Téboly

Ha egy vámpír egy gyerekből alkot magához hasonlót, abból sosem származik semmi jó. Elveszettek, gyámoltalanok, ügyetlenek, vagy éppen kegyetlenek. Többen abba a hibába esnek, hogy nem szeretik, ha az úgy nevezett Anya vagy Apa (Mester) parancsol nekik. Ilyenkor ellenszegülnek, sőt, néha az is előfordul, hogy vámpírt ölnek. Annak a vérszívónak pedig, aki vámpírt ölt, halnia kell. A ma ismeretes törvények szerint.

Richárd kétszáz-negyvenegy évesen alkotta meg ötödik gyermekét. A húgából, Jankából teremtett vámpírt. Szüleiket a Dunába lőtték, így a lánynak nem volt más esélye, minthogy vámpír lesz. Richárd gondoskodott arról, hogy kiirtson minden emléket és érzelmet a testvéréből. Elég könnyen ment, és nem sokat gondolt ezután a történtekre. Azonban az aranyos kislány helyét egy báránybőrbe bújt farkas vette át, aki erőszakos volt és önző, ám ezt gyermeki ügyességgel tudta leplezni. A bátyja volt az egyetlen, akit nem kínzott, de nem is szeretett. Testében és küllemében gyermek maradt, de belül egy kiforrott, szenvedélyes gyilkológép volt. Richárdnak megbocsátható a tette, hisz’ nem hagyhatta a húgát meghalni. A Gyermekei és az Öregek sem feddték meg emiatt, de többször kérték, hogy lökje el magától a lányt. De ő nem tette. Richárd vámpírként erős és határozott volt, de intenzíven élt benne emberi énje is. Minden Gyermekénél többre méltányolta Jankát. Nem vette észre, hogy az űr egyre nagyobb köztük.

Volt, hogy Janka napokig nem mutatkozott, és senki sem tudta, hogy merre jár. A tizenkét éves halál többször szobafogságot kapott. Fekete szemében gyűlölet csillogott. Kriptákban kutakodott, más vámpírok területén szaglászott, kisebb állatokra vadászott. Gyakran járt fel a padlásszobába, vagy éppen üldögélt kinn a szüleik „sírjánál”. Nyári éjjeleken az erdőt járta, télen a sikátorokat. Sosem éhezett, mert amerre járt, különös járvány tizedelte meg az embereket. Csendes volt, ezért tartották veszélyesnek. Az évek múlásával megkeményedtek vonásai, viszont a porcelánbabás külső ugyanaz maradt. Utálta magát. Magas és karcsú szeretett volna lenni, nagy, kerek mellekkel, hosszú combokkal, derékig érő, fekete hajjal. Igen, ilyen szeretett volna lenni. Férfiakat kísérgetett rosszhírű negyedekben, ahol szerelmet kapott, és csókokat. Addig tartott ez a folyamat, míg egy polgárőrrel nem találta szembe magát. Amikor az be akarta vinni, a lány megölte.

Itt kísértette meg igazán a gyilkolás démona. Választás nélkül ölt, néha csak kedvtelésből és teljesen rendszertelenül. A legborzasztóbb az volt, hogy egy elhagyatott kriptát választott kínzókamrának.

Janka keveset törődött az áldozataival, tervei voltak velük. Sosem csak gyilkolásról volt szó. Addig kínozta őket, míg az életükért kezdtek könyörögni. Élvezte, ahogy kétségbeesetten sikítoznak. Anatómiakönyveket vett, illetve olyanokat, amelyek kínzásokról és kivégzésekről szólnak. Az élet megbecsülése sosem játszott szerepet az életében. Mesteri ügyességgel volt képes a végsőkig életben tartani az áldozatát; így fordítva a saját javára az időt.

