Marika
Sosem eddig, és a jövőben sem fog
érdekelni, mit gondolnak mások rólam és az írásaimról. Tudom, a most következő
történetemről is mindenki azt fogja hinni, hogy csupán kitaláció. Pedig nem. A
velejéig igaz. Persze, mint minden más történet, ez is csak némileg tartozik
világomhoz. Sok fájdalmat és kínt okozott másoknak, s én mégis miért írok róla?
Mert a lelkiismeretem csak így nyugodhat meg. Csak családok, pedagógusok és
törvény és hatóság. Mióta tudom, engem is kínoz a tudat. Ez egyszerre tesz kíváncsivá
és félelemmel telivé. De, hogy a vonalnál maradjak: Akikről tudtam, hogy
tudják, mindet jól szemügyre vettem, és nem láttam mást rajtuk, mint a
szörnyűséges borzalom groteszk sajnálatát. De remélem, nem csak azt fogják
látni, ami a papíromon szárad.
Az apa, mióta
csak megszületett, tenyérbe mászó modoráról és simulékonyságáról volt híres.
Cigányember volt, s így, millió családtagra tett szert. Gúnyolták a többiek,
hiszen annyira elkényeztették, hogy már a harmadik osztályban fentről verte a
száz kilót. Ideje java részét egyedül töltötte, játékai bűvkörében. Örömét
lelte abban, hogy babáiba szögeket vert, autóival karambolokat játszott el.
Ahogy nőtt, rájött, hogy furcsa szokásait és élvezetes játékait kénytelen lesz
elrejteni. De ahogy futott az idő, úgy nőtt belül a visszafojtottság miatti
aberráltság. Tiniként nekirontott édesanyjának, de az asszony jóval erősebbnek
bizonyult nála. Rájött, hogy nála jóval gyengébb nemben kell keresnie örömét.
Egészen házassága napjáig, barátnőit olyan dolgoknak vetette alá, amiket
épelméjű ember még csak meg sem forgat a fejében; jórészt kurvákkal állt szóba.
Hazavitte őket, leinvitálta őket a pincébe, megerőszakolta, majd megkínozta
őket. Ezután kipreparálta a nőket, és eladta próbababának.
A férfi
meglehetősen fiatalon nősült. A felesége feledtette vele erőszakosságát.
Igyekeztek gyereket csinálni, de úgy nézett ki, nem méltóak arra, hogy babájuk
legyen. Számtalan mással próbálták meg pótolni: kutyával, macskával, egerekkel.
Egy napon azonban, végeszakadt a meddőségnek: megszületett Marika.
Gyönyörű lány
volt. Életerős, fekete hajú baba, kék szemekkel, karamella bőrrel. Hibátlan
volt, egyetlen, amit felfedeztek rajta, a csípőjén lévő, szív alakú anyajegy.
Piros szájú, tappancsos gyermek volt. Aranyossága ellenérre, mindenki megvetette
őket. Tulajdonképpen a házaspárnak már az esküvő előtt óta megvolt az a
kényszerképzete, hogy a család nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat. Végül is,
mit is várhatna egy roma férfi és egy fehér nő?!
Marika
megszületésével minden csak rosszabb lett. Mindennapossá váltak a veszekedések,
a verések, és nem igyekeztek azon lenni, hogy Marika ne vegyen észre belőle
semmit.
Az évekig
tartó civódás oly mértékben viselte meg a férfit, hogy egyre gyakrabban nézett
a pohár fenekére. A kocsmákban állandó vendég volt; a boltban mindig ott várta
az üvegnyi rövid. A szomszédok és ismerősök szinte nem is látták józanon. Ahogy
az ital kezdett elhatalmasodni rajta, jelleme úgy változott sötétté. Komor
lett, olykor érzelgős, de ingerlékenysége mindvégig megmaradt. Feleségével
egyenesen erőszakos vadállat volt. Verte, és majdnem minden másnap
megerőszakolta. Marikával szemben csak az elhanyagolás jutott részül. A ház
körül élő állatok hamarabb megsínylették az ámokfutást. Sorra, a tehenet, a
csirkéket, majd a személyes kedvenceket ismét úgy kínozta, mint annak idején a
játékait. Beteg szenvedélye napról-napra nőtt, és egyre brutálisabbak lettek
cselekedetei – Végül elfogytak az állatok, és végül Marika is elszenvedte
apjának bizarr kedvét.
