Rablás

A lány sötétszőke, huszonegy éves forma, feltűnően csinos, és kivételesen okos. Valahogy azonban már mióta az eszét tudta, sejtette, hogy ő többre hivatott, mint tanulni, majd dolgozni, családot alapítani, s végül meghalni. Talán ezért is ment el a barátaival minden hétvégén bulizni.

A teremben mindenfelé félhomály volt, és dobhártyát nem kímélő robajjal szólt minden zene. A hangokat tompította a tizedik jéger.

A lány valahogy kitámolygott a wc-re, nagy segítségére volt eme műveletben a barátnője. Eltámogatták egymást az ajtóig, majd a szőke bement.

Előbb elvégezte dolgát, majd úgy gondolta, hogy a tükörben kicsit megigazítja sminkjét.

Azonban, másra lett figyelmes. Egy hatalmas, vörös írás éktelenkedett mögötte a falon. Előbb a tükörből kémlelte, majd megfordult, és úgy nézett a majd húszcentis betűkre. Héberül volt, mégis minden szót megértett belőle.

Hangosan olvasni kezdte:

„S ím, lement a Poklok mélyére, ahol nem kevesebb, ezernyi lánggal égett millió máglya. Tűz, vér és sikoly táplálta a világot.

S akkor Ő emígy szólott: Megszületek! S a legnagyobb tűzből egy szárnyas nőalak szállt fel. Keze egyszerre volt az új élet és megannyi halál. Szárnyai gerjesztették a háborút és adtak békét. Egy volt ő, az Élet maga. S testünkben csörgedező vérpatak az út hozzá. Nem lesz többé fény és árnyék. Nem más Ő, mint egy sötét pecsét.

Nő volt. S egyben férfi is. Hömpölygő tűzben kapukat nyitó sötétlő titok.

Kapukat nyitott a gyötrődő világ vergődő szívén, Ő volt a vágy, a csillagok fekete halmaza, a kísértés, Alfa és Omega egyben. Hívőket kényszerített hitetlenségbe, s hitetleneket emelt az égig. Homlokukon hordják az Ő jelét.

Ő benned látja holnapja hitét.

Ám a Gyermek esendő, egyszer elment anyjához, és eképp szólt: Miért? A nő nem válaszolt.

Hullócsillag lett belőle, s a Gyermekben él tovább. Azóta nincs kettősség.

A Gyermek teremtett és halált hozott. Nőkből férfit kreált, míg férfiakat nővé varázsolt. Minden pillanatot beledermesztett egy képbe.

Teste nem volt, csak jelekkel kommunikál. Manifesztálódni akar.

Benned látja a testet.                    

Te vagy a kulcs élete kapujához. Az idő fogakat adott neki, melyek megedzették, s ha kell erőszakkal nyitja ki a zárt.

Jól vigyázz, mert e szavak már hozzá kötnek.

Meg fogsz halni!”

A lámpák pislákolni kezdtek. Kintről, az ott szórakozó fiatalok velőt rázó sikolya tört be a női wc-be. A toalett ajtaja kivágódott, a helyiségen némi faforgács, és a zár egy része átrepült. Néhány csempe is a földre hullott. Az egyik csempe, amely kirobbant a helyéről, eltalálta a lány halántékát, aki azonnal a földre rogyott. Fejéből vér kezdett el ömleni. A csempék mind köréje záporoztak.

A lány többször is megpróbált felállni, de az ütéstől megszédült test nem akart engedelmeskedni. Két csuklyás alak lépett be a szobába. Az egyik kinyújtotta jobb karját, és úgy tett, mintha a lány agyába mart volna.

Éles fájdalom volt az.

- Honnan tudjuk, hogy ő megfelel? – kérdezte suttogva az egyik. – Mert az, hogy az agyának nagyobb részét használja, mint az átlag, még nem jelenti azt, hogy különleges lenne.

- Az most lényegtelen. Nekünk a test kell. – Legyintett a másik csuklyás alak, akinek hangját szintén elnyomta a semmi.

A férfi közelebb ment a lányhoz, az arcát a tenyerébe fogta. Egy puha csókot lehelt az alélt lány ajkára, mire annak torkából egy pici sóhaj tört fel. A másik csuklyás, bár arcát nem lehetett látni, előbb csodálattal figyelt, majd hümmögött egyet mosolyra húzott szájjal. Kinyújtotta a kezét, és végigsimította a lány arcát: - Kár érte. Igazán gyönyörű.

- Hagyd már. – mondta kisvártatva. – Vége van.

A guggoló csuklyás felállt, és leengedte a lányt a földre. Az élettelen test még mindig pirulva terült szét a kövön.

- Különben is… – most a másik guggolt le. Felnézett társára. - …csak a testért jöttünk. – De most, hozzad te. – Bökött rá a halott lány testére. Az, amelyik elvette életét, belemarkolt a szőke hajzuhatagba, és maga mellett vonszolva elkezdte húzni kifelé a wc-ből.