Jéghideg ölelés

Derek nem tudott otthon ülni, egyedül. Bement a munkahelyére. Egy egészen igényes lap szerkesztője volt. Épp befejezte az aznapi teendőit, amikor érkezett egy levele. A vámpírokkal foglalkozó kedvenc könyvét lapozgatta, de kénytelen volt félretenni egy hús-vér vérszívó miatt. Megnyitotta a levelet: Vámpír vagyok. Lehet, hogy ma este még találkozunk!

Becsukta a mappát. Befejezte a cikkét. Nyugtalanította a leírt mondat. Bár mindig vonzódott az okkult dolgok iránt, azt mégis hülyeségnek tartotta, hogy valóban léteznének misztikus lények. Derek visszatért otthonába, hogy folytassa jól megérdemelt pihenését. Nem győzött azon gondolkozni, hogy vajon, aki e-mailt írt neki, az tényleg vámpír e vagy sem. Aggasztotta az az egy mondat, hogy „ma este még találkozunk”.

Nagy megtiszteltetésnek vette, ha barátnőjével egy ágyban alhat, viszont ma egyedül kellett lennie. Éjjel különösen hosszú ideig volt fenn, de éjfél körül jó éjszakát kívánt magának, s Derek néhány perc múlva mély álomba merült. Utoljára még visszaidézte a nap fáradalmait, majd egy idő után azon kapta magát, hogy nem tud elaludni. Egyre jobban a fejében járt az a bizonyos mondat. Ébren feküdt a vaksötét szobában, és az alvásra próbált összpontosítani, de sehogy sem jött álom a szemére.

Hirtelen furcsa zaj ütötte meg a fülét. Mintha az ágy végénél lett volna valaki. Jól emlékezett, hogy bezárta az ajtót biztosan, a kulcs a zárban, a barátnője nem jön haza. Aztán rájött arra is, hogy mi okozza a zajt: az ablak üvegén kaparászott valami. Kinyílt a szoba ablaka. Kezdetben alig hallotta a neszelést, de aztán egyre erősebbé vált: mintha valaki az éjnek évadján azzal töltené az idejét, hogy bejusson a hálószobájába. Figyelte az ajtót, de nem jött be rajta senki.

Derek nagyon megijedt. Fogalma sem volt, hogy ki jöhetett be éjfél után a szobájába, s főleg nem értette, hogyan. Hiszen, a lakása magasan van, tűzlétra nincs! A mondat! Mindez a másodperc törtrésze alatt villant át az agyán. Félelmében halkan szólni próbált, de egy hang sem jött ki a torkán.

Amúgy sem volt a közelben senki, hogy segítsen neki.

Derek most már igazán pánikba esett. Minden ízében reszketett, kiverte a hideg veríték. Aztán, ösztönös mozdulattal a fejére rántotta a dunyhát. Abban bízott, hogy ha ő nem látja a bent ólálkodó idegent, talán az is békén hagyja őt. Tévedett. Néhány pillanat múlva, amely számára kínzó örökkévalóságnak tűnt, a dunyha sarka felemelkedett a feje felett…

Derek remegve felpillantott… s ereiben megfagyott a vér. A szobában kirajzolódott egy tünemény alakja. Fehér volt, fekete ruhában. Érzékien vörös szája volt, sötét haja puhán omlott vállaira. Az ágya mellett ott állt egy szomorú szemű halott. Földöntúli volt a hangja, de mégis nyugtató. Lebegett felé. Derek kiábrándultan vette észre, hogy a jelenés egy vámpír. Tényleg eljött! A fiú moccanni sem bírt, csak nézte, nézte a rezzenéstelen arcú kísértetet, aki egyik kezével a dunyha sarkát tartotta. Aztán csakhamar újra megmozdult. Lassan felemelte egyik lábát, s Derek reszkető testéhez érintette. Jéghideg volt.

Aztán ugyanolyan lassú mozdulatokkal bebújt melléje az ágyba. Az eddig szinte elviselhetetlenül meleg dunyha, pillanatok alatt kihűlt. A sápadt kísértet ezután felemelte fagyott kezét, s jégcsaphoz hasonlatos ujjaival végigsimította a fiú arcát. Lassan egészen közel hajolt hozzá. Félénk csókot nyomott ajkára.

 Tovább vonaglott a fiú nyaka felé. Dereket megérintette a halál szele. A lány előbb belecsókolt a nyakába, majd éles szemfogait a pille-kemény húsba vájta. Kínzóan lassan kezdte szipákolni az édes nedűt. A fiú extázisba esett. Hörögve zihált levegő után. Elvesztette érzékeit, lebegni kezdett. A vér imádata felébredt Derekben. Erei megfeszültek, robbanni készültek.

Túl ismerős érzés volt ez. A lány melle felé emelkedett. Dereka köré fonta karjait, a hátába mélyesztette körmeit. Beleharapott a szokatlanul puha húsba. Szívni kezdte a vért. A lány teste megfeszült, fejét hátra vetette, kéjesen nyögött. Mikor a nőstény úgy érezte elég, ellökte magától a fiút.

Derek a párnákra esett. Érezte a tüzes vér áramlását a testében. Elhomályosult minden. Úgy érezte, ragacsos feketeség önti el az agyát. Valahonnan messziről hallani vélte saját sikoltását, majd a lány izgatott hangját, aztán mély csend borult rá… Amikor kis idő múlva magához tért, az iszonyú jelenésnek már nyoma veszett. Ismeretlen helyen volt. Fájt a nyaka.

Lassan kitisztult a szeme előtt minden. Egy kriptában van! Koporsóban! Körbenézett. A szobrok mélyen a szemébe meredtek, megvetően néztek rá. A fejébe láttak. Suttogtak. A kripta tükrébe nézett. Nem látott benne semmi mást, csak egy oszlásnak indult hullát, ami ő maga volt. Akkor tudatosult benne, hogy mi is történt valójában. Az addigi munkája visszahatott rá.

Vámpír lett!