Szeszély

Lerohad rólam a gatyám, és még csak reggel kilenc van. Ha ez így folytatódik fürdőgatyában fogok járni melózni. Persze, az ember mit vár júliusban? Havat?De nem sírhatok. Én akartam könnyű melót suli közben. Végtére is, nem is olyan rossz. Ellébecolok még két évet itt.

Morfondírozott Ian, miközben kinyitotta a bútorboltot.

Mostanság nem ment olyan jól. Igazság szerint, sosem ment jól, de mióta kánikulariadót hirdettek, még kevesebben jöttek.

A barna hajú fiú, már lassan három éve dolgozott ott, napi nyolc és fél órát a semmiért. Alig elég a lakbérre és ételre a fizetése. Ha nem lennének lakótársai, akkor már régen az utcán lenne. Váltani akart, de ameddig nem fejezi be a tanulmányait, nem érdemes. Itt tud tanulni, ha akar és kell. Talált pár kecsegtető melót, riporterkedést jó pénzért az egyik nagy csatornánál, de nem formálható át. Utána még egy irodai munkát is, ahol megelégelte már az interjún, hogy hülyének nézik.

Már megint a sok baszakodó. Sírva kellene fakadnom ezektől a nyitás előtt itt lődörgő, unott arcú plázageciktől. Szánalmasak.- gondolta. Bekapcsolta a két számítógépet, amin dolgoznia kellett, felkapcsolta bent az asztali lámpákat, és kinyitotta az ajtót. Megfordította a táblát, most már mindenki tudta, hogy a bútorház nyitva van.

Az első hiénák be is özönlöttek szépen, sorrendben. Egy halom ócska kérdés, mert mindenki tudta jól, hogy ezek nem potenciális vásárlók, csak lézengők, akik sosem vesznek semmit sem, pusztán elnyűtt családi életüket itt élik ki. Ian átkozta magát, hogy otthon hagyta a könyveit, ezért amikor üresjárata volt, nem csinált semmit sem, csak online játszott a gépen.

- Cső! – az egyik munkatársa egy friss újságot dobott elé. – Azt hiszem, lődd ki a gépet, ma benéz a főnök.

- Szia Jason! Már azt hittem, sosem érsz be… - mondta, miközben kitörölte az előzményeket, és széthajtotta az újságot.

- Dugó volt. Már megint találtak valami halott csajt. – mondta, és átöltözött az áruház színeibe. – Azt hiszem, a hatodik oldalon írnak is róla.

Jason gyorsan elrejtette késésének bizonyítékait, és teljes mellszélességgel állt Ian mellett.

- Lapozz csak bele.

Ian a hatodik oldalra lapozott, és elolvasta a cikket. Megnézte a gyanúsított fantomképét is. – Na persze… - nézett fel Jasonre. – Honnan van fantomkép, amikor egyetlen egy árva tanú sincsen?

Jason kivett egy teafiltert a fiókjából, és azzal játszadozva állt tovább.

- Szóval? Azért ennyire nem jó a rendőrség.

- Talán. De lehet, hogy az utcai kamerák…

- Ne röhögtess. Ez nem egy krimisorozat.

Jason arrébb ment, és a filterre öntött egy adag forró vizet. Ian a fejét ingatta, és összefonta mellkasán a karjait.

- Neked ne csináljak egyet?

- Jah, nem köszi. Nincs kedvem fél óránként a redvás klotyóra kimenni. – becsukta az újságot. – Nem hiszem el, hogy ráadásul egy ilyen dekoratív nő lenne a gyilkos. Ahhoz túl finom.

Jason figyelte a bent levőket, és a pénztárban ácsorgó eladólányokat. Minden nap ezt csinálta, de most még jobban idegesítette ez Iant. Mindig a szabadnap előtti nap megy el a leglassabban, és a legidegtépőbben. Csak az igazi mazochisták mennek vásárolni ekkora hőségben.

Ian unottan bámult előre. Tudta, mi jár Jason fejében, úgyhogy inkább hagyta a beszélgetést.

Már azzal felidegesítenek, hogy léteznek. Rémes, hogy már Jasont sem tudom elviselni. Nem igaz, hogy nincs egy ember, akivel tudnék beszélgetni. – megdörzsölte a szemeit. Haza akart menni, és filmeket nézni. – Hagyd már abba! Ha lenne egy nőd, sikítva menekülne tőled!

