Ilona

Ilona nemesi sarjként született valahol a Kárpátok csúcsai árnyékában. Apja Tamás, aki tanácsosúr volt, s így temérdek nagy vagyonra tett szert. Az édesanyját Annának hívták, aki ugyancsak jómódú körökből származott.

   És abban az időben igen keményen büntették, aki nem volt hajlandó áldozni az isteneknek. Úgy tartották, hogy az egyistenhitűek bálványimádók, akik egy hamis Úrnak hisznek. Tamás is menekülésre kényszerült: minden vagyonát hátrahagyta, a földjeit és a palotáit is, s Annával nekivágtak a fekete vizeknek, lányaikkal, Klaudiával és Csillával, kiket ugyancsak keresztény hitre oktatott. El is jutottak egy jobb világba, ahol még egy leány-magzattal áldotta meg őket az Úr, kit a helybéli pap megkeresztelt, s ettől fogva Ilonának nevezték. Szülei mindennél jobban szerették a kislányt, aki már gyermekkorában is istenfélőn élt, s szemérmetes, angyali szépsége messzeföldre elvitte a hírét.

   Szűzies élete arra ösztökélte a gonosz lelket, hogy beszélje rá Ferenc bírót, hogy őrületesen szeresse meg a leányzót. Ferenc kívánta a lányt törvényes hitveséül, s egyik emberét követségbe küldte Tamáshoz, esengve könyörögvén, hogy adja hozzá Ilonát, cserébe millió vagyont ígért. Ilona elszomorodott, ahogy ezt meghallotta, és ellenszegült, s így üzent neki:

   - Férjet én nem akarok, mivelhogy már jegyben járok Jézus Krisztussal, az én felséges Urammal.

   A hírnök jelentette ezt Ferenc bírónak, hogy a lány nem kér a frigyből, lévén, keresztény. A bíró igen nagy haragra gerjedt, bíróvá vált, és törvényt ült, és maga elé idézte Ilonát, s mondja neki:

   - Áldozz az én isteneimnek, s felmentetsz sok gyötrelem alól, és nem adatol halálra.

   Mire Ilona feleli:

   - A mennyekbeli Uram isteni szóval mondá: Imádd a te Uradat Istenedet, és csak neki szolgálj! Így nincs hatalmad felettem, s nem tudsz rávenni arra, hogy a te hamis isteneidnek legyek szolgálója, akik az összes mindenben ott vannak, amik téged körül vesznek, s azt nem tudják, hogy az ő létezésük is a Teremtőtől ered!

   A bíró még jobban haragra gerjedt, és megparancsolta, hogy Ilonát tegyék forró olajba. De Isten megsegítette, mert egyetlen egy pici sérülés, annyi sem esett rajta, sőt, mintha babaőre sosem múlt volna el. Erre a bíró boszorkánysággal vádolta meg, és egy pincei tömlöcbe vettette. Itt egy egész hónapon át szenvedett úgy, hogy senki sem adott neki sem enni, sem inni. De ezidő alatt a Mennyből küldött angyalka viselte gondját. Az új hónap elején pedig, kihozták börtönéből, s szépségesebb volt mindenkinél, akik szépnek neveztettek. Mondja Ferenc bíró:

   - Ilona! Kérlek, fontold meg jobban, amit mondok. Hódolj be nekem és az isteneimnek, és nem égettetlek meg a máglyán.

   - Nem! Ha kell, szenvedek, míg a világnak vége, de hogy kárhozzak el múló szenvedély miatt, azt nem vállalom. – mondja a lány. – Tégy velem kedved szerint, mert én az Istennek Fiához vágyom!

   Ilona az egekre emelte szemeit, és esdeklőn kérte Jézust, hogy mutassa meg hatalmát, küldjön jelet. Az Isten pedig, meghallgatta imáit, s egész sereg angyalt küldött, hogy a bíró tróntermét, a Bűn Barlangját, rombolják porig. Így is tettek, szinte semmi nem maradt a gonosz lélektől átitatott helyből. Mindenki, aki ott tanyázott, meghallotta a gonosz lélek ordítozó rohamában feltörő szitkait:

   - Ilona! Mire jó ez? Miért teszed ezt meg velünk? T9bbet gyötörsz bennünket imáddal, mint mi téged tetteinkkel!

   A bíró, látva ezt, mindet megölette, minden fajtalan disznót. De lelkeik felszállottak a mennybe, mert ezt látva hinni kezdtek.

