Marika

Sosem eddig, és a jövőben sem fog érdekelni, mit gondolnak mások rólam és az írásaimról. Tudom, a most következő történetemről is mindenki azt fogja hinni, hogy csupán kitaláció. Pedig nem. A velejéig igaz. Persze, mint minden más történet, ez is csak némileg tartozik világomhoz. Sok fájdalmat és kínt okozott másoknak, s én mégis miért írok róla? Mert a lelkiismeretem csak így nyugodhat meg. Csak családok, pedagógusok és törvény és hatóság. Mióta tudom, engem is kínoz a tudat. Ez egyszerre tesz kíváncsivá és félelemmel telivé. De, hogy a vonalnál maradjak: Akikről tudtam, hogy tudják, mindet jól szemügyre vettem, és nem láttam mást rajtuk, mint a szörnyűséges borzalom groteszk sajnálatát. De remélem, nem csak azt fogják látni, ami a papíromon szárad.

Az apa, mióta csak megszületett, tenyérbe mászó modoráról és simulékonyságáról volt híres. Cigányember volt, s így, millió családtagra tett szert. Gúnyolták a többiek, hiszen annyira elkényeztették, hogy már a harmadik osztályban fentről verte a száz kilót. Ideje java részét egyedül töltötte, játékai bűvkörében. Örömét lelte abban, hogy babáiba szögeket vert, autóival karambolokat játszott el. Ahogy nőtt, rájött, hogy furcsa szokásait és élvezetes játékait kénytelen lesz elrejteni. De ahogy futott az idő, úgy nőtt belül a visszafojtottság miatti aberráltság. Tiniként nekirontott édesanyjának, de az asszony jóval erősebbnek bizonyult nála. Rájött, hogy nála jóval gyengébb nemben kell keresnie örömét. Egészen házassága napjáig, barátnőit olyan dolgoknak vetette alá, amiket épelméjű ember még csak meg sem forgat a fejében; jórészt kurvákkal állt szóba. Hazavitte őket, leinvitálta őket a pincébe, megerőszakolta, majd megkínozta őket. Ezután kipreparálta a nőket, és eladta próbababának.

A férfi meglehetősen fiatalon nősült. A felesége feledtette vele erőszakosságát. Igyekeztek gyereket csinálni, de úgy nézett ki, nem méltóak arra, hogy babájuk legyen. Számtalan mással próbálták meg pótolni: kutyával, macskával, egerekkel. Egy napon azonban, végeszakadt a meddőségnek: megszületett Marika.

Gyönyörű lány volt. Életerős, fekete hajú baba, kék szemekkel, karamella bőrrel. Hibátlan volt, egyetlen, amit felfedeztek rajta, a csípőjén lévő, szív alakú anyajegy. Piros szájú, tappancsos gyermek volt. Aranyossága ellenérre, mindenki megvetette őket. Tulajdonképpen a házaspárnak már az esküvő előtt óta megvolt az a kényszerképzete, hogy a család nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat. Végül is, mit is várhatna egy roma férfi és egy fehér nő?!

Marika megszületésével minden csak rosszabb lett. Mindennapossá váltak a veszekedések, a verések, és nem igyekeztek azon lenni, hogy Marika ne vegyen észre belőle semmit.

Az évekig tartó civódás oly mértékben viselte meg a férfit, hogy egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. A kocsmákban állandó vendég volt; a boltban mindig ott várta az üvegnyi rövid. A szomszédok és ismerősök szinte nem is látták józanon. Ahogy az ital kezdett elhatalmasodni rajta, jelleme úgy változott sötétté. Komor lett, olykor érzelgős, de ingerlékenysége mindvégig megmaradt. Feleségével egyenesen erőszakos vadállat volt. Verte, és majdnem minden másnap megerőszakolta. Marikával szemben csak az elhanyagolás jutott részül. A ház körül élő állatok hamarabb megsínylették az ámokfutást. Sorra, a tehenet, a csirkéket, majd a személyes kedvenceket ismét úgy kínozta, mint annak idején a játékait. Beteg szenvedélye napról-napra nőtt, és egyre brutálisabbak lettek cselekedetei – Végül elfogytak az állatok, és végül Marika is elszenvedte apjának bizarr kedvét.