Igazság szerint, nem is kapcsolatra vágyott, csak egy forró éjszakára.

Gondolatait az rántotta helyre, hogy egy ismerős alak jelent meg a bejáratnál. Azonnal felismerte, és érezte, hogy teste minden ízében megremeg.

Ismét itt? Na, ez csodás. Telepátia. Az egyetlen normális ember! Nyugi, Ian! Csak hűvösen, mint szoktad. Egy vevő, és klasszisokkal jobb, mint te. Esélytelen vagy!

Megigazította piros pólóját, és a nadrágját is meghúzta kicsit lefelé. Kívánta, hogy a nő minél előbb lépjen be az ajtón. Nem a szokásos, üresfejű nő, aki bejön, hogy csilli-villi lámpát, vagy fotelt vegyen. Jó ízlése van, és mindig tudott vele pár értelmes szót váltani. Minden héten, és majdnem minden nap jött, és vett valamit. Üdítő jelenség volt: hosszú, formás lábak tűsarkú cipőbe bújtatva, testhez álló, fekete kosztüm. Derékig érő fekete haj. Hatalmas napszemüvege mögött macskás, kék szemek bújtak meg. Kihúzott szemek, vörös ajkak. Kecses járás, szinte már légies. Egyszóval, az a nő, akit a férfiak farkmeresztőnek tartanak. Minden pasinak bejött, csak azt nem lehetett látni a szív alakú arcon, hogy neki tetszene-e bárki is.

Tekintete többször végigjárt a formás testen. Le-föl. Le-föl. Táskáját szorosan magához fogta. Mennyei tökéletesség.

Vajon, mivel foglalkozhat? Az biztos, hogy nem eladó…

Két kézzel nyitotta ki a szárnyas ajtót, és belépett. Ahogy elengedte a kilincset, a táskáját markolta, és úgy meredt előre, mint aki biztos abban, hogy mit akar venni.

A nő elhúzta a száját; sejtelmesen, csak a bal oldalra. Ian ezt megnyugtatónak tartotta. Levette a napszemüvegét. Kék szemei színtelennek tűntek, ahogy hátulról megvilágította a nap. Kala. Így hívták, mint utólag kiderült. A nő egyenesen odament az ő asztalához.

- Jó reggelt! Ma mivel szolgálhatok? – kérdezte lányos zavarában Ian. Az újságot hirtelen felindulásból kitette a pultra.

- Jó reggelt, neked is, Ian! Mivel szolgálhatsz? Egy naplementével, vagy lengébb ruhával is nagy szolgálatot tennél most. – mosolyodott el a nő. – Megelégszem, ha egy szék-katalógust adsz.

- Mit is dolgozol? Elfelejtettem. – Ian felállt. A nő az újságra pillantott, és a nyakához kapott, amikor meglátta a szalagcímet, és a fantomképet. Egy gyors mozdulattal elrejtette a lapot a táskájában, és úgy tett, mintha kutatna benne valamit.

Ian háttal állt neki, így nem látott semmit. Azt sem, hogy a nő a fenekét nézte.

- Nem is emlékezhetsz. Még nem kérdezted ezt. Belsőépítész vagyok, ráadásul segítek másoknak a bútorokat is kiválasztani. Ezért is jövök ide ennyiszer.

- Én már azt hittem, hogy a csinos eladó-fiúk érdekelnek. – Ian átnyújtotta a katalógust. – Bocsánat, nem akartam tolakodó lenni. Biztos sokan bókolnak neked napjában. Eleged lehet már a pasikból.

- Csak egy kicsit, és szelektálok a megjegyzésekből. – a nő szélesen mosolygott. Ian esküdni mert volna arra, hogy szemfogai megnyúltak.

- Elhiheted, én őszinte vagyok, és nem akartam bunkó lenni. Szívesebben dolgoznék veled, mint itt. – mondta Ian. – Egy idő után a nők egyformák lesznek, a munka monoton. Mindig más emberekkel, mindig más lakásokban… ráadásul egy olyan vonzó főnökkel, mint te…

- A főnökökre izgulsz? – Kala belelapozott a katalógusba. Beharapta alsó ajkát, amitől Ian teste megfeszült, és égni kezdett. Mindenhol.

