Ikrek

Ne menjünk sehová. Itt is szépen ellehetünk. Itt ez a kényelmes fotel. Van zenénk, egy üveg borunk, s olvasnivalónk elég.

Rendben. Itthon maradunk. Szépen, kényelmesen telhetne ez a pár óra.

Reggelre azonban, annyira úrrá lett rajtuk a bánat, hogy egy pengét tartottak kezükben.

Meg kell tenni!

Hívogat nagyon?

Igen.

Hát akkor, tedd meg.

Már megint?

Tedd meg!

Jaj, hogy nem tudom eldönteni, hogyan csináljam.

Csak egy aprócska, de mély vágás, és kész.

Mindjárt, csak összeszedem magam.

Vegyél egy mély levegőt, és ess túl rajta.

Biztos, hogy el akarunk menni innen? Annyira hívogat az élet még.

Leszarom az életet.

Miért jobb a halál?

Jaj, csak ne kezd el ezt az álszent dumát… Mintha te nem éreznéd azt, amit én: magányt.

Talán ez az egész, csak illúzió.

Határozottan nem. Te látsz mellettünk családot, vagy legalább egy nőt?

Ne törődj vele. Még fiatalok vagyunk.

Hol van a penge?

A zsebemben.

Nem tudom elvenni tőled, mert nem is akarom olyan nagyon már ezt az egészet.

Furcsa… Hamar meggondoltad magad.

Mondd, mi értelme lenne ezt vagy azt csinálni? Semmi.

Hát…

Én már a kezemet sem tudom mozgatni… vérzek.

Ne panaszkodj annyit, elvégre a te ötleted volt. Az lesz a vége, hogy megint magamra hagysz.

Mi ez a múltidézés?

Megpróbálom lerántani magamról a múltat, nem benne élni.

Ne vacakolj. Hagyj magamra, vagy tedd meg te is.

Hát te már tényleg nem látod a fényt? Pedig azért kedveltelek meg, mert még tudtál valami újat, valami mást mutatni nekem. A tökéletes ellentétem vagy, mégis egy darab belőlem…

Hiába, hogy ami nekem fáj, az neked is, és a többi sablonszöveg. Nem vagyunk egyformák, nem vagyunk egyek.

Mintha te lennél az, aki előbb vágta fel az ereit, s most arra kényszerítesz, hogy én is ugyanezt megtegyem. Dolgozunk, szórakozunk, mégis, vége kell hogy legyen?

Mostmár egyre jobban kezdelek unni.

Már ez is zavar?

Ilyet még nem b***tam.

Akkor elmagyarázom. Akartad, hát megtettem, mert nem tudok nélküled élni. Így jobb?

Hogy lenne jobb, ha egyszer ahogy folyik a vérünk, úgy tűnnek el perceink?

Miért vagy ilyen? Azt sem tudod, mit akarsz. Mindig másoknak megfelelni, sosem önmagadnak. Sosem nekem.

Túl érzékeny vagy, ez a te bajod.

Neked meg a túlzott komolyság.

Azt fogadtuk meg, amikor először találkoztunk, hogy sosem hagyjuk el egymást, sosem fordulunk a másáik ellen. S most nézz meg minket. Kezdünk kifogyni a szóból, ezért hallgatunk a külvilágra. Elfásultunk, elvesztünk, ahelyett, hogy mertünk volna.

Szerinted ez nem merészség?

Tudod mit, tessék.

Másnap reggel arról cikkeztek az újságok, szóltak a hírek, hogy egy belvárosi fiatalember öngyilkos lett az előszobai tükör előtt.