Love At First Sight*

Reggel korán kipattantam az ágyból. Nem, mintha aludtam volna bármit is. Gyorsan elkészültem. Semmi sallang. Fekete felső, amin van némi ezüstös díszítés (tudjátok, változásban vagyok), fekete halásznadrág, ami hasban szorított, viszont beszorítottam vele magamba vagy négy kilót. Oldalt van rajta egy kis díszítés. Oh, és persze fekete balerinacipő. Apu kicipelte a cuccomat a kocsihoz, aztán elindultunk. Kitett a Borároson, én pedig, a szokásos útvonalon elindultam a munkahelyem felé.

Ott találkozunk Kaludiával, mert a kocsiját a garázsban tartja. A lakása a nyolckerben annyira nem biztonságos, hogy az utcán parkoljon.

Mire az irodához értem, addigra Klau már ott volt. Én pedig, rettentően aprónak éreztem magam.

Csodálatos, hosszú haja, frissen melírozva. Fehér csőtop, ami minden szempontból előnyös volt neki. Farmer forrónadrág, és fatalpú papucs. Álltam ott a sporttáskámmal és a „nőcis táskámmal”, és arra gondoltam, hogy még mindig nem késő hazamenni.

Nem vagyok oda való.

Klau mondta, hogy gyújtsunk rá még egyszer, mielőtt elindulunk. Felmentünk egy automatás kávéért, és jöhetett a koporsószög.

Álltunk egymással szemben.

-Izgulsz? – kérdezte.

-Nem. Te?

-Áh. Buli, azt’ kész.

Rém laza. Bár én lennék ilyen.

-Neked van jogsid? – törte meg a csendet.

-Nincs. – ráztam meg a fejem. – Neked mióta van?

-Huszonnégy éves korom óta vezetek. Kerek három éve. – mosolygott. – De jól megy. Persze, nem jobban, mint Vivinek.

No, igen. Vivi még ebben is tökéletes volt. Tizennyolc évesen érettségire megkapta a jogosítványát. Ültem mellette párszor már, amikor kidobott a HÉV-ig, de akkor teljesen biztonságban éreztem magam. Klaudia más tészta. Amúgy is valamilyen teljesen más világban él, mint mi, szétszórt és általában egy feladatában egy hiba van.

Bátran ülök be mellé, de azért valahol bánom, hogy nincsen életbiztosításom.

Elszívtuk a cigit, és lementünk a garázsba. Ott egy sportkocsi várt minket. Többed magával, de Klaudiáé… Lehajtható tetős, kék sportkocsi. Most már értem, miért nem ácsorog a háza előtt vele.

Bedobtuk a cuccainkat a csomagtartóba. Neki lényegesen kevesebb holmija volt, hiszen csak egy éjszakát tölt Vivinél. Én egy hétvégét.

Beültünk a kétüléses tütübe, és Klau egyből leengedte a tetőt. Wow! Jól van na, nekem nagy dolog, mert még ehhez hasonlóban sosem ültem. Becsatoltuk magunkat – fő a biztonság -, és már száguldottunk is.

Élveztem, ahogy a városban minden piros lámpánál valaki bekiabál a kocsiba, vagy neki, vagy nekem (!). Életemben először éreztem azt, hogy észrevesz egy pasi úgy igazán magától. Még ülve is kihúztam magam.

A hatos úton már annyira nem, mert mindennel azon voltam, hogy a hajamat a fejemen tartsam. Ezerrel repesztettünk végig, és mivel tető nem volt, nálam meg hajgumi, a hajam szállt mindenfelé. Napszemüvegem sem volt, mert annyira nem szeretem. Mindig fennakadnak a szempilláim az üvegen. Így az összes hajszálam keresztülszáguldott a szemgolyómon.

Klaudia kapcsolt zenét.

-Szereted a Hooligans-t? – kiabálta.

-Igen.

Ez némiképp hazugság volt. Nincs bajom a zenéjükkel, de hogy szeretem őket, az túlzás volt. Nem szeretek ellenlábas lenni, ezért általában idomulok a másik emberhez. Az én ízlésemet úgyis ritkán szokta más szeretni.

Klaudiának a Hooligans kemény rock. Nekem az valahol a Hammerfall-nál kezdődik. Egye kutya, belementem.