Egy téli éjjelen, eléggé ittas állapotban dülöngélt haza. Mivel az ötéves Marika nem tudta, mitől olyan furcsa az édesapja, elébe ment. A férfi meglepődött, hogy mit keres még ébren ez a kislány. Erősen megszorította a lány karját, és lecipelte a pincébe. A gyerek védekezni igyekezett, de csak arra futotta parányi erejéből, hogy összekarmolja apja arcát. A férfi haragra gerjedt. Az őrülettől mámorosan, Marikát valamiféle állatnak látta, amit ki kell végezni. Fogta rozsdás pengéjét, amit elborított az a sok alvadt vér és sárga húscafat, és összevagdosta a kislány testét. Majd olyan ötlete támadt, amit addig csak állatokon próbált ki. – kivájta a gyermek bal szemét, és levágta nyelvének hegyét.

Reggel sajgó fejjel ébredt a nappali kanapéján. Másnapos józansága ébresztette rá szörnyű tettére. Kezdtek bevillanni neki az éjszaka eseményei. Úgy vélte, hogy magára nézve hányinger és borzalom, lányára nézve szánalom és szomorúság érzete van jelen. De a megbánás alatt, mélyen a szíve közepében, a romlottság akkorára burjánzott, hogy nem mozdult meg benne semmi. A férfi, hogy enyhítse bűntudatát, s gines-üvegért nyúlt. Alig pár óra alatt felélte az otthoni alkoholkészletet.

Marika lassan lépdelt lefelé a lépcsőn. Az üres szemgödör, és a vér a szája körül, horrorisztikus látvány volt. Úgy látszott, a fájdalmat már elmúltak. Ezután órákig nem történt semmi. Minden a régi kerékvágásban haladt. Marika olyan volt, mint régen, csak nem beszélt. Addig volt vidámság, amíg meg nem látta apját, amint az közeledik. Így ment ez hetekig. Olyankor menekülésnek eredt, és órákra elbújt. A feleségének azt mondta, hogy a fészerben játszott Marika, és ott sebezte meg magát. A nő nem is sejtette, hogy a férjének köze lenne a dologhoz. A családon a keserűség kezdett elharapózni. A férfi agyában úgy törtek föl a kérdések, mint a szódavízben a buborékok. Vajon mindenki bűnös? Ki van olyan, aki életében nem követett el baklövést vagy pokoli gonoszságot? De egyvalamiben biztos volt. Halála után vezekelni fog. Látta, hogyan fog szenvedni, és ez megrémítette. Marcangolta önmagát, próbált a saját szabályai szerint bűnhődni. Ez a véget nem érő harc vezetett addig, ameddig. Egy tavaszi reggelen erőt vett magán, és a gyermek háta mögé került. Akkorát lökött rajta, hogy a kislány lebukfencezett a lépcsőn. Amikor a férfi leszaladt, hogy megnézze, megdöbbenve látta, hogy a gyerek nem halt meg. A végletekig csavarodva, vérbe fagyva feküdt a lépcső utolsó három fokán. Eltörtek a csontjai, és betört a feje is.

Ezen a ponton a férfi gondolt egye. Kivitte a törékeny kis testet a fából tákolt fészerbe. Körbelocsolt mindent olajjal, benzinnel, majd hetykén rádobott egy lángoló gyufát. Az egész fészer lángolt, körben minden elszenesedett. A ház fehér fala is kormos lett. A felesége nem tudta mire vélni sem a tüzet, se a gyerek eltűnését. Pedig, ha tudta volna, hogy összefügg a két dolog…

Gondolom, aki olvassa a történetem, annak is, mint nekem, evidens, ami történt. A tűzvészt követő reggelen szállingózni kezdtek a szomszédok kíváncsiskodó tekintettel. A férfi igyekezett eltüntetni a romokat, elrejtette az el nem égett csontokat. A hivatalos szerveknek azt mondta, hogy ismeretlenek gyújtották fel a fészert, és rabolták el a lányát. Csupán az nem hagyta nyugodni, hogy a ház fekete falát bámulta mindenki. Az összes ember földbegyökerezett lábbal meredt a falra.

