Alien fanfic

Alien fanfic

- Szóljunk róla a központban? - Miller hadnagy hallotta, amint két beosztottja beszélget. Mivel eddig mindenki úgy tudta, hogy pihen, nem mozdult meg, és nem nyitotta ki a szemét. - Valamit mondanunk kell. Mindenki tudni fogja, hogy fogtuk a jeleket, mégis elmentünk mellette.

- De figyelj. - Charlie hangja volt a legjobb nyugtató ezen a hajón. - Ha ez ki is derül. Mi nem mentésre szerződtünk, hanem kutatásra, és gyilkolásra. A motyót kell elvinni, nem embereket. - Charlie előszeretettel emlegette motyóként az idegenek alkatrészeit.

Henderson félve folytatta. Tomb őrmester törékeny nőnek látszott, de szemei villámaitól mindenkinek megfagyott a vér az ereiben.

- De ha emberek. Elfogyhatott az étel, vagy az oxigén. Nem hagyhatunk senkit sem meghalni. Csak nézzük meg. Ne hozzunk el senkit, de nézzük meg. - kérlelte Henderson.

Tomb volt a rangidős, amikor a hadnagy nem volt üzemkész állapotban. Miller tudta, hogy közbe kell avatkoznia.

- Nem is fogunk senkit sem magára hagyni. - egyenes derékkal állt fel. Tekintve, hogy ülve aludt, tagjai elgémberedtek. Tomb és Henderson rámeredt. - Ne nézzenek. Azt mondtam, adunk egy esélyt nekik. Meglátjuk. Nem mentőosztag vagyunk, de nem is tusolhatjuk el. Értve? - a két katona egyszerre bólintott. - Oszolj.

Tomb és Henderson megfordultak.

- Henderson! - kiáltott utána Miller. - Mutassa azt a papírt.

- Tessék, uram. - mondta a tizedes.

- El tudná magyarázni, mit is kell látnom ezen?

- Uram. Én. Igazából úgy gondolom, hogy a tudományos tisztek többet tudnának mondani. Smith annyit mondott, hogy vészjelzés, és a rangidős döntsön arról, hogy mi legyen. Uram.

- Értem. Köszönöm. Elmehet.

Miller nem volt formában. Kiveszett belőle a kezdeti lelkesedés. Edzett, hogy szinten tartsa magát, de a kort megérezte tagjaiban.

Nyújtózott egy nagyot. Öntött magának egy pohár kávét, és elindult a tudományos részlegbe. Ahhoz képest nagy hajót kaptak a seggük alá, hogy kemény két kutatót és egy maréknyi katonát küldtek az űrbe.

Áthaladt ajtókon, folyosókon, majd megállt egy nagy fémkapu előtt. Megnyomta a beszélő gombot.

- Miller hadnagy.

- Egy perc, uram. - hallatszott York doki hangja a hangszóróból. Már nyílt is a bejárat.

Egy halom tudósosdit játszó fiatal sürgölődött bent. Miller jelenlétére a két orvos lépett oda. Mondania sem kellett semmit, Smith kitépte kezéből a lapot.

- Miller hadnagy. - kezdte. Magas, sovány, szemüveges ember volt, csíkokban őszülő hajjal. Az ő helyettese volt York doki. Vagyis dokinő. - Megmagyarázom, miről van szó.

- Igazán arra az egyre lennék kíváncsi doki, hogy miért nem nekem szólt egyből, vagy Tomb őrmesternek? - keresztbefonta mellkasán a karjait.

- Henderson volt a legközelebb. - vigyorgott.

- Ez milyen hajó?

- Ezeket a kommunikációs tisztje fogta, és megkérdezte, miért ismétlődnek. York fedezte fel a gyengülő jeleket. Erről arra következtetünk, hogy manuális vészlejek. Ilyet pedig, csak emberek adnak.

- Nemsokára a hajó mellé érünk, uram. - vágott közbe York. Miller sokszor eltűnődött azon, hogy egy ilyen csinos, helyes fiatal lány, miért szerzett doktori diplomát. Külsejével többre vitte volna, mint a könyveivel. - Megnézhetnénk, mi a baj. Ha kevesen vannak, visszajöhetnének velünk, ha nem, akkor tudathatjuk a Földdel, hogy mi a helyzet.

