Elhidegült kapcsolat

Armas a szűrt fényű konyhában ült. Nemrég újították fel. Fehér fal, fehér csempe, világos szürkés pult, és modern berendezés. Barna szekrények. Egy kerek asztal szolgált arra, hogy egyenek rajta, három fehér szecessziós székkel. Kényelmetlen volt, gyűlölte. A laptopján írt pár sort, elolvasott néhány cikket, majd kikapcsolás nélkül összecsukta a gépet, és elindult a nappaliban.

Össze kellett húznia magát, hogy elférjen az előszoba keskeny folyosóján. Talpa nem hagyott nyomot a járólapon, az árnyéka elnyúlt, akárcsak az érzelmei.

Amikor belesett a szobába, Selma a kék, félkörív alakú fotelban gubbasztott. Lábát keresztbe vetette, rákönyökölt a térdére, és öklén pihentette a fejét. Előtte a dohányzó asztalon volt az ő laptopja, és elmélyülten olvasott valamit. Armas tudta, mert ugyanúgy ráncolta a homlokát, mint amikor tanult, vagy könyvet olvasott. Elnézte, és arra gondolt, hogy nemrég egy olcsóbb albérletben tette ugyanezt, csak akkor ő ült, és a lány állt az ajtóban. A téli szél feltámadt, és a redőnyöket rezegtetni kezdte, Armas teste ugyanígy tett.

Selma valószínűleg megérezte Armas lélegzetét, mert felnézett kék szemeivel. Amikor megértette, hogy a férfi nézi, akkor összébb húzta magát, és lazábban kezdett viselkedni. Lábai még mindig szorosan egymáson, a keze dolgozott a billentyűkön, de a gerince úgy megfeszült, mintha valaki hátrafelé megfeszítette volna.

- Mit szeretnél? – kérdezte Selma.

- Elgémberedtem a konyhai széken, gondoltam leülök a kanapéra. – Armas lenézett a szintén kék kanapéra, majd vissza a lányra. – Szóval? Leülhetek?

- Jah… persze. – Selma még jobban összehúzta magát, amikor a férfi leült vele szemben. Ő is kinyitotta a laptopját, és térdeire támaszkodott, hogy jól lássa a monitort. – Ki akartam menni hozzád.

- Igazán?

- Igen. Nem voltam biztos benne, hogy a konyhában vagy. Tudod, az utóbbi időben bármilyen közel is voltál hozzám, úgy éreztem, egyre jobban csak eltávolodsz tőlem. Azt mondtad, hogy kimész a konyhába. Honnan tudjam, hogy a konyha nálad nem az utcát, a haverokat vagy egy másik csajt jelent? Meg akartam nézni, hogy itt vagy-e még? Vagy, hát…

Ha a kimondott dolgok kínoznak, akkor a ki nem mondott szavak ölnek. Egyikük sem nézett fel a monitorról. Armas szíve szerint magához ölelte volna, végigsimogatta volna mindenhol, miközben csókolja. Selma pedig, meg szerette volna tapasztalni, hogy milyen az, amikor valaki tényleg vele van, nem csak testben, de lélekben is. Végül Armas adta meg magát, és odaült Selma foteljának karfájára. Minden vágya volt, hogy megölelje, de nem tette, csak remélni merte, hogy legalább érzi, hogy szereti, és ez számára olyan, mint egy takaró.

Az elmúlt két hónap járt a fejében. Minden szót pontosan, élesen vissza tudott idézni, és cikáztak a fejében. Szeretett volna neki mindent elmondani, a világ összes lehetőségét megragadni, hogy bocsánatot kérjen, de amikor megfogalmazott valamit, mind butának érezte. Nem mondott semmit. Gyerekes volt, nem volt jó, túl frappáns volt, túl vicces, félreérthető és komoly. Az összes elegye kellett volna számára. Már mondta, hogy őszintén sajnálja, Selma hitt is neki, de tudta, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Nem lesz rövid vagy könnyű időszak. Addig pedig számtalan sírós előadás, idegeskedés és át nem aludt éjszaka marad csupán.

Ma is érezte, sőt, látta is, hogy Selma minden pillanatban sírni szeretne, mert várja, hogy beszéljen hozzá. Armas viszont, nem tehetett mást, mint biztosította arról, hogy szereti, vele akar lenni. Mást egyelőre nem ajánlhatott fel neki. Borzalmas tény volt ez. Ott ültek a sárgás nappaliban, és most már Armas is érezte, hogy egy világűr tátong kettőjük között.

Bárcsak úgy lennének, mint az elején. Semmi gond, semmi probléma, csak móka és kacagás.

- Mi jár a fejedben? – Armas hangja rekedten szólt a csöndben.

- Nézem a tévét, és boldog kapcsolatok jönnek velem szembe. Hallgatom a rádiót, és örökké csak olyan számokat játszanak benne, amelyek az elmúlásról szólnak. Olvasom az internetes cikkeket, és állandóan csak párkapcsolati témával kapcsolatos cikkek jönnek velem szembe. Végignézve ezeket, azon gondolkodtam, hogy boldog voltam-e akár egy pillanatra is melletted. – mondta végig halkan Selma.