- Alapvetően nem. Ha a mostani főnökömre izgulnék, az azt jelentené, hogy szeretem a kopaszodó, dagadt embereket. Ráadásul, akkor még homoszexuális is lennék, ugyanis, férfi. – nevetett fel.

- Ha akarsz, egy szabadnapon megnézheted, hogy mit csinálok… - Kala közelebb hajolt a fiúhoz úgy, hogy a melleit a pultra tette. Iannak az összes vér egy helyre tódult.

Basszus! Ha ez így megy tovább, nem elég, hogy merevedéssel kell kiszolgálnia, de a nő még egy hatalmas önkielégítésnek is főszereplője lesz a WC-ben.

MONDJ IGENT!

- Rendben… - mondta ki végül, és nem akarta elhinni, hogy jobban izgul, mind a vizsgáin.

- Mikor?

- Mit mikor?

- Mikor lesz szabadnapod?

- Holnap.

- Remek. Egy bájos, újgazdag pár lakásába fogunk menni.

- Biztos nem lesz baj, hogy én is megyek? Nem akarok gondot okozni…

- Majd azt mondom, hogy most tanulod a szakmát, és nálam vagy gyakorlaton. Nyugi. Megoldjuk.

Ian úgy vigyorgott, mintha nem is ebben a világban lenne. Elbódult a lehetőségektől, és a Kala illatától.

- Mikor kezdünk? Hol találkozunk? Hogyan öltözzem? Olvassak utána esetleg valaminek? – zúdította a nőre a kérdésáradatot.

Kala feltartotta a kezét, hogy lecsitítsa.

- Kilencnél előbb nem megyek sehova. Autóval elmegyek érted, és együtt megyünk tovább majd a hegyekbe. Körbenézünk, felmérünk, és úgy öltözöl, ahogy akarsz. Az elegancia csak tőlem megkövetelt, mert így ismertek meg, nem adhatom alább. – Kala egy igen ocsmány székre mutatott rá, ami olyan volt, mintha egy alacsonyabb költségvetésű sci-fi filmből vették volna.

- Ezért a székért beperelnek. – mondta Ian, és elhúzta a száját, de felírta a szállítólevélre a számát.

- Ebből azt gondolhatnám, hogy most azonnal bilincs kerül rám.

- Ó, majd, ha a megrendelő adatait kérem, és nem stimmel. De csak az alagsorban, és ott is a radiátorhoz.

- Különleges fiú vagy te.

- Csak annyira, amennyire te különleges vevő.

- Áh. A kisfiú előjött, mert zavarban van. Ian, te is tudod, mik a korlátaim.

- Tudom. Az én korlátaim pedig, az akriljaid. – mondta Ian, és a nő körmeire pillantott. Haralmas, fekete körmök. Kala ökölbe szorította a kezét.

Dög meleg, ingerszegény élet, és még egy visszautasítás. Nem jó ez így. Elvesztettem a varázsom?

- Egyáltalán nem vesztettél a renomédból semmit, csak veszélyes vagyok mostanság.

- Honnan tudtad?

- Egy visszautasítás után a férfi mire is gondolhatna? – nem merte bevallani, hogy hallotta a gondolatait. – De most mennem kell. Várom a széket. Holnap kilenckor nálad.

- Okés. Várlak! – Kala megfordult, és egy pillanattal később már ott sem volt – Várj!

Ian utána akart kiáltani, hogy nem tudja, hol lakik, de akkor már Kala nem volt sehol sem.

Addig nézett utána dobogó szívvel, amíg Jason be nem jött a pult mögé, és meg nem lökte.

- Te, hol az újságom?

Reggel kilenckor Ian felébredt ugyan, de nem készülődött. Nyilvánvalónak tartotta, hogy cím nélkül a nő nem tudja, hogy hova kell mennie. Kitámolygott a konyhába, és bekevert magának egy kávét. Megrezzent, amikor megszólalt az Örömódának álcázott csengője.

- Igen? – mondta unottan, miközben egy banánt rágcsált.

- Kala vagyok!

A szíve akkorát dobbant, hogy érezte, hogy vér tódul a gyomra felé.

- Hahó! Kész vagy?