Boszorkánykonyháján minden volt: kínpad, kerék, spanyolcsizma, kötelek, láncok, bilincsek, szúró- és lőfegyverek, csavarok, szögek, és ki tudja milyen borzalmak még. Zavaros rendben hevertek mindenfelé az eszközei. Nappal Richárd mellett aludt, este azonban portyázni indult. Kis sötét árnyként suhant az utcán. Egy-egy éjjel bejárta a fél várost. Egyszer, amikor lesben állt, egy babakocsit toló nőt vett észre. Nekik rontott, a nőnek kiszívta a vérét, és az utcán hagyta meghalni. A csecsemőt a saját karjaiban vitte el a kriptájáig. Ott hurkot vetett a baba nyakába, száraz ronggyal betömte a száját, és gerendára húzta. A gyertyák által megvilágított, bűzös helyiség sejtelmes fényben kezdett táncolni. Janka hideg fejjel, elszánt komolysággal állt neki tervének megvalósításához. Kezébe fogta az anatómiakönyvet, felvágta a baba hasát. Megvárta, míg kicsurog az utolsó csepp vér. A még dobogó szívet az egyik kezébe fogta. Letette a könyvet, és a saját pulzusát kereste. Csodálattal töltötte el a testek változatossága.

Érdekesnek tartotta, hogy számára nincs félelem és fájdalom, míg az emberek vérző sebe nem forr össze. Nem egyszer kínozta meg úgy az áldozatát, hogy arra kérte őket, előbb okozzanak neki fájdalmat. Több sikertelen próbálkozás után megölte őket. Az emberkínzás szenvedéllyé vált. Állatokat is megvizsgált: macskát, kutyát, csirkét és patkányt. Gondolatait olyan jól leplezte, hogy a vámpírmesterek egy erős, erőszakos öreg visszatértét kezdték el rebesgetni. Janka szóba sem jött náluk. Bája, gyermeki nőiessége mindenkit megrészegített.

Richárd és Gyermekei nem törődtek a kislánnyal. Richárd legidősebb Gyermeke, Vilmos és annak lánya, Eszter állandóan otthon voltak, de ők sem tartották Jankát teljes értékű vámpírnak. Néha még a vak vámpírnő, Csilla is otthon várta az étkeket. Egészen fiatalon lett vámpír, még születésekor megvakult. Ő állt a legközelebb Jankához. Lakuk egy elhanyagolt kertesház volt, Richárd családjának a nevén. Mindenki elkerülte a házat, féltek tőle. Janka szellemként járt a kúriában. Az udvarban a családi temető terült el, de a nem maguk közé ölelt emberek tömegsírjait is meg lehetett ott találni. Egy-egy mindent túlélő növény kivételével semmi nem utalt életre. Mindenki a saját életével volt elfoglalva. Janka volt az egyetlen, aki nem a „carpe diem” szabályának megfelelően élt.

Egy májusi esős éjszakán egy velejéig gonosz ötlettel állt elő. Az egyik testvérét elcsalta a kriptáig. Kipirulva értek oda. Jankának dicsőség volt megtéveszteni egy öregebb vámpírt. Bence pont kapóra jött, hiszen olyan ostoba volt, hogy akkor sem vette észre a veszélyt, ha az, az orra előtt csüngött. Bence egy héten keresztül udvarolt a lánynak, míg végül megbeszélték, hogy vérszerződést kötnek. Sikerült megtalálnia a legjobb balekot. Egy vámpír anatómiája és halála már régen érdekelte. A haláltusa legendái, egy egész mondavilágot építettek erre. A vére pedig, az ősök emlékeit is magába rejti… Bencére volt szüksége…

Ott volt vele. Lassan kezdte. Lekötözte, és a lábától haladt felfelé. Kiszedte a csontjait egyenként. Bencének minden egyes kivett csontja egy-egy koporsószeget jelentett. A vérét kis tálkában fogta fel. Az elfehéredett szervek kezdtek porrá válni. A hímnek már nem volt ennyi ereje, hogy meggyógyítsa magát. Az egyetlen dolog, ami éltette a vámpírokat a haláluk után dobogó szívük. A szív a motor, aminek nem adott már régóta benzint. Sokáig nézte a fiú haláltusáját. A Nap korábban kelt fel. Janka befeküdt a koporsójába, és izgatottan aludt el. Hosszú ideig csak hallgatózott, hogy fürödjön a jajveszékelés diadalában; a kripta nem volt fénybiztos. A felkelő csoda lassan égette halálra Bencét. Így kezdődött az álmodás.

