Szirénvér 2.

2.

Amikor Lance magához tért, egy hatalmas, fehér szobában találta magát. Mindenhol fehér dolgok, asztalok, szekrények, és fémes műszerek vibráltak. Egészen újszerű berendezés volt, egy labor: egy asztal, fiókokkal és gépekkel, legalább egy tucat szekrény, valamelyik ajtós, valamelyik csak a polcokat helyettesítette üvegekkel, lombikokkal, kémcsövekkel. A sarokban csap, tükör és létra. Szabályos, tizenkétszer tizenkét centis csempék. A lámpa gyér neonfénnyel világított.

Amikor a kép teljesen kiélesedett a szeme előtt, Lance rájött, hogy függeszkedik. Persze, nem önszántából, mert valami ragacsos, bűzös nyállal a falhoz volt tapasztva a csuklója, bokája, könyöke, térde, sőt, még a csípőjét is gondosan körberagasztották. Akárhogy erőltette is, nem sikerült kiszabadítania magát. A háta teljesen a falhoz simult, így, hogy egyenesen tartsa a fejét, meg kellett feszítenie minden nyakizmát.

Halk kopogás ütötte meg a fülét. Könnyű klumpák kopogása. Egy fehér köpenyes férfi állt meg vele szemben. Alaposan szemügyre tudta venni, ahogy hátratett kézzel felmeredt rá: fehér köpeny, fehér nadrág és póló. Fehér klumpa. A férfi fejének felét egy fehér maszk takarta el. Sűrű ősz haja precízen hátra volt zselézve. Kör alakú szemüvege mögött fekete szempár figyelt. Más szőrt nem látott rajta. Teljesen makulátlan test. Lance végigjátszotta az összes addig olvasott és látott fantasztikus filmet, és olyan érzése támadt, hogy a doki az egyikből lépett a való életbe. Ennek ellenére, nem ijedt meg.

- Üdvözlöm. – mondta az álarcos férfi.

- Üdv. – dobta vissza Lance. A torka kiszáradt, sajgott a szája széle.

- Tudja hogy hívják?

- Ablard. Lance. Tizedes.

- Remek. Azt tudja, hány éves, tizedes?

- Harminckettő.

- Milyen napot írunk?

- Június másodikát.

- Milyen évet?

- Keressen egy naptárat. Hol vagyok?

- Tizedes. Azzal, hogy szemtelen, csak a saját dolgát nehezíti meg. Meg az enyémet is. – mondta permanens hangon. – Szóval, milyen évet írunk?

Erre Lance nem válaszolt egyrészt, mert feleslegesnek tartotta a választ, másrészt, mert fogalma sem volt arról, hogy mennyi időt volt eszméletlen.

- Jó. Akkor hagyjuk a fölösleges köröket. Sajnálom a helyzetét, a kényelmetlenséget, és a szokásos rosszat. – folytatta a maszkos doktor. – Az emlékezetvesztés a sokáig tartó álomnak köszönhető. A lehetséges fejfájás is. Az emberi szervezetet megterheli a tizennégy napos semmittevés.

- Tizennégy nap? – kérdezett vissza Lance.

- Amikor a szakaszát kiküldték, az akció elején, landolás helyett kilencven fokos szögben beleálltak egy sziklába. Páran túlélték így vagy úgy, de maga eszméletét vesztette, mert beszorult egy leszakadt gerenda alá. De semmi gond, már túl van az életveszélyen. A lényeg, hogy legyen nyugodt, bármit érez is. A pániknak nincs semmi értelme. Mindent rögzítünk.

A maszkos férfi felmutatott két kamerára, de Lance izmai annyit engedtek a feje mozgásának, hogy a szeme sarkából látta csak a felvevő egy szeletét.

- Maga kicsoda?

- Doktor Burrage. Biológus.

- Mi történt az arcával? – Lance fölöslegesnek tartotta megkérdezni, hol van, mert már az előbb is figyelmen kívül hagyták kérdését.