„Látod?” „Borzalmas!” „Furcsa.” „Ijesztő.” Ilyen, és ehhez hasonló mondatok hagyták el a bámészkodók száját.

Amikor a férfi hátrafordult, hogy még jobban szemügyre vegye a falat látta, hogy a korom egy kislány alakját rajzolta ki. Copfos, kerek kislányét, pont olyan alakú volt, mint Marika. Viszont még ennél is szürreálisabb dolgot tett az enyhe szél. Megfújta a kormot, ami lepergett a semmibe, csupán egy A P A felirat maradt ott.

Ebben a pillanatban mindenki felszisszent, vagy kétségbeesés, vagy félelem lett úrrá mindenkin. A férfin erőt vett a felismerés – most lett lebuktatva. A korom elárul mindent. Szerencséjére, egy embernek sem jutott eszébe, hogy pont a gyilkossal érez együtt. Mind inkább egy isteni jelnek fogta fel, hogy a gyerek lelke biztosan így próbál meg üzenni a szüleinek.

A férfi kétségek közt őrlődött. Vajon látta valaki, aki ilyen morbid tréfával vág vissza? Vagy tényleg a kislány bosszúja? De akárhogy is gondolkodott, nem tudta megnyugtatni magát. A feleségén a történtek mély nyomot hagytak. Szinte belebetegedett az eseményekbe. A férfi, látva feleségének lelki összeroppanását, kigondolta, hogy mi lenne, ha a fájdalmat egy új baba irtaná ki. Mivel a nő negatívan állt a szex gondolatához, a férfi iskolák, édességes standok körül sündörgött, hogy hátha talál a lányához hasonló gyermeket. Nem érdekelte sem a rablás ténye, sem, hogy fájdalmat okoz egy másik nőnek, csak azt hajtogatta, hogy minden legyen úgy, mint régen. Azelőtt, mielőtt rosszra fordultak a dolgok.

Aztán egy nyári éjjelen, mikor eltöltött egy kiadós estét egy igénytelen, kurvákkal teli lebujban, hazafelé indult. A helyi mesterséges patak partján egy félig fehér, félig roma kislány ücsörgött. A férfi még pár percig erősen koncentrált, hogy ekkora távolságról szemügyre vegye a gyereket. Majd kicsit sem biztos léptekkel odament, s megkocogtatta a lány vállát. Amikor a kislány megfordult a férfi egy pillanat alatt kijózanodott. Szakasztott olyan volt, mint Marika: karamell, puha bőr, kék szemek, véres áll, és csak a fél szeme figyelt.

Ahogy a férfi hozzányúlt, a kislány megpróbált felállni, de nem ment. Törött tagjait csak úgy vonszolta maga után. Parányi ujját apjára szegezte, és vérfagyasztó hangon üvölteni kezdett. De nem artikulátlanul, ahogy üvöltözhettek régen az ősemberek; jól kivehető volt az „apa” kifejezés. A p betűt nyelve hiányossága miatt nem volt képes tisztán kimondani.

A férfi hazáig futott.

Minden alkalommal, amikor elég rendesen a pohár fenekére nézett, látni vélte Marikát. Hol egy padon ülve, hogy egy étterem előtt. De egyvalami mindig ugyanaz volt: ült, mert törött volt mindene.

A férfiban rövidesen a harag lett úrrá. Utálta képzeteit. Igyekezett másra gondolni, de a fejében lappangó gonosz egyre inkább előtérbe került. Minden porcikájában szabadulni akart a gyerektől.

