Borostyánlevelek
FTT fanfic
- Bella, beszélhetnénk később a kertben?
Phury az fogadószoba
ajtajában állt Bella előtt, és nézte őt válaszra várta. Belül arra számított,
hogy Zsadist fele becsukja a könyvet, és mosolyogva megrázza a fejét. A kertben
kifejezés Phury számára azt jelentette, hogy azon a helyen, ahol napkeltéig
Bella ücsörögni szokott; újabban sok időt töltött azon a kőpadon abban a
lugasban. Mindenfelé virágok, bokrok, de ami egyszerre volt furcsa, rémítő és
izgató, azok a borostyánlevelek voltak. Számtalanszor kinézett az ablakon,
amikor a lány mereven ült a csillagokat bámulva, s mindeközben a pocakját
simogatta. Éteri volt. Sokszor azt hallucinálta a vörös füstű cigarettától,
hogy a hold fénye glóriát fest a feje köré. Gyönyörű volt ilyenkor.
Bella valóban becsukta a
könyvet, és felnézett a férfira. Elmosolyodott, és bólintott. – Egy pillanat. –
Hátranézett a nagy órára. – Még van fél órám. Aztán vissza kell mennem az
ágyba. – Megtartotta a pocakját alul, és egy kézzel segítette fel magát a
heverőről. Az eltelt hónapok szépen kirajzolták a benne növekvő új életet.
Angyalivá tették az amúgy is szép teremtést.
Phury
lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy Bella elemelkedik a bútorról. Nem volt rajta
semmi nemesi. Egyszerű harisnyaszerű nadrág, és egy bő tunika. Ahogy mozgott,
az anyag valósággal úszott utána.
- Mehetünk. – mondta
Bella, és elsétált Phury mellett, egészen ki a kertbe.
Ahogy Phury gondolta,
Bella a kőpadhoz ment. Óvatosan ült le, egyenes háttal, és egyből a hasát
kezdte simogatni. Phury érezte a furcsa kötődést, amit csak nő érezhet a
gyermeke iránt. Elnézte, ahogy szeretettel beszél a kerekedő hashoz. Becézgeti.
Sokszor mondta azt neki, hogy nalla.
A szeretet kifejezésének szava. Azt jelenti, drága. Phury nem volt biztos
benne, hogy ezzel csak kedveskedik a gyermeknek, vagy ezen a néven hívja.
Ez nagyon is tetszett a
férfinak. Bella ránézett.
- Tudom, érdekesen néz
ki, hogy beszélek a hasamhoz. De tudom, hogy érti, érzi, ami körülöttünk
történik. Mindenre reagál, mintha már felnőtt lenne. Mintha hallana, látna mindent,
amit én, és tudná, hogy mikor mire gondolok.
Phury közelebb lépett
hozzájuk. Szíve szerint, megérintette volna előbb Bella arcát, majd a pocakját
is. Valahol utálta magát és testvérét azért, mert Zsadisté lehet ez a két
csoda.
- Megengeded? –
kérdezte, és a Bella melletti üres helyre mutatott. A szíve a gyomra mélyére
süllyedt. Úgy érezte magát hirtelen, mint egy kisfiú, amikor nem tudja, hogy
húzza meg az imádott lány haját. – Arról akartam veled beszélni, hogyha már nem
lehetsz a felem, legalább a barátod hagy legyek. És az övé is. – Phury keze már
lendült volna, de ideje korán megálljt parancsolt magának.
- A barátom vagy. Nalla
nagybácsija. Itt élünk veletek majd. Te is tudod jól. De ennél többet nem
ajánlhatok fel Zsadist feleként. – számtalanszor elhangzott szavak. A gyomra
most már felemésztette a szívét.
- Nem érzem így. Őt
pedig, még nem ismerem. – Félt nagybácsinak lenni. Nagyon is félt tőle.
Bella megfogta Phury
kezét, és a pocakja felső részére tette a férfi hatalmas tenyerét. Bella
gondolta, hogy Nalla mindent hall.
- Phury, ő Nalla. Nalla,
ő Phury. – mutatta be őket egymásnak. Bella szüntelenül mosolygott.
- Nallának hívod?
- Igen. Nem tudom, hogy
milyen lesz, csak annyit remélek, hogy egészséges. De a Nalla szép név lenne
neki. Valahogy úgy érezem, illik hozzá.
