Program

„P r o g r a m  a k t i v á l v a”

A mennyezeti neonlámpa fénye elvakította. Nem látott semmi mást, csak fehér falakat, és egy hatalmas lámpát a feje felett. A feje mögötti részről mozgást hallott, de túlságosan merevnek érezte magát ahhoz,  hogy elfordítsa a fejét. Halkan duruzsolt a klíma, ami hideg helyett olyan levegőt árasztott magából, mintha egy fél disznót beleöltek volna.

Egy fejkötőt és maszkot viselő férfi lépett a látóterébe. Csodálatosan kék szemei voltak. Ahogy mozgott, a kép nem akart élesedni, mintha szellemek lebegtek volna körülötte. Egyenesen állt, és a műszereket figyelte. Néha a reakcióit figyelte, érezte a bőrén a gumikesztyű ragacsos durvaságát. Ránehezedett az asztalra.

- Ki vagyok én? – nyöszörögte a fém tepsiben heverő alak.

- Maga a nyolcas. – válaszolta a maszkos figura.

- Nyolcas? Hol vagyok? – kiszáradt a szája, alig tudott beszélni. – Ki maga?

A maszkos elnézett felette, majd bólintott egyet.

- A nyolcas számú kísérleti egyed. Egy erődítményben van, egy műtőben. Engem X-nek hívnak. Vette?

- Mi az, hogy vettem?

- Maga egy program része. Még egy kis idő, mire felfog mindent, és megtanul a testével bánni. A fókuszt is meg kell szoknia. Lassan sikerül.

- Program része? – kérdezte nyolcas.

- Egy kísérleti program, egy félig ember, félig robot páciens. Maga az első, aki érdemben kommunikál velünk. Üljön fel.

Nyolcas teste önkéntelenül is mozogni kezdett. Olyan merev testtartással ült fel, mintha katona lenne.

X megvizsgálta a reflexeit. – Mondana valamit?

- Álmodtam.

- Álmodott? – kerekedett ki a maszk mögött az a két szép szempár. – Mégis mit?

- Gyerekekről, egy kertvárosban. Én voltam az egyik gyerek. Azt hiszem, a gyerekkoromról. – mondta Nyolcas, és lóbálni kezdte a lábát.

- Az csak a program része. Az agya a központi számítógépre van csatlakoztatva. Emlékeket gyárt, álmokat, hogy még emberibb legyen. Közel harmincévnyi anyagot kell betáplálni magába, hogy embernek látsszon.

- Hogy kerültem ide?

- Autóbalesete volt, és gyakorlatilag meghalt. Újraélesztettük a testét.

- Az eddigi életem is a program része volt?

- Nem. De az utóbbi egészségügyi küretkor aláírta a papírt, hogy halál esetén a testét használhatjuk ilyen programokban. Azért van most itt. Innentől az élete egy program része, már nem egész ember.

Nyolcas nagyot nyelt.

- Ne lóbálja a lábát. Fém van benne, ha eltalál valamit, kárt is tehet benne.

- Én irányítom magam, vagy a gép.

- Meglátjuk. Az még csak a következő fázis.

- Kérdezhetek?

- Nem. Túl sokat kérdez. – csattant fel egy éteri hang egyszerre mindenfelől, mielőtt X válaszolhatott volna neki. Kinyílt az ajtó, és egy alak lépett be rajta. Közelebb érve, rajta is hasonló ruha volt, mint a másikon. Szemeiben azonban nem volt semmi sem, Nyolcas csak a szobát látta benne tükröződni. Nem tudta miért, de ismerősek voltak neki a szemek.

A rideg szemű közelebb lépett hozzá, és vizsgálni kezdte Nyolcas koponyáját. Nézegette az arcát. Még a gumikesztyűn keresztül is érezte a cigaretta tömör szagát. X körözni kezdett a háta mögött, mire a másik hátranézett.

- Ha tovább köröz itt, elszédülök. A programnak része, hogy legyenek emlékei? – X megrázta a fejét. – Akkor miért vannak emlékei vagy álmai? A programban nem ez van előírva. – X megvonta a vállát. Nah, figyeljen ide Nyolcas. Magának nincs egyelőre más dolga, mint az, hogy megszokj az új testét. Nehezebb lesz, és egyelőre külső parancsra tud csak mozogni. Apropó. Azt tudjuk, miért vannak motoros funkciói? – X ismét ingatni kezdte a fejét. – Jó. Akkor süssék ki teljesen az agyát, és kezdjük újra. Nem akarom, hogy egyelőre bármi emberi legyen benne. Először csak külső parancs, és semmi más. Megértés, cselekvés. Beszéd nincs, csak végrehajtás. Kérdés se legyen. Megoldható?