- Pár perc, és lenn is vagyok. Várj meg!

Ian izgatottan ült a Crhysler anyós ülésén. Néha az utat nézte, de sokszor kalandozott titkon oldalra a szeme. Figyelte a vezető nőt, aki egy piros kezes-lábasban csak az utat kémlelte. Csendben vezetett, az autónak sem volt hangja. Ian gondolatai viszont ide-oda cikáztak. Hol elképzelte magukat egy asztalon, izzadtan, hol egy medencében fürdőruhában, kedvesen.

Próbálta palástolni a vágyát. Még jó, hogy Kala odaadta neki a mappáit, ami könnyített a helyzetén. Amikor összetalálkozott a tekintetük, megengedett magának egy félénk mosolyt.

Kala nem viszonozta.

Ian észre sem vette, hogy elkezdett dúdolni, csak amikor Kala ránézett, és gúnyosan mosolygott egyet. A fiú abbahagyta.

- Tudom, most olyan voltam, mint egy elbaszott Colin Firth. – mondta. – Se jó hangom, és az alkalom sem jó. Azt sem tudom, mit keresek itt!?

Kala megérezte, hogy felkavarodott a levegő, ezért erősen megmarkolta Ian térdét.

A fiú felengedett.

Az egész nap jó volt, hamar elment: sokat beszélgettek. Kala sok mindent tanított meg Iannak, és sokszor elkalandoztak más témák felé is. Estére járt, amikor Ian érezte, hogy ő benne már forr a vér, ahogy a nőt nézi, miközben az fagyit kanalaz.

- Nos, azt hiszem, itt az ideje, hogy hazamenjek. Kösz, a mai napot. – egy kicsit megemelte a fagyis kelyhet, mintha köszöntené, és már el is indult, mikor Ian felállt.

- Nem maradsz még?

- Még van dolgom. Holnap te is dolgozol. Majd ott találkozunk.

- Késő van, ne kísérjelek el? – Ian az órájára nézett. Az utcai lámpák fénye semmi sem volt a hatalmas Hold mellett. Fél egyre járt.

- Kocsival vagyok! Vigyázz magadra!

Ezzel Kala eltűnt a kocsija vezető ülésén, majd az éterben.

Ian képtelen volt felfogni, hogy a nő egyszer még ott van, és mintha filmszakadása lenne, a másik pillanatban már nincs is ott.

Két hét telt el úgy, hogy Ian semmit sem tudott a nőről. Az e-mailekre nem válaszolt, a telefonját vagy kikapcsolta, vagy nem vette fel. A boltba sem látogatott el. A fiú kezdett kiborulni, amikor a telefonja megcsörrent.

- Igen? – szólt bele unottan.

- Kala vagyok. – mondta a selymes hang a vonal másik végén. – Bocsánat, hogy így eltűntem, de történt pár dolog, és senkivel sem akartam beszélni. A telihold kikészít.

- Érzékeny vagy a változásokra? Sajnálom. Aggódtam. Nem lenne kedved találkozni valamikor?

- Kedvem éppen lenne, csak erőm nincs hozzá.

- Értem.

Figyelj, cica! Én nem vagyok gitár, hogy játsszál rajtam! Ragadj meg, és csábíts el, vagy hagyj magamra! – Igen, ez lenne a frappáns replika. De puha pöcs vagy, Ian. Tuti, nem fogod ezt mondani neki.

- Egyik nap talán bemegyek a boltba. Majd ott beszélünk. Szerdán bent leszel?

- Lehet.

- Ha tudok, akkor átmegyek hozzád este.

Ian bensője felgöngyörödött, majd ellazult.

- Rendben. Nyolc után érek haza.

- Meglátjuk. Szia!

- Szia…

Ian egész nap csak félgőzzel dolgozott.

Este hazaért, levetkőzött. Tíz felé már evett, fürdött, és várta, hogy szóljon a csengő. A kibaszott csengő!

De semmi.

Szerdán unottan ment dolgozni. A napi rutint úgy végezte el, hogy szinte csukva volt a szeme. Jason csodák csodájára már bent volt. Egy-két kolleganője is a sorok között sertepertélt.

- Hahó! – vetette oda a terem végéből Jason. – Mi van veled öregem?

- Csá. Egyszerűen csak utálok mindent és mindenkit.

