Gyónd meg bűneid!

 Krimi-folytatásost akartam írni, aztán rájöttem, hogy nincs ihletésem hozzá... azóta sem jött  meg.

A férfi szőke volt, félhosszú haja izzadságtól volt csatakos. Rideg, kék szemei úgy néztek előre, mint egy párduc, amikor prédára les. Markáns arcán durva borosta futott végig, véres volt, nyálas, és szintén izzadt. Ruháiból tipikus férfiszag áradt mindenfelé, némi dohszaggal átitatva. Fegyvert nyomott Sarah homlokához.

- Könnyebb lenne, ha elmondanád a bűnödet! Korábban kapnál feloldozást! – morogta dühösen az idegen, és megtöltötte a fegyvert. Orosz rulett módra célzott és lőtt, de levegőn kívül semmi sem jött ki a pisztoly csövén. Hátrált, leült a nővel szembeni asztalra. Átkutatta a táskát. – Készpénz, bankkártya, csekkek, női holmik. Az üres táskát Sarah lába elé hajította. Felállt, és bal kézzel olyat lekevert a nőnek, hogy az székestül a padlóra zuhant.

Sarah később arra ébredt fel, hogy már nem tekeredik hátra a karja. A vállába éles fájdalom nyilallt. Futó lépések, avar sziszegés, becsapódó ajtó. Semmi más. Megszabadult.

Sarah Riley csak akkor tápászkodott fel, amikor már minden csendes volt. Egyre mélyebb levegőt vett, és térdre támaszkodva felállt. Amikor elmúlt a szédülés, körbenézett. Fabódé, mindenfelé kerti szerszámok. Összeszedte a holmiját, majd egy csákánnyal kilépett a hidegre. Arca egy pillanat alatt piros lett a lehűlt levegőtől. Elindult előre. Figyelte a jeleket, ahogy a rendőr-akadémián tanulta.

Itt egy letaposott virág, ott egy leszakadt gally. Találomra tört előre az erdőben.

A nyomok egy erdészlakhoz vezettek. A telefonján értesítette társait, akik az „úton vagyunk” nyugtató szavakkal hagyták magára. A támadója csak viszonylag volt neki ismeretlen, hiszen a profilját már elkészítették az irodában. Azzal viszont nem számoltak, hogy egyikük áldozatául eshet neki. Arra pedig, végképp nem, hogy pont ő lesz az. Sarah mindennél jobban szerette a munkáját, sosem volt neki elég az, hogy elkészít egy profilt, és kész. Mindig terepre vágyott. Az új csapatától ezt meg is kapta. Ez volt az első megbízatása.

Az erdészházból hangok szűrődtek ki. Közelebb lopakodott, és feszülten hallgatózni kezdett.

- Oldozz fel, mert vétkeztem. Nem volt erőm megölni a nőt. Nem láttam a lelkében semmi gonoszat, nem volt bűnös. Idővel az lesz, s akkor meg fog halni. Amíg ide elér, rá fog jönni, hogy valójában bűnös.

„Rá fog jönni, hogy valójában bűnös.”

Sarah nem tudta mire vélni a szavakat. Semmi nem jutott eszébe eddig, ami bűnnek számíthatna. Egyetlen dolog motoszkált benne, hogy el kell kapnia a férfit, akár élve, akár holtan.

Aztán rájött. Kívánta a férfi halálát, mert fizikailag bántalmazta. Megfájdult a szája sarka.

Dolgozott benne a gondolat, hogy meg kell akadályoznia az újabb őrjöngést. Nem kell más hozzá, csak hirtelen rajta kell csapni a férfin, hogy meghökkenjen. Emlékezett arra, hogy az erélyes, hirtelen fellépés miatt a támadó meglepődik, amitől megbénul. Sarah lábai remegtek. Letette a táskát, és két kezébe fogta a csákányt.

Pár percig még várt. Megpróbálta felmérni a terepet, és az esélyeit. Sarah arra gondolt, hogy vagy rárúgja az ajtót, vagy óvatosan, halkan, bekúszik a hátsó ablakon, és egyből szemtől-szemben üt rajta.

Sarah nemsokára már a ház hátsó része felé tartott. Az idegen idegesen fel-alá mászkált a szobában, nem törődve semmivel. Égett hús szaga terjengett mindenfelé. Megállt egy pillanatra az ablaknál, majd gyanútlanul megfordult. Sarah nézett vissza rá, és csáklyáját lendítésre emelte.

- Ha megmozdulsz, véged! – kiáltotta Sarah. Az idegen egy pillanatig felemelt kézzel állt, végigmérte a nőt, majd egy ügyes mozdulattal hátralökte, és kitekerte kezéből a csáklyát.

- Bűnös vagy, eljött a vezeklés órája! – kiáltotta az idegen harciasan, és újra meg újra lendített egyet a csákánnyal úgy, hogy Sarah-t megcsapja a halál szele.

Sarah hasba rúgta a támadóját, és négykézláb próbált menekülni, de nem jutott messzire. A csákány a vádlijába fúródott. Amikor felkiáltott, berontottak a társai. Ellenállás nélkül tartóztatták le a támadót. Elvették tőle a csákányt, és hagyta, hogy megbilincseljék. Merev szemeivel figyelte Sarah-t.

Garry, Sarah főnöke felsegítette a lányt.

- Jól vagy, Riley? Sajnálom, hogy téged küldtünk a húsdarálóba, nem sejtettük, hogy ő volt az. De köszönöm.

Sarah rámosolygott a férfira, megveregette a vállát. – Csak orvos kell, és zuhany. Utána már jól leszek.

Garry vállára támaszkodott, és egy lábon ugrált ki a mentőautóig. Előtte vezették el a férfit, aki egy pillanatra megállt a nő előtt:

- Gyónd meg a bűneid, mert a halál addig nem hagy békén! – az őt vezető rendőr rárivallt, taszított rajta egyet.

Sarah elgyötört arccal állta a sebbenzin okozta kínt, az ideiglenes kötést. A parancsnok és a társai mind csípőre tett kézzel emésztették a történteket.

Sarah fáradtan dőlt el a mentőben, és azon gondolkodott, hogy bűnnek minősíthető-e az, hogy a férfit, aki szeretett, megcsalás miatt azzal vonta ki a forgalomból, hogy elmegyógy-intézetbe záratta…