TIZEDIK RÉSZ - A halál és a lányka

Tyű, lehet, hogy nem kellene a blogomat telepakolni címként filmek, könyvek és reklámok szlogenjeivel, mégis úgy érzem, hogy ezek fejezik ki a tartalmat. Miután ledöfött bikának éreztem magam, úgy gondoltam, mihez kezdek majd ezek után. Igazából fogalmam sem volt róla. Elcsépelt szavak, tudom. De tényleg nem tudom, nem látom át, és úgy hiszem, elveszett vagyok.

Olvastam valahol, hogy az ember első reakciója a tagadás, aztán védelmembe veszem majd a gennyet, utána magyarázkodom, végül hisztizni fogok. A tagadás masszívan beette magát az agyamba. Szerintem már gondolatnak, érzelemnek nincs most hely a szemem mögött. Amikor hazaértünk, végig azt mondogattam magamban, hogy mekkora egy idióta vagyok, hogy bedőltem a saját tévképzeteimnek. Otthon Gyuri elvonult még egy kicsit dolgozni, én bevetettem magam a kádba, és pancsolni kezdtem. Ha úgy éreztem, kihűlt a víz, engedtem hozzá még egy kis forrót. Telepakoltam fürdősóval, és hagytam, hogy rongyosra ázzak. Lehet, hogy inkább ápolnom kellett volna magam, mégsem vitt rá a lélek. Megtörölköztem, fogat mostam, arcot tisztítottam, majd a fülemet is. Kifésültem a hajam, egyszóval minden olyan dolgot végigzongoráztam, amit minden este. Látszólag minden ugyanolyan is volt, attól függetlenül persze, hogy nem hagyott nyugodni az a fránya „nyolc óra”. Azon töprengtem, hogy követni fogom másnap a férfit, akit szeretek. Bevettem egy fél nyugtatót.

Amíg viszont Gyuri fürdött, én inkább elővettem a jegyzetelős füzetemet, azaz az online naplómat, és pötyögni kezdtem. Észre sem vettem, hogy Gyuri kiszambázott egy szál törölközőben.

- Blogolsz? – kérdezte, mire úgy reagáltam, mintha áram ütött volna meg, aztán újra elkezdtem olvasni, és folytatni, amit elkezdtem.

- Remélem, rólam is írsz, és csupa szép, szerelmes dolgot.

- Telibe találtad.

- Egyszer szívesen elolvasnám, hogy miket firkálsz. Biztos nagyon tehetséges vagy. Sajnos, az elfogultságom miatt félek beleolvasni…

Most mit mondtam volna? Helyeseltem, mert azt mégsem mondhattam neki, hogy „igen szívem, nézd csak meg, hogy most már gyakorlatilag egy világ tudja rólad, hogy megcsalsz engem”. Jah, ez tuti szöveg lett volna. Főleg, hogyha még a fejét is beleverem a billentyűzetbe. Vagy tarkón csapom, Alexával, és Magdikával együtt.

Gondolom, feltűnt már, hogy némiképp erőszakos vagyok. És ezt itt élem ki, ahelyett, hogy…

Másnap reggel a laptopomra hajolva ébredtem. Rossz hír volt kivételesen a délelőtt tíz óra. Gyuri követésének lőttek, és ha nem találok valami baromi jó magyarázatot, akkor a munkámnak is.

Miután kidumáltam a mai napot a melóhelyen, rögtön megcsörrent a telefon. Nah, ki volt az? Naná, hogy a gonosz banya. – Szia. Képzeld, megismertem Alexát. Együtt reggeliztünk.

- Jah, persze. – csúszott ki a számon, mert a nyolc, az reggeli ebéd volt anyukánál. Szerettem volna sikítani.

- Tudod, igazam volt. Hidd csak el, jobb lenne, ha eltűnnél a fiam életéből.

- Ez szerintem legyen az ő döntése…

- Te nem hallod magad? Utálom, hogy együtt vagytok, hányok tőled, a dolgaidtól, Alexa pedig, minden szempontból több, jobb, szebb, mint te. Azzal tennéd a legtöbbet, ha kisurrannál az ajtón egy szép délutánon… mondjuk ma.

- Azért ez már sok! – kiáltottam fel.

- Csak szólni akartam aranyom, hogy mindennel azon leszek, hogy ti ketten szétmenjetek. – mintha eddig nem ezen dolgozott volna. Felfordult a gyomrom, annyira szerettem volna a telefon drótján keresztül átnyúlni, és kikaparni a szemét. Az ő fia a szemétláda, és még neki áll feljebb? H**ye k***a!!!

- Fogja be, és inkább foglalkozzon azzal, hogy a szája ne ragadjon össze a fogsorától. Barom! – rivalltam rá, és lecsaptam a telefont.

Mit nem adtam volna egy boxzsákért, vagy bármiért, ami enyhülést hoz…

Zsike barátnőmet hívtam fel, hogy S.O.S. szükségem van rá, üljünk le beszélgetni. Este találkoztunk is.

Kiültünk a gáthoz, és csak úgy voltunk egymás mellett. Belém fagytak a szavak. Aztán csak kibukott belőlem, hogy mi a fene történik mostanában velem. Zsike hol felnevetett, hol majdnem elsírta magát, hol meg akarta ölni Gyurit, az anyósjelöltemet pedig, mindennél inkább megkínozni. Zsike ezt találta mondani.

- Te, és akkor most a felrobbanáson kívül mit fogsz csinálni?

Megvontam a vállam, amivel nem hazudtam nagyon.

- Én visszacsalnám. Ha már fáj nekem, akkor fájjon neki is.

- Zsike elővett egy pakli cigarettát.

Rágyújtottunk, azt hittem, megfulladok az első slukktól. Több szálat is elszívtam egymás után. Zsike nem szólt semmit, csak rosszallóan hümmögött, majd eltette a dobozt és a gyújtót is.

Végül Zsike is elmondta a saját történetét. Akár hiszitek, akár nem, őt is megcsalták. A pasija mindig hitegette, míg nem a lány megelégelte az örökös hazugságokat, és rajta nem kapta őket. Utána újabb és újabb esélyt adott neki, maguknak, s mire mindennek véget mert vetni, anorexia-tanácsadásra, valamint pszichiáterhez járt. Tönkre ment. Most már semmi nem látszott rajta. Adott egy-két tippet, amelyek közül párat meg fogok lépni Gyurival szemben – ígérem, le fogom őket írni, akárhogy is sülnek el.

Hazafelé elözönlötték az agyamat a játékok. Helyzeteket teremtettem, hiszen ismertem Gyurit annyira, hogy tudtam, mire mivel reagál. Amit lehetetlennek véltem, dobtam, amiben csak egy kis lehetőségem is volt a nyerésre, hódításra, felírtam a listámra.