Drisdale-i rabszolga - VIII.

I.

Beril lassan tért magához. A feje ernyedten lógott a mellkasára, haja sötét függönyként vette körbe. Először nem értette, mi történt. Emlékezett még a démonra, a gyűrűre, ahogy ellovagol, aztán történt valami. Éhes lett, és feljött a Nap. Érezte a szőrt az arcán, a csuklyája alatti meleget, aztán semmi. Csak valahonnan a messzeségből egy fehéres fényár, és ott fekszik valahol hanyatt, bénultan a fájdalomtól. A karjai és a lábai nem az övé, a feje a szél ritmusára kavarog.

A karja most is idegennek tűnt, csuklói felől éles fájdalom kúszott a könyöke felé. Kinyitotta a szemét, és fejét felemelte. Alig volt fény. Annyit tudott, hogy egy pincében van. A dohos szag körbelengte. Amikor meglátta a rácsokat, már biztos volt benne. Megmozdította a kezét. A lánc csörgése vérfagyasztó volt.

Elkapták. Börtönbe került.

Vége.

Órákba telt, mire sikerült életet lehelni zsibbadt tagjaiba.

Lábait a földhöz láncolták, karjai a plafonról lógtak. Minden izmát megfeszítette, a lánc azonban, meg sem moccant, pedig könnyűszerrel eltépte az emberek alkotta kötelékeket.

Koszos koboldok! Legyetek átkozottak!

- Én a helyedben nem tenném. – Az ajtó túloldaláról jött a hang. Egy másik rab lenne?

Erre csak még jobban elkezdett a láncokon ficeregni. Érezte, hogy közel már a szabadulás.

Egy súlyos marok megfogta az állkapcsát.

- Nem mondom még egyszer! Maradj nyugton, különben fölösleges sérüléseket szerzel magadnak. – szóval, az alak mégsem az ajtón túl volt.

- Van pénzem… - Beril torka reszelt a szárazságtól. – Engedj el…

Az alak előtte felnevetett. Nem látta az arcát. Ahhoz túl sötét volt, és a cella fényei a háta mögül jöttek. Tiszta szagot árasztott. Nemesnek volt öltözve, tetőtől talpig bőrbe, hosszú haja hullámokban omlott a vállára.

Beril a felfedezéstől egyből lesütötte a szemét. Ahogy tekintete a saját testére tévedt, rájött, hogy semmi sem fedi. Semmi más, csak a piszkos fehér alsóruhája, ami így is csimbókokban lógott rajta.

Ösztönösen összerándult, hogy eltakarja magát, mire minden végtagjában a fájdalom járt örömtáncot.

Vicsorított rengeteg haja alatt.

- Látod, csak fájni fog. – mondta a férfi.

Beril nem értette, hogy miért történik ez vele. Ki foglalkozna vele, egy vándorral, aki csak be szerette volna járni az északi királyságokat.

- Nézz rám! – mordult rá a férfi.

Beril engedelmeskedett. Ha meglátja a szemét, akkor mindennek vége lesz. Ha a férfi valóban nemes, mint ahogy a ruhái mutatják, akkor tudni fogja, hogy micsoda ő valójában. De már csak azért is halál járna, hogy ráemeli a tekintetét. Felsőbbrendűre bűn ránézni Drisdale-ben.

Amikor találkozott a tekintetük, megértette. A férfi olyan vággyal nézett rá, mint éhező gyerek a kenyérre. Mélyebb arcvonásai sötétebbek lettek, mint az éjszaka, szemei fémesen csillogtak felé. Ahogy a levegőt vette, és bámult rá, azt sugallta, hogy pillanatokon belül bekebelezi.

- Ibolyaszínű szem. – morogta a férfi. – Sosem láttam még ehhez foghatót!

A férfi keze végigsiklott a lány kezén, mire az megrándult. Kényelmetlen volt neki egy férfi érintése. Minél közelebb ért a melléhez, annál nagyobb bűntudatot érzett.

