TIZENKETTEDIK RÉSZ - Szívtiprók

Máté ölelése teljesen felvillanyozott. A lelkemet eladtam volna azért, ha megcsókol, nem csak megölel… mehettünk volna tovább is, nem tartott volna sokba, hogy rábeszéljen. Nem tehetek róla, mert érzem, hogy tőle megkaphatnám azt, ami hiányzik Gyuri és köztem.

Valahogy elfelejtettem, amit a barátnőimnek mondtam pár hónappal ezelőtt: Gyuri életem értelme, minket egymásnak teremtettek, hogy tőle akarok gyerekeket, vele szeretném leélni az életemet, megfogtam vele az Isten lábát, mert nem hazudott, nem csalt meg, semmi probléma nem volt vele. Percre pontosan teljesíti a vizsgáit, határidőit, tud minden fontos dátumot. Szárnyaltam a boldogságtól, most viszont, belebújok Máté illatába, és azt mondom, hogy tévedtem. Megváltoztunk annyira, hogy nemhogy elhalványultak az érzelmeim, de elillantak, mintha soha nem is lettek volna.

Ha jobban belegondolok, akkor tényleg nem is voltak.

Csak feküdtünk Mátéval az ágyamon, és öleltük egymást (sem csók, sem szex – hosszú távra tervez???) Tekergette a hajamat, és nem szóltunk egymáshoz. Valószínű, ő a saját gondolataiba merült, míg én pengeélen voltam két szék között. Most azt kellene tennem, mint megannyi más nőnek. Legyinteni mindenre, ami eddig volt, megkörnyékezni ezt a jó pasit mellettem, majd reggel többszöri élvezet után leszámolni a pénzt az ágyra, és Gyurival ott folytatni, ahol abbahagytuk. – Vagy fognom kellene a cipő és ruhakészletemet, a könyveimet, az emlékeimet, és visszabútorozni a családi házba, ameddig talpra nem állok, és nem tudom megfelelő körülmények között fogadni Mátét.

Nem tudom, mitévő legyek.

Talán még nem vagyok kész egy ilyen nagy lépésre – legyen az egész negatív vagy pozitív?!

Most ugyanazt csinálom, mint Gyuri. Fekszem egy viszonylag vadidegen mellkasán úgy, hogy szinte majd meghalok érte. Most egálban vagyok a párommal? Nem feküdtem le Gyurival, de megcsalni sokféleképpen lehet. Gyuri fizikailag van mással, míg én érzelmileg. Melyik a rosszabb? Szerintem az, amit én csinálok.

Mert végtére is, a testiségben nincs érzelem, és nem várhatjuk el egy embertől, hogy élete végéig csak én legyek neki. Azt hiszem, én vagyok a rosszabb.

Itt csak hallgattam, ahogy Máténak dobog a szíve, és hogy milyen csendesen veszi a levegőt. Koncentrálnom sem kellett a rezdüléseire, mert éreztem. Persze minden ellenkezésem ellenére sem gördültem még csak a másik oldalamra sem.

Máté hajnalban ment el, én ruhástól visszaborultam az ágyra. Aztán jött az a bizonyos ismerős kulcscsörgés. Ritkán van annyira fájdalmas látvány, mint mással látni a kedvesedet… főleg belépni a közös lakásotok ajtaján, boldogan, mosolyogva, kézen fogva. Kiugrottam az ágyból, és kiszaladtam a nappaliba, viszont, hogy Gyuri és Alexa kéz a kézben lép be ugyanabba a helyiségbe, arra nem számítottam. Mire Gyuri csak annyit mondott, te mit keresel itt? Mit keresnék? Aranyat. Itt lakom b*****g! Alexa erre rávágta, hogy mindenki nyugodjon meg, nem vicces a helyzet, hanem kimondottan kellemetlen, és biztos van egy jó magyarázatom arra (NEKEM!!!), hogy miért vagyok otthon. Megdöbbenve mosolyogtam, és rágyújtottam. Zavart a dolog.

- Hogy vagy képes engem ilyen kellemetlen helyzetbe hozni? – kérdezte Gyuri, mire akkorát szippantottam a cigarettából, hogy negyedig leégett.

