Mikor elsiratlak

A szempillaspirál még mindig a kád alatt figyelt. A lány a vécé előtti előkét magához húzta, s arra hasalva feküdt el a fürdőszoba padlóján. Kezével a kád alatt matatott, de se nem látta, se nem tapintotta a spirált. Vagy nem érte el, vagy rossz helyen kutatott utána. Ujjaival halott pókokat tapintott, egy valamikori óvszer csomagolását.

- Bassza meg! – horkant fel mérgesen, mert az imént fürdött, az alkarja viszont ismételten feketéllett a kosztól. Kihúzta a karját, és arra támaszkodva morgolódott tovább. A lábszárára ült, és gondolkodni kezdett azon, miként tudná kikotorni onnan a spirált. Semmivel. Felállt, és ismét körülnézett. Még mindig semmi. A mosdókagyló szélén lilás szemhéjpúder, pirosító, alapozó, egy végét járó korrektor hevert, és egy hajkefe, amibe belecsomósodott tincsek néztek vissza rá. A lány sóhajtott egy nagyot, majd belenézett a tükörbe. Az ovális üvegről egy szőke lány nézett vissza rá félig kész sminkkel, amely arcának lényegét kiemelte: hegyes orrán, telt ajkait, és kék szemeit. A fülét haja takarta, amit nem bánt, mert mindig is úgy tartotta, hogy élesen elállnak a fejétől. Pirosas szájfényt tett félig elnyílt ajkaira, de nem volt szerencsés választás. A lila szem és piros száj, valamint a szőke haj olyanná tette, mint egy farokra vágyakozó kurvát.

- Jézusom! Mint egy elrontott Manson. – fogta magát, és letörölte ajkáról a szájfényt. Elővett egy rózsaszínesebb árnyalatút, és felkente azt. konstatálta, hogy minden rendben van. A kád felé sandított, mert nagyon kellett volna már a spirál, hiszen már csak az volt hátra. Megfogta a vécékefét, és megpróbálta azzal kipiszkálni a spirálját. Nem sikerült a küldetés. Amikor kihúzta a kefét, minden volt a sörték között, csak festék nem.

- Miért nem vettem inkább akcióban kettőt. – morogta magában kicsit letörten. A vécékefét visszatette a helyére.

- Gondolkozz, gondolkozz!

A szempillaspirál helyébe is megpróbálta beleképzelni magát. Törökülésbe ült, és nézett maga elé. Néha csücsörített a szájával, néha a homlokát ráncolta. Felállt, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, és nekidőlt a fürdőszobai szekrénynek.

- Áh, most megvagy! – kiáltott fel. A vécé mellett árválkodó kefébe belerúgott egyet, és eltűnt az előszobában. Kinyitotta a szekrényt, és megtalálta a felmosófát. Nézegette egy darabig.

- Nah, ez jó lesz!

Becsapta a szekrényajtót úgy, hogy zörgött az egész lakás. Meztelen talpa hangja visszhangzott, ahogy sietett vissza a fürdőbe. Megállt az ajtóban, mint egy elit kommandó tagja, és farkasszemet nézett a káddal. Illetve a kád alatt rejtőző szempillaspirállal.

- Véged lesz! – szólt édeskés hangon, mintha ettől magától előbújna a piperecucc.

Térdre ereszkedett a kád előtt. Hideg volt a kő, viszont a szőrös kilépőn nem fért el az egész teste. Lehasalt. Betolta a felmosófát a kád alá, amit nem tudott a padló fölött tartani, mire az ingázni kezdett a kezében. Elengedte a botot, és felült. Megvakarta a fejét, nem akarta elhinni, hogy egy ilyen egyszerű feladat nem sikerül neki.

Ismét elhasalt a padlón. Bal lábát felhúzta a derekához, egyik kezével megtámasztotta a nyelet, a másikkal irányította. A vak sötétben azonban nem lehetett látni, merre fekszik a spirál. Jobbra-balra legyezett a kád alatt, de semmibe nem akadt bele, aminek műanyagos hangja lett volna. Nyelvét kicsit kidugta, és fújtatva egyensúlyozott tovább.