Álmában nappal járt az emberek között, ám tudta, hogy ehhez még túl fiatal. De olyan jó volt szabadon mászkálni. Hiába a fekete-fehér világ, egy pillanatra boldog volt. Szédítő volt. Házról házra irtotta a népet, és a végén ő lett a legerősebb vámpírmester. Még a bátyját is maga alá utasította.

Telihold szólította őt ébredésre. Frissen, mosolyogva kelt fel. Légies könnyedséggel mászott ki a koporsóból. Ez volt az első eset, hogy nem aludt otthon, így még előtte állt. Richárd kínos kérdéssora. A porig égett vámpírhoz sietett. Végigsimította a szemgödröt, az arccsontot és a fogakat, a szívig meg nem állt. Kiemelte, mire az egész test egy porkupacban végezte a padlón. A szív a tenyerében semmivé vált. Sosem fogja elfelejteni Bencének keserves hangját. Visszhangzott a fejében. Többet akart, öregebbet, erősebb vámpírt. Bencének volt Mestere, s mivel összeköttetés volt Mester és Tanítvány között, most a szülőnek kell következnie.

Már nem is érdekelte semmi, csak a nagyobbik falat.

Aznap Janka arra ért haza, hogy Richárd tajtékzik. Ahogy észlelte a helyzetet, sarkonfordult, és elment. Sokadjára, egyedül. A kriptájához visszaérve, valami furcsát fedezett fel. Egy barnahajú vámpírférfi állt a kripta közepén, csodálkozva nézett szét. Janka megtorpant, majd lopva közelebb ment. A férfi háttal állt neki. Otthonosan mozgott odabent. Janka közelebb húzódott. Senki nem neszelt semerre. A férfi nem vette észre őt egyből. Amikor igen, behívta, és elmondta neki, hogy ez az ő kriptája, s már hónapok óta figyeli. Imponált neki a lány kegyetlensége. Végre igazi társat talált. Janka hamar felismerte a férfit. Dávid volt, egy olyan vámpír, aki takarított az egymást gyilkoló vérszopók között és után. Egy valódi halálosztó volt. Megsimogatta Janka törékeny vállait, arcát. Megfogta a nyakát, és a homlokára adott egy csókot. Janka úgy érezte, hogy utolérte őket a halandó nők veszte: a szerelem. Nesztelenül húzta el magát az ölelő karokból. Dávid kulcsra zárta a kripta ajtaját, és felhajtotta a koporsó fedelét. Berakta az ablakot egy darab vassal, és meggyújtotta az összes gyertyát. A két vámpír levetkőzött. Janka izgatottan adta át magát a példaképének. Ölelték és csókolták egymást. Janka szüntelenül arra gondolt, hogy milyen lenne most fogságba ejteni ezt az öreg vámpírt, megkínozni és megölni. Ez az elemi ösztön ébresztette rá arra, hogy már nem érdeklik a gyerekes játékok, a világot akarta. Gondterhelten kelt fel, és nézte a férfit, aki háromszáz évvel volt nála idősebb. Dávid felkelt, felöltözött, és elbúcsúzott. Megígérte, hogy még visszajön. Jankának máris hiányozni kezdett. Dávid kezet csókolt a lánynak, és kilépett az ajtón.

- Viszlát… - suttogta Janka.

Janka aznap este az utcákat rótta. Próbálta kiverni a fejéből Dávidot. Céltalanul kóborolt, a levegőben a halál szagát kereste. Enyhe szél vitte szét a szagokat, néha a csatorna bűze összekeveredett a virágos parfümillatot. Csukott szemmel, az orra után ment. Nehéz testű szellemlények, puha állagú angyalok kavarogtak körülötte. Szinte érezte őket. Tapintotta. Richárd házában is csak Dávidon járt az esze. Szerette volna ölelni őt. Ölelte is. Az álmában. Dávid nesz nélkül kapart az ablakon. Kivette az üveget, eltekerte a zárat. Odanyújtózott a lány mellé. Janka nyakát kezdte csókolni, és fel-le csúszkált a pici testen. Lusta és könnyed simogatások közben elveszett. Dávid ráfeküdt és hozzásimult. Csak, amikor Richárd berontott a szobába, akkor szűnt meg a jelenés, de az is oly’ lassan zajlott, mint a lélek elszakadása a testtől.

