HETEDIK RÉSZ - Álomcsapda

A telefonbeszélgetés után nem sokkal, megérkezett az anyós-jelöltem, Magdika. Amikor megláttam, csak meghűlt bennem a vér. Amikor megláttam a csomagjait, már biztos voltam abban, hogy szívrohamom van. Gyurival nem lakunk egy túl nagy lakásban, s mivel Magdik a legfurcsább kéréssel állt elő (hadd aludjon a fiával egy ágyban), kiszorultam a nappali kanapéjára. Hogy őszinte legyek, bántott a dolog, de első a családi béke. Remélem, ha Gyurival egyszer összeházasodunk, akkor ezek a dolgok megszűnnek. Amikor belestem a kulcslyukon hozzájuk este, akkor láttam, hogy majomszeretet működik. Komolyan vártam, hogy mikor fognak vörös szőrt növeszteni, és mikor írhatom ki, hogy ingyen látogatható két orángután.

Ez nem történt meg, de furcsálltam, hogy ilyen a kapcsolatuk. Szerintem nem egészséges. Egész éjjel rágtam magam. Az jutott eszembe, hogy valamit én csinálok rosszul azért, mert Gyuri sosem engedte, hogy a mellemre hajtsa a fejét, és simogassam a homlokát. Aztán átcsapott az önsajnálat Magdika lesajnálásába. Keserű élete van, mert a férjét nem szereti, csak szült neki három gyereket. Néha lefekszik vele, de semmi több. A gyerekeit sosem tudta nevelni, s most rajtam tölti ki minden bosszúját, utána pedig, megy a templomba hajlongani. Olyakor szeretném kitekerni a nyakát, de már gondolkodtam azon is, hogyan tehetném el láb alól úgy, hogy ne engem vegyenek elő: gombaleves gyilkos galócából, vagy vajjal kikenem a lépcsőt és a korlátot. Megesik egy-egy idős emberrel az ilyen nem?

Az önmarcangolástól nem tudtam elaludni, ezért bekapcsoltam a tévét. Végignéztem a Pszichót, a Végzetes vonzerőt és a Ragyogás című filmeket. Most pont a hangulatomhoz illettek. Mivel zenét nem hallgathattam, a könyveim a hálóban voltak, maradt a tévé. Utálom a sok reklám miatt, de valahogy ez a három film betalált. Elképzeltem, hogy mindenki, aki meghal a filmekben, az Magdika. Pechemre reggel még élt, mert amikor felkeltem, az riasztott fel, hogy a konyhában algaturmixot készít. A berregéstől fekvésből állásba ugrottam fel.

Kínok-kínja árán sikerült letornáznom a turmixot. Mikor hányásra húzódott a szám, kimászott a hálószobából Gyuri, aki megkapta (!) a reggeli kakaóját. Ettől még inkább megtekeredett a gyomrom. Elmentem felfrissíteni magam. Megkaptam a különböző megjegyzéseket, hogy mennyit tudok a magam pepecselésével eltölteni ahelyett, hogy neki segítenék ebédet készíteni. Könyörgöm… eddig ha kérdeztem, akkor el lettem utasítva, mert a fia ízlését csak ő ismeri. Ha pedig megengedte, hogy segítsek, fél óra múlva kirúgott a saját konyhámból, jelszó, rosszul szeletelek, helytelen irányba kavarom a levest… stb.

Felöltöztem, és inkább elmentem otthonról. Nem szerettem volna beleszólni a családi dolgaikba. Leültem a parkban egy padra, és csak néztem magam elé. Gondolkoztam, hogy megéri-e ez az egész. Szeretem Gyurit, de túl nagy kést vágott a szívembe ahhoz, hogy ezt túléljem. Amikor velem van, csillog a szemem, zakatol a szívem, de amikor nincs mellettem, akkor óhatatlanul tör rám a késztetés, hogy magánnyomozót fogadjak. Mit nem adnék most egy hullócsillagért! Azt kívánnám, hogy bárcsak hamar, magától megoldódna az életem.

Csak az ismeri ezt a kettős érzést, aki már átment rajta… és harmadik problémának most itt van a drága mama… miatta is csak távolodunk egymástól.

Amikor hazamentem, egész jó illatok terjengtek a levegőben. A konyhám úszott a szutyoktól, anyuka és Gyuri a hálóban társasoztak, mire előbbi kikiabált, hogy egyek, mert még meleg a kaja. Belenéztem az egyik lábasba, pacal. Hányás, nem kérek belőle. Belenéztem a sütőbe, rakott kelbimbó. Hányás, nem kérek belőle. Mivel semmi sem volt a fogamra való, ezért kentem magamnak két szendvicset, és bevetettem magam a kanapéra.

Holnap már dolgozom. Talán, elmennek az esőfelhők a fejem fölül. Talán. Maguktól. Drámázni nincs értelme.

Pszichológia az egész. Minek törjem magam…?