- Megégtem. – mondta Burrage szenvtelen hangon. – Biztos hallotta a bázison, hogy az egyik laboratórium megsemmisült egy tűzben. Abban a tűzben elégett minden munkatársam. Elevenen. Én megúsztam azzal, hogy ameddig mások között vagyok, egy zselés maszkot kell hordanom. De ez sem a legérdekesebb tény kettőnk kapcsolatában. Ha kiszabadul, majd utánam nézhet a gúglin.

Lance szíve nagyot dobbant, amikor meghallotta, hogy „ha kiszabadul”. Szóval, meghalni nem fog.

- Mit akar tőlem?

- Azt szeretném, ha megértene egy biológiai csodát, ami sajnos csak akkor egészen világos, és érthető, ha maga is átéli azt.

Biológiai csoda? Kiragaszt egy maszkos férfi a falra, és biológiai csodákról hadovál. Megnézzük, mi fér fel egy férfi seggbe? Perverz alak. Gondolta magában Lance. Engedj neki, hamarabb szabadulsz, ha kikerülsz innen, majd kimosod az agyad.

- Miért kell feltétlenül átélnem a csodát? Megértem úgy is, ha csak elmagyarázza.

- Fontos szerepe van ebben a testnedveknek, a csontoknak, az ereknek, a test változásainak.

- És milyen folyamatok is ezek pontosan? – kérdezte Lance. – Miért van szükség erre? – tüntetőleg megmozgatta kezeit.

Burrage sárkányszerűen vigyorgott egy rövidet.

- Minden katona ennyire értetlen és kíváncsi? – végre hangszínt változtatott – Lényeg, hogy nem csak hallani kell, hanem minden érzékszervét használnia kell a megértéshez.

Azzal elkezdett fel és alá sétálni Lance előtt, egyre közelebb érve a feltapasztott testhez. Ahogy a tizedes megérezte a másik férfi leheletét a fülén, kirázta a hideg: először azt hitte, hogy valami szörnyű következik valami fülbenyalós kezdéssel.

Kellett nekem a palackokkal bíbelődni. Gondolta. Soha többé. Ha ezt túlélem, leszerelek és eltűnök.

Nem történt az ég világon semmi sem. Simán megszagolta, és Burrage visszacsoszogott előbbi helyére. Maró bűzt árasztott magából.

- Megharaphattam volna a nyakát is. – mondta nyugodtan. – De az olyan vámpíros bóvli, amit horror címén árulnak.

- Miért vagyok ide tapasztva?

- Hm. – köszörülte meg a torkát. – Most hazudnom kellene valami megnyugtatót. De nem teszem. Így nem ellenkezik, nem támad rám, nem csinál semmit sem, figyel, és engedelmeskedik. Óvintézkedés.

- Óvintézkedés. A huszonegyedik század óta kitaláltak erre megfelelő eszközöket. Mondjuk bilincset, rácsokat!

- Nyugodjon meg. – mondta Burrage. – Ez egy ragasztó, semmilyen ártalmas összetevő nincs benne. De biztonságosabb, mint egy elszakítható bilincs, vagy kötél.

- Mi a franc baja van magának? Mi a fasz baja van ennek az egész helyzetnek?

- Mint mondtam, biológus vagyok. De ha már így kérdi, akkor hadd szóljon. Beoltottuk magát egy keverékkel. Most várjuk a hatást. Ébredés után az első órában meg kell történjen a csoda. Ha csak, fel nem robban.

Előbb még kiszabadulsz, most meg, „ha”. Várjunk csak?! Az előbb is volt egy „ha”! Beszéltesd, közben pedig, gondolkodj!

- Felrobban? Mármint a mellkasom?

- Ugyan már, ne vicceljen! Az xenokat egy másik helyen tartják, messze innen, egy űrállomáson. De nem mondom, hogy itt egy darab sincs belőlünk. Mármint, egy lény egy darabja. Ám, nem fog szétroppanni a mellkasa. Legalábbis, bízom benne.

- Akkor mim fog egész pontosan felrobbanni?

- Az egész teste, ha túlhevül. Jobb esetben, csak a testi változásokon megy keresztül.