Egy téli
éjjelen, eléggé ittas állapotban dülöngélt haza. Mivel az ötéves Marika nem
tudta, mitől olyan furcsa az édesapja, elébe ment. A férfi meglepődött, hogy
mit keres még ébren ez a kislány. Erősen megszorította a lány karját, és
lecipelte a pincébe. A gyerek védekezni igyekezett, de csak arra futotta
parányi erejéből, hogy összekarmolja apja arcát. A férfi haragra gerjedt. Az
őrülettől mámorosan, Marikát valamiféle állatnak látta, amit ki kell végezni.
Fogta rozsdás pengéjét, amit elborított az a sok alvadt vér és sárga húscafat,
és összevagdosta a kislány testét. Majd olyan ötlete támadt, amit addig csak
állatokon próbált ki. – kivájta a gyermek bal szemét, és levágta nyelvének
hegyét.
Reggel sajgó
fejjel ébredt a nappali kanapéján. Másnapos józansága ébresztette rá szörnyű
tettére. Kezdtek bevillanni neki az éjszaka eseményei. Úgy vélte, hogy magára
nézve hányinger és borzalom, lányára nézve szánalom és szomorúság érzete van
jelen. De a megbánás alatt, mélyen a szíve közepében, a romlottság akkorára
burjánzott, hogy nem mozdult meg benne semmi. A férfi, hogy enyhítse
bűntudatát, s gines-üvegért nyúlt. Alig pár óra alatt felélte az otthoni
alkoholkészletet.
Marika lassan
lépdelt lefelé a lépcsőn. Az üres szemgödör, és a vér a szája körül,
horrorisztikus látvány volt. Úgy látszott, a fájdalmat már elmúltak. Ezután
órákig nem történt semmi. Minden a régi kerékvágásban haladt. Marika olyan
volt, mint régen, csak nem beszélt. Addig volt vidámság, amíg meg nem látta
apját, amint az közeledik. Így ment ez hetekig. Olyankor menekülésnek eredt, és
órákra elbújt. A feleségének azt mondta, hogy a fészerben játszott Marika, és
ott sebezte meg magát. A nő nem is sejtette, hogy a férjének köze lenne a
dologhoz. A családon a keserűség kezdett elharapózni. A férfi agyában úgy
törtek föl a kérdések, mint a szódavízben a buborékok. Vajon mindenki bűnös? Ki
van olyan, aki életében nem követett el baklövést vagy pokoli gonoszságot? De
egyvalamiben biztos volt. Halála után vezekelni fog. Látta, hogyan fog
szenvedni, és ez megrémítette. Marcangolta önmagát, próbált a saját szabályai
szerint bűnhődni. Ez a véget nem érő harc vezetett addig, ameddig. Egy tavaszi
reggelen erőt vett magán, és a gyermek háta mögé került. Akkorát lökött rajta,
hogy a kislány lebukfencezett a lépcsőn. Amikor a férfi leszaladt, hogy
megnézze, megdöbbenve látta, hogy a gyerek nem halt meg. A végletekig
csavarodva, vérbe fagyva feküdt a lépcső utolsó három fokán. Eltörtek a
csontjai, és betört a feje is.
Ezen a ponton
a férfi gondolt egye. Kivitte a törékeny kis testet a fából tákolt fészerbe.