- És? Boldog voltál?

Selma hátrasimította a haját.

- Sosem szerettem jobban hazajönni, mint ide. Tudtam, hogy vársz, hogy amikor belépek az ajtón, nem egy macska fog a lábamhoz dörgölőzni, hanem te jössz köszönteni egy puszival és egy öleléssel. Boldog voltam mindig, amikor tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Armas eddig még nem, de most már nagyon gyűlölte saját magát.

- Szóval, velem biztonságban voltál?

- Ha egy komplett gárda vigyázott volna rám sem éreztem volna azt, mint veled.

Armas szája egy vonallá szűkült. Mardosta a bűntudat.

- Ennek örülök. Ez most jó.

- Mindig is éreztem, hogy valami van a háttérben, hogy nem játszol tisztán. Te beszéltél arról, hogy egy kapcsolatot két embernek kell keresztülvinnie a rossz dolgokon is. Ahhoz képest, csak én melóztam az utóbbi időben, hogy beszélgessél velem. És mi történt? Mindent a kétszínű barátnőmtől tudtam meg, mert egy gyáva szar voltál, hogy beismerj nekem mindent. Jobban haragszom a hazugságért, a sumákolásért, mint azért, hogy megcsaltál. – megfogta a számát, nehogy elsírja magát. – És tudod, hogy mi a legrosszabb?

- Micsoda?

- Folyton úgy érzem, hogy bármit csinálok is, én sosem leszek elég neked. Mindig más pina fog kelleni, míg én csak az az aranyos csaj leszek, akivel néhanapján lefekszel. Nem veszel komolyan, sosem vettél komolyan, és kötve hiszem, hogy ezután bármikor is meg fog ez történni. Teljesen belebetegedtem…

- Szóval, ezért voltak a hányások… - gondolkodott el Armas.

- Mindig is éreztem, hogy nem vagy hozzám őszinte. De az utóbbi két hónapban már biztos voltam benne. – Armasra nézett. – Tudtam, hogy valami nincs rendben. Egyre ritkábban találkoztunk, és az utóbbi időben már alig keresed a társaságomat. Napközben olyan üzeneteket küldesz levélben, ami mentes minden érzelemtől. Amikor mellém fekszel, nekem háttal alszol. Nem is szexeltünk két hónapja, mert nem érsz hozzám szívesen. Nem adsz csókot, nem ölelsz meg. Nem eszel velem, sőt, nekem nem hozol kaját, csak magadnak. Éreztem, tudtam, hogy valami nincs rendben. – Visszafordult a monitorra. – Nem akartam tudomást venni róla, mert boldog voltam a tudattól, hogy engem választottál. Aztán egy nap alatt romba dőlt a kis váram. Megtudtam, hogy van más is a pakliban.

- Nem akartam, hogy így legyen.

Selma profilja egyszerre volt egy kemény, komoly nőé, és egy érzékeny kislányé. A hangjában azonban semmi jele nem volt kettősségnek. Rideg volt.

- Ez csak egy része annak, amiért baromira dühös vagyok… vagy inkább kétségbeesett. Minden olyan, mint eddig volt. Amikor összejöttünk, és találkozgattunk, vagy együtt berendeztük ezt a lakást neked, úgy éreztem, végre tartozom valahová. Valakihez, aki úgy gondol rám, ahogy megérdemlem. Hirtelen lett értelme mindennek. – Ismét a férfira nézett. – Most pedig? Ismét bizonytalanság? Félelem. Hazugságok. A talaj kicsúszott a lábam alól. Mindenki mindent jobban tud nálam, mindenkinek több információja van rólad, mert velük beszélsz, velem nem. Nekem egy cukros mázat adtál, egy titok kapcsolatot, egy halom nem valós dolgot. Az életem voltál, az egyetlen olyan pont, amiről azt gondoltam, hogy valóságos. Érted? Ez nem csak arról szól, hogy lefeküdtél mással.

- Értem. – Most erre mit mondhatott volna? Hogy bocsi, de ez van? Szeretlek, meg minden, de nem kívánlak, mert a másiké kívánatosabb? Maradt inkább ez az egy szó.

- Az nem fér a fejembe, hogy miért vagyok a szemedben egy üveggyerek?

- Csak kialakult.

- Ez baromság. Azzal, hogy örökké megóvsz a sérülésektől, csak egy temetés előkészületeit végzed el! – kicsit hangosabbra és ingerültebbre sikerült a vége. Beszélni akart, de számonkérés lett belőle.

- Ezzel tisztában vagyok, hibáztam.

- De végig tudtad, hogy merre tartott a kapcsolatunk, igaz?

Armas megtörölte a szemét.

- Valamilyen szinten, igen. Mindig azzal támadtál, hogy nem adtam meg neked az esélyt. És úgy gondoltam, miért ne? Nem tudtam, hogy ez lesz belőle. A végét nem láttam előre.