- Eddig mennyi kísérlet sikeres?

- Nőknél az arány száz százalékos. Ötszáz nőből, ötszáz jó. Férfiak esetében az arány kisebb.

- Mennyivel?

- Eddig egy sem jött össze.

Oh, bazd meg!

- Mégis, mit tettek velem?

A doki ismét fel-alá járkálni kezdett. Kezét folyamatosan a háta mögött tartotta. Lance ekkor vette észre, hogy kesztyű is van rajta.

- Amikor lezuhantak, a csapata aktivitása lejjebb hagyott. Magát ide küldték, jelszó, megfelel minden kritériumnak. Kritérium, mint akiket mi keresünk ehhez a kísérlethez. Eszméletlen volt. Kapott egy kis szérumot, hogy gyorsabban gyógyuljon, majd beoltottunk ezzel itt. – Burrage feltartott egy fekete folyadékkal teli üvegcsét. – Tudja mi ez? Manipulátor vér. Mi csak így hívjuk errefelé. A kezdetek kezdetén minden nő egyformának született. Egy fertőzés miatt a lány csecsemők bőr nélkül kezdtek el világra jönni. Eleinte legalábbis azt hittük, hogy bőr nélkül. Valójában vörös csipkeszerű anyag borította a testüket. A szemük ébenfekete, de amikor valaki fejébe belemásznak, rubinszínű lesz. A kezük karmokban végződnek. A hálós bőrük azonban érdekes. Kifejlett nőknél fekete lesz teljesen, ám mindig skorpiómérget termel. Saját magukon kívül mindenre veszélyes. Elkülönítették őket egy bolygón, de kinyírták a tudósokat. A nőket magukhoz hasonlóvá próbálják tenni. Ez egy kivonat az első nőből, akit sikerült élve elfogni úgy, hogy nem ölt meg senkit sem. Férfiakra a ruhájuk mérgező hatással van. Akit beoltottunk, eddig mind belehalt.

Lance megdöbbent, még a száját is elfelejtette becsukni. Ott zuhantak le. Azon a bolygón. Tudta, mert emlékezett a parancsra. Ezek a szavak bármelyik normális embert pánikba ejtették volna, neki viszont, csak a pulzusa nőtt meg. Kis időbe beletelt, míg végiggondolta a történteket, és reagálni tudott.

- Nem értem. – mondta. – Tegyük fel, hogy beoltottak ezzel a… kivonattal. Hallottam már pletykát, hogy erős szervezet talán kibírja, magába olvasztja vagy mi, de olyat is hallottam, hogy van ellenszer is rá.

- A firkászok azt híresztelik, hogy fájdalmat, az égető érzést, amit a méreg okoz, azt droggal lehet enyhíteni. – mondta Burrage.

- És lehet, ha nem robbanok szét?

- Egy. Ilyen ellenszerről nem tudok, különben megtisztítottuk volna már a bolygót. Kettő. Még nem jutott el odáig egy férfi sem, hogy kipróbálja a heroint vagy a morfiumot akár. Gondolom, most az jár a fejében, hogy a golyó fogja őket, miért nem bombázzuk szét a csinos feneküket, igaz?

Lance bólintott.

- Mert a mi világunkban az számít, hogy kinek van jobb fegyver a birtokában. Ezek a lányok lopakodnak, hangtalanul. Sőt a legszebb bennük az, hogy bemásznak a fejekbe. Beszélnek, cselekszenek az emberek helyett, ha kell. Csodálatosak. De rakoncátlanok. Mivel férfi vitte oda őket, félnek és gyűlölik a férfiakat, akiket eddig mindig csapdába ejtettek, lecsapolták őket szaporodás célján, majd eltüntették a hullákat. A nőkből pedig, szörnyeket kreáltak, akik a fészküket védik. Olyan csodálatosak, mint a szirének.

- Szirének. – ismételte Lance. Izzadni kezdett.