- Helyzet? - mosolyodott el Miller. - Bámulatosan fogalmaz.

- Uram. - így Smith. - Csak egy kis kitérő a Salvia-B felé menet.

Miller elgondolkodott. Megsimította szőke, sörtés haját, majd gondterhelten bólogatott.

- Rendben van. Készüljenek fel, hogy lehet, hogy lesznek sérültek. Viszont, York. Magára ott lesz szükség. Keresse fel Tomb őrmestert, és kérjen magára való ruhákat. Fegyvert nem. Még beszélek a híddal. Utána indulunk. Menjen.

York menetből vette le gumikesztyűjét, köpenyét. Barna, hosszú, göndör haja mindenfelé csapkodott sietségében.

- Köszönöm, uram. - tisztelgett Smith.

- Pihenj, doki. - Miller hátat fordított neki, és elindult. Az ajtóból még visszanézett. - Doki! - Smith felkapta a fejét. -  Ne legyen katona. Nem áll jól a szalutálás.

- Igen, uram. - mosolyodott el. - Vigyázzon rá!

- Igyekszem!

Miller intett egyet hátrafelé, és bezárult mögötte az ajtó.

Smith doki visszaült az asztalához. A papírt az iratmegsemmisítőbe tette. Tárcsázott egy számot. Párszor kicsengett és a monitoron egy férfi jelent meg.

Arca összeégett valamikor, haja kihullott.

- Igen?

- Ráharaptak.

- Rendben van. Majd értesítsen, ha van valami fejlemény.

A férfi szakította a vonalat. Smith-nek már csak egy dolga maradt. Vigyázni a többiekre. Elnézte fiatal kollégáit, ahogy neki ugrálnak.

Rájött, hogy hamarosan kifut az időből.

Miller tornádóként érkezett meg a fedélzetre. Kevesen voltak ébren, ami azt jelentette, az éjszakai műszak van ébren. Nincs más dolguk, csak vezetni és figyelni. Megnyugtató volt látni a három tisztet, és az a két-három embert, aki kapcsolóktól a kapcsolókig futkos. Senki sem vette észre, hogy megérkezett.

O'Donnel, kommunikációs tiszt. Adott és vett addig, ameddig úgy nem érezte, hogy teljesen elfárad. Ő volt az egyetlen, akit ritkán lehetett csukott szemmel látni. Most a képernyőre meredt, fülesét a fülére szorította, és nagyon koncentrált.

Argento a radart figyelte, és fél szemmel mindig a fegyvereket őrizte.

Lewis pedig, a hajóért, magáért volt felelős. Ő nézett véletlenül körül, s mikor az agya is felfogta, hogy a hadnagy a hídon van, odasietett hozzá.

- Miller. Jó estét.

- Este. Az űrben szinte mindig este van. Beszélj nekem a jelekről.

- Jah, amit a dokik vészjelnek fogtak? - Miller bólintott, és kibüfögött magából egy igent. - Egy hajó. Egy óra múlva fogjuk beérni. A neve: Napaia. Ha minden igaz, akkor...

- … amerikai hajó, ami a Salvia-B-n landolt három évvel ezelőtt, majd eltűnt a ködben. Érdekes. Valami más információ?

- O'Donnel azt mondja, hogy van élet a fedélzeten.

- Emberi?

- Ki tudja? Nyilván. Rakomány nélkül szállt fel.

Miller felkapta a fejét.

- Bizony. A letapogatás szerint a legénység súlya van pluszba, az, amivel indultak. A rakomány nincs rajta. Azt is el kell hozzuk, ha leszálltunk.

- Hála a jó égnek! - csattant fel cinikusan Miller. - Még valami?

- Más nagyon nincs.

- Van csatorna? - egyszerűen csak csatornának nevezték egymás között a kommunikációs sávot.

- O'Donnel! - kiáltott Lewis. - Kapcsold be.

