KILENCEDIK RÉSZ - Gyilkos mezők

Miután Magdika elment, nem maradt más választásom. Összeszedtem minden erőmet, és tárcsázni kezdtem Gyuri irodai telefonszámát. Egy nő vette fel, elmondtam, hogy ki vagyok, kit keresek, mire annyi volt a válasz, hogy tartsam. Ameddig tartottam, elképzeltem, hogy odamegyek, ott találom őket egy eléggé szemérmetlen helyzetben, és kiadom az útját. Megláttam, hogy Alexa miben jobb, mint én.

Terpeszben.

Gyuri hangja zökkentett vissza a valóságba. Megijedtem, amikor beleszólt a kagylóba. Annyi volt az egész, hogy mondtam neki, hogy bemennék elé, és elmehetnénk sétálni, vagy bármi, mert annyira fel vagyok pörögve, hogy nem tudok itthon ülni. Igent mondott rá, és elszállt minden titkos-gyilkos gondolatom. Igazából izgultam, hogy mit találok benn az irodában, ezért a lehető legnőiesebben (szerintem) felöltöztem: combfix, annyira kivágott szoknya, hogyha kabát nélkül lépek, akkor kivillanjon a csipkerésze, és egy nagyon is mélyen dekoltált fölső. Kisminkeltem magam, és lágyan feltűztem a hajam. Ettől úgy éreztem, jobban nézek ki, mint a vetélytárs.

Elképzeltem, hogy ebben a szerelésben fogom földre teperni a ribancot, hogy megmutassam mindenkinek, én több vagyok, mint ő.

Az irodaház felé menet a gyomromban szokatlanul sok volt a gyomorsav, a torkom kiszáradt, és a nyelőcsövemmel is egy gombóc játszott. Nem is attól ijedtem meg, hogy nem bíztam meg benne, hanem annak a mértékétől. Semennyire nem tettem ezt. Azért kíváncsi lettem arra, hogy miért tett megcsalásra utaló jeleket, miért változott meg az utóbbi időben, és még arra is, hogy mi lett volna, ha nem jövök rá semmire. Biztos úgy rendezte volna a körülményeket, hogy ő dobjon ki, ahhoz viszont mindig is gyáva volt. Egyáltalán nem tudott meghozni bizonyos döntéseket kellő nógatás nélkül. Gondolom, próbálta kieszközölni, hogy utáljam meg, és tegyem ki én a szűrét.

Szürreális gondolatok kavarogtak a fejemben. A végén, amikor leszálltam a villamosról, már remegett mindenem, és nem éreztem magamban semmit ahhoz, hogy karakán módon belibbenjek, és kérdőre vonjam. Vagy, hogy egyáltalán köszönjek neki félszegen.

Kicsi voltam, és elesett.

Mit nem adtam volna valamilyen szúrófegyverért.

Eszembe jutott egy csomó film és könyv, amelyeknek a végén mindig kiderült, hogy a képtelen feltételezések mind alaptalanok, és csak egy meglepetésbuli furcsa játékába csöppen az illető. Egyre szaggatottabban vettem a levegőt: kettő rövid be, egy hosszú ki.

Remegő lábakkal tettem meg félénk lépteimet. Úgy húztam az időt, mintha a távolság csökkenése visszaadhatná az emberi méltóságomat. Váltakoztak a pillanataim: meggondoltam magam, és hazamegyek, bemegyek és jelenetet rendezek. Nem tudtam dönteni, az önbizalmam sem jelent meg, és egyre jobban közeledett az a fránya kapu.

Odabent alig hallhatóan megérttettem a portással, ki vagyok, és mit keresek ott. Felirányított a hatodikra. Senki sem volt már ott, a legtöbb ajtó be volt zárva, és még egy légy zümmögését sem lehetett hallani, amikor figyelmes lettem arra, hogy valaki nagyon dolgozik, mert eszeveszett ütemben dobolt a billentyűzeten.

Sehol senki. Az irodák kétfelé vezettek. Balra semmi sem jelezte, hogy onnan jött volna a hang. Jobbra indultam, és a folyosó végén fény szűrődött ki az egyik ajtó mögül. Odaértem, és lassan benyitottam. Gyuri az asztalnál ült, egyik fülén a telefonnal. Hátranézett, rám mosolygott, nekem pedig, végérvényesen meglágyult a szívem.

Intett az ujjával, hogy pillanat, és a következők hagyták el a száját:

„Oké rendben, akkor holnap nyolckor. Igen. Viszlát Alexa” Azt hittem, gutaütést kapok. Már épp kezdtem volna hülyének gondolni magam, amikor megjelent az ördög maga Gyuri hangjaként. Végem volt, most már tudtam, hogy kétségkívül egy veszélyes frontra kerültem.

Mire Gyuri letette a telefont, és magamban összeomlottam már sokadjára. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez meg fog történni, de sehogy sem tudtam leállítani magam, ugyanakkor arra sem tudtam rávenni, hogy bármit is tegyek. Valósággal… megbénultam.

Zakatolt a mellkasom, kerülgetett a sírás, és elképzeltem, hogyan szakít majd velem, vagy én hogy borulok ki, és esetleg jogos lenne-e, mert lehet, hogy reggel nyolcról (akkor kezdenek) van szó. Címeres bolondnak éreztem magam, akinek semmilyen joga nincsen.

Szerettem volna addig futni, ameddig össze nem esek.

- Szia Szívem. – Anyádat hívd így. Gondoltam magamban, és elkezdett kilépni a fájlokból.

- Sz… szia. – könnyek szikráztak a szememben.

Egymásra néztünk, majd Gyuri adott a számra egy puszit.

- Valami baj van, Macika? Olyan, kipirult vagy. – kérdezte, és megsimogatta az arcom.

- Azt hiszem, csak lázas vagyok, mert annyira bepörögtem. Izgatott vagyok a mai nap miatt. – mondtam, de nem tudtam csukva tartani a számat. – A az Alexa igaz? Ne tagadd, és azt is tudom, hogy holnap találkoztok, és nem velem leszel, hanem vele. – mondtam, és hányni kezdtem rá a szavakat.

Gyuri arca teljesen vértelen lett, szája elnyílt, és kikerekedett szemekkel nézett rám. Szaggatottan formálta meg a „te miről beszélsz” szavakat, mire lassabban megint elmondtam neki minden gyanúmat. Megrázta a fejét, és adott a homlokomra egy puszit – kezdem azt hinni, hogy a homlokcsók se nem a kételkedés, se nem a hűség jele, csak arra jó, hogy bejelentsék a hazugságot.

- Szívem, szerintem félreértjük egymást. Alexával közös projekten dolgozunk, azért nőttünk így össze. Holnap pedig, este nyolckor egy ügyféllel vacsorázunk. Ennyi az egész.

Eddig nem csak azt nem tudtam, mi az a fájdalom, de azt sem tudtam, milyen érzés valósággal hülyét fabrikálni magamból.

- Csak nem féltékeny vagy? – szólalt meg, és magához ölelt, mintha gyerek lennék. – Jaj, ez olyan aranyos.

Azt hiszem, többet nem fogok nyomozni.

Gyurival lementünk az autóig, és nem emlékszem semmire. Ő vásárolt be, azt tudom, ameddig én bőgtem az anyósülésen.

Gyurinak felfedtem mindent, amit tudok, de nem voltam nyugodt, mert nem olyan volt a reakciója, mint amire számítottam. Semmilyen volt.

Kérdés, hogy ezután milyen lépést fog tenni?

… és milyen lépést fogok tenni én?...