Másnap este Janka ismét elment a kriptához. Ezen a fülledt májusi éjszakán a templom felé került. Dávid az ajtó előtt várta a lányt mosolyogva. Kócos volt. Bekísérte a lányt. Ledobták ruháikat, a koporsóba heveredtek, és kezdetét vette az élvezet. Dávidnak gonoszul villant a szeme. Erősen karmolni kezdte a hófehér testet. Janka kéjes és fájdalmas nyögéseket hallatott. Dávid tulajdona volt. Könnyű volt leszorítania, így azt tett vele, amit akart: karmolta, ütötte, harapta, csipkedte, kínozta a maga módján. A gyermek szótlanul tűrte, beavatásnak fogta fel. Dávid, amikor úgy érezte, kiérte magát, a lány mellére feküdt. Miközben Janka öltözködött, Dávid elmondta Jankának, hogy eleinte mire ment ki a játék. Felbérelték, hogy takarítsa el az útból a lányt. Először meg akarta tenni, de most már nem tudja. Janka szerelmet vallott, és tálcán kérte annak a fejét, aki a halálát kívánta. Dávid nem mondta meg.

Sokáig unszolta a férfit, de az hajthatatlan volt. Dávid ígéretet tett arra, hogy megvédi, és Janka megesküdött, hogy örök titok marad a kettejük viszonya. A névre azonban nem derült fény.

- Ismerem? – kérdezte Janka.

- Sosem ismerhetsz senkit igazán. – jelentette ki Dávid.

Dávid és Janka együtt indult el Richárd háza felé. A templomkertben leültek egy padra. Nem figyelte őket senki. A fiatal vámpír kérlelően nézett az öregebbre. Hiába. Elfordultak egymástól.

- Holnap éjfélkor találkozunk? – kérdezte vidám hangon. – Hozok neked valami meglepetést. – A nevét kiolvasta a férfi gyanútlan gondolataiból.

Dávid szíve hatalmasat dobbant.

- Elhozom annak a féregnek a fejét neked. – jelentette ki dühösen a lány.

- Nem is tudod a nevét…

- De tudom.

- Honnan?

- A gondolataid árulták el.

- Nem teheted meg.

- Akkor is megteszem. Nem parancsolhatsz nekem.

- Akkor meg kell öljelek.

Ezzel a gondolattal váltak el. Janka egész este Richárd szobája előtt sertepertélt. Szilárd meggyőződése volt, hogy a bátyja keze van a dologban.

Kérte a Sátánt, hogy segítse őt céljához. De valahogy nem érezte, hogy sikerrel fog járni. Kissé félt Richárdtól, jóval erősebb volt, mint ő.

Jó lett volna Dávidtól segítséget kérni.

Nem lehet segítséget kérni. Nem szabad. Semmi szín alatt. Nem is segítene. Nem, nem és nem… Csak egy jól irányzott döfés. Gyors és egyszerű. Mi lesz, ha felébred? És lármát csap?

Nem fog felkelni.

A szíve vadul vert, düh és gyűlölet fűtötte. Hiába volt Richárd az utolsó élő rokona, mégiscsak bérgyilkost küldött a nyakára.

Felemelem a koporsó fedelét.

Szétbontom az inget.

Odahelyezem a karót…

…a szívére.

Fogom a kalapácsot…

…és egy, kettő, három.

Szíven döföm…

…nem, inkább csak ijessz rá.

Nem lehet, megölni.

Akkor gyilkold meg!