Körbelocsolt mindent olajjal, benzinnel, majd hetykén rádobott egy lángoló
gyufát. Az egész fészer lángolt, körben minden elszenesedett. A ház fehér fala
is kormos lett. A felesége nem tudta mire vélni sem a tüzet, se a gyerek
eltűnését. Pedig, ha tudta volna, hogy összefügg a két dolog…
Gondolom, aki
olvassa a történetem, annak is, mint nekem, evidens, ami történt. A tűzvészt
követő reggelen szállingózni kezdtek a szomszédok kíváncsiskodó tekintettel. A
férfi igyekezett eltüntetni a romokat, elrejtette az el nem égett csontokat. A
hivatalos szerveknek azt mondta, hogy ismeretlenek gyújtották fel a fészert, és
rabolták el a lányát. Csupán az nem hagyta nyugodni, hogy a ház fekete falát
bámulta mindenki. Az összes ember földbegyökerezett lábbal meredt a falra.
„Látod?”
„Borzalmas!” „Furcsa.” „Ijesztő.” Ilyen, és ehhez hasonló mondatok hagyták el a
bámészkodók száját.
Amikor a férfi
hátrafordult, hogy még jobban szemügyre vegye a falat látta, hogy a korom egy
kislány alakját rajzolta ki. Copfos, kerek kislányét, pont olyan alakú volt,
mint Marika. Viszont még ennél is szürreálisabb dolgot tett az enyhe szél.
Megfújta a kormot, ami lepergett a semmibe, csupán egy A P A felirat maradt
ott.
Ebben a
pillanatban mindenki felszisszent, vagy kétségbeesés, vagy félelem lett úrrá
mindenkin. A férfin erőt vett a felismerés – most lett lebuktatva. A korom
elárul mindent. Szerencséjére, egy embernek sem jutott eszébe, hogy pont a
gyilkossal érez együtt. Mind inkább egy isteni jelnek fogta fel, hogy a gyerek
lelke biztosan így próbál meg üzenni a szüleinek.
A férfi
kétségek közt őrlődött. Vajon látta valaki, aki ilyen morbid tréfával vág
vissza? Vagy tényleg a kislány bosszúja? De akárhogy is gondolkodott, nem tudta
megnyugtatni magát. A feleségén a történtek mély nyomot hagytak. Szinte
belebetegedett az eseményekbe. A férfi, látva feleségének lelki
összeroppanását, kigondolta, hogy mi lenne, ha a fájdalmat egy új baba irtaná
ki. Mivel a nő negatívan állt a szex gondolatához, a férfi iskolák, édességes
standok körül sündörgött, hogy hátha talál a lányához hasonló gyermeket. Nem
érdekelte sem a rablás ténye, sem, hogy fájdalmat okoz egy másik nőnek, csak
azt hajtogatta, hogy minden legyen úgy, mint régen. Azelőtt, mielőtt rosszra
fordultak a dolgok.
Aztán egy
nyári éjjelen, mikor eltöltött egy kiadós estét egy igénytelen, kurvákkal teli
lebujban, hazafelé indult. A helyi mesterséges patak partján egy félig fehér,
félig roma kislány ücsörgött. A férfi még pár percig erősen koncentrált, hogy
ekkora távolságról szemügyre vegye a gyereket. Majd kicsit sem biztos léptekkel
odament, s megkocogtatta a lány vállát. Amikor a kislány megfordult a férfi egy
pillanat alatt kijózanodott. Szakasztott olyan volt, mint Marika: karamell,
puha bőr, kék szemek, véres áll, és csak a fél szeme figyelt.
Ahogy a férfi
hozzányúlt, a kislány megpróbált felállni, de nem ment. Törött tagjait csak úgy
vonszolta maga után. Parányi ujját apjára szegezte, és vérfagyasztó hangon
üvölteni kezdett. De nem artikulátlanul, ahogy üvöltözhettek régen az
ősemberek; jól kivehető volt az „apa” kifejezés. A p betűt nyelve hiányossága
miatt nem volt képes tisztán kimondani.
A férfi hazáig
futott.
Minden
alkalommal, amikor elég rendesen a pohár fenekére nézett, látni vélte Marikát.
Hol egy padon ülve, hogy egy étterem előtt. De egyvalami mindig ugyanaz volt:
ült, mert törött volt mindene.
A férfiban
rövidesen a harag lett úrrá. Utálta képzeteit. Igyekezett másra gondolni, de a
fejében lappangó gonosz egyre inkább előtérbe került. Minden porcikájában
szabadulni akart a gyerektől.