Amint létrejött a kapcsolat, mást nem lehetett hallani, csak fokozatosan ismétlődő, remegésre emlékeztető hangokat. Minden hangszóróból az szólt, félelmetes volt. Miller a hanggal együtt remegett.

- Így még nem lehet érezni a gyengülést. Pár órája viszont, remegett a kávé az asztalon.

- Értem.

- Napaia. - kezdett bele tisztán és érthetően a mondókájába Miller. - Itt az Incisium kutató hajó. A Salvia-B-re tartunk. Miller hadnagy vagyok.

Vártak a válaszra, de semmi. Miller még hatszor elsorolta a fenti mondatot. Semmi reakció, csak a furcsa jelek.

- Mi legyen, uram?

- Készítse fel az átjárókat. Ha elég közel érünk a hajóhoz, csatlakozzanak rá. Átmegyek a többiekkel.

- Igen, uram.

- Ne uramozz. Együtt játszottunk a homokozóban.

- Oké. Szólok a központnak is. Jó, ha tudják, hogy mit csinálunk.

- Szerintem már tudják.

Miller maga is meglepődött, hogy hangosan kimondta ezt. De nem tehetett róla, még mindig élénken élt benne a két évvel ezelőtti bevetés, amikor is szándékosan darálóba küldték a csapatát. Akkor kiállt maga mellett. Fel is függesztették. Csoda volt, hogy ismét hajó közelébe engedték.

Amikor kifelé jött úrrá lett rajta az álmosság.

Rajta haver, rázd fel magad! Gondolta magában.

Elmerülve saját magában, észre sem vette Tomb őrmestert, aki egyenesen belerohant a mellkasába.

Mind a ketten gyorsan leguggoltak, és próbálták minél hamarabb összeszedni a szertehullott iratokat. Amikor ismét egymás előtt álltak, Miller alaposabban szemügyre vette az őrmestert.

Izmos lábak, formás fenék, lapos has, és kerek mellek. Fekete haja fonva pihent a hátán. Fekete szemei kérdőn néztek rá. El sem akarta hinni, hogy ezek a szép, fáradt szemek valamikor minden reggel mellette nyíltak ki. Mostanra viszont, minden érzelem szertefoszlott, csak a katonai ruhák, és a mocskos magázódás maradt.

Mondj már valamit. Eszményi nő. Nyisd ki a szád. Formálj betűket. Küldd meg őket levegővel. Beszélj.

- Adtam Yorknak egy megfelelő egyenruhát. - mondta, miközben szemei betonná keményedtek. - A csapat készen áll. Ha szólsz, indulhatunk. Ezeket elviszem a laborba.

- Helyes. - el sem hitte, hogy ezt kimondta.

Ezzel Tomb elviharzott. Miller még állt egy darabig azon tűnődve, hogy ennek már tényleg vége van. A szükséges beszélgetéseken kívül nem beszéltek egymással. Charlie – Charlotte volt a keresztneve, de mindig csak Charlie-ként emlegette – óta nem is volt senkivel. Persze, volt néhány kaland, ami belefér a futottak még kategóriába, de semmi érzelem. Elvégre, katona. Ideje azzal foglalkozni, amiért megfizették.

Egy óra múlva Lewis jelezte, hogy rácsatlakoztak a monstrumra. Mindenki teljes fegyverzetben állt az átjáró előtt. Miller még egy-két dolgot magára aggatott. Az altisztek és közlegények már ugrásra készen, célra tartva fogták kezükben fegyvereiket. A fiatal doktornő viszont, teljesen megszeppenve állt az egyik sarokban, a szintetikus ember mellett. Úgy néztek ki, mintha apa és a négyéves lánya állna mellette. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Collector – minden áldozatából eltett egy darabot – mellett mindenki eltörpült.

- Készen állunk, uram. - jelezte Tomb.

- Még megvárjuk, hogy az átjárást biztosítsák a hídon. Ha megkapjuk a jelet, indulunk. - Miller felvette sisakját, beállította a mikrofonját és a kameráját.