Mind jobban megutálta a boldogság és a család gondolatát. Hibáztatta a gyereket, hogy szétdúlta az életét… s utálta a feleségét, mert az megszülte Marikát. Mámoros pillanataiban mindenhol a kislányt látta. Ahogy bekúszik a szobába. Ahogy a fakó, sérült ujjacskáival megfogta a ruháit. Félelmetes érzés volt, hogy üldözője még halálában is ennyire ragaszkodik hozzá.

A férfi velem szemben ülve is olyan, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és szégyelli magát ezért. Sírva meséli, hogy ami gyermeki kíváncsiságnak indult, hogy változott át borzalomtól átitatott ámokfutássá. Elmondása szerint neje többször kérte, mondja meg, mit tett Marikával, mert ő tudja, hogy benne van a keze. A falról a kormot nem szedték le, mert addig nem távolíthatták el, ameddig folyik a nyomozás. Minél többször nézett rá az ember a koromra, annál jobban látta, hogy alakul. Formálódik valami mássá. A férfinak nem kellett sok ahhoz, hogy lássa, egy mozdulatsor van kialakulóban. Előbb kést véltek felfedezni, majd egy gyufát… egy lépcsőt… különbözőtestrészeket láttak, míg végül ismételten egy leányalak volt. A mellette lévő apa felirat azonban napról-napra nőtt. Bár mások nem látták, a házaspár mégis állította, hogy a betűk nagyobbak, mint annakelőtte.

Szerencsétlen nyomorultak. A városbeliek csak így emlegették a nőt és a férfit. Szerencsétlenek, mert elrabolták a gyereküket, és nem tudta pótolni más. Nyomorultak, mert a fészerrel együtt a kis udvar nagyobbik része kiégett. Nem tudták mire vélni, hogyha Isten saját képmására teremtett minket, akkor hogy engedheti meg, hogy egy, a világon még ily’ keveset látott gyermekkel ez történjen?! Az idő előrehaladtával a nyugtalanság, ami már a nász óta leledzett a levegőben, csak még terjedelmesebbé vált. A férfi lelkiismerete úgy csitította magát, hogy minden megkeresett pénz a helyi kocsmában kötött ki. Az asszony jobban szenvedett, mert bár még fenn állt Marika előkerülésének ténye, szíve legmélyén tudta, hogy már halott, és a férjének van valami köze a történtekhez. Az asszony agyának legmélyebb barázdájába férkőzött ez a gondolat, és csak nőtt és nőtt.

Ez a fajta gaztett, amire főszereplő urunk képes volt, aki csak hallomásból tudott a dolgokról, annak a szívéből is minden jó gondolatot száműzött. Mindenkit csak az érdekelt, hogy vajon mi lehet Marikával. Az emberek száján a legrémisztőbb szavak estek ki, álmaikat a gonoszság mérgezte meg. Senki nem mutatta ki, de mindenki gyűlölt mindent és mindenkit az eset óta, de főleg a kislány szüleit közösítették ki. A házaspár családja is szította a tüzet. Ettől a férfi néha olyan dührohamot kapott, amit hogy a ház bútorai, hol a felesége fogott fel.

Egy napon azonban, még kísértetiesebb, még rémítőbb dolog történt. Eljött annak a napnak az ideje, maikor meg kell gondozni a kertet. Rengeteg szerszámot vitt ki a férfi és a nő, hogy a gazban töltsék ki minden bánatukat. Akármennyire is kerülni akarták a témát, akkor is Marika volt a fő szál, amin elindultak. A nő odáig feszítette a húrt, míg a férje a végletekig feldühödött. Bal öklével csapást akart mérni a nőre, de amint annak szemébe nézett, inkább, csak lökött rajta egyet. Az asszony elvesztette egyensúlyát, és hanyatt esett. A tőlük másfél méternyire fekvő gereblye lassította le fejének hanyatlását. Egy halk, utolsó lélegzettel hagyta el testét az élet.