Ez nem helyes!

- Tudod, lány, sokféle rabszolgám volt már, és örök hálám annak, aki megmutatta, hol talállak.

- Nem… vagyok rabszolga. Engedjen el! – sziszegte a lány.

- Majd el foglak engedni. Idővel. – a férfi végighúzta kezét a lány két melle között, végig a hasán, egészen az ágyékáig. Beril magában átkozta a peret, amikor úgy döntött, nappal indul útnak. – Sosem kóstoltam még olyan vért, mint a tiéd, és a szemed… a szemed tényleg gyönyörűbb a legfényesebb csillagnál is. Ha már nem leszel ennyire erős, akkor elgondolkodom azon, hogy talán átköltözz az előző lány helyére. Sokkal élvezetesebb valakit fekve láncokon tartani, mint lógatva. – a lány derekán nyugtatta érdes tenyerét. – Így maradandó sérüléseket szerezhetsz magadnak.

Ha az istenek kegyesek lesznek, akkor csak vérrabszolga lesz!

A férfi előtte állva mély levegőt vett, hosszan beszívta, majd kiengedte. Reszelve, nyögve fújta ki. Beril megérezte a reggelijének szagát. Felkavarodott a gyomra.

Közelebb lépett hozzá, és ismét beszívta az illatát.

- Ínycsiklandó, akár egy barack. Beléd akarok harapni! – ezután ellépett tőle az ajtó irányába. Kinyitotta, amin két nő lépett be. Az egyiknek a két szeme, a másiknak a szája volt bevarrva. Fekete köntösszerű ruhát viseltek. Szivacsot tartottak a kezükben, és egy-egy vödröt. – Ha lehet, minél tisztább legyen. Egyetlen egy foltot sem akarok látni rajta, különben a kezeteket is elveszem.

Miután a nők leguggoltak mellé, hogy letegyék a holmijukat, a férfi becsukta az ajtót, és a sarokba támaszkodva állt meg.

A gyertya megvilágította az arcát.

Vonásai egy gyermekével vetekedtek, mégis olyan gonoszság áradt belőle, hogy a lány remegni kezdett a kétségbeeséstől. Éhes volt. Bármire ráharapott volna, csak adja vissza az erejét. Félelem lett úrrá rajta, hogy úgy végzi, mint egy harmadrangú valaki, akit el akar felejteni az egész Birodalom.

A férfi figyelte, ahogy levágják róla a rongyait. Bevizezik, majd szappanozzák a testét, aztán újra vizezik. Megszárítják puha törölközőkkel, míg végül beolajozzák, hogy bőre ruganyos maradjon. Amikor intimebb tájakra értek, a férfi vigyorogva megnyalta az ajkát. Berilbe belehasított a gondolat, hogy a férfi gondolatban már magáévá tette az összes ismert módon, és ki tudja még, mennyi van, amiről még csak nem is hallott senki sem.

Amikor a két nő végzett, a vak a férfihoz fordult.

- Tiszta, ahogy kérte, Uram.

- Helyes. Ártatlan még?

- Nem tudjuk, Uram.

A nők elhagyták a termet. A zár kattanása után a férfi odament a lányhoz, hogy így is szemügyre vegye. Nem csinált semmit, csak nézte őt hosszan, mígnem elment tőle balra. Egy bőrt és valami láncfélét emelt fel a sajátos kinézetű komódról. A bőrt szorosan a lány torkára tekerte, kissé meghúzta, éppen hogy csak fojtotta a nyakörv. A rajta levő karikába pedig, belefűzte a láncot. Egy másik bőrért ment, amit a lány száján húzott keresztül. Bőr a bőrön, ha eléggé megrántod, akár egy vágás.

Leoldotta Berilt a láncokról. A lány már éppen lendült volna, küzdve futott az életéért, de alig több, mint egy karnyújtásnyira a lánc visszafogta. Ujjbegyével éppen hogy meg tudta karmolni az ajtó falapját.