C.J. szája folyamatosan járt. Weaver és Ping unottan bólogattak neki. Henderson magára eszkábálta a hatalmas zsákot tele gyógyszerrel, és élelmiszerrel. Bailey a falnak támaszkodva, csukott szemmel meditált. Addison pedig, lázasan mosolygott mindenkire. Még sosem volt bevetésen sehol sem. A gyakorlópálya királynője volt, de semmi több. Most fog eldőlni, legközelebb a hajón marad-e vagy sem.

Miller felállt, és a többieket figyelemre intette.

- Jól van, emberek! Figyeljetek rám egy kicsit. A parancs szerint van élet a hajón. Bárkit találtok, vizsgáljátok meg. Ha tíznél többen vannak, akkor értesíteni kell a központot, hogy küldjenek mentőhajót. Ha nem, akkor magunkkal visszük őket. A rakomány hiányzik, azzal ne törődjetek. Parancsot kaptunk arra is, hogy bármilyen eszközzel védjük meg magunkat, éles lőszert használjatok. Dokinak nincs fegyvere, valakinek a szeme mindig legyen rajta is. Collector megy elöl. Utána ti – mutatott a C.J., Weaver és Ping hármasra. - Utánuk ti jöttök. - Bökött rá Hengersonra, Bailey-re és Addisonra. - Tomb, York előtt, én utolsónak megyek. Remélem, ez így megfelel mindenkinek.

Minimális hőzöngés után mindenki beleegyezett.

- Helyes. - mondta Miller. - Indulás.

Collektor hatalmas válla kitakarta a kaput. Bepötyögte a kódot, mire az ajtó, kifelé spirálban kinyílt. A belső ajtó is. Eltűnt a sötétben.

A következő hármas szintén sisakban, és páncélozott öltözetben lépett be. Majd újabb hármas követte, s végül azok, akik maradtak. Miller után a híd bezárta az átjárót.

Odabent:

- Emberek. Figyeljetek jól. Minden neszre világítsatok rá. - egybehangzó igennel feleltek.

Ahogy egyre jobban haladtak befelé, a levegő úgy lett egyre fojtogatóbb. Nyirkos levegő volt. Némely csőből meleg levegő lövellt ki szabályos időközönként, párássá téve a levegőt. Valami más is terjengett a levegőben. Szúrós, mellékként némi édessel keveredve, a szag leginkább a rohadó, égetett húsra emlékeztetett. A falak nyálasak voltak, mintha seregnyi denevér átlátszó kakával borította volna be őket. Addison megkocogtatta az egyik falat.

- Kőkemény. Szó szerint. Mintha csont lenne. - vetette oda a többieknek.

- Mi ez a szag? - kérdezte a nagydarab fekete fickó, Bailey.

Senki sem felelt, mindenki összpontosított. A sisakokra és a puskákra szerelt reflektorok éles fényt vetettek mindenfelé.

Sehol semmi mozgás. Sehol semmi arra utaló jel, hogy az elmúlt három évben valaki járta ezeket a folyosókat.

- Uram! - kiáltott C.J. - Ezt nézze meg.

Miller és York leguggoltak melléje. - Ez teljesen átégett. - mondta. Egy lyuk mellett térdeltek. Valami átrágta magát az összes emeleten, formátlan csővé téve ezzel az egész hajót.

- Óvatosan, emberek. - mondta Miller. York megfogta a kezét. - Mi az, York?

- Uram... tartozom egy....

-A kurva anyád! - hallatszott Collector hangja távolabbról. Mindenki támadásba akart lendülni.

A szintetikusra három, fekete csontváz testű, és banán fejű lény akaszkodott, és kezdték el egy belső szájjal marcangolni. Sosem láttak még ilyet, a meglepetéstől valahogy beléjük fagyott a mozgás. Miller ösztönösen magához húzta Yorkot.

Collektor hatalmas testét egy szempillantás alatt tépte négy lény, négy felé.

York lábát valami megragadta, ami felnyúlt a lyukból, és lerántotta. Miller nem volt elég gyors. A lány elmerült a semmiben, otthagyva a hadnagy kezében óráját. Pech, mert ez volt az egyetlen, ami mutathatta volna, merre mozog.

C.J. Lángszóróval esett neki a Collectort marcangoló csapatnak. Addison és Bailey pedig éles lőszert durrogtatva közeledett felé.