A nyél megakadt a falban, és nem ment tovább semerre. A lány ki sem tudta húzni a fát, valami lyukba fúródhatott bele a bot. Először lábaival erőteljesen nekiiramodott, hogy akkor benyomja a kád alá teljesen a fadarabot. Megizzadt kicsit, de a nyél meg sem mozdult. Aztán térdelő helyzetben próbálta meg kihúzni.

- A sebváltást nem itt kellene gyakorolni… - mondta egy ismerős hang az előszobából. A lány felállt, és csípőre tett kézzel fújtatott. Az ajtóban a párja állt.

- Lily ejnye-bejnye. – csóválta a fejét mosolyogva a fiú. – Aranyat kerestél odalent ennyire?

A lány hozzábújt. Magas volt, szálkásan izmos, erős karokkal, és kisfiúsan okos arccal. Zöld szemei minden nőt megbolondított. Úgy ölelte a lányt, mintha nem ölelné többé soha. Kellemes illata van, az a parfüm lengedez körülötte, amit karácsonyra kapott.

- Mit keresel ennyire a kád alatt? – kérdezte a fiú. Kérdőn nézett le a mellkasáig érő lányra.

- Beejtettem alá a szempillaspirálomat. Hát, béna vagyok, nah. – rántotta meg a vállát Lily. A lány visszahasalt a padlóra, és tovább bénázott a felmosófa nyelével. A fiú mellé térdelt, és benézett a kád alá, de nem látott mást, csak sötétséget. Élénk barna haja zselével volt tarajba állítva. Lily ránézett, mert ilyenkor lehetett látni az apró sebhelyet a szeme sarkában.

- Biztosan ide gurult be? Mert ha még ezzel sem tudtad kihúzni, akkor valószínű, hogy nem itt van.

- Nem vagyok hülye, Scott. – mordult rá a lány. Világéletében utálta, ha gyereknek nézték, de azt még jobban, ha ostobának titulálták.

- Nem azt mondtam, hogy hülye vagy, csak azt, hogyha ezzel egyensúlyoztál az imént, és nem gurult ki a cuccod, akkor nyilván nem ide esett le. Érted?

- Értem, de máshol nem lehet. Ha körbenézel, akkor te is láthatod, hogy sehol sincs.

- Megnézted a kukát is? – a lány villámló szemekkel nézett rá. – Oké, csak kérdeztem.

Kivette a lány kezéből a nyelet, és egy határozott mozdulattal kirántotta a kád alól.

- Várj egy pillanatot.

A fiú feltérdelt, és levette a kabátját, a pulcsijának ujját feltűrte a bicepszéig, majd visszahasalt a lány mellé. Könyékig benyúlt a kád alá, és pár pillanat múlva már ki is emelte a pókhálótól tarkított szempillaspirált. Átnyújtotta a lánynak, aki mély undorral, két ujjal fogta meg, és leöblítette a csapban, egy kis melegvíz alatt.

- Csináljak egy kávét, ameddig elkészülsz?

- Áh, nem kell. Már ittam hármat. – legyintett Lily. – Hol voltál eddig?

A fiú megállt az ajtóban, és nekidőlt a félfának.

- Késett a váltás. Bent kellett maradni egy kicsit. Tudod, hogy a szerda mindig kritikus, ilyenkor mindenki megcsúszik kicsit. Emlékszel Monthy-ra?

- Igen.

- Levágta két ujját, és most bele kellett kontárkodnom az ő munkájába is.

- Azt meg… hogyan csonkította meg magát az a szerencsétlen?

- Valami hétvégi kerti munka során. Béna volt, aztán ez történt. – a fiú lazán kihajította az előszobába a kabátját, ami szerencsésen fennakadt a kalaptartón. Bólintott egyet, majd keresztbefont karral nézte, ahogy Lily festi a szemeit.

Lily egy pillanatra hátranézett. Még egy szemmel is szép volt, mármint, amit ennyire kikészített. Odakintről ajtócsapkodás, és kiabálás hallatszott. A szomszéd mindig veszekedve búcsúzkodott a feleségétől. Scott kioldalgott az előszobába, Lily tovább pingálta a szemét.

- Dolgozni készülsz, vagy szabadnapos vagy, és barátnőzöl? – kiabált vissza a fiú a konyhából. Magának odatett egy kávét főni.

- Dolgozom.