Befutott a szobájába, és keresett egy hegyes tárgyat. Az egyik ezüstös kés lett a társa. Eljött az idő, napfelkelte van. Bebújt a koporsójába alvást színlelni. Richárd elköszönt a többiektől, és hamar nyugovóra tért. Sötét volt. Délig várt, majd átment a bátyja szobájába. Pontosan kiszámolta, hogy hova kell lépjen ahhoz, hogy recsegjen a padló a lába alatt. Nyugodt volt, a szívverése lelassult. A gyilkosság után egyből Dávidhoz fog rohanni. Richárd szívét pedig, az ékszeresládikában fogja átadni a férfinak. Ha Richárd segítséget akarna, elnyesi a torkát. Öröm fogta el a gyilkolás gondolatára. Hamar elhessegette az ébredés szikráját. Valahol nyitva volt az ablak. A meleg Nap átjárta az egész házat. Az emberek neszelése, a kutyaugatás, a nappali dugó zaja idegesítette. Egy-egy kattanás morgást váltott ki a vértestvéreiből. Az idő lassan haladt előre.

Az óra elütötte a delet, harangozni kezdtek. A napfoltokat kikerülte a fiatal vámpír, és kis markában egyre szorosabbra fogta a kését. Jó lett volna, ha van segítsége. Biztos léptekkel haladt el Linda szobája előtt. Ő tette vámpírrá Richárdot, senki nem ismerte az eredetüket. Halkan nyitotta ki a fiú szobájának ajtaját. Az ajtó nem nyikorgott. Richárd nyitott koporsóban aludt. Nyugodt volt, akár egy csukott szemű viaszfigura. Elhelyezkedet a koporsó mellett.

Janka célra tartotta a kését, már döfni készült. Habozott. Odakintről hatalmas fékcsikorgás és összeütődő fémek hangja hallatszott be, majd keserves ordítások. Richárd megmozdult, és kinyitotta a szemeit. Nem szólt, de Jankát meglátva megdöbbent. Janka megijedt, és Richárd mellkasába vágta a pengét. A férfi összegörnyedt, és szenvedő nyögések közepette kapálózni kezdett. Janka gyenge volta ahhoz, hogy lefogja. Egy huszáros mozdulattal kitépte a kést, és áthasította a fiú nyakát. A nyakból és a mellkasból pillanatok alatt elfolyt a vér.

Richárd halott volt.

Janka kiterítette az összeaszott vámpírt. Kettétépte az inget a mellkasán, és kimetszette a még meleg szívet. Óvatosan beletette azt a ládikájába.

Hamar megmosdott.

A szobájában tiszta ruhát vett fel, fekete csuklyáját, majd még egyszer benézett Richárdhoz. Bezárta az ajtót, és elsietett. Amíg nappal volt még, biztonságban volt.

Szörnyű zaj és vakító világosság volt mindenfelé. Zúgott a feje. Tudta, hogy Dávid naplemente előtt nem jön elő, mégis sietett. A kriptába érve az asztalra tette a ládikát. Leült a koporsó előtti lépcsőre, összehúzta magát, és várt.

Este tízre járt már. Telihold. Dávid fél tíz felé érkezett meg, mindig pontos volt. Izgult. Nyílt az ajtó.

- Megjöttem.

- Igen!

- Janka, Richárd vagyok-

- Az meg hogy lehet?

- Egy hasonmást öltél meg.

- Neee!!!

A kripta kapuja nyitva volt. Janka kirohant a temetőbe, ahol egy alak várta. A lendülettől nem tudott megállni, és az alak karjába szaladt. Az acél teljesen átfúrta. A lány babaarccal hanyatlott a földre. Még így sem fogta a halál.

- Dávid, gyere ide!

A megviselt vámpír odament Richárdhoz.

- Segítesz?

Dávid megfogta Janka lábait, míg Richárd a csuklóját. Bevitték a kriptába, belehelyezték a koporsóba. Linda és Eszter befalazták az ablakot. Vilmos pedig, befalazta az ajtót. Dávid Richárd vállára tette a kezét.

- Háborodott vámpír volt.

- Tudom. – felelte Richárd.

Ezzel a Család elindult az éjszakai portyára.