Öt-hat perc volt az egész, mire minden ismét csendesnek bizonyult. Mindenki állt, és nézett. Füstölgő, amorf tetemek mindenfelé, Collector vére és bélként szolgáló huzaldarabok.

Millernek nem volt ideje végiggondolni, mi történt.

- Mozgás! Uram! Mindenfelé! - kiáltotta el magát. Ping.

Mindenfelől csattanás, kaparászás, halk puffanások, karistolás, fémes húzódás. Aztán valami olyasmi hang, ami talán valaminek egészen a gyomrából törtek fel. Majd tüdőből felszakadó sziszegés, éles visítások.

Négy nagydarab, fekete alak jelent meg tőlük tíz méterre. Fejük hosszúkás volt, lábuk megmagyarázhatatlan szögben görbült. Hosszú, csontos farkuk ide-oda csapdosott. Állkapcsuk rémisztő volt, nyál csorgott belőle mindenfelé. Vicsorogtak, mintha cinkosan vigyorognának.

C.J. ismét tüzelni kezdett, ahogy a többiek is. Tomba vacakolt valamit, majd egy határozott célzással eldobott valamit. Hatalmas robaj, vakító fény. A négy idegen egyből letérdelt. Darabjaik mindenfelé szétszóródtak. Sűrű, savas füst gomolygott körülöttük.

- Ez sav. Tömény sav! - kiáltott fel Tomb, amikor a mellette földet ért darabkát vizsgálta.

Miller képtelen volt bármi másra, csak hogy folyamatosan számolta, mennyi embere van még. Egyelőre mindenki. Collectort és Yorkot kivéve.

A katonák első hatosa vegyesen örült és káromkodott. Tomb hitetlenkedett. Miller lefagyott.

A hadnagy agyán átfutott a gondolat, hogy nem elég képzettek ehhez az egészhez. Filmen már látott ilyet. Élőben még soha.

Ő és Tomb görcsös tagokkal fogták a semmire fegyverüket. A többiek némiképpen lazábban vették az akadályt.

- Hol van York? - kérdezte Tomb.

- Nem tudom. - válaszolta Miller.

- Fasza.

- Az.

A semmis beszélgetést az szakította félbe, hogy mindenki egymás felé húzódott, amikor meghallották a már ismerős sziszegést, és surrogást.

A srácok magabiztosak voltak addig, ameddig meg nem láttak több tucat idegen lényt feléjük óvakodni. A plafonon is másztak. A plafonon!

Villanások, puffanások. Mindenki tüzelt. Olyan hangzavar lett, hogy kisvártatva mindenkinek zúgni kezdett a feje, bedugult a füle. Égett gumiszag terjengett.

Miller lenézett, és látta, hogy tömény savfolyamban állnak.

- Másszatok rá valamire. Olvad a cipőnk!

Szétrebbent mindenki, amerre csak tudott. Miller a falnak vetette a hátát, és rápillantott Tombra, aki rémült tekintettel nézett vissza rá.

A többiek rendületlenül lőttek valamit.

- C.J.! Segíts! - Kiáltotta Addison. Bajban volt.

- Nem tudok! Nem tudom!

A plafon nemsokkal előttük beszakadt. C.J. és Addison félig kilógtak alóla. Két idegen lény megfogta Addison két karját. Miller zsigereiben érezte, amikor hallotta, hogy eltörik a gerincoszlop, és szakad a bőr. A nőt úgy tépték ketté, mintha rongy lenne. C.J. rosszabbul járt. A kijelző szerint, még élt, amikor egy csapat izé felkapta a felsőbb szinten. A kiáltása is ezt hallatta.

Mindenfelé égünk! Sav! - Ping pánikba esett. - Nem kapok levegőt! Nem látok! Sav!

Tomb a rádiójába beszélt, valószínű, vészjeleket küldött.

- Miller! - rivallt felé Tomb. - Szóltam! Csak kóddal mehetünk vissza! Megvárnak minket! - kiáltotta át neki. - Vissza kell menni!.

Aha, csak hol van a vissza, vagy egyáltalán hol van az itt? Kanyargós utat tettek meg.

