Szirénvér 1.

- Erbimycin. 2 milligramm primicin, 20 mg lidokain grammonként. A primicin az primicin-szulfát. Szükséges segédanyagok mentol, kabomer 980, trietanolamin, dilzopropil-adipát, 96%-os etanol, tisztított víz. Oh, éhes vagy, édesem? – kérdezte hatalmas pocakjától Bev.

Végigsimított a hasán, és nagy nehezen feltápászkodott a kanapéról.

A hűtőben csak gyümölcs volt. Kivett három szem barackot, megmosta őket, tányérra tette, és visszaült a könyveihez.

- Betadine. – olvasás közben bele-beleharapott a gyümölcsbe. - 1 milliliter vizes oldat tartalmaz 100 milligramm polyvidon-jód komplexet és egyéb adjucánsokat. Bőr- és nyálkahártya-fertőtlenítő szer.

Hátranézett, amikor nyitódott az ajtó.

- Szia, drágám! – kiáltott fel, amikor meglátta a férjét.

- Szia, édesem! – Simon a homlokára nyomott egy csókot, majd a konyhában lepakolt. – Vettem mindent, amit felírtál.

Bev odasietett hozzá, már amennyire tőle tellett.

- Csirke. Uh… uborka. Mondtam már, hogy szeretlek?

- Nem elégszer. Mit csináltál?

- Tanulok a holnapi vizsgámra. Úgyhogy, a vacsikészítés rád marad.

- Jó, rendben. Mit kívántok?

- Csirke, az jól hangzik. De legyen valami kínai beütése, kérlek.

Bev visszahuppant a kanapé párnáiba.

- Hol tartasz?

- Ha nem zavarnál folyton, akkor még haladnék is. Amúgy fulladás.

- Az előbb valami összetevőket soroltál.

- Gyógyszerek. De most lazítok.

- Hogy akadályozzuk meg a fulladást?

- A légutakat szabadon tartjuk. – mondta Bev unottan. – Áh, nem megy ez nekem.

- Én mondtam, hogy halaszd el a vizsgákat a szülés utánra. Semmilyen szempontból sem jó az, hogy nyolc hónaposan mész a kivégzőosztag elé.

- Köszi, ez most jól esik, és használ.

- Jó. Nyugodj meg. – Simon letérdelt Bev elé, és a hasára hajtotta a fejét. – Csak fújd ki magad, és gondold végig, amit mondani akarsz. Szóval, hogy akadályozzuk meg a fulladást?

- Jó. A fuldokló hajoljon előre. Egyik kezünkkel a derekát megtartva, átölelve tenyérrel határozottan üssük hátba néhányszor a lapockái közti területen.

- Más lehetőség? – Simon visszament a konyhába, és elkezdte készíteni a vacsorát.

- A fuldoklót hátulról átkaroljuk, s egyik kezünket ökölbe szorítva a mellkas alatt a has felé fordítjuk. Máik kezünkkel megfogjuk az ökölbe szorított kezünket, és közvetlenül a bordaív alatt hirtelen nyomást gyakorolunk a fuldokló hasára úgy, hogy közben az ökleink hátra és felfelé mozdulnak. Három-öt alkalommal megismételhető.

- Nagyszerű. Egészen gépiesen mondod. De látod, hogy tudod te ezt?

- Tudom, de izgulok. Bemegyek a szobába, átnézem még a kínos kérdéseket, és utána a tied vagyok.

- Rendben.

Míg Simon a konyhában tüsténkedett, Beverly felpolcolta a lábát, és elnyúlt a francia ágyon.

-Nitrofuranton…. – mondta hangosan, amikor nem várt esemény vette kezdetét.

Úgy érezte, mintha a lába között melegség öntené el, pont úgy, mint amikor valaki elélvez. Először meleg áramlik végig a méhe belsejében, majd egyre inkább kifelé törekszik a fényre.

Beverly úgy gondolta, csak hőhullám. Nem létezik, hogy egy barackos gyógyszertől ennyire beinduljon.

A melegség azonban, egyre jobban kifelé hömpölygött. A könyvet továbbra sem tette el, csak fél kézzel odanyúlt. Óhatatlanul átázott.

Megnézte az ujjait, és mind a négy véres lett, ami azt jelentette, hogy a vérzés erős. A terhesség nyolcadik hónapjában ez eléggé szokatlan jelenség. Kicsit kétségbe esett.

Régebben hallott olyan pletykákat, hogy egy nő vérezhet a terhesség alatt. De nem a nyolcadik hónapban. Minden erejét összeszedve, kikiabált Simonnak.