Nemcsak a szél vágott, de most már a hangszóróból áradó basszus is a gyomromat remegtette.

Nem tudtam, hogy az idegesség vagy a zene dallamára hullámzik a belem.

Bólogattam, tartottam a ritmust a lábammal, és csodák csodájára, amelyik számokat meghallgattuk egynél többször (Királylány, Szex és Kávé, Elkábít), sokadszorra már énekeltem is.

Hülyültünk egész végig, és tudtuk, hogy igen erőteljes késésben vagyunk, nem siettük el. Néha tartottunk egy-egy szünetet, amikor egy bokor mögé húzódva pöfékeltünk egy sort.

-Szerinted nagy baj lesz belőle? – kérdezte.

-Nem hiszem. Nem fogjuk lekésni LL Juniort. Nem hiszem, hogy a nagyágyúval kezdenének.

Bólogatott, és lezártnak tekintettük ezt a témát is.

Furcsa, hogy csak akkor tudtunk igazán jót beszélgetni, amikor Vivi volt a koordinátor. Olyankor nem volt ennyi üres járat.

Egy óra utazás után csak elértünk a helyszínre, ahol már lehetett látni, hogy nem egy szokványos szombatnak nézünk elébe. Mindenfelé csoportokban mászkáltak az emberek, családok, a gyerekek arca ki volt festve pókemberre vagy pillangóra. Lufi is volt némelyiknél. A férfiak kezében általában sör, a nőkében fagyi vagy sör. Tipikus fesztiválkellékek.

Mentünk a GPS után, és megérkeztünk Viviék házához.

Csodálatos, hangulatos kertes ház. Barackszínű kívülről, és látom, hogy típusházként kezdték. Apu szakmájának ártalma ragadt rám, mert simán megismerem a különböző típusokat, és ezért meg tudom mondani, mi a plusz rajta. Ez egy típus ház, ami kocka alakú volt, és egy szint plusz került rá. A kertben semmi extra nem volt, két autónak levő garázsféle, hátul egy kis ház és egy baromi nagy, kihasználatlan placc.

Vivi és a szülei kisiettek elénk.

Hogy mennyire az apja volt! Ugyanolyan volt a férfi, mint a lánya, csak pasis, idősebb kiadásban. Szoros kézfogás, tegeződés, puszi-puszi. Az anyukájával, szintén. A nő kisebb volt, mint én, a vállamig ért, sötétbarna haja és szeme volt.

Beinvitáltak minket, és mi pakkal a hátunkon besomfordáltunk mögöttük a házba.

Az államat jó ideig kerestem.

Ahogy beléptünk, balra egy nappali bőrkanapéval és antikolt szekrénnyel. Jobbra egy lépcső felfelé. Tovább menve a szülők szobája gondosan zárt ajtóval, külön vécé és fürdőszoba. A folyosó egy konyhába torkollott. Minden barack és bézs színű volt. Tök barátságos és családias. A konyhában az asztalnál egy szőke nő és egy barna pasi ültek. Vivi másodunokatestvére és jegyese.

-Ő Balázs. Szintén. Ezzel lesz majd egy kis problémánk, mert az uncsiöcsém is Balázs. – hiperaktív volt, és vidám.

Bemutatkoztunk. Balázs és Szonja. Nem voltak az a tipikus „jaj de szép pár”, de aranyosak voltak. Elvégre, egymásnak kell megfelelniük, nem nekem.

A nevek összekeverésének elkerülése végett, írásban ez a Balázs Balu lesz. Élőben nem szólítottam meg. Pech, de nem volt sok mondanivalóm, és nem szeretem az idegeneket.

Dumálgattunk, ettünk pár falatot, és ittunk is. Vivi a kedvenceiről anekdotázott, és hogy milyen jó buli lesz ez! Lázasan pörgött körülöttünk. Amúgy csodálatosan nézett ki, mint mindig. Rózsaszín blúz, sötétkék farmer mini, és magas sarkú papucs.

Említettem már, hogy rémesen szerettem volna elsüllyedni a balerinám miatt?

Csöngettek. Vivi apukája kisietett, és beengedte az új vendéget. Vivi kinézett a sarokról, és ujjongani kezdett.