- Furcsa. – tűnődött el a fiú. – Számításaim szerint, ma nem dolgozol. Mert tegnap együtt mentünk el itthonról, akkor ma itthon kellene maradjál. Mi történt?

- Műszakot cseréltem. Tudod, van az új lány, az a kis asszisztensféle nálunk. Ma valami vizsgája van, és nem lesz bent. Műszakot cseréltem Nórával, így hó végén többet kapok majd.

- Mennyit?- kérdezte Scott.

- Még nem számoltam ki. – Lily megigazgatta magán a hálóinget. – A lényeg, hogy legalább tudunk majd kicsit szórakozni, vagy félretenni a nyárra.

Scott orrlyukai kitágultak, és kifújta a levegőt.

- Megyek, megcsinálom a kávémat, készítettem neked is, hátha. Öltözz, kint leszek a konyhában.

- Köszönöm, de mondtam, hogy nem kérek. Megihatod az enyémet is.

- Rendben. – mondta Scott, és kicsit elkedvtelenedett. – Ahhoz képest, hogy tavasz van, pokolian sütött a Nap. Azt hittük a fiúkkal, hogy belerohadunk a ruháinkba. Ahogy elnézem az eget, ma sem lesz másképp. Szerintem valami lengét vegyél fel!

Lily átment a fürdőből a gardrób szobába. Amikor feloltotta a villanyt, furcsa látvány fogadta. Csak az ő ruhái voltak bent, a fiúé nem voltak sehol.

Kiment a fiúhoz a konyhába, és mérgesen, tanácstalanul nézett rá.

- Hol vannak a holmijaid? – kérdezte olyan vádló hangsúllyal, hogy Scott mellkasa be akart repedni.

- Elvittem. – felelete Scott.

- Hova? Miért?

- Visszahozom majd. – mondta Scott úgy, hogy közben lefelé nézett. – Csak szükségem volt rájuk valamiért. Az az én dolgom.

Lily nem tudta mire vélni, viszont úgy volt vele, hogy most nincs ideje szakítani. Ha még sokáig vacakol, akkor biztos elkésik. Egy sötét vajszínű szoknyát húzott testszínű alsóneműjére és combfixére. Közben, ami eszébe jutott, hogy vinni szeretne, a táskájába kezdte el hanyagul bedobálni. A nagy rohanásban hallott valamit placcsanni.

- Mi volt ez? – kiabált a konyhába ki, és közben még cikázott az öltözőben ide-oda. – Hallod, Scott?! Mi volt ez? Elejtettél valamit?

Felhúzta az első fehér, kezébe akadó blúzt, a ruháihoz illő tűsarkút, és elindult a konyhába. Még időben észrevette a padlón a foltot, kikerülte, és belépett a fiúhoz.

- Mit öntöttél ki?

Scott a sarokban ücsörgött a széken, és már a harmadik cigarettánál tartott. Mosolyogva nézte a lányt. Lily letette a táskáját az egyik székre, és beleült Scott ölébe, aki nem ölelte meg viszont.

- Csinos vagy. Mondtam már ma?

Egymás szemébe néztek, és mosolyogtak.

- Ma még nem.

Scott megpaskolta Lily fenekét.

- Ideje indulnod, Lily.

- Tudom, megyek már. – nagy levegővétellel állt fel a lány.

- Csókot nem adsz? – nyúlt a csuklója után Scott. A lány egy mosoly kíséretében a fiú felé hajolt, aki valamilyen port szórt azon nyomban az arcába. Lily egész feje fehér lett, és prüszkölni és köhögni kezdett. Becsukta a szemét, mert csípni kezdte a por. A fejét rázta, hogy minél előbb lehulljon róla. Kezeivel törölgetni kezdte az arcát. Amikor úgy érezte, hogy a port kitörölte a szeméből, hátra lépett, és az előszoba felé futott. Elfelejtette a foltot, ami miatt elvesztette az egyensúlyát, és elvágódott a linóleumon. Az állkapcsa alatt beütötte magát, a bőr az előszobai cipőtartó sarka miatt felszakadt, és mindenfelé vér spriccelt szét. Scott a konyha ajtajában megállt, majd egy nagy, átlátszó, zöldes zacskót vett elő, és letakarta Lily testét.

Zsebébe nyúlt, és egy telefont vett elő:

- Igen, jöhetsz.