– Szirének bizony. Annyi különbséggel, hogy manipulálni tudják az embereket, állatokat. Manipulátoroknak becézzük őket, vagy sziréneknek. Kinek, hogy tetszik.

- Mi ennek a szérumnak a neve?

- Seirenium globulin. Köznyelven manipulátorvér.

- Aha. És az mi? – Lance nyakán melegség áradt szét, és sugárzott ki lassan mindenfelé.

- Szirénvér. Szabadfordításban persze, de amit a gyógyszeriparban el akarunk adni, annak nem szabad olyan nevet adni, amit a köznapi emberek is megértenek. Kivonat a kicsi ruhából. Már érzi, ugye? Hát persze. Vöröslő bőr, amerre az anyag jár. Az erek szépen kidagadnak, nem fájdalmasan, de megtelnek vele. Csodálatos. Kap egy ikszet az első rublikába. – Burrage odament az asztalhoz, kinyitott egy mappát, és két oldalon keresztül ikszeket rajzolt rá. – Ezek azok a tesztek, amiken átment. Mentálisan ép. Most jön a test biológiája, majd a motoros funkciók. Remélem, mindenhova ugyanaz a jel kerül.

- Nagyszerű. És mi az, amivel felerősített ide?

Burrage meglepetten tárta szét kezét.

- Igen, ezt elfelejtettem mondani. Ez köpik rá a férfiakra amúgy. Erősebb mindennél. Hatásos kis dolog ez is. Mint egy gyémánt alapú élő pókháló. Ha az áldozat pulzusa semmilyen, akkor egyszerűen elolvad. Bámulatos. Elemzések nem mutatták ki pontosan, milyen anyag van benne. De ártalmas nincs.

- Honnan tudhatná ezt. Ha nincs eredmény, még feltétel sem lehet. Allergia?

- Eddig még nem volt erre példa.

- Miért csodálja őket ennyire? Hagyni kellene az egészet.

- Akárhányszor megbolygattunk egy idegen kultúrát, mindannyiszor balul sült el. Harcok, háborúk váltották egymást. Bármilyen agresszív, békés, vagy tökéletes is volt az organizmus, mi vesztettünk. Ha ők a mieink lennének, akkor képesek lennénk máshol is gyarmatosítani. Meg más területen is felhasználhatnánk őket.

- Más területen?

Burrage a hátsó szekrényhez ment, és kivett egy dobozt. Az asztalon levette a fedelét, és egy sárga borítékot vett ki belőle. Kigumizta, és kivett belőle képeket. – Ezek, ilyen volt, ilyen lett képek. Nézze. – Felmutatta egyenként a tizedesnek. Egy megnyúzott lány, a mellette lévő képen ép bőrrel, ami kezdett halvány csipkemintát felvenni. Aztán egy autóbalesetben karját vesztett nő, annak a helyén egy tökéletes kar, csak fekete csipkemintás. És még vagy száz ilyen kép. Mind nő, egyetlen férfi sem. Minden kép alatt az állt, hogy „befecskendezés után 10 perccel”.

- Gyógyítanak, érti?

- De csak nőket. – morogta Lance.

- Igen.

- És hogy megy az átváltozás?

- Másoknál? – Lance bólintott. – Eleinte csak melegséget érez az ember. Az egész testét elönti. Felgyorsul a pulzus, kipirosodik a bőr. Hevesen ver a szív, végül pedig az kellene hogy következzen, hogy a skorpióméreg kiül a bőrre, a szervek elfehérednek, és nyálka képződik. Amivel a falhoz tapasztottuk. Fekete szem, fekete csipkés bőr. Karmos kéz, éles fogak. Ez lenne a hivatalos eljárás. Remélem, maga vagy átalakul, vagy felemészti a dolgokat, és kisétálhat, de a legjobb lenne, ha átalakulna.

- Új élet.

- Új életforma. Létforma. – utóbbi szót erősen hangsúlyozta.

- Létforma? – kérdezett vissza Lance.

- Akkor már nem lenne ember. Ez csak létezik a biológia szempontjából, de nem él.

