HATODIK RÉSZ - Fordul a kocka

A cég, ahol eddig részmunkaidőben, és csak itthonról dolgoztam, felajánlott egy teljes munkaidős állást. Heti öt nap, reggel nyolctól négyig. Vihihi… Most boldog vagyok, hogy életem ezen része megoldódott, valamint elkezdtem egy francia nyelvtanfolyamot. Gyuri velem örült, sőt, elmentünk megünnepelni a jó hírt egy vacsora keretein belül.

Gyuri egyre többet volt otthon, és figyelt rám. Meghallgatott, mindig a kedvemben járt. Alexa emléke a múlté, és mit foglalkozzak vele, ha már egyszer vége? Most velem van, és csak velem. Most úgy érzem, hogy legyőzhetetlen vagyok.

Tudtam én, hogy ez nem lehet igaz, és hogy nem érhet véget így a kapcsolatunk. Ha elkezdek dolgozni, majd elkezdek tornázni is, és többet eszem majd. Megmutatom az én Drágámnak, hogy milyen fából faragtak! – Megtartom magamnak.

Kiürítettem a fejem, és gondoltam, szánok egy kis időt magamra. Engedtem egy forró kád melegvizet, tettem bele olajat és sót, majd a nemrég vásárolt könyvemmel együtt elmerültem a habokban. Öregasszonyosra áztattam magam. Beiktattam egy kis pedikűrt, manikűrt. A hajamat megmostam, balzsamoztam. Olyan érzés volt ez az egész, mintha eddig mocskos lettem volna, és most leázott rólam minden kosz. Az új fejezetet tisztán kell elkezdeni kívül is, belül is.

Holnaptól egy új világ nyílik előttem. Jól érzem magam.

Tettem-vettem a lakásban, szétdobáltam a ruháimat, amikor valaki csengetett. Amikor kinyitottam az ajtót, nem akartam hinni a szememnek. Alexa állt az ajtóban egy tál pitével.

- Nem engem vártál, ugye? – kérdezte, és meg sem várta, hogy behívjam. Ellengett mellettem, és már benn is volt a konyhámban. Elképzeltem, hogy megölöm, darabolom, és belesütöm egy emberes adag pitébe.

Elhessegettem a gondolatot. Alexa puszta léte is mérgező, nem kell, hogy még az emberek is elfogyasszák.

- Tudod, látom mostanában Gyurit, és olyan nyúzott. Nem tud odafigyelni semmire. Mivel fárasztod ki ennyire?

- Mi van? – kérdeztem vissza, és nem tudtam elképzelni, hogy jön ő ahhoz, hogy felelősségre vonjon azért, mert a párom nem foglalkozik vele. Még jó, hogy mellettem nem jut ideje egy ex-szeretőre!

- Sokat veszekedtek, igaz? – kérdezte, de nem várta meg a választ. – Nem kellene hagynod, hogy az otthoni dolgait behozza az irodába.

- Ezt talán vele kellene megbeszélned, nem velem.

- De miattad nem figyel a lakáson kívüli dolgokra.

- Hogy mi van? – elkezdtem azon agyalni, hogy milyen színű rajzszögeket szúrjak a fejébe. Feldobná a kinézetét, meg az én kedvemet is. – Nézd, szerintem menj, mert nekem még készülnöm kell.

- Pasizol, mi? Ameddig Gyuri nincs itthon. Ne tagadd, látszik, hogy valaki más is tömöget.

- Nah, jó. Takarodj kifelé. A kurvalét neked úgyis jobban megy! – rivalltam rá. Szó szerint kidobtam.

Megérdemelte, nem? Főztem magamnak egy nyugtató teát. Addig kellett volna felvennem vele a kesztyűt, amíg lehetett. Amikor meghallottam a hangját Gyuri telefonjának másik végén. Miért is nem tettem?! – Nyomasztott a gondolat, hogy ez a nőszemély egy helyen dolgozik vele, és még az is lehet, hogy ez az egész egy ügyes álca az elkendőzésre.

Egy ültő helyemben elszívtam három cigit, és rájöttem, hibáztam. Több kérdés merült fel bennem, több idegesítő kérdés. Főleg az piszkálta a fantáziámat, hogy miért látogatott meg, és miért volt velem olyan, amilyen?!

Egész délután az járt a fejemben, hogy itt volt, és mit akarhatott. Láttam magam előtt a villámló szemeit, sátáni vigyorát, és hallottam, ahogy a fejében dobol az ordítás: engedd el, ő az enyém! Hát erre csak azt tudom mondani, NEM!!!

Kínomban rendet raktam, elpakoltam a ruhákat, a cipőket, és a sminkes cuccaimat is katonás rendbe tettem.

Este hazajött Gyuri, és furcsa volt. Mintha nem önmaga lett volna. Ahhoz, hogy meghalljon, többször is fel kellett emelnem a hangomat. Tény, egy fárasztó nap volt a háta mögött, de eddig még sosem volt ennyire rideg velem egy ilyen nap után.

Hagytam. Még az anyjával is én beszéltem – gonosz banya!

Köszöntünk, megkérdeztem hogy van, és meghallgattam, hogy milyen nyűge-baja van. Elmondta, hogy nem volt templomban már hetek óta, hogy minket sem látott (nem emlékszem, hogy bármikor is mentünk volna), hogy amikor utóbb nála volt a fia (ezt sem tudtam), akkor igazán aggódott érte, mert sápadt volt és gondterhelt, aminek természetesen, az ő szemében én vagyok az oka. Azt is elregélte, hogy szerinte nem kellene megtartanom a babát. Előbb inkább a házasodnom kellene, és a ramaty kapcsolatomat helyre rántani. Amikor megkérdeztem, miért gondolja, hogy állapotos vagyok, akkor kiderült, hogy Gyuri mutatott rólam neki képeket, amin a pocim gömbölyebb volt, mint alapjáraton. Jah, csak mókáztunk, és kitoltam a beleimet. Erre azt mondta, hogy mindenkinek jobb lenne, ha minden szempontból kivizsgáltatnám magam, és tartsam jobban az ő fiacskáját. Természetesen ellátott jó tanácsokkal is. Egyszerűbb lett volna, ha azt mondja: „Szia kedveském, őrült vagy, és hagyd el a fiamat.” Persze, ez nem lett volna kifinomult.

Kíváncsi lennék, mit mondott volna, ha elregélem neki, hogy a fia megcsalt. Valószínűleg örült volna, mert ez egy halvány fénysugár lett volna afelé, hogy Gyuri engem elfelejt. Vagy nem hitt volna nekem, mert a picifia szent és sérthetetlen.

Én már csak, egy ilyen romlott céda tudom, hogy megy ez. Megcsalom a férjem, ő visszacsal, és még én méltatlankodom. Csak hogy Gyuri sem a férjem, én meg nem vagyok alávaló cemende. De ő tudja. Jót röhögtem rajta, más egészséges dolgot úgysem tudok tenni ellene. – A nővéremnek elmeséltem a történetet (mármint csak az anyóspajtival folytatott beszélgetést), és ő is könnyezett a nevetéstől.

Ameddig telefonáltam, Gyuri a nappaliban ült, és tévét nézett. Evett két szendvicset. Kikapcsolta a telefonját. Nem nézte meg a leveleit.

Mire befejeztem a trécselést, Gyuri elaludt a kanapén.

Aranyos volt. Betakartam, és hagytam, hadd pihenjen.

Azért megfordult két dolog a fejemben:

1: Mi van, ha az egész csak szünet és szemfényvesztés?

2: Mi lenne, ha revansot vennék?