele van. S ha hisz benne, nincs szüksége semmire sem.

Próbálkozott nőkkel. Olyanokkal, mint a Mama.

Sorra mind kinevette, és ellökte magától egy idő után.

Ugródeszka volt nekik. Mazsola. Küszöb. Semmi más.

Vagy ő állt tovább, amikor csalódott.

Senki sem igazította útba. Mindent a tévéből, az internetről szedett, vagy kihallgatta a szomszédokat, a gyanútlan járókelőket. Nem voltak barátai. Nem volt munkája. Nem volt semmilyen emberi kapcsolata.

A papa nem tartotta férfinak, nem is foglalkozott vele, csak eltartotta a vérségi kapcsolat miatt.

Otthon elkezdett szerinte egészségesen enni, és sportolni. Utóbbi annyiból állt, hogy sétált napi fél órát, és volt otthon két egy kilós súlya. Azt emelgette.

Úgy látta, hogy szálkásodik amúgy is krétaszerű teste, valójában nem történt semmi változás. A rendszertelen és egysíkú evés miatt az egészsége megromlott.

Ingeket vett magának, olyan nadrágot, amit fel tudott húzni a hónaljáig. Fehér pamut zoknikat. A nadrágot övvel szorította a derekához, amitől lógott rajta az anyag, mint tehénen a gatya. Elment szemüveget csináltatni, de nem a legtrendibbet, csak keret nélkülit, az öt centis átmérő azonban megmaradt.

Őszintén hitt a Mamában és a szeretetében. Ez pedig azt jelentette, hogy egyszer eljön egy hozzá hasonló nő, aki szeretni fogja. A felesége lesz. Egy Mama, 2.0-s kiadásban.

A Mama őszinte volt. Ő is az lesz.

Nem fog senkinek sem hazudni arról, ki is ő.

De ki is ő?

Áh, ezzel ráér akkor foglalkozni, ha szembekerül egy lánnyal.

A Papa férfi volt úgy, ahogy volt, és a Mama nőiségét elvitte magával, amikor meghalt. A Mama nem volt, csak egy másik példa, amit követnie kell.

De hogy kövesse a rosszat?

A kételyek néhanapján elhatalmasodtak Ádámon.

A Mama által kitalált világ falai napról napra soványodtak, majd kezdte látni a falon túli világot, és nem tetszett neki.

Ő is soványodni kezdett. Halvány lett.

Elnézte a testét a tükörben, és nem is hitte, hogy ennyire élő is lehet valami. Ahogy végigpörgette magában az elmúlt éveket, úgy érezte, hogy erős lett, és legyőzhetetlen.

Majd a Papa dörömbölni kezdett az ajtón, és Ádám sebezhetetlensége köddé vált.

Lehajtott fejjel osont be a szobájába. Lefeküdt a padlóra, és magzatpózban elaludt.