   Ferenc bíró ezután ismét barátságosan szólt Ilonához, hogy megtérítse, de ez sem vezetett jobb eredményre, mint eddig. Látva hite erősségét, megpróbálta lelkét megtörni. Bitófához köttette meztelenül. Bekenték testét mézzel, s ezer meg ezer mérges bogarat eresztettek rája. Csípték, marták, ahol érték. Éjjel, mikor a bogarak nyugovóra tértek, pálcákkal, és korbáccsal ütlegelték. Haját leperzselték. Kígyómérget eresztettek ereibe. A szörnyű kínok közepette, a szent lány már majdnem halálra vált. Megsajnálták, és egy éjszakára magára hagyták, mikor is minden sebe behegedt, és haja visszanőtt.

   Reggel a bíró elé vezették. Meghökkent, amikor a hibátlan alakra nézett, s mondá neki.

   - Ilona, hagyd el hitedet, mert sok szenvedésben volt már részed, oh, csodálatos hajadon.

   Mint már azt fent megírtam, Ilona két nővérrel rendelkezett, akiket a bíró emberei megfenyítettek, s elpártoltak hitüktől. A bíró parancsba adta, hogy tegyék egy zárkába nővéreivel, hátha azok majd ráveszik, hogy térjen el. Midőn, hosszú napokon át cseréltek gondolatokat, olyan bájjal mesélt nővéreinek, hogy azok visszatértek a húguk által helyesnek vélt útra. Meghallván ezt, Ferenc bíró Ilona összes családtagját kivégeztette, majd hívatta a lányt.

   - Ilona! Meddig bájolsz itt még a boszorkányságoddal? Ha nem térsz át, karóba húzatlak!

   - Szívesen elszenvedek minden kínzást, – mosolygott – mert a halálom után vár az igaz szerelem, és lelkem minden boldogsága.

   Ekkor parancsot adott a bíró, hogy húzzák karóba a lányt. Kifelé menvén egy éhező parasztlányba botlottak, akit Krisztinának hívtak. Mindenki tudta róla, hogy Ferenc bíró törvénytelen gyereke, akit sosem ismert el. Ilona elé állt, s mondá neki:

   - Ilona, drága szent, ha Urad kertjében jársz, küldj nekem egy kis ételt és vizet.

   Feleli erre Ilona:

   - Szíves-örömest.

   Krisztina, bár nem hitte, hogy lesz hatalma megtenni ezt a szívességet, hinni akart benne. Mikor a vesztőhelyre vitték Ilonát, s végzete előtt állott, megnyíltak a felhők, és egy angyal kenyeret, húst, gyümölcsöt és vizet vitt a lány elé. Ilona így felelt neki:

   - Vidd el ezt a kosarat Ferenc leányának, Krisztinának.

   Ebben a pillanatban két erős marok ragadta meg a két karját, a kihegyezett tövisre ültették, amin lassan vezették egyre lejjebb a vergődő testet. A karó a bal vállánál látott újra napvilágot. Lelke a mennybe szállt.

   Krisztina akkor kapált Ferenc földjein, mikor megjelent előtte egy angyal kosárral, és kezébe nyomta azt.

   - Íme az étel és a víz, mely táplálni fog. Ilona küldi neked, immár a Mennyek országából.

   Mire válaszolhatott volna, az angyal eltűnt.

   - Isteni csoda! Ilonának igaza volt!

   Erre felelnek a körülötte dolgozók:

   - Kriszta! Elment az eszed? Ilona sorsára akarsz jutni?

   - Dehogy! – feleli. – Jeges márciusunk van, elfagytak még a fiatal hajtások is. Vajon honnan lenne ennyi mindenem, ha nem létezne Isten, és annak Fia?

   - Tán vetted. – felelték.

   - Honnan a pénzem? – kérdezte.

   A többiek ingatták a fejüket, s belátták, hogy nem létezik hely, ahonnan annyi pénzt lehetne összegyűjteni, mint amiből eme remek ételeket kifizették.

   A falu népe magához vette hát Uruk testét és vérét, s mindjájan megkeresztelkedtek. Ferenc bíró fülébe jutott ez a história, s Krisztát felbujtásért felakasztatta, majd feldaraboltatta, s a vadaknak adta koncul.

   A többiek, inkább visszatértek a biztos, csöndes megélhetéshez, de ez a történet, a mai napig kering ajkukon.