Ők az én válaszomra vártak, én arra, hogy folytassák… vagy fojtsák meg egymást.

- Én vagyok a hibás? – kezdtem végül én. – Itt lakom! Hajnali három van! Nekem kellene baromi dühösnek lennem, mert egy szukát készülsz az ágyunkba cipelni!!! – úgy ordítottam, hogy szinte berekedtem.

Gyuri teljesen szerencsétlenül állt, Alexa moccanni sem mert. – Akkor most mi lesz? Mész, vagy menjek inkább én? – kérdezte Gyuri. Méghogy én menjek. Itt nem én vagyok az, aki pofátlan, s azt hiszem, hogy a hisztériám most kivételesen jogos volt.

Merő cinizmusból majdnem rávágtam, hogy hívjuk vissza Mátét, és éljünk egy bizarr négyes kapcsolatban.

Végül elkezdtem Gyurival ordítani; toporzékoltam és sírva fakadtam sőt, még neki is estem egy pillanatra. Alexa kapart le róla, mint egy anyatigris. Mondtam Gyurinak, hogy küldje el, és üljünk le beszélgetni, mert meg kell oldanunk valahogy a problémánkat. Meg is tette, pár perccel később Alexa már a folyosón ácsorgott, mint valami örömlány, aki arra vár, hogy a kuncsaft szólítsa.

Gyurin láttam némi bűnbánást, de még azt sem gondoltam őszintének.

- Nem érdekelnek a részletek, sem a töltelék szöveg, ami ilyenkor jönni szokott – mondtam Gyurinak, amikor sikerült kicsit megnyugodnom. A kezem még mindig remegett, akárcsak a gyomrom.

Néztem őt, és már nem volt rajta semmi megbánás, csak hogy valamin nagyon gondolkodik. Tudom, hogy szánalmas, de már sajnáltam őt. Szívem szerint a lábai elé borultam volna, hogy bevalljam Máté felé táplált bűnös érzelmeimet, és hogy megbocsátom az ő kilengését. De ez lett volna életem legnagyobb balfogása, hogy kiadom magam, és még könyörgök is, holott nem én vagyok a romboló jellem.

A legrémisztőbb a felismerés volt, hogy egyáltalán nem éreztem semmi azon kívül, hogy az emberségemen, a női mivoltomon csorba esett.

- Csak annyit szeretnék, hogy ezt normálisan megbeszéljük, de szerintem nem most lenne itt az ideje, hanem, amikor mindenki lenyugodott. – mondta, eddig nyugodt voltam, most már ideges lettem.

- Megbeszéltük. – mondtam törődötten. – Mondd meg Alexának, hogy menjen haza. Mi lefekszünk.

Szép is lett volna, ha tényleg így történik minden.

- Igazából arra gondoltam, hogy Alexa alhatna kint a kanapén. Nem küldhetem ilyenkor már haza. – kész, megsemmisültem. – Hé, várj már meg!

Hát, nem vártam, még Alexát is elsodortam. Addig futottam mezitláb az utcákon, ameddig égni nem kezdett a combom, és el nem fogyott a tüdőmből a levegő. Bár tudtam volna futni egészen a világ végéig, vagy az idők végezetéig. Bárhová, csak el, és addig, ameddig eszméletlenül össze nem esem. Mit vár ezek után? Hogy bárcsak elütne egy autó, hogy ne kelljen velem beszélgetnie? Megbánta egyáltalán? Ezek után még van jövő? Vagy esély? Vagy értelme annak, hogy beszélgessünk?

Egy hat emeletes, barna ház előtt álltam meg. Lerogytam a lépcsőre, kisírtam magam. Vagy legalábbis próbálkoztam vele. Úgy gondoltam, hogy elégtételt kell vennem azért, ami történt. Jár nekem, ha nem is szerelem, de egy másfajta kielégülés.

Amikor összeszedtem magam, kikerestem a megfelelő nevet a kaputelefonon, és megnyomtam a gombot. Hosszú idő telt el, de végül beleszólt egy álmos férfi hang.

- Szia Máté!