- Meg. – válaszolta X. Biztos volt benne, hogy a kísérlet jelenlegi állapotában ez kivitelezhetetlen, és minél többször ismétlik meg, annál jobban károsodik az emberi tényező. Görcsös gyomorral kezdett el jegyzetelni, mintha aláírná egy vadidegen halálos ítéletét. Érezte, hogy ennek még meglesz a böjtje. – Uram, tudja, hogy mit tesz a túl sok tisztítás? Több kárt okozhatunk vele. Lehet, hogy egy újat kellene készíteni, őt pedig, hagyni egy ideig, ameddig a méréseket elvégezzük rajta. Még a pontos eredmények sincsenek meg.

- Hm. Ha ön jobbnak látja, X, akkor tegye. De mire kerítünk még egy testet, az idő. Talán az eredményekkel még tudunk húzni az időn. Nem tudom.

Feszült csend következett, csak a férfiak szuszogását lehetett hallani. Az ismeretlen karjait keresztbe fonta, és úgy gondolkodott, X a papírjaiba temetkezve tette ugyanezt. Az ismeretlen izzadni kezdett. Meleg volt a lámpa alatt.

- A nevem, C. Én felügyelek mindent itt. Tőlem függ a sorsa megértette?

- Igen, uram. – látni lehetett, hogy C elmosolyodik, mintegy nyugtázta, hogy uramnak hívta a bio-robot is.

- Ha egy fél parancsot is megszeg, úgy kisüttetem az agyát, hogy nemhogy semmi sem lesz az emlékeiből, de még maga is megszűnik emléknek lenni. Értette? – Nyolcas bólintott. – Remek, kislány.

C odament X-hez, és pusmogni kezdtek. Nyolcas akármennyire is hallgatózott, nem hallott semmit sem. Mintha megsüketült volna. Néha ránéztek, majd egymásra. Folyamatosan mozgott arcukon a maszk, így tudta, hogy beszélnek. Nyolcas szolidan pislogott, és bár nem mozoghatott, próbálta rávenni magát arra, hogy legalább csak a szemével nézzen körbe. De még a szemgolyói is megbénultak, maximum vertikálisan tudta mozgatni őket.

Újra hallani kezdett.

- Mikor kezdünk neki? – kérdezte C, s közben egy papírra mutatott, ami kettejük előtt volt.

- Holnap minden további nélkül. Semmire sem megyünk viszonyítási alap nélkül, az standardhoz pedig, még minimum tíz óra kell. Addig mit csináljunk vele?

- Blokkolják le. – mondta C teljesen szenvtelen hangon.

- Blokkoljuk? Úgy érti, hogy kapcsoljuk ki?

- Ugyan, csak egy gombnyomás az egész. Holnap majd újra belőjük a rendszerbe.

- Tudja. – kezdte X, mintha félne valamitől. – Tudja, ha a számítógépet is ki-be kapcsolgatom, az károsodni fog. Be kellene tenni egy kapszulába. Úgysem tud mozogni, kárt nem tehet semmiben, optimális hőfokon lesz, holnap pedig, elkezdhetjük a vizsgálatokat.

- Jó. Akkor tartsa bekapcsolva. Beszélnem kell a bizottsággal, hogy mi legyen vele a további terv. – C mély levegőt vett, és olyan hosszan fújta ki, mintha határtalan tüdeje lenne. – Ne fűzzön hozzá nagy reményeket, X.

- Tudom.

- Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás. Nem fogják engedélyezni, ezért kell egy B-terv, még mielőtt kimegyek innen.

- Arra gondoltam, hogy ráégetem egy hozzá hasonlóra a jelet, és kidobjuk. Nyolcasnak vége lesz. Jöhet a kilences. Őt pedig, máshogy kellene tartani, mint a többit. Nem a szokásos raktárban.

- Lebénítva. – ahogy ezt C kimondta, Nyolcas pályái megbénultak. A számítógép hibernálta. Hallott mindent kintről, érzékelt is az emberi része, de a robot kikapcsolt. A test ernyedten dőlt előre, mire C odalépett, megfogta, és lefektette.

X is odalépett. – Mi legyen akkor vele? – kérdezte, miközben takaróba tekerte a testet.

- Adjon neki ruhát, vigye át a 001-es blokkba – C kifelé ment már, de az ajtóban visszafordult. – Jah, és X, adjon neki valami emberi nevet is.

Nyolcas megborzongott belül, de nem történt semmi emberi szemmel észrevehető. Csak a gépek jelezték, hogy van kapcsolata a külvilággal. Követte X ujját, ameddig el nem veszett a mennyezetről lefelé lógó nagy neonfényben.