Mind jobban
megutálta a boldogság és a család gondolatát. Hibáztatta a gyereket, hogy
szétdúlta az életét… s utálta a feleségét, mert az megszülte Marikát. Mámoros
pillanataiban mindenhol a kislányt látta. Ahogy bekúszik a szobába. Ahogy a
fakó, sérült ujjacskáival megfogta a ruháit. Félelmetes érzés volt, hogy
üldözője még halálában is ennyire ragaszkodik hozzá.
A férfi velem
szemben ülve is olyan, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és
szégyelli magát ezért. Sírva meséli, hogy ami gyermeki kíváncsiságnak indult,
hogy változott át borzalomtól átitatott ámokfutássá. Elmondása szerint neje
többször kérte, mondja meg, mit tett Marikával, mert ő tudja, hogy benne van a
keze. A falról a kormot nem szedték le, mert addig nem távolíthatták el, ameddig
folyik a nyomozás. Minél többször nézett rá az ember a koromra, annál jobban
látta, hogy alakul. Formálódik valami mássá. A férfinak nem kellett sok ahhoz,
hogy lássa, egy mozdulatsor van kialakulóban. Előbb kést véltek felfedezni,
majd egy gyufát… egy lépcsőt… különbözőtestrészeket láttak, míg végül
ismételten egy leányalak volt. A mellette lévő apa felirat azonban napról-napra
nőtt. Bár mások nem látták, a házaspár mégis állította, hogy a betűk nagyobbak,
mint annakelőtte.
Szerencsétlen
nyomorultak. A városbeliek csak így emlegették a nőt és a férfit.
Szerencsétlenek, mert elrabolták a gyereküket, és nem tudta pótolni más.
Nyomorultak, mert a fészerrel együtt a kis udvar nagyobbik része kiégett. Nem
tudták mire vélni, hogyha Isten saját képmására teremtett minket, akkor hogy
engedheti meg, hogy egy, a világon még ily’ keveset látott gyermekkel ez
történjen?! Az idő előrehaladtával a nyugtalanság, ami már a nász óta leledzett
a levegőben, csak még terjedelmesebbé vált. A férfi lelkiismerete úgy
csitította magát, hogy minden megkeresett pénz a helyi kocsmában kötött ki. Az
asszony jobban szenvedett, mert bár még fenn állt Marika előkerülésének ténye,
szíve legmélyén tudta, hogy már halott, és a férjének van valami köze a
történtekhez. Az asszony agyának legmélyebb barázdájába férkőzött ez a
gondolat, és csak nőtt és nőtt.
Ez a fajta
gaztett, amire főszereplő urunk képes volt, aki csak hallomásból tudott a
dolgokról, annak a szívéből is minden jó gondolatot száműzött. Mindenkit csak
az érdekelt, hogy vajon mi lehet Marikával. Az emberek száján a legrémisztőbb
szavak estek ki, álmaikat a gonoszság mérgezte meg. Senki nem mutatta ki, de
mindenki gyűlölt mindent és mindenkit az eset óta, de főleg a kislány szüleit
közösítették ki. A házaspár családja is szította a tüzet. Ettől a férfi néha
olyan dührohamot kapott, amit hogy a ház bútorai, hol a felesége fogott fel.
Egy napon
azonban, még kísértetiesebb, még rémítőbb dolog történt. Eljött annak a napnak
az ideje, maikor meg kell gondozni a kertet. Rengeteg szerszámot vitt ki a
férfi és a nő, hogy a gazban töltsék ki minden bánatukat. Akármennyire is
kerülni akarták a témát, akkor is Marika volt a fő szál, amin elindultak. A nő
odáig feszítette a húrt, míg a férje a végletekig feldühödött. Bal öklével
csapást akart mérni a nőre, de amint annak szemébe nézett, inkább, csak lökött
rajta egyet. Az asszony elvesztette egyensúlyát, és hanyatt esett. A tőlük
másfél méternyire fekvő gereblye lassította le fejének hanyatlását. Egy halk,
utolsó lélegzettel hagyta el testét az élet.