- Idővel kiderül. Nos,
szia Nalla. – Phury meg mert volna esküdni rá, hogy a baba mocorgott egy
keveset, mintha a kezével beleütött volna anyja hasfalába, ezzel jelezvén, hogy
köszönt ő is. Halkan beszélgetni kezdtek. Phury hangja dorombolássá szelídült,
míg Belláé ugyanazon a hangszínen maradt. Halk és selymes volt, mint mindig.
Ugyan mindketten tudták jól, melyiküknek hol a helye, és azt is, hogy a
beszélgetésből még nem származott probléma, ugyanakkor kerülték egymás
társaságát. Jobbára Phury osont el mindig Bella közeléből. Ha Zsadist megtudná,
hogy mit csinálnak, alighanem, péppé verné.
Bella nem sokat törődött
a szabályokkal, de sokszor ő is megállította saját magát. Most, minél többet
beszéltek, Phury annál inkább érezte a kíváncsiság édes illatát. Ahogy ez
összekeveredett Bella természetes illatával, Phury ismét rájött, miért is
szereti őt annyira.
- Phury. Beszélhetünk
egymással őszintén? Mert találtam valamit, amit lehet, hogy nem kellett volna
megtalálnom, és úgy gondolom, jobb, hogy én bukkantam rá még Zsadist előtt. –
Bella sosem beszélt ennyire körülményesen. A férfi innen tudta, hogy valami
komoly baj történhetett.
Bella lassan felállt, és
kinyújtóztatta tagjait, már amennyire tudta.
- Nem is tudom. – mondta
lehajtott fejjel Bella. – Nem tudom, hol is kezdjem el. Ott, amit már
megbeszéltünk nem is egyszer, vagy teljesen máshol. Tudom, hogy hallgatnom
kellene inkább, de tartok attól, hogy bárki a Testvériségből, vagy akár a
feleik megérzik, hogy mi van bennem, és kérdőre vonnak. Te is tudod, hogy nem
tudnék hazudni.
Az idegesség szaga egy
másodperc alatt töltötte fel a levegőt körülöttük.
Bella óvatosan a
szegélyként lerakott téglákon kezdett egyensúlyozni. Egy lábbal mindig a stabil
földön, eggyel a téglákon. Gyermeki kíváncsiság hajtotta, hogy vajon van-e
olyan nehéz állapotosan, hogy eltörik-e alatta a tégla. Nem történt semmi
ilyesmi. Megállt egy pillanatra, és a férfira nézett.
- Nem tudom, mit
szeretnél. – mondta gyorsan Phury, és ő is felegyenesedett a padról. – Ha úgy
gondolod, bármit tettem, amiért vezekelnem kell, bármit mondasz, elfogadom.
Bella tudta, mit akar
ezzel Phury, de mégis félre akarta érteni. Egymásra néztek, karnyújtásnyi
távolságra egymástól.
- Mi az oka annak, hogy
valakit lerajzolsz?
- Talán, tetszik az,
amit látok, és így próbálom megőrizni.
Bella a könyvéből egy
összehajtott, gyűrött papírlapot vett elő. Széthajtotta úgy, hogy először csak
ő látta azt, ami rajta van, majd átnyújtotta a férfinak, ami megdöbbenve bámult
saját rajzára. A lányt ábrázolta borostyánlevelek között.
- És amikor
borostyánleveleket rajzolsz köré?
- Talán így próbálom
magamtól elűzni azt, amit lerajzolok. Így óvóm meg attól, mi történne
mellettem.
- Értem. Miért akartál
velem beszélgetni itt?
Langy szellő lengedezett,
mégis a hőmérséklet valahogy melegebb lett. Bella megszédült kicsit, megingott.
Phury odaugrott hozzá. Egyik karjával átölelte, a másikkal a bal karját fogta
meg. Bella a hasát fogta, jobb kezével Phury karjába kapaszkodott. Egy
pillanatra egymás szemébe néztek, aztán Bella megrázta a fejét, és elnézett a
másik irányba. Amikor Phury érezte, hogy Bella ismét tud egyensúlyozni,
elengedte a lányt. Bella ugyanúgy, egy karnyújtásnyi távolságban állt meg tőle.
Ennek véget kell vetnem.
Minél előbb. Verd ki a fejedből!!!
- Bella. – kezdte halkan
Phury. – Tudom, hogy megbeszéltük. Tudom, hogy tiltott. Ugyanakkor nem tudok
mit kezdeni ezzel. Veled. Beszélgetni hívtalak, mert kellett, hogy halljalak,
lássalak, érezzelek. Menekülök, de hiányzol. Ezért rajzollak le szüntelenül
csak téged.
- Abba kell hagynod ezt,
Phury. Ennek nincs értelme. Csak azt éred el vele, hogy elvesztesz mindent, ami
fontos volt neked. Érted? – mondta aggódva Bella, és megfogta egy pillanatra
Phury vállát.
- Igen. Értem. Tudom. –
válaszolt komoran Phury. Most érezte először azt, hogy mindene ott van
körülötte, és még sincs semmi semmije sem. – Bella, én…
- Igen, Phury? – Bella
tudta a folytatást. Ismerte már, de kellett még egy kis idő, amíg újra
megütköznek ebben a témában. Mély levegőt vett, és a semmibe meredve várta a
folytatást.
- Bella, te tudod a
legjobban, mit érzek, hogy mi játszódik le bennem. Nem közeledek, mert nem
tehetem. De néha látnom kell úgy téged, ahogy most. Fesztelenül, Zsadist és a
többiek nélkül. Korlátok nélkül. Amikor csak te vagy, és én. Csak beszélgetni
kicsit, mert úgy érzem, hogy ez jár nekem valahol. Megérdemeltelek volna, ahogy
te is engem. Ezt az egy nyugalmat nem szeretném, ha elvennéd az életemből. Ne
sérts meg azzal, kérlek, hogy egy egyszerű nagybácsi leszek, egy sógor, vagy
akár egy báty. Nem egy közönséges nőt jelentesz nekem, hanem mindent. Az
életemet. Szeretlek Bella, és ezen nem változtat semmi. Érted, semmi sem. Még
az sem, hogy a testvérem fele vagy, az unokahúgom leendő anyja. Úgy szeretlek,
amilyen vagy, ahol vagy, aki vagy. Sajnálom, hogy nem lehetek melletted
parancsolóként, de legalább hagy legyek ilyenkor melletted így.
- Phury. Hidd el nekem,
hogy egyszer találni fogsz egy társat. Aki kiver engem a fejedből. Egy nőt,
akivel megérdemlitek egymást, és egyenlők lesztek. – mondta Bella, és tenyerébe
fogta Phury lehajtott arcát. – Felejts el engem, és szeretném, ha egy ideig
tényleg kerülnénk egymást, amennyire lehet. Könnyebb, és jobb lesz így.
- Nem jó ez így.
- De hidd el, ez így
lesz a legjobb mindenkinek. Ettől féltem, hogy ezt fogod mondani, és ezt az
illatot fogom érezni. – Bella orrát megcsapta a lelki fájdalom, a csalódottság
szaga. – Nem találkozhatunk titokban. Nem akarok senkit sem magunkra
haragítani. Azt sem szeretném, ha megromlana a kapcsolatunk. Ezt pedig, csak
így kerülhetjük el.
- Senki sem árthatna
neked. Messze innen… - Bella Phury szájára tette kicsi tenyerét.
- Ne mond ezt. Ne is
gondolj erre. Ez az egész egy csúnyán balul elsült helyzet. Mentenünk kell a
menthetőt.
- Nem tudom magam
túltenni rajta. Próbáltam, esküszöm. Sok mindent kipróbáltam, de nem megy.
Egyszerűen képtelen vagyok csak lenni és nézni a történések folyamát. – Phury,
ha nem lett volna benne egy jó nagy adag férfiúi hiúság, sírt volna.
- Nem tudok, mit
mondani. Nem mondhatok semmit sem.
- Mondhatnál egy szót.
Csak egyet, egyszer. – Bella tudta, mit akar hallani Phury. De akkor sem mondta
volna ki, ha így is érezte volna. – Békén hagylak utána.
- Nem mondom, mert velem
pótolod az életet. A feled helyére az én képemet helyezed, ami nem helyes. Nem
tehetsz úgy, mintha esélyünk lenne, mintha a feled lennék, mert így nem égeted
meg magad még egyszer. Felejts el, és kezdd újra. – Bella utolsó mondata nagyon
parancsolóra sikerült.
Phury is megérezte, hogy
a levegő megkeményedett. Bella továbbra is mereven Phury szemeit fürkészte, de
semmi kedvesség nem volt bennük. A férfi egész közel hajolt Bella arcához, és
egy halvány puszit nyomott az arcára, majd a fülébe suttogta:
- Fontos vagy nekem.
Mindig az maradsz.
Mire Bella kinyitotta a
szemét, Phury már sehol sem volt. Nem is érezte, hogy a közelben lett volna.
Simogatni kezdte pocakját, és felnézett a csillagokra.
- Kérlek, segítsetek!
Képek forrása:
godreads.com