- Nem csodálom. Mindenki így van vele. – elhúzta a száját, és folytatta. – Ott az újság. Az elmúlt két és fél hétben a teliholdig minden este megöltek egy nőt. Aztán pár napig nyugalom. Az utóbbi pár napban pedig, még több hulla. Valami tizedeli az embereket. Egy nőkre vadászó sorozatgyilkos. Vajon mi indíthatja be? Megélhetési bűnöző, vagy kéjgyilkos? Mennyi áldozat lesz még…

Ian felemelte a kezét.

- Elég volt. Nem érdekel.

- De nem érted? Pont teliholdkor nem vadászik? Biztos vérfarkas. Szüksége van a vérre katalizátorként, hogy teliholdkor kiélhesse magát.

- Jason. Ilyenek nem léteznek. S ha léteznének is, nem ide jönnének öldökölni.

- Miért nem? Tök logikus. Megunták Amerikát! Vagy inkább a nagyvárosokat. – Jason belekortyolt reggeli teájába. – Te, és mi van azzal a csinos muffal, aki minden héten jön szinte?

- Mi lenne? Együtt töltöttünk egy napot. Én jónak aposztrofáltam, de gyengélkedett mostanság. Nemrég hívott, azóta megint semmi. Írt leveleket, hogy jön, majd ismét írt, hogy mégsem. Nem értem. – Főleg azt nem értem, miért csinálja ezt? Annyira szar nem vagyok!

- Milyen lenne már, ha a nőd lenne a gyilkos. – Ian felkapta a fejét. – Figy, haver! Gondolj csak bele. Akkor tűnik el, amikor csajok halnak meg. Akkor gyengélkedik, amikor egy farkasember tombol. Simán. Túl szép ahhoz, hogy egyszerű ember legyen!

- Jason… - Ian átgondolta az eseményeket. – Csak hozd ide a múltkori újságot. A fantomképeset. Lehetőleg ne dumálj.

- Nincs nálam az újság. A pulton volt, de sehol sem találtam már aznap.

- A gép mellett volt. Nem vittem el.

- Újabb misztikum.

- Kérlek, ne kezdd újra.

Ian kinézett a pultból.

- Hé, Anna! Nem tudod, hol tartjuk a régi unaloműzőket?

A szőke lány megfordult, megemelte a vállait, és megrázta a fejét.

- Nem!

- Köszi!

Ian visszafordult Jasonhoz.

- Fasza.

Jason idétlen vigyorral a fején, kihúzta magát.

- Látod, eltűntette a bizonyítékokat. – kuncogott magában.

Ian gondterhelten meredt maga elé.

Augusztus. Még több idő Kala nélkül. Még több hulla. Vajon tényleg egybevág az egész? Ő lenne a gyilkos? Egy természetfeletti gyilkos?

Az istenit, Ian! A borús idő, és a pangás ráment az agyadra!

A lányok ellátták azt az egy-két vevőt, aki besétált. Jason nyaralni ment. Ian bent ült a pultjában, és  az interneten böngészte a farkasemberek, vámpírok és boszorkányok információit. Minél többet tudott meg, annál jobban elvesztette a fonalat. A vámpírok nappal nem aktívak. A boszorkányok módszeresek. A farkasok teliholdkor vannak elemükben. Semmi sem vágott egybe. Egyik öklére támasztott fejjel nyomkodta az egeret.

A szeme égett, a torka kiszáradt, de akkor sem hagyta abba.

- Azt hiszem, hogyha továbbra sem foglalkozol velem, akkor be kell másznom a pultod mögé azért a katalógusért. – mondta Kala. Ian felnézett.

- Mit keresel itt? – kérdezte reflexből. Olyan vagy, mint egy hisztis picsa.

- Az imént mondtam, hogy az e havi általános katalógust keresem – mosolygott napszemüvege árnyékában a nő. Iannak olyan érzése volt, hogy Kala a pult ellenére is egyre közelebb húzódik hozzá.

Vajon milyen érzés lenne megcsókolni? Milyen puhák lehetnek a mellei… Az illata pedig… jézusom. Hagyd abba! Hagyd abba! HAGYD ABBA!