A gondatlan
gyilkosságot követően a férfinak egy dolog volt nagyon fontos: el kell
tüntetnie a hullát. Gyorsan kellett cselekednie, még mielőtt a szomszédok is
kijönnek a kertbe. Furmányos gyilkos tudatában megannyi megoldás létezett. Az
első gondolata az volt, hogy befalazza, vagy bebetonozza. Aztán, hogy
feldarabolja, és elássa, vagy elégeti a közeli erdőben. De újra és újra csak az
járt a fejében, hogy leviszi a pincébe, majd befalazza annak az ajtaját.
Egy könnyű
mozdulattal hajította a pincelépcső aljára a holttestet. Onnan kihordott minden
olyat, amit még valaha használni fog. Téglát hozott fel, kevert maltert. Minden
nehézség nélkül felhúzta a falat, sőt, majd egy jókora képet akasztott ki.
Senki ember fia meg nem mondta volna, hogy friss helyen áll.
A következő
gondja az volt, hogy mit fog mondani az embereknek a feleségéről. Előkészítette
a bőröndöket, s mintha utazásra készülne, telepakolta felesége holmijával. Akik
napokkal később megkérdezték, hol az asszony, mindenkinek azt mondta, hogy
elhagyta őt. A bőröndöket a közeli város erdejébe vitte, ahol két hontalan
asszonynak adta. Semmi sem vallott arra, hogy bűnös lenne a nő eltűnésében.
Évek teltek el
úgy, hogy úgy tetszett, a pince befalazásánál, a falon belül tudhatta
lelkiismeretét is. Leszokott az alkoholról, még egy hűséges társsal is meglepte
magát. A férfi családja pedig, új menyegzőt vetett latba. Szép, asszonyos, roma
nőt szemeltek ki neki. Semmi nem állt az esküvő útjába.
Kivéve, hogy a
nász előtti napon rendőrök kopogtattak az ajtón. Bírósági határozat
kíséretében, ismét alapos házkutatást tartottak, még a homokszemeket is
nagyítóval vizsgálták meg. A férfi teljes higgadtsággal volt afelől, hogy a
nejét nem találják meg, sem a gyerek eldugott csontjait. A főméltóságot a férfi
követte mindenhova, hogy a vélelmét is elhessegesse annak, hogy találnak
valamit. A majd’ tucatnyi rendőr minden talpalatnyi helyet átkutatott. Többször
vizsgáltak át mindent. A férfi végig monoton hangon, készséggel válaszolt a
kérdésekre. Semmit sem találtak, így összepakoltak, és elindultak kifelé. A
férfi diadalittasan kezdett mondókájába, hogy reméli, hogy eloszlatta a
kétséget, hogy bármi köze lenne a két rejtélyes eltűnéshez. Ekkor a kapitány
megállt és bámulni kezdte a falat, ami bár réginek hatott, máig vizesen
csillogott. Olyan volt, mintha friss lenne; a dohtól felázott a festék. A
rendőrfőnök közelebb lépett, és gumibotjával rácsapott a falra, amitől a
silányan felépített massza megadta magát.
Soha nem
láttak még ilyet. A sötétből bűz terjengett elő, oszló hullák maradékának
szaga. Halk és reszkető hang csengett fel odalentről. Bár csend volt, mégis
hallani lehetett. Egy gyermek kétségbeesett zokogása volt ez. Aztán a sírás
artikulált, gyermeki üvöltésbe torkollt, ami csak egy szóból állt: APA! Marika,
még a házban bolyongó szellemének halálsikolya.
A rendőrcsapat
bevilágított vagy tíz elemlámpával a pincébe. A fény pontosan körvonalazott egy
felnőtt asszonyi holttestet. A test körül sárga, kukacos húscafatok és alvadt
vér terült szét. Karjaiban viszont azokat az elszenesedett csontokat tartotta,
melyek egykoron Marika testét építették fel. Úgy néztek ki, mint egy
madonna-szobor. A gyermeki sírás igaza árulta el a férfit, melyet még régen
bezárt a pincébe…
In memoriam
Marika. *
* Megtörtént
események alapján.