Az utolsó pitypang

Vagy elhiszitek, vagy nem: eljött az idő, amikor már csak egy pitypang leledzett. Ezt az utolsó pitypangot épp Pici Mucogó találta meg. Fent élt egy domboldalon, közel az erdőhöz, majdnem a kiscica titkos helye mellett. A sok barna és zöld között a kis sárga feje egészen világított, és csak az nem vette észre, aki nem is akarta látni. Egész nap a széllel táncolt, a méheknek ingatta a fejecskéjét. Ha sütött a Nap, akkor felé fordította aranyozott homlokát, s ha este volt, szomorúan roskadt össze egymagában.

Nagyon unatkozott, hiszen egész életében, ugyanazon helyen kellett ácsorognia. Amíg voltak többiek, azt mondták neki, várjon, amíg nem jön valaki, aki leszedi, és szeretni fogja. Évek múltak el, és nem jött senki. Ha jött is, nem őt vitte, hanem valamelyik szomszédját. Néha kiabálni szeretett volna, hogy ő is ott van, de pár kedves szó után magára is hagyták.

Társaihoz hasonlóan, életerős, dundi kis virág volt.

Az emberek elmaradtak. Az állatok viszont, semmibe vették, így maradt hát teljesen magára. Ha egy erdei vad felé igyekezett, megpróbált mindent, hogy magára vonja a figyelmét, de semmi eredménye nem volt az erőlködéseinek. Mindenki elsétált mellette. Nem bántották, hiszen ő volt az utolsó pitypang messze ezen a vidéken…

Egyik nap, Pici Mucogó, ahogy a csörgős játékával szaladgált az erdőben, a pitypang valami olyat tett, amit eddig még soha. Az elgurított labdát megfogta, és nem akarta visszaadni. Csak állt, maga mögött a labdával, és megvárta, amíg a kiscica oda nem ér hozzá:

- Elnézem, ahogy nap, mint nap itt játszol körülöttem, néha a barátaiddal. Hoztok fura, kerek, zenélő valamiket, mint ez – mutatott a csörgős játékra a virág. -, de nekem soha nem rúgjátok ide. Meggondoltam magam. Már nagyon nem szeretnék egyedül lenni, gondoltam, ha ismét egyedül jössz el ide, akkor megszólítalak, hátha fogsz velem játszani egyet. Ide nézz! Most nálam van a labdád! Csak akkor adom vissza, ha megígéred, hogy ahányszor csak tudsz, ide fogsz jönni, és játszani fogsz velem. De a barátaidat is szívesen látom. – mondta a pitypang, és visszagurította Pici Mucogónak a csörgős játékot.

A kiscica mit elszaladni, pislogni sem tudott a meglepetéstől. A csörgős játék elgurult mellette.

- Te nem is akarsz játszani velem. – vette tudomásul szomorúan a virág. – Azt hittem, egy kismacska ennél jóval játékosabb.

- De hiszen, te egy virág vagy. Hogy tudnál futni a labda után? – kérdezte hitetlenkedve Pici Mucogó.

- Úgy, hogy pont oda dobjátok nekem, és én elkapom, és visszagurítom. – válaszolt lelkesen a pitypang.

- Oh, az nem lesz jó. – gondolkozott el Pici Mucogó. – Félek, a végén még lelapítanánk a labdáinkkal, vagy más játékainkkal.

- Hát, akkor óvatosabban fogunk játszani. – mondta nyugodtan a virág. – Csak szépen, lassan, mintha a legkisebb testvéred lennék. – A virág szeme könnyben úszott, félig örült, félig reménykedett, és félt is egy kicsit. Végre volt valaki, aki észrevette, beszélt hozzá, viszont nem volt elég lelkes ahhoz, hogy egy virág legyen a barátja. – Menjél haza Pici Mucogó. Azt hiszem, tényleg nem a ti világotok az enyém. – A pitypang fényes nappal olyan kókadt lett, mint amilyen akkor szokott lenni, amikor leszáll az este.

A kismacskának elszorult a torka. Emlékezett arra, mennyire nem jó egyedül lenni egész nap. Nézte a virágot, és gondolt egy nagyot.

Visszafordult, és így kezdte:

- Túl veszélyes játék lenne, ha neked is odadobnánk a labdát. – szólt felvidulva Pici Mucogó. – Ha mindenáron társaságot akarsz, akkor gyere velem haza!

- Ej, te még nagyon kicsi vagy!- mondta búsan a virág. – Félek, ha elszakítasz innen, akkor nem fogok sokáig élni. A föld mélyében gyökerezek, és ha ettől elszakít valaki, akkor én elpusztulok.

Azzal akkorát dobbant a kiscica szíve, hogy a föld majdnem beleremegett.

- Hát, akkor földdel együtt viszlek, - Pici Mucogó rivallt rá a pitypangra derűsen. – a mamám meg majd otthon elültet jó helyre, és gondozni fog! Soha többé nem leszel egyedül!

- Ez végre jó is lehet! – kiáltott fel a pitypang. – Félek attól, hogy úgy fogok járni, mint a rokonaim, akiket egy jobb élet reményében vittek el, és már nem hallom a hangjukat.

- Jaj, pitypang! Hát te semmi nek nem tudsz örülni? Így nem fogok tudni neked segíteni. Nem szeretném, hogy te egyedül legyél ám. – szólt a kiscica. – Talán itt még a csodasapi sem fog segíteni.

- Eddig te vagy a legkedvesebb hozzám. – szólt csüggedten a pitypang. – A baj csak az, hogy attól félek, hogy még a te jótéteményed, és anyukád gondoskodása is kevés lesz ahhoz, hogy mindenki jól legyen… így én is. Más a ti világotok, és más az enyém is.

Pici Mucogó szomorú lett, mert értette, hogy mit is szeretne ezzel mondani a pitypang. A virág is elkezdte lógatni a fejét. Mind a ketten nagyot sóhajtottak. Pici Mucogónak egy könnycsepp csordult végig a pofiján. A pitypang elkezdte lógatni a fején a szirmokat, és a levelei is lekonyultak. A Nap épp lefekvőben volt.

- Köszönöm, hogy a legjobb barátom voltál, hogy beszélgettél velem, de azt hiszem, hogy megyek a többiek után. Legyél jó, Pici Mucogó!

A pitypang, mint a többi virág, másnapra eltűnt. Pici Mucogó hiába ment vissza másnap a barátaival, hogy megmutassa nekik az utolsó pitypangot, annak már csak a hűlt helyét találták meg.

Hogy hova tűnt a pitypang naplementekor, senki sem tudja. Talán egyszer még feltűnik valahol…