- Simon, azt hiszem, baj van. Hívj mentőt!

- Mi a baj? – Simon lélekszakadva futott be hozzá.

Bevnek nem kellett mondania semmit sem, Simon egyből látta, mi a probléma.

- Jó higgadjunk le. – Bev elsírta magát. – Biztos, hogy nem csak rosszkor jött meg?

- Nem, ez még fáj is. – Bev megfogta a hasát. – Áú! Ez nagyon fáj, segíts!

Simon nem hitt a szemének. Bev lába között ébenfekete folyam csordogált.

A mentőautó szirénázva száguldott végig a városon. Nem a szokásos helyre vitték. Simont az információs pultnál leültették, hogy várjon. Bevet azonnal elvitte egy férfi orvos. Kiabáltak sok mindent, Simon fel sem fogta, miről beszélnek. Aztán egyre halkabban hallotta őket, míg végül a sürgősségi forgatag felemésztett mindent.

Magába roskadva ült mindaddig, ameddig dr. Perez meg nem jelent előtt.

Simon egyenes gerinccel ugrott talpra.

- Doktor úr!

- Maga Beverly Smith hozzátartozója? – a sötétbarna hajú, kócos doktor kérdőn nézett rá piros keretes szemüvege felett.

- A férje vagyok.

- A feleségét meg kell műteni. A szokásosnál előbb indult be a szülés.

- És az a vér? Fekete volt!

- Csak sötét bordó.

- Kérem, itt várjon. Arra van a büfé. – a doktor balra mutatott. – Egyen valamit. Kávéautomata az elsőn van. Ha végzünk a műtéttel, megkeresem. De várjon máshol.

- Miért nem maradhatok itt?

- Ez a központunk sürgősségije. Ha itt marad, vagy egy mentős, vagy egy hordágy fogja elsodorni. Lassan éjfél van. A bulizó tömegeket nemsokára szállítják.

Ezzel dr. Perez hátat fordított neki, mire egy fekete hajú nővér szaladt oda hozzá, és elkísérte a liftig.

Beverly a műtőasztalon feküdt. Még nem adtak be neki semmilyen fájdalomcsillapítót, vagy érzéstelenítőt. A hatalmas, vakító lámpákat figyelte, és próbált megnyugodni. Izzadt, de mégis libabőrös volt. Ott feküdt egy szürke szobában teljesen meztelenül, védtelenül, bárki rátámadhatott volna. De ki akarná megtámadni? Senki. Valószínűleg majd jön az altató orvos, és mikor felébred, már a kezében tarthatja a gyereket.

Életének huszonhat éve alatt még nem érezte magát ennyire sebezhetőnek. Alatta volt ugyan egy lepedőszerűség, de a hideg ágyon nem érezte azt. Szíve szerint sikítva szaladt volna ki onnan.

Nem tudott mást tenni, mint nézegette a környezetét. Világos csempe, a falon vele szemben egy óra. Onnan tudta, hogy már hat órája vajúdik. A vérzése sem csillapodott, sőt. Egy nővér cserélte alatta a tálat, amibe felfogták a folyamot, mert mint mondták, szokatlanul sötét. Simonra gondolt, hogy mennyire szereti. Az orvosi egyetemen jöttek össze, igaz, Simon pszichiáter lett. Minden annyira szép volt eddig; egy házibuliban ismerték meg egymást az első évben. Szerelem volt első látásra. Megvolt a diploma, utána Simon tovább tanult, és Bev is, ám közbejött a gyerek. Akkor már legyen házasság, meg minden. Aztán most itt fekszik, és szó szerint, és átvitt értelemben is, be van szarva.

Egy halom maszkos alak özönlötte el a szobát. Bev megnyugodott. Mindenki elfoglalta a saját helyét. Bev továbbra is csak a lámpákat figyelte. Volt valami megnyugtató a hűvös neonfényben.

Egy maszkos férfi leült a szétterpesztett lába közé, és nyúlkálni kezdett. Bev zavarában beszélni kezdett.

- Doktor úr, mikor végzünk? – kérdezte remegve.

- Egy óra. Kényelmesen fekszik?

Bev igenlően megrázta a fejét, majd jobbra nézett. Egy maszk mögül egy hideg, kék szempár nézett vissza rá. Az altatóorvos.

Egyre rosszabbul feküdt, legszívesebben helyezkedett volna, de az antropin megelőzte. A szoba homályosodni kezdett, a torka pedig, égni.