Ian úgy adta oda a katalógust, hogy Kalanak mindenképpen hozzá kelljen érnie. A keze puha volt. Ránézett a nő szájára. Szíve szerint megcsókolta volna. Maga sem tudta, honnan jönnek ezek a gondolatok.

Kala lapozgatta a füzetet, fel sem nézett.

- Egyre rosszabb a kínálat. – mondta.

- Ez van. – Ian a pultra támaszkodott, és csípőre tette szabad kezét. Úgy érezte, hogy ő a sértett. De miért is? – Örülök, hogy látlak itt ismét.

- Én is örülök, hogy dolgozhatok. De még jobban fogok örülni annak, hogy nemsokára máshol keresem majd a kenyerem.

- Elköltözöl? – Ian érezte, hogy egy jégkocka lassan lecsúszik a gyomrába, és az még tovább tolja a végbele felé. – Hogyhogy elköltözöl? Történt valami? Rossz? Furcsa?

- Történt valami, igen. De inkább személyes. Örülnék, ha egy vevőként emlékeznél rám. Úgyhogy ez a búcsúnk is.

- Ahogy gondolod… - kész. A jégkocka elérte célját. – Gondolom, csak nyűg volt ez. Nem én, hanem a hely. Látszott rajtad. De attól még tarthatnánk a kapcsolatot. – Kala sajnálkozóan elhúzta a száját. – Jó, akkor nem.

Maradj hűvös és távolságtartó. Ne lássa rajtad, hogy megsérültél…te… anyámasszony katonája...!

- Nézd. Tudom, mit érzel. Azt is tudom, miért. Mivel nem akarlak téged bántani, ez így lesz a legjobb.

- Magyarázz el nekem valamit. – Ian vonásai megkeményedtek. – Mit érzek én? És miért?

- Szerelmes vagy, akár a többi. Nem mondod ki, tartod magad, ez tetszik. De a gát lassan átszakad. Érzem. S azért, mert én éppen a termékeny időszakomban vagyok.

- Persze, a szerelem kémia. Ahogy a szex is. Beszívjuk egy asszony illatát, és már mered is a farkunk az égnek.

- Nem így gondoltam.

- Hanem?

- Olvass. Ha jól érzem, az internet már elég közel vitt a megoldáshoz.

Ian akkor vette csak észre, hogy Kala rálát az újságra, ami a gyilkosságoknál volt nyitva, és a monitorra is, ahol vörös, kék és sárga betűkkel villódzik, hogy „vámpír, vérfarkas, boszorkány”. Alatta pedig lilával, hogy „misztikus lények sorozat”.

- Jó volt. Köszi. – mind a ketten elmosolyodtak. – Nem hiszek benne. Nem is tudom, miért nézegettem.

- Semmi gond. Ne magyarázkodj. – mondta Kala. – Mostanában mindenki azzal foglalkozik, hogy ki ölhette meg azokat a szerencsétleneket.

Ian próbálta kitalálni, mit rejthet a napszemüveg. Mindent megadott volna azért, hogy lekerüljön a nő fejéről.

- Tudsz valamit erről? Olyan sok helyen jársz, biztos hallottál pletykákat.

Kala levette a szemüvegét. A szeme véreres volt. Mélyen Ian szemébe nézett.

- Az épületekre van gondom, nem az emberekre és a történtekre.

- Bocs. Nem kell leharapnod a fejem egy kérdés miatt.

- Nem támadtam neked, inkább te nekem. Előbb vámpírnak nézel, utána meg oknyomozó riporternek… vagy nem is. Inkább gyilkosnak.

- Dehogyis, csak Jason azt mondta…

- Mióta foglalkozol azzal, hogy mit mond neked Jason? Sosem hallgattál rá, sőt, idiótának tartottad világéletedben. – Ian esküdni mert volna, hogy ugyanezt gondolta.

- Na látod, pont erről beszélek. Olvasol bennem. Mindig akkor tűnsz el, amikor gyilkolnak… - és még egy jó indokot mondj! – Az árnyékod sem látszik.

Kala lenézett. Valóban nem volt árnyéka. Letette egyik kezét. Kinyújtotta maga mellett mutatóujját, és körözni kezdett vele. A talpától egy vékony, fekete csík felvette az alakját, és a napnak megfelelően elnyúlt a padlón és a pulton.