- És ez miért is lenne jó? Feltűnne nekik, hogy farkam van, hogy nem vagyok közülük való.

- Képes lenne emberi áldozatok nélkül teremteni újakat.

- Csodás. És, ha nincs kedvem szaporodni?

- Már az ösztönei irányítanák, és a fajfenntartás lenne az elsődleges.

- Csak ez az egy lenne erőteljes?

- Hogyan is magyarázzam? Egy agyatlan zombi csak enni akar. Egy gondolkodó hím, nőstények között, aligha a kajára gondol.

- Nem vagyok biztos benne. Dugással még nem lehet fenntartani egy kolóniát. Enni kell. Tényleg. Mit zabálnak?

- Tudja, Lance – kezdte Burrage. – Nem tudjuk pontosan. Hogy mi lesz az emberi hullákkal, nem tudjuk. Nincs ott megfigyelőnk. Gyomruk van, de mivel fehéredett szerv, nyilván nem működik.

- Eledelnek szánnak, vagy eleven figyelőnek álcázott csalinak?

- Utóbbi. Mielőtt megkérdezné. Még nagyon gyerekcipőben járnak a kutatásaink. Egyelőre csak a biológiájukat értjük, a szervezetüket nem. Azt tudjuk, hogy egy fő nőstényük van, aki nem egy gyereket ellik hetente. Egy hét után ezek a gyerekek bebábozódnak. Ameddig kicsik, vörös csipke bőrük van. Bábozódás után, amikor kifejlődnek, már fekete. Biológiájukat innentől kezdve ismerjük. A gyerekekre az erősebb nők vigyáznak. Vannak katonáik is. Ezeket erőpróbákkal különböztetik meg egymástól, és a többiektől. A többiek munkásságát sem értjük igazán, hiszen azon a bolygón szinte semmi sincs.

Ismét sárkányos mosoly. Lance képtelen volt elmosolyodni. Elnehezedett minden szerve.

- Sirenium Scopuli a bolygó hivatalos neve. A mitológia szerint ezen a szigetcsoporton éltek a sziréneknek nevezett nimfák. A Mars árnyékában kering, ezért mindig sötét van ott. Viharos bolygó egy halom sziklával és vízzel. Nemsokára megy oda a maguk után következő alakulat. Ezért kellenek ellenálló férfiak.

- Nagyszerű. Sokan fognak meghalni ott.

- Lehetséges, de megéri az áldozatot. Figyelmeztetni szeretném, hogy innentől indul az igazi menet. Fájni fog. Nyugodjon meg. Ha vége, megkönnyebbül. Gondoljon arra, hogy egy mérgeskígyó megharapta. Vagy, hogy megcsípte egy skorpió.

- És mi van, ha velem sem sikerül, amit elterveztek?

Burrage a padlót kezdte el bámulni.

- Hallucinálni kezd, a teste megmerevedik, vér folyik majd az orrán, végül kínok között meghal. Én pedig, alighanem, elvesztem az állásomat. Egy valami viszont, végérvényesen bizonyított lesz.

- Mégis, mi?

- Hogy a filmek és a könyvek után, a való életben is megtapasztalunk egy rendkívül agresszív létformát, ami szinte elpusztíthatatlan. Egy csodálatos fegyvert.

Lance egyre nehezebben kapott levegőt. Két oldalról egy láthatatlan kéz préselni kezdte a tüdejéből a levegőt.

- Csak nyugodtan, katona. Nem sokáig tart a fulladozás. Álljon ellen!

- Ne… kapo… levegőhöööt… - gurgulázta Lance.

Burrage jegyzetelni kezdett.

- Nyugodjon meg. Jól halad.

Lance nézett. Odalépett hozzá, gyors hőmérés, pulzusmérés. Vissza a papírokhoz, jegyzetelt. Mindent alaposan feljegyzett. Lanceben felrémlett eddigi élete. Bőre elvékonyodott, elszáradt, csontjaira akart tapadni. Minden erét érezte, ami csak körbeszőtte a testét. Szerveit egy-egy nagy kőnek gondolta, ami egyre lejjebb húzza. Izmai kezdtek folyóssá válni, nyúlt a teste, amerre húzták a belei. A szíve olyan iramot diktált, hogy azt hitte, el fog égni minden pillanatban. Meleg folyt rajta végig. Vasszagú. A saját vére folyt ki a fülén, az orrán, a szemén. A száján is.