Egy ránézésre férfi egy monitort figyelt. Mindenféle értéket magyarázott a többieknek, és közben egy kartonba mindent feljegyzetelt. Szabályos időközönként egy gombot nyomott meg rajta. Néha egy-egy másik bent lévő felé bólintott. Szigorú, barna szemei voltak.

Beverly szájában egy légzőcső volt bevezetve. Valaki mindig figyelt egy monitort, egy értéket. Néha csökkentették, majd növelték az adagot. A barna szemű férfi ellenőrizte a nyomást, majd a maszk megmozdult.

- Kezdhetjük. – Beverlynek ez volt az utolsó emléke.

Az altatóorvos elektródákkal pakolta tele a mellkasát. Két nővér elvitte a vérrel teli palackot, és egy újat hozott oda. Két másik ápoló a lepedőt vette ki Beverly alól. Egy vörös hajú nő zselét kent a pocakjára, és egy monitoron nézte az ultrahangos képet. A barna szemű férfi gumicsővel elszorította a lány karját, és megpaskolta a kézfejét. Beverly vénái egyből reagáltak. Amikor beszúrták a tűt, az érszorítót levették.

- Dr. Rimmer. – kérem a hármas tubust. – Köszönöm. Felkészültek? – A maszkosok és a nővérek egyszerre bólintottak. – Rendben van.

Egy kisebb nővér a műszereket pakolta tálcákra. Egymás után, mintha valami listát követne, hogy mi következik egymás után a műtéti sorrendben.

A szívmonitor halkan ütötte el a bipjeit. Két nővér széjjelebb húzta Beverly lábait az acéltartón. Az asztal előrebillent, amitől Beverly feje feljebb került, és a feneke lejjebb. A lány teste teljesen ernyedt volt. A melle alatt, a csuklóinál és bokáinál az asztalhoz kötözték. A fejét az altatóorvos fogta vissza.

A nyelve lassan csúszott ki, sűrű nyáltömeget tolva maga előtt. A tüdejébe szorult levegő útját a gumiszalag elzárta. A vér mindenütt beszorult az erekbe. A légzése leállt. Most már a gép dolgozott helyette. A nővérek és ápolók masszírozták a lila területeket.

A doktor elvégezte a megszokott vizsgálatokat. Utasította a többieket, hogy ki mit csináljon, mire a hallgatóság gépként meg is moccant. A barna szemű folyamatosan jegyzetelt, és felváltva a kamerát, a gépeket, és az órát nézte.

Az ultrahangos nő közölte a többiekkel, hogy a magzat megfelel a szokásos nyolc hónapos babának.

A szike vékony vércsíkot húzott a feszes pocakon. Cseppekben gördültek végig rajta. Az előrehajló nagy pocakban azonban valami érdekes várta a doktort. Az elszívókészülék folyamatosan elvezette a felesleges vért, vattával néhány alvadt vérdarabot is eltávolítottak. A méhben azonban magzatpózban egy gyerekszerű valami feküdt.

Dr. Perez felemelte kezeit, és egyre csak bámulni tudta a gyereket.

Beverly pulzusa leesett hatvanra.

- A vérnyomás 90/60 és esik. – mondta az altatóorvos.

A doktor egy ügyes mozdulattal emelte ki a gyereket, amin mindenki meglepődött.

A hatalmas, gumikesztyűs kezekben egy vörös bőrű gyerek csüngött. Nem, nem barna volt. Nem is kipirult. A baba bőre piros csipke volt.

Értetlenül néztek egymásra.

- Doktor úr.

- Adjon egy percet, kérem.

- Hagyjuk abba. Mit tegyünk?

- Doktornő. Kérem, hívja ide Dr. Burrage-t. – a doktor átadta a babát a nővéreknek. – Lássák el. Majd a doktor megvizsgálja. Addig kesztyű nélkül ne nyúljanak hozzá. – Itt valami, nagyon nem stimmel.

Doktor Burrage egyenes derékkal viharzott be a műtőbe, és fél szemmel nézett rá a gyerekre.

- Kolléga, elárulná, hogy mi ez?

- Egy új kor legújabb csodája.

- Mi lesz vele?

- Elviszem.

- Mi legyen az anyával?

Doktor Burrage megvetően nézett rá a nőre. Gondolkodott egy kis ideig, majd megrándította arcának maszkos fejét.

- Zárja be. Adjon neki annyit ebből – egy fekete folyadékkal teli fiolát adott át neki. -, hogy a szíve és az agya leálljon.

- De…

- Semmi de. Óvintézkedés.