- A nap hátulról süt, és az árnyékom pont a pultra vetül. – Ian rálesett, és ott volt. Nem jött be!

- Bocsáss meg.

- Azt hiszem, jobb, ha most megyek. – Ian csöndben bólogatott.

- Jobb lesz.

- Jah, még valami. Ha tudni akarod, mi vagyok, keresd ezt. – Kala átnyújtott egy fekete névjegykártyát Iannak. Fekete alapon egy ciklámen színű toll, alatta egy szó. „s z e s z é l y”.

Kala egy nemes mozdulattal felkapta a táskáját, és elsétált a pulttól. Ian zavartan nézett utána. Nem tudta hova tenni a történteket. Tudta, hogy Kala sok mindent üzent neki a gondolatain keresztül, de nem mondott szavakkal semmit. Letámadta. Olvasott benne.

Kala célzott, lőtt, telibe talált. Ian olyan borzasztóan érezte magát, mint még soha. Sok minden történt, mégsem történt semmi. Vagy mégis?

A nő megállt az ajtóban, és még egyszer visszanézett rá.

- Hát… minden jót! – üzente némán, szavak nélkül. Feltette a szemüvegét.

- Vigyázz magadra!

Mint a múltkor. Az egyik percben még itt, a másikban már sehol. Ian egész lelke sötétségbe burkolózott.

Mi van veled ember? Százszor tetted te is ugyanezt! Felhúztak, játszottak veled, aztán finoman le lettél pattintva egy másikra. Talán, egy jobbra. Talán. Egy senki vagy, bútorboltban dolgozol, csini egyenruhában, és beleolvadsz a többi szarevő senki közé.

A gépen ott virított a kereső, csak be kellene írnia a szeszély szót. Nem volt rá képes. Csak pörgette az eseményeket, és tépte magát.

- Mégis bejöttem. Steve felhívott, hogy a mai szabimat máskor töltsem le, mert emberhiány van. – Jason úgy vágott át Ian pultján, mintha ő ott sem lenne. Hamar átvedlett harci díszbe. – Mi van veled haver? Ki vagy égve? Mondanám, hogy menj haza. De inkább ne. Oh, mi ez? – felvette a névjegykártyát. – Oh, egy kis szenvedély. Az a lecsúszottak bulizóhelye. Mármint, aki totálisan elkötelezi magát amellett, hogy alternatív, szereti a mágiát, a misztikumot, a fantasyt. Csak az ilyenek gyűjtőhelye. Ha akarod, még meg is csapolnak úgy, mintha megharapott volna egy vámpír. Ki adta ezt?

Ian egy pillanattal lemaradt Jason mondandójában elkavarodva.

Nyakához emelte a karját. Égett a bőre, és nehéznek érezte alatta a húst. Bebeszélt magának mindent, de nem tudta rendbe tenni a dolgait.

- Hahó. Jól vagy, öreg? Ian? – Janos megrázta a vállát.

- Mi? Jah. Igen. – mondta. – Attól a nőtől kaptam a névjegykártyát.

- Attól a jó mufftól? – Ian bólogatott. – Hihetetlen, hogy előkerült. Színt vallott?

- Nem. Nem tudom, mi történt. Nem emlékszem semmire. Adtam neki egy katalógust, nem tetszett neki az áru, átadta ezt – bökött Ian a kártyára. -, és kisétált.

- Mikor jön újra?

- Nem jön. Elköltözik.

- Helyes. – csettintett Jason. – Talán, a gyilkosságoknak is vége szakad.

- Hagyd már! Nem gyilkos. Soha nem volt az, soha nem lesz az. Csak a te agyadban.

- Ez az micsoda agy! – Ian bámulta Jason szemét, akinek pupillája kitágult. Ameddig nézték egymást, Jason a farzsebébe rejtette a kártyát.

Egy perccel később.

- Mit is mondtál? – kérdezte Ian.

- Semmit, csak a forgalmat szidtam. – felelte Jason. – Mint mindig. Te jól vagy?

- Azt nem mondanám. Úgy érzem, majdnem egy egész hónap kiesett az életemből.

Jason felugrott a pultra.

- Ebben a szarfészekben, nem csodálom. Na, nézd. Megjöttek a baszakodók!

Ian felállt készen arra, hogy eladjon egy-két remekbe szabott bútort.