A gondatlan gyilkosságot követően a férfinak egy dolog volt nagyon fontos: el kell tüntetnie a hullát. Gyorsan kellett cselekednie, még mielőtt a szomszédok is kijönnek a kertbe. Furmányos gyilkos tudatában megannyi megoldás létezett. Az első gondolata az volt, hogy befalazza, vagy bebetonozza. Aztán, hogy feldarabolja, és elássa, vagy elégeti a közeli erdőben. De újra és újra csak az járt a fejében, hogy leviszi a pincébe, majd befalazza annak az ajtaját.

Egy könnyű mozdulattal hajította a pincelépcső aljára a holttestet. Onnan kihordott minden olyat, amit még valaha használni fog. Téglát hozott fel, kevert maltert. Minden nehézség nélkül felhúzta a falat, sőt, majd egy jókora képet akasztott ki. Senki ember fia meg nem mondta volna, hogy friss helyen áll.

A következő gondja az volt, hogy mit fog mondani az embereknek a feleségéről. Előkészítette a bőröndöket, s mintha utazásra készülne, telepakolta felesége holmijával. Akik napokkal később megkérdezték, hol az asszony, mindenkinek azt mondta, hogy elhagyta őt. A bőröndöket a közeli város erdejébe vitte, ahol két hontalan asszonynak adta. Semmi sem vallott arra, hogy bűnös lenne a nő eltűnésében.

Évek teltek el úgy, hogy úgy tetszett, a pince befalazásánál, a falon belül tudhatta lelkiismeretét is. Leszokott az alkoholról, még egy hűséges társsal is meglepte magát. A férfi családja pedig, új menyegzőt vetett latba. Szép, asszonyos, roma nőt szemeltek ki neki. Semmi nem állt az esküvő útjába.

Kivéve, hogy a nász előtti napon rendőrök kopogtattak az ajtón. Bírósági határozat kíséretében, ismét alapos házkutatást tartottak, még a homokszemeket is nagyítóval vizsgálták meg. A férfi teljes higgadtsággal volt afelől, hogy a nejét nem találják meg, sem a gyerek eldugott csontjait. A főméltóságot a férfi követte mindenhova, hogy a vélelmét is elhessegesse annak, hogy találnak valamit. A majd’ tucatnyi rendőr minden talpalatnyi helyet átkutatott. Többször vizsgáltak át mindent. A férfi végig monoton hangon, készséggel válaszolt a kérdésekre. Semmit sem találtak, így összepakoltak, és elindultak kifelé. A férfi diadalittasan kezdett mondókájába, hogy reméli, hogy eloszlatta a kétséget, hogy bármi köze lenne a két rejtélyes eltűnéshez. Ekkor a kapitány megállt és bámulni kezdte a falat, ami bár réginek hatott, máig vizesen csillogott. Olyan volt, mintha friss lenne; a dohtól felázott a festék. A rendőrfőnök közelebb lépett, és gumibotjával rácsapott a falra, amitől a silányan felépített massza megadta magát.

Soha nem láttak még ilyet. A sötétből bűz terjengett elő, oszló hullák maradékának szaga. Halk és reszkető hang csengett fel odalentről. Bár csend volt, mégis hallani lehetett. Egy gyermek kétségbeesett zokogása volt ez. Aztán a sírás artikulált, gyermeki üvöltésbe torkollt, ami csak egy szóból állt: APA! Marika, még a házban bolyongó szellemének halálsikolya.

A rendőrcsapat bevilágított vagy tíz elemlámpával a pincébe. A fény pontosan körvonalazott egy felnőtt asszonyi holttestet. A test körül sárga, kukacos húscafatok és alvadt vér terült szét. Karjaiban viszont azokat az elszenesedett csontokat tartotta, melyek egykoron Marika testét építették fel. Úgy néztek ki, mint egy madonna-szobor. A gyermeki sírás igaza árulta el a férfit, melyet még régen bezárt a pincébe…

In memoriam Marika. *

* Megtörtént események alapján.