Téli mese

Dörgicsét méter vastag hó vette uralma alá. Nem úgy tette, mint eddig, most nem osont be a hátsó ajtón, titokban. Még az őszt sem engedte maga elé – lefagyasztott minden hajtást, keménnyé és ihatatlanná tette a vizet. Bizony ám! A tél dühös volt, mert a nyár sokáig pöffeszkedett, csinosította amúgy is szép birodalmát. A hiú nyár egészen december végéig maradt a helyén. Dörgicse lakói csak örültek ennek, mert még csak meg sem hűltek. Sem egy köhintés, sem egy tüsszentés nem hagyta el senkinek sem a testét. A gonosz tél ezen is változtatni akart. Nem esett jól neki, hogy nem hiányolják; meg akarta mutatni, hogy megérkezett. A tél úgy gondolta, először Dörgicsén és lakóin tölti ki haragját. Az égiek kitartóan rázták a hógolyókkal teli párnáikat, és olyan vadul fütyültek, hogy szelük tövig facsart mindent, ha nem tovább… és jeges volt. Nagyon jeges. Pici Mucogó, a kölyökmacska hazafelé tartott, de a hóesés miatt nem haladt sokat, éppen hogy elérte a borzcsalád otthonát. Borzmama betessékelte, hogy igyon egy csésze forró teát, és melegedjen át. Apró tűzrakás pattogott a sarokban, mellette egy faragott asztal és zsámolyok voltak. Borzmama leültette Pici Mucogót, levetette vele a ruháit. Meleg pléddel tekerte körbe. Mucogó prüszkölt egyet, aztán szaggatottan még négyet.

- Ejnye, no. Meddig voltál odakint a hidegben? – kérdezte aggódva borzmama.

- Sokáig. Kohi nyuszi szülinapi partijáról tartottam hazafelé. De a nagy fehérségben eltévedtem. – mondta vacogó fogakkal a kismacska.

Borzmama összeráncolta a homlokát, és méregetni kezdte Mucogót.

- Nem tévedtél el, csak a fehérség miatt minden ugyanannak látszik. Itt laksz, pár fával arrébb. Majd szólunk a mamádnak, hogy itt vagy. De mindenekelőtt szólok doktor Uhunak, hogy adjon valamilyen orvosságot neked.

- Deb vagyok begfázva…

- Dehogynem, már a hangodra is ráment a prüszi.

Pici Mucogó összegömbölyödve nyalogatta meleg tejecskéjét. Borzmama útnak akart indulni. Már a sálát és a sapkáját vette, amikor fura hangra lett figyelmes.

- Látom, a torkodra is ráment a köhintés.

Pici Mucogó megrázta a fejét, és halkan köhintett egyet.

- Deb éd voltab…

- Hát akkor ki? Én nem vagyok megfázva, a többiek a nagyinál vannak. – Borzmama tett még vagy tíz fát a tűzre.

- Mindjárt jövök. Megkeresem bagoly doktort, megmondom neki, hogy nálunk vagy és megfáztál. A meleg kitart addig. – Öntött még egy kis tejet Mucogó tányérjába. Sarkon fordult, és eltűnt a hóesésben.

Kis idő múlva tért vissza doktor Uhu társaságában. Mucogó állapota csak rosszabbra fordult. Most már állandóan tüsszögött és köhécselt, testét a vacog rázta. Bagoly doktor nekilátott a vizsgálatnak.

Elhangzott minden szokásos kérdés: mutasd hol fáj, nyisd ki a szád, köhintsél. Minden szőrszálát megvizsgálta a kismacskának.

- No, te kis pocakos, eléggé túljárt a tél az eszeden, de sebaj. Adok kanalast és bogyóst neked. Finom, de meleg teával még finomabb. Egy ideig, amíg jobban nem leszel, semmi süti, csak keksz és krumpli.

- De én már jól vagyok. – Szólt Pici Mucogó.

- Majd a mamád fogja tudni, hogy mikor leszel jobban, ha nem tudja, majd megmondom neki én.

Borzmama egyetértően bólogatott. Bebugyolálták a kismacskát még vagy egy tucat sálba és takaróba. Mikor befektették a doktor kocsijába, a vihar elállt.

- A tél biztos megbánta. – morgott egyet borzmama.

És így is volt. A tél, látva a kismacska történetét, ezentúl mindig csak akkor havazott, amikor már mindenki hazaért, hogy ne fázzon meg senki.