- Próbáljon meg mozdulatlan maradni, katona. – mondta Burrage. – Jobb lesz úgy.

Éles fájdalom hasított Lance ínyébe. Először egy helyen, majd az álkapcsa ki akart szakadni a helyéről. Kiestek a fogai, de nyomukban ott voltak már az újak.

Burrage egy üvegcsével ment oda, felfogott egy keveset a véréből, majd felcímkézte azt. Lance csak nyögésre volt képes. A nyakát egyszerre mindenfelé görcs rántotta, akárcsak a karjait, a combját, a hátát, a hasát, a mellét. A nyilalló fájdalmat csak ahhoz tudta hasonlítani, amikor egy embernek eltörik minden csontját, és átszakítják a bőrét.

Egy pillanatra szünet állt be. Lance úgy érezte, most már nyugodtan meghalhat.

Érezte, hogy a vére valahogy szétterjedt az egész bőrén, ahogy volt, mintha pólya lenne, körül vette, és bizseregtette minden testrészét.

Burrage nem győzte újra és újra visszanyomni szemüvegét a helyére. Mindig lecsúszott csodálkozástól megnyúlt arcán.

Egy fényképezőt vett elő, és kattogtatni kezdte. Éles fénnyel. A vakuba belesajdult Lance szeme. Összeszorította. Amikor ismét kinyitotta, mindent a vörös tartományban látott. Ami hideg volt, azt szinte kéken, ami meleg volt pirosan, sárgán.

Lance lélegzése lelassult. Ernyedten lógott tovább a falon, míg nem a tapaszai leolvasztották onnan. Magzatpózban ért földet. A világ hullámzott körülötte. A doktor egyre hátrébb araszolt tőle. Valamitől félt. Lance gerincét egy görcs hátrafeszítette, kezei, lábai gyors rángatózásba kezdtek. Száján véres hab fröccsent ki, szemei felakadtak.

Burrage kezét a köpenyének zsebébe dugta, és kérdőn nézett a rángó testre. Az egyik kezét lassan a szoba hátsó ajtaja melletti beszélőhöz emelte.

- Doktor Burrage. ABD.SSMS.102. A hatos vizsgálóban jelentenék egy 803-ast. – Ezzel levette a gombról a kezét, kinyitotta a kártyájával az ajtót, és kisétált a teremből.

Lance szeme visszatért eredeti helyére, mindent normálisan látott. Tagjai még mindig rángatóztak. A feje egyik oldalról a másikra billent. A szája kiszáradt, és marni kezdte belülről valami égető dolog.

A végén kinyílt az ajtó. Fehér, maszkban lévő emberek jöttek be, körbeállták. Nem hallotta, mit beszélnek, csak, hogy egymással kommunikálnak. Az egyikük elővett egy nikkelezett tűt, és beledöfte a nyakán egy érbe. Lance egy pillanat alatt elernyedt. Úgy feküdt a padlón, mint egy kiterített vadállat. Mindenféle mozdulatra képtelen volt.

Hideg mozgás kezdődött mindenében. Hosszú folyósokon tolták keresztül, majd egy szobába érve levették róla a ráterített műanyag lepedőt. Két kezét felbilincselték. Még egy injekció. Még mindig nyugodt ernyedtség.

Egy gumikesztyűs kéz az álla alá nyúlt. Felemelte a fejét. A neon bántotta Lance szemét. A kesztyűs férfi hangjára azonban emlékezett. Doktor Burrage.

- Sajnálom, katona.

Még egy szúrás.

Sötétség.

Erről egy régi James Rollins idézet jutott eszembe. „Az élet nemcsak túlélésről szól, hanem magáról az életről.”

Rendben doki. Megcsinálta.