A férfi mögötte harsányan felnevetett.

- Innentől kezdve, én az Urad vagyok. Amit mondok neked, azt te végrehajtod szépen és csendben. Főleg csendben. Ha menekülsz, elveszem egy testrészedet. Ha nekem támadsz, az életedet. A neved innentől pedig legyen Tendúr.

Tendúr vagyis hű kutya, ami egyenlő volt a rabszolgasággal.

Nemsokára jön a billog.

A férfi tekerte a láncot, ameddig csak tudta. A lány minden erejével próbált ellen állni ennek a vonzásnak. Megrémítette a gondolat, hogy esetleg gyengébb is lehet, és akkor mondjuk eggyel kevesebb ujj büszke tulajdonosa lesz.

A férfi ráfektette a mögötte lapuló faasztalra. Mélyen belenyomta a rostokba Beril arcát. A lány érezni vélte egy korábbi nő vérét a szálak között. A férfi míg tartotta az egyik kezével, addig a másikkal a jobb, és a bal csuklóját is gondosan rögzítette egy-egy némi ezüst berakásos fémpánttal.

A nyakán levő láncot hosszan előrehúzta, amitől a rabszolgának muszáj volt megfeszíteni a gerincét, feltolni a fenekét, és előre nézni a téglafalra. A lábait szétfeszítette, egy-egy bokáját nekikötve így az asztal lábainak.

Hozzádörgölte magát, érezte a férfi minden egyes négyzetcentiméterét.

Hosszú, hideg ujjai egy ideig fel és le jártak a combjain, belemarva a fenekébe, s amikor még erre sem reagált, a férfi kíméletlenül a szeméremajkait vette célba. Egy ujjal gondosan becézni kezdte a testét.

Beril összeszorította a szemeit, és kizárt mindent a tudatából.

Hagyd magad, előbb szabadulsz.

Igyekezett nyugodt maradni. Végül nem maradt más, csak a férfi kéjvágyó lihegése, és a saját vaginájának cuppogó hangja.

Amikor az egyik ujj beléhatolt teljes hosszában, könny folyt végig a szeme ívén, megült az orrában, s amikor már szép nagy tócsát alkotott, akkor lecsöppent a másik szeme elé.

Sokszor gondolt férfiakra. Az isten szerelmére, hiszen nő volt, s mint ilyen, a gondolatok szabadságát, a vágyódást meghagyta magának. Elképzelte, hogy majd egyszer valakinek odaadja magát, aki majd megérdemli. De még nem volt rá a teste felkészülve. Egyáltalán nem. Először vívni és küzdeni akart, visszaszerezni mindazt, amit annak idején elvettek tőle.

Előbb a háború, aztán az élvezkedés.

Elképzelte, hogy szép lesz, jó lesz, kellemes, de ahogy ott pucsított kiszolgáltatottan, már egyáltalán nem így látta.

Csak akkor szakadt fel belőle egy nyüszítő lélegzet, amikor a férfi teljes erejéből a veséjébe bokszolt, és a grabancánál fogva kitekerte a haját. Riadt szemmel pislogott ide-oda. A férfi lehelete égette a bőrét.

- Ha azt mondom, hogy most, akkor. Megértetted?

Beril bólintott.

Két ujj hatolt bele. Erőszakkal, szárazon, könyörület nélkül. Azok az átkozottak hevesen mozogtak benne, minden ritmus nélkül, mialatt egy kósza társuk alig pár centire onnan birizgálta. A teste reagált rá. A kezdetben durva, dörzs érzés elmúlt. Az ágyékát forróság öntötte el.

- Na, így mindjárt más.

Az ujjak eltűntek. Hallotta, ahogy a férfi motoz valamit közvetlenül mögötte, majd megérzett a bejáratnál valamit. Olyan volt, mint amikor az ujjak kezdtek neki, de ez más volt. Egy volt belőle, és vaskosabbnak ígérkezett. Érezte, hogy valami belülről teljesen szétfeszíti, s amikor eléri a végét, a hasa ösztönösen a gerince felé rándult.