- Lőjetek! - üvöltötte Tomb. - Lőjetek mindenre, ami mozog!

Mire Miller ismét kinézett a fedezékéből, látta, ahogy Ping arccal a föld felé fekszik, és egy nagy fekete valami guggol a hátán. Farkát óvatosan a háta felé irányítja, és felnyitja a lányt, akár egy konzervet.

Sikerült az a valamit jól megfigyelnie. Több, mint két méter magas, fekete nyálas test, ovális fej, fémes karmok és agyarak, valamint egy rejtett, belső száj.

Mindenfelé hullák hevertek. Sav csörgedezett el előttük. Néha magával vitt egy-egy ember vagy lénydarabot.

Mindenki lőtt arra, amit éppen meglátott. Miller célba vette a Pingen élősködő idegent, és pontosan átlőtte a hatalmas banánfejet.

Sav fröccsent szét, és sűrű füst szállt mindenkire. Senki sem látott semmit sem. Miller hallotta, amint Tomb is kiabál, viszont a fényekből kiindulva, ő a másik irányba lőtt. Miller sem tett másképp. Ő is elkezdett a másik irányba tüzelni. Sikolyok mindenfelé. A porszürke ködöt pirosra festette a vér.

Oszlott a köd. Henderson Miller felé egy „oké” jelet mutatott. Mosolygott. Majd a háta mögül valami fekete körbefonta a mellkasát. A kitines karok a tüdejénél fúródtak a testébe. Egyenként estek ki belőle a szervek. Halk cuppanással értek földet. Egy-egy csigolyadarab is melléjük esett, groteszk hús-salátát mintázva.

- Hárman vagyunk! - kiáltott Millernek Tomb.

- Tartsatok ki! - ordította Miller. Alig fél óra alatt kitisztítottak minket. Hogyan tartsanak ki? Várjuk istenkét, hogy történjen valami csoda?

Tomb és Weaver odaaraszoltak Miller mellé. Nem szóltak semmit sem. Folyamatosan lőtték a béltengeren gátlástalanul átvágtató idegeneket.

Miller tárat cserélt. Tomb gránátokat hajigált mindenfelé. Robbanások rázták meg a hajót, vagy nappali fénnyel látták el. C.J. teste a semmiből esett le eléjük. A bordái a hátán álltak az ég felé. A szemei felakadtak, a már nem létező agyát keresték.

Az idegenek mindenfelől hullottak halottan, a többiek pedig erőteljesen feléjük tartottak. Tomb teljesen Millerbe olvadt.

- Kérlek! Segíts... - Miller maga sem tudta, hogy ezt neki mondta-e, vagy a nő csak fohászkodik.

- Igyekszem! - vetette neki vissza.

Miller hátrafordult, Weaver felé. Lőtte a nagy semmit maguk körül. Néha eltalált egy-egy idegent a falra csapódó sistergésből ítélve. A szerencsétlen Henderson teste teljesen elkezdett felolvadni a savban. A padlóból egy karmos kar vágódott ki. Nem hitte el, hogy ismét megtörtént. Elvesztette kettőn kívül minden emberét, de most van egy számottevő különbség. Ő is itt hagyja a fogát.

A sziszegés és süvöltés olyan hangos lett, hogy a fegyvereket már nem lehetett hallani.

Tombot valami felkapta, és a magasba emelte. Kitépte a bal karját, és jobbról háromszor beletolta a kisebbik állkapcsát. Szíve ritmusára pumpált a vér mindenfelé. Mindent beborított a vére. Kisírt szemével Millerre nézett, majd eltűnt a hömpölygő füsttengerben.

- Bassza meg a büdös kurva! - káromkodott Miller. Tomb után lőtt. Nagyon remélte, hogy sikerült neki a nőt eltalálni.

Weaver sziszegett és szitkozódott.

- Bakter! Elfogyott a munícióm! - ez volt az utolsó szava. Eltűnt Miller mellől.

Miller próbálta tartani magát, amikor érezte, hogy háta mögött cseppfolyóssá válik a fal, és halk reccsenéssel el is tűnik.

Valami egyre beljebb húzta.

Kép forrása: port.hu