-Na, megérkeztek Balázsék is. Ja, mondta, hogy a gyerekkori haverja, Laci is velünk tart. – kurjongta, és már ugrott is a srácok nyakába.

Laci jött be elsőre. Nálam legalább két fejjel magasabb gyerek, aki tökig feketében jött, és barna hajával megegyező színű körszakálla volt. Kicsit mackós alkat. Teljesen takarta a mögötte állókat. Vivi apukáját is csak azért láttam, mert magas pasi.

Aztán Vivi engedett, és Laci köszönt nekünk, aztán megláttam Balázst először, élőben. A gyomrom egyből külön életre kelt, a fülem égni kezdett, és szerintem még a szemem is elfátyolosodott. Hirtelen nagyon melegem lett. Bemutatkoztunk egymásnak.

Ahogy kimondta a nevét, lehajtottam a fejem, és arrébb somfordáltam, mert már nem csak a fülem volt rákvörös. Még jó, hogy a kiengedett hajam ápol és eltakar.

Balázs halál laza volt. Egy bő póló, amin különböző majmok voltak, és valamilyen angol szöveg, ami a kockákat fikázta ki. Terepmintás háromnegyedes nadrágot húzott hozzá, és olyan cipőt, ami valahol fél úton van a deszkás és a sima tornacipő között. Nem tudom a mai napig se, hogy hívják ezt pontosan.

Barna haját lazán összefogta, de néhány tincs össze-vissza állt. Szemüvege még jobban kiemelte a (tényleg) zöld szemeit. A többiek ott tolongtak körülötte, mintha a rák ellenszerét hozta volna a kezében egy üveg pálinka helyett.

Zavartan ültem vissza a székre. Turkáltam a hajamban, és azt csináltam, amit szoktam, amikor zavarban érzem magam. Teljesen összegömbölyödtem. Gondosan ügyeltem, hogy mindenkire ránézzek, nehogy feltűnjön, hogy csak egy embert bámulnék legszívesebben.

-Tök jó pasi! – hajolt oda hozzám bizalmasan Klaudia. – Azok a szemek!

-Ja. Szép szemei vannak. – vontam meg a vállam.

-Bejövős. – jegyezte meg, és pimaszul le sem vette róla a szemét. A reggeli kávék felkerekedtek a gyomromban, és azon kattogtam, hogyan lehetne megkérni Klaut, hogy foglalkozzon mással egy kicsit. Gyerekes gondolatok.

Végül addig gondolkodtam, hogy arra eszméltem fel, hogy Vivi felkiált, hogy na menjünk, nehogy lekéssük a koncerteket. Feltápászkodtam a székből. Kimentünk az utcára, ahol megismertük Balázs szüleit is. Ez a kis kompánia így ment a város – ki tudja milyen ünnepre beöltöztetett - főterére. Vivi belém karolt, és mivel Balázs előttem ment, nekem meg nézni kellett valamerre, kicsit sem volt feltűnő, hogy a hátát vizslatom. Meg lejjebb is jól szemügyre vettem, de nő legyen a talpán, aki egy laza nadrágon keresztül is látja a fokhagymagerezdeket.

Balázs egyedül, zsebre dugott kézzel ment előttünk.

Mögöttünk pedig Laci és Klaudia, és eléggé jól hallhatóan beszélgettek.

-Van barátnője? – így a lány. Pofátlan.

-Most éppen nincs. – suttogott vissza a srác.

-Milyen lányok jönnek be neki?

-A végzet asszonyai, az érinthetetlenek. – ezek után szögesdróttal veszem körbe magam.

-Szeret vadászni?

-Igen.

-Hogy lehet felkelteni az érdeklődését?

Laci végignézett Klaudián. Nem láttam, de tuti.

-Pont így.

Nevettek. Én meg éreztem, hogy a szám önmagától lefelé görbül. Tehát, nézzük csak át a dolgokat. Balázsnak nincs barátnője, szereti a csinos, trendi nőket, akikre lehet vadászni. Szóval, baromi gyorsan ilyenné kell varázsolnom magam, mert valahogy fel kell keltenem a vadászösztönt.

Nyugi.

Légy laza! Légy laza!

*Cím: Kylie Minogue: Love At First Sight