A férfi hímtagja lassan visszahúzódott, teljesen eltűnt belőle, majd újra belefúródott. Három vagy négy lökés következett még, mire a tempó egyre gyorsabb iramot diktált. A férfi lihegett, yögött, húzta és vonta az alfelét.

Beril érezte, hogy közel van valami bűnös dolog. A teste egészében átmelegedett, és mélyen belőle remegés vette kezdetét. Megcsavarta a méhét, azt egész bensőjét. Felordított. Felsírt, mint egy csecsemő.

Nem sokkal utána a férfi is hasonlóan reagált.

Nehéz testével majdhogynem agyonnyomta. Ismét belemarkolt a hajába, erősen megszorította, és felhúzta az arcát a fáról úgy, hogy nyaka teljes egészében feltárulkozzon neki.

- Kívánlak! – morogta.

A férfi a nyakához hajolt, és egy határozott mozdulattal belemélyesztette szemfogait. Beril csak eltátani tudta a száját, hang azonban nem jött ki rajta. A szeme előbb fennakadt, majd összeszorította, és állkapcsát hangos csattanással zárta össze. Megfeszítette a nyakizmát, mindhiába.

Túl gyenge volt még ehhez.

A férfi nem tudott leállni. Egyre csak szívta és szívta.

Látott már korábban vámpírokat táplálkozni, hiszen félig ő is az volt, de az valahogy másnak tűnt. Nem volt fájdalmas, sem félelmetes, egyszerűen csak megtörtént, és mindenki ment utána a maga dolgára.

Egyszer csak a férfi megnyalta a nyakát, és kiment a teremből. Otthagyta őt az emlékeivel, az éréseivel a maga mozdulatlanságában.

Egy egész nap telt el, mire felébredt. Egy matracon feküdt egy másik szobában. Rémülten felült, minden lánc megnyikordult a tagjain. Még mindig rajta voltak, ám most már egy falhoz erősítették. Volt ágya, némi étel és víz mellette, egy vödör a tőle legtávolabb levő sarokban, és valahol a magasban egy ablak.

Drisdale. Vámpírurak és úrnők otthona, alig süt a nap, hogy tudjanak járni a halandók között. Amit el akart kerülni, pont annak esett áldozatául. Gyűlölte magát, amiért megpróbált nappal, kimerülten lovagolni.

Ha nem fárad el, ez nem történik meg, és nem kerül ebbe a szorult helyzetbe.

Meztelen testét elnézve, nem bánhattak vele kesztyűs kézzel. Horzsolások és foltok éktelenkedtek rajta mindenfelé. A combjának belső felén kétszer akkora zöldeskék foltot látott, mint a saját tenyere. Elvesztette az eszméletét.

Arra még halványan emlékezett, hogy férfiak arcai forognak körülötte. Hangjuk és szaguk minden irányból nekicsapódnak. Itt-ott fájdalom nyilall belé. Egy sötét folyosó, fáklyákkal kirakott fallal. Zár kattanása. Valami nyikordul. Placcsanás. Lánccsörgés.

Aztán semmi.

Csuklóján, és a bokáján is volt egy-egy szabályos fogsornyom.

Vérrabszolga lett belőle némi szexszel megfűszerezve.

Csodás.

Ameddig vissza nem jön ura és parancsolója, addig járathatja az eszét azon, hogy a pokolba fog innen kiszabadulni. Beril behúzódott a sarokba, magához vonta térdeit, átölelte magát, és nyakig betakarózott.

Bukfencet vett a gyomra, amikor arra gondolt, hogy mi történt vele, és megjelent lelki szemei előtt, mit tehet vele a rabszolgatartó még, akinek teljesen ki volt szolgáltatva.

II.