- Attól féltél, hogy többé nem lesz más farokmelegítőd, csak én? Vagy csak arra volt jó ez az egész, hogy befogjam a számat? Vagy esetleg, még az is benne lehet a pakliban, hogy…

- Várj. Én is mondani szeretnék valamit az utolsó szó jogán. Mindig, amikor kaptam tőled egy pozitív töltetet, akkor megfogadtam, hogy többé soha nem teszem ezt veled. Nem játszom. Amikor pedig megdugtam mást, rosszul éreztem magam. Nagyon is rosszul. Nem akartam, hogy megtudd, legalábbis, nem így. Túl jó vagy hozzám. Túl jó ember vagy, túl értékes, hogy egy olyan mellett legyél, mint én. De elveszteni téged? Bele sem mertem gondolni. Azért kértem időt, hogy rendezni tudjam magamban a dolgokat, hogy mind a ketten a legkevésbé sérüljünk. Csak nem számítottam arra, hogy beköpnek. – Armas fészkelődött kicsit. – Helytelen volt, rosszul döntöttem. Nem kellett volna húzni a dolgot. Teljesen megzavart, ami történt.

Selma a fejét Armas combjára hajtotta. A férfi szíve teljesen összeszorult. Mindenre számított, csak arra nem, hogy egy kedves gesztussal fog felé élni. Armas simogatni kezdte a fejét. Mindig ezt tette, hogy megnyugodjon. Aztán észrevétlenül a vállát és a karját simogatta.

Nem szóltak egymáshoz, csak csendben léteztek. A legtökéletesebb dolog két ember között.

Amikor két ember eltávolodik, a szótlanságnak van a legnagyobb szerepe. De ha közeledni szeretnének, a szavaknál a tettek és a csend sokkal jobb segítő társ tud lenni. Így nincs akadály, csak ők ketten.

Odakint még mindig fújt a szél. Lépések zaja hallatszott a lépcsők felől. A mellettük lévő lakásban élő pár hazaért.

Selma mosolyogni kezdett.

- Emlékszel még, amikor mi is együtt értünk haza? Együtt, és egymásba fonódva.

Mind a ketten jól hallották, hogy mit csinálnak a szomszédban. A papírvékony falak előnye és hátránya is az volt, hogy a szomszéd mindig tudta, merre vagy a szobában. Egy csörömpölés, ledobták a kulcsot. Surrogás. Lekerült minden fölösleges ruhadarab. Egy tompa surrogás. Beleütköztek a bútorba. Egy halk puffanás. Megtalálták az ágyat. Innen pedig, hamar ki lehetett találni, hogy mit csinálnak.

Selma, zavarba jött, mert rég nem volt része abban, hogy érezze Armas erejét. Felállt, és elindult a konyha irányába.

- Iszom egy teát. A vendégszobában alszom. Holnap elmegyek.

- Beteget jelentek, és itthon maradok veled. Megoldhatnánk a problémáinkat.

- Eddig sem volt szükséged rám. Gondolkodj. Ha pedig felnőttél, tudod, hol találsz meg.

Armas most érezte meg a világűrt, amiről Selma beszélt neki. Több fényévet hagyott ki a két test.

- Segíthetek valamiben?

- Maradj csak. – Selma soványabbnak tűnt, mint eddig bármikor. Beteges természete a félhomályban még jobban előjött. – Ritkán mondok ilyet, de most egyedül szeretnék lenni.

- Megértelek. – Armas eddig úgy gondolta, hogy ő irányítja a dolgokat. Számon tudta tartani, hol tart a kapcsolatuk. Azonban ez a helyzet rosszabb volt. Most ő nem értett semmit sem, és nem tudta, hogy ez most szakítás, vagy csak mosolyszünet. Selma arcán szomorúság, magány és félelem tükröződött. Egyszer azt mondta neki, ő az egyetlen, akit sohasem bántana. Most mégis megtette. – Nem tudod elképzelni, hogy mennyire sajnálom. Nem tudom kifejezni, hogy én…

Selma megálljt intett neki.

- Ne mondj semmit se. Érzem. Tudom, hogy mit érzel.

Armas mindene az lett volna, hogyha átölelheti, és megsimogathatja az arcát.

- Nem akarom abbahagyni, csak idő kell. – Selma odasietett hozzá, és átölelte.

- Én bízom benned. – mondta, és megpuszilta az arcát. – Hinni szeretnék neked. De egy kicsit jobb, ha tényleg van gondolkodási időd.

Ezzel kiment a konyhába. Armas még érezte a feje helyét a combján, és meleg, puha ajkait az arcán. Egy szemvillanás alatt hűlt ki a helye úgy, hogy egy szoba választotta el őket.

Armas összeszedte minden bátorságát, és a konyhához ment. Megállt a sötétben úgy, hogy azért még belásson. Elnézte Selma szép formáit, kecses mozdulatait. Nézte, és olyan távolinak tűnt, mintha harminc évesen egy olyan emléket idézett volna fel, ami gyerekkorában történt.

Nehéz szívvel indult el a fürdőszobába. Miután megfürdött, benézett a szobába, hogy Selma ott van-e még. Ott volt, és aludt. Csak reménykedett, hogy reggel még eléri, és maradásra bírja. Átgondolt mindent, és döntött